(Edward)
A nyár hihetetlen gyorsasággal telt szerelmemmel a karjaimban. Alice kismillió programot szervezett mindannyiunk számára és annak ellenére, hogy én is és Bella is nagyon szeretjük őket, néha szerettünk volna csak kettesben lenni, távol mindentől és mindenkitől. Kobold húgom ezen mindig húzta az orrát és Em is mindig kaján poénjait hangoztatta valahányszor el akartunk volnulni, vagy jobban mondva meglógni előlük. Ennek ellenére mindig megértették, hisz mind boldog párkapcsolatokban éltek, és tudták, hogy nekünk is szükségünk van az ilyen pillanatokra.
Mégis mindig mikor visszatértünk közéjük, percekig, ha nem órákig kellett hallgassuk Em és Jazz "vicceit". Tulajdonképpen mindketten imádtuk a poénjaikat, de csakis akkor ha épp nem rólunk volt szó. Erre azonban az utóbbi időben kevés eshetőségünk volt. Az, hogy a mindig magányos vámpír becsajozott, és még ennek tetejében a szíve választottja egy ember túlságosan is sok ötletet adtak nekik. Az meg pláne ha kettesben akartunk lenni. Szerencsére Bellám sose haragudott rájuk azért mert mi vagyunk a téma, sőt még maga is el-elmosolyodott egy-két viccen. Természetesen mindig rákvörös volt közben. Ezekből a helyzetekből viszont sose tudtuk magunk kiszabadulni. Ha el is mentünk a közelükből nem telt el 5 perc se és újra ott voltak. Általában Rose vagy Esme tudták csak lecsillapítani a fiúkat.
Még mindig hihetetlennek, csodálatosnak tartottam mindazt ami a családomban történt mióta Bella is hozzánk tartozik. Mind megváltoztunk. Jobbak lettünk, egymással és a világgal szemben is. Esme megtalálta Bellában az elveszett lányát és ugyanúgy, ha nem jobban szerette mint minket. Bella pedig imádja Esmet. Rátalált arra az anyára benne akire mindig is vágyott és akire szüksége van. Carlisle is lányaként szereti és oktatja őt, főleg mióta megtudta, hogy kedvesem is érdeklődik az orvostudomány iránt. Természetesen nem ez volt az elsődleges oka a szeretetének.
Bátyáim is, a csipkelődésükkel ellentétben húgként szeretik őt és tudom, hogy bármikor, bármi áron képesek lennének megvédeni őt. Aliceról nem is beszélve. Valósággal rajongott Belláért. Az első pillanattól kezdve így volt ez és mára olyan szinten tökéletesre fejlesztették a barátságukat, hogy már egyetlen pillantással is tudják, hogy a másik mire gondol, mit érez. A legmeglepőbb a családban mégis Rose volt. Sose gondoltam volna, hogy ennyire megtud változni. A rideg, szinte érzéketlennek tűnő nőből, egy kedves, érzelmeit kimutató nő lett. Mai napig sem értem, hogyan tudta Bella ennyire megváltoztatni. Lehet, hogy a kettejük múltjának hasonlatossága kötötte össze őket, hisz Rose is szenvedett a szülei szeretet hiánya miatt és őt is megerőszakolta a volt vőlegénye, de az is lehet, hogy a bennük rejlő rengeteg közös vonás kötötte össze őket. Nem tudom. Ezen azonban nem is töprengtem túl sokat. Örültem a végeredménynek, mint mindenki más. A családban szinte mindenki rajon Belláért.
Na igen, Tanya. Mindig is tudtam, hogy Tanya...nem, nem szeret, inkább a magáénak akarna tudni, de nem gondoltam, hogy ennyire ellenséges tud lenni Bellával. Már mindenkinek kezd elege lenni a gonosz húzásaiból, és már nem egyikünk gondolatai között láttam azt, hogy talán haza kéne már küldjük őt Eleazarhez. Bajlódjanak ők vele a továbbiakban. Viszont, annak ellenére, hogy az elején nagyon érzékenyen érintették szerelmemet a megjegyzései, mára már gyakorlott lett abban, hogy hogyan kell leszerelni őt. Általában az egész ház hangos szokott lenni egy egy ilyen alkalom után Em hahotázásától.
Az utóbbi időben viszont szinte abbahagyta. Mintha forralna valamit. Gyakran tűnik el otthonról és mindig gonoszan, sejtelmesen mosolyog Bellára. Nem tudom mi az amit most megint kitalált, de ha miatta egyetlen haja szála is meggördül szerelmemnek, búcsút mondhat az életének.
A másik zavaró tényező viszont Jacob volt. Nem láttam a gondolatai között semmit ami arra utalhatna, hogy szerelmes Bellában, vagy többet érezne iránta barátságnál, de mégsem hagyott nyugodni. Főleg a gondolat, hogy ő mindent megadhatna szerelmemnek. Sokkal teljesebb, talán boldogabb életet nyújthatna neki mint én. Jacob vérfarkas, de mégis kevésbé veszélyesnek tűnő számára mint én. És meg is tudná védeni őt, akár saját magától is. Tudom azt, hogy Bella engem szeret és, hogy nem érez semmit Jacob iránt, inkább testvérként tekint rá, de ő megadhatná neki azt amit én sose. Egy kisbabát. Tudom, látom a tekintetén már most, hogy imádja a gyerekeket és tudom, hogy szeretne sajátot is, viszont én ezt nem adhatom meg neki. De ő mégis képes lenne feláldozni az anyaságot értem.
De vajon megérdemlem? Vajon megéri? Képes lennék látni és átélni az örökkévalóság hosszú évein át a sóvárgását, csakúgy mint Carlisle átéli ezt nap mint nap? És ami fontosabb: képes lennék elhagyni őt és nem törődni sem a saját, sem az ő fájdalmával és szenvedésével, csakis azért, hogy ha majd később nem is lenne boldogabb, de legalább teljesebb az élete? Nem tudom. Annyit tudok, hogy egyelőre túl önző vagyok elhagyni őt és ezzel mindkettőnket örök magányban sodorni. Nem tudom, ha valaha képes leszek-e erre.
Elhesegettem ezen gondolatokat. Jött helyettük más. Renée. Még mindig itt laktak és nem úgy néz ki, hogy egyhamar el akarnának menni. Félreértés ne essék, én lennék a legboldogabb, ha végre kimutatná a szeretetét kedvesem iránt, és megpróbálna az az anya lenni akire neki szüksége van. Láttam a gondolataiban, hogy szereti lányát, de nem, hogy kimutatni nem képes, épp ellenkezőleg. Ahelyett, hogy szeresse, folyton megbántja. Gyakran sír Bella miatta, de ő ezt nem látja. Nem látja, vagy talán nem akarja látni. Nem érdekli vajmi sokat lánya fájdalma. Viszont azt sem tudom, hogy tulajdonképpen mit akarnak akkor itt. Phil az teljesen érdektelen minden iránt, sem Bella, sem semmi egyébb nem foglalkoztatja a baseball-on kivül. Azt viszont látom, hogy mindketten ellenségesen viszonyulnak hozzám. Bellát kifejezettem idegesíti, de engem nem izgat. Amíg Bella szeret és szívesen fogad nem érdekel mások véleménye.
Most is mint az utóbbi időben mindig a rétünkön találtunk megnyugvást és magányt. A családom is tudta, hogy amikor itt vagyunk akkor semmiképp se szabad zavarniuk. Szerencsére ezt mind megértették és betartották. Szerelmem szülei pedig nem is tudják, hogy hova szoktunk eltünni. Ennek ellenére Charlie gond nélkül elengedte velem, bárhova, kérdezősködés nélkül. Párszor már volt szerencsém beszélgetni vele és talán látta rajtam, hogy mennyire szeretem lányát és még az életem árán is megvédeném, talán látta, hogy ő mennyire megbízik bennem, a lényeg, hogy idővel ő is bízni kezdett bennem.
Fáradtan heverésztünk a réten, a nap lágyan cirógatta bőrünket. Szerelmem elaludt egy kifejezetten érzéki és szenvedélyes szerelmezést követően. Én pedig túlságosan belemélyedtem a gondolataimban. Csak most, amikor mocorogni éreztem riadtam fel gondolataim közül. Lágyan kóstolgatni kezdtük egymás ajkait. Már majdnem ott tartottam, hogy ismét megszabadítom a lenge nyári ruhájától amikor nem várt gondolatokat hallottam.
Egyből felpattantam és szerelmemet a hátom mögé tolva kémleltem az előttem álló erdőt. Bella aggódva kérdezgette, hogy mégis mi történt, de a testem egyre jobban megfeszült a gondolatok láttán. Hamarosan megláttam kilépni a fák közül egy férfit. Szőke haja lófarokban volt kötve, bőr dzsekit és farmert viselt. Ajkai gonosz mosolyra húzódtak és vérvörös szemeivel a hátam mögött lévő nőt figyelte éhesen. Hallottam szerelmem elakadó lélegzetét, majd éreztem, hogy a hátamon lévő keze lecsúszik és teste ernyedten hullott a föld felé. Az utolsó pillanatban kaptam el.
A karjaimban emeltem, falfehér arcára pillantottam és nem értettem semmit. Vajon mi történhetett? Az hagyján, hogy egy vámpír áll előttünk, de hát Istenem, vámpírokkal tölti a mindennapjait. Majd hirtelen megvilágosodtam. A vámpír fejében látott képek hatására gyilkos düh lepte el agyamat...
(Bella)
A nap első sugarai egyedül találtak ágyamban. Szerelmem hajnaltájt ment el vadászni egy fárasztó együtt töltött éjszaka után. Egyes porcikáim még most is kellemesen bizseregtek, emlékeztetve az éji gyönyörökre. Még percekig feküdtem ágyamban és elgondolkoztam a jelenlegi életemen. Annyira gyorsan telik az idő ha boldogok vagyunk. Túlságosan is. Az elmúlt két hónap mintha csak két nap lett volna. Annyira gyorsan telt és annyira csodálatos volt.
Sose gondoltam volna, hogy egyszer ilyen boldogságban lesz részem. Természetesen mint minden fiatal lány álmodtam a fehér lovon érkező szőke hercegről, de nem gondoltam, hogy ez tényleg megadatik nekem is. Természetesen Ed nem lovon érkezett és nem is volt szőke, de tulajdonképpen sose buktam a szőkékre. Ha jobban belegondolok sose buktam senki másra rajta kivül. Még most is annyira hihetetlen volt számomra, hogy ő is viszontszeret. Pont engem, a szürke kisegért. Mikor bármilyen csajt magáénak tudhatna. Beleérte Tanyat is. Sose vallottam be Ednek, de nem csak azért zavar, mert piszkálni szokott és életcélja engem rossz fénybe hozni, hanem inkább azért mert látom milyen szemeket mereszt szerelmemre.
Megpróbálom napról napra legyűrni magamban ezeket az érzéseket, de nem mindig megy könnyen. Súlyos önbizalomhiányban szenvedek, Rose és Alice igyekezete ellenére. Tudom, hogy Ed szeret engem és sosem csalna meg, de akkor is ott van az a gondolat, hogy képtelenség, hogy ő ne látná a különbséget köztem és a többi szebbnél szebb lány között. De hát ezek a gondolatok szerelmemet is kínozzák, csak őt Jake jelenléte miatt. De tudja, hogy a barátom és sose rendez jelenetet. Ennek ellenére látom a szemében, hogy nem szereti azokat a pillanatokat amelyeket Jake társaságában töltök. De mivel ő is elfogadja, nekem sincs más választásom, mint jópofizni és eltűrni Tanyat.
Sóhajtva keltem ki az ágyamból amikor anyám, csak ő lehet ilyen kitartó, percekig dörömbölt az ajtómon. Mielőtt kinyitottam volna, magamra kaptam egy bő pólót. Még csak az kéne, hogy meztelenül lásson. Így is sokszor kell törekedjek arra, hogy ne vegye észre a nyakamon vagy éppen a vállamon szerelmem ajkai nyomát. Mióta ideköltöztek zárni szoktam az ajtómat. Apu soha, viszont anyunak szokása többször benézni egy éjszaka alatt. Szerelmemmel sokszor szoktunk egymásba feledkezni és még csak az kéne, hogy egy ilyen alkalomkor nyisson be. Sóhajtva nyitottam ki az ajtót, mire csak annyit akart közölni, hogy legyek szíves lefáradni, mert kész a reggeli. Hihetetlen és ennyiért képes volt dörömbölni ennyit.
Nehezen, de levánszorogtam a konyhába. Csak mi hárman voltunk, apu kora reggel szokott elmenni. Automatikusan faltam be a rántottát. Nem nagyon volt beszélgetési témánk. Phil abszolút érdektelen minden és mindenki iránt. Sokszor elgondolkozok, hogy anyu hogy bírja mellette. Az utóbbi időben hozzászoktam a jelenlétükhöz. Tudom viszont, hogy aput zavarja. Ezért is dolgozik ennyit az utóbbi időben. Azokat a pillanatokat viszont amelyeket itthon tölt általában együtt töltjük. Vagy csak ketten, vagy ha anyuék is jelen vannak általában mi szoktunk beszélgetni. Anyu és Philhez képest, apu elfogadta szerelmemet. Azt mondják, hogy lány gyerekek esetében az apák a nehezebb dió, viszont nálunk ez nem épp így volt. Volt egyszer egy beszélgetésem apuval. Valószínűleg az győzte meg, hogy Ed jó választás volt és láthatja rajtunk, hogy szeretjük egymást. Anyu viszont Phillel karöltve arra törekszenek, hogy rossz fényben tüntessék fel őt. Ez nem sikerült nekik, de általában azt elérik, hogy mérges legyek.
Most is csak annyit kérdeztek, hogy ma megyek-e valahova. Az igazat nem vallottam be, csak annyit, hogy szerelmem jön utánam és együtt megyünk hozzájuk. Sose mondtam el, hogy ezen alkalmak közül gyakran kötöttünk ki a rétünkön édes kettesben. Valószínűleg soha többé ki se tehetném a lábam a házból. Hajat mostam, majd a szekrényem előtt állva próbáltam kitalálni egy megfelelő felszerelést mára. Mióta Alice és Rose túlságosan gyakran elrángatnak vásárolni, a szekrényem sokal teltebb és színesebb lett. Végül választásom egy fehér, vékony ruhára esett. Gyorsan felöltöztem, majd vártam szerelmemet.
Anyu természetesen hozta a formáját amikor végre megérkezett, de nem foglalkoztam vele. Csak annyit mondtam még neki, hogy majd jövök, majd húztam is szerelmemet a kocsija felé. Percek alatt a Cullen házhoz értünk, majd mielőtt még Em rákezdene, szerelmem a hátára kapott és eltüntünk a fák között.
A rétünkre érve ismét elámultam szerelmem ragyogásán. Nem tartott sokáig míg egymásnak estünk. Gyorsan szabadultunk meg a ruháinktól, majd feküdtünk el a fűben. Szenvedélyesen faltuk egymás ajkait, ő pedig pillanatok alatt eltűnt bennem. Felnyögtem édes kínomban amikor lassan, érzékien mozgott bennem. A nyakába haraptam amikor végre gyorsabb tempóra váltott. A gyönyör pillanatában az ajkaink is hasonló szenvedéllyel forrt össze, mint lentebb a testünk. Percekig maradtunk még így, majd elválltunk egymástól és visszaöltöztünk. Azért nem voltunk olyan biztosak benne, hogy senki se fog soha ide belépni, ezért nem kockáztattunk. Hozzásimultam és pillanatok alatt nyomott el az álom
Álmomban is a rétünkön voltunk. Avval a különbséggel, hogy már vámpír voltam és egy gyönyörű kislányt tartottam a karjaimban. Hatalmas zöld szemei kiváncsian pillantottam rám, míg a lágy szellő borzolgatta barna haját. Felpillantottam amint a fák közül megláttam kilépni szerelmemet karjaiban egy hasonlóan pici kisfiúval. A másik baba ahogy meglátott felém nyújtózkodott. Csokibarna szemei voltak, akárcsak nekem és szerelmem bronzvörös haját a kisbabán is láttam. Villámcsapásként ért a felismerés. Ezek a mi babáink. Ed odajött mellénk és leült a fűbe. Egy lágy csókot váltottunk, amit kisbabáink hangja szakított félbe. Nevetve pillantottunk rájuk.
Zavarodottan, de mégis boldogan ébredtem. Tudom, hogy ez lehetetlen, de mégis annyira csodás lenne, ha nekünk lehetne kisbabánk. Mindig is vágytam egyre, de tudom, hogy Ednek nem lehet. Én meg más férfivel nem szeretnék. Még csak más érintését se tudnám elviselni. Felemeltem a fejem és egy csókért nyújtózkodtam szerelmem felé. Lágyan viszonozta. Azonban egyszer csak felugrott és a háta mögé tolt. Nem láttam semmit és nem tudtam mi miatt lett hirtelen ennyire feszült. Aggódva kérdezgettem, de ő csak az előttünk terülő erdőt figyelte. A teste egyre feszültebb lett és a morgásai is hangosodtak. Tudtam, hogy ez nem sok jót jelent. Amint azonban megláttam ki lép ki a fák közül megértettem. Csak annyit érzékeltem, hogy megállíthatatlanul esek mielőtt a sötétség körül ölelt volna...
(Tanya)
Nem tudom, hogy mit eszik Edward ezen a ribancon. Hiszen még csak nem is szép. Hozzám képes semmiképp. Az elején azt hittem, hogy hamar ki fogom szedni őt a játszmából és azon töprengtem, hogy talán jobb lett volna egy méltóbb ellenfél. Azonban álmomban sem gondoltam volna, hogy Edward ezt fogja választani. És nem csak ő. Az egész család imádja ezt a kis fruskát. Lesik minden óhaját és szeretik őt. Rose volt az egyetlen akiről azt hittem, hogy mellettem fog állni erre tessék. Bella tenyeréből eszik. Hogy vajon a neve miért Bella örök rejtély, hisz még csak nem is szép.
Tudtam én, hogy nem fog jót tenni az önérzetemnek, hogyha meglesem őket, de nem tudtam ellenállni. Már megint a réten voltak, ahova Edward szigorúan megtiltotta mindenkinek, hogy belépjen amikor ő van ott vele. Most is együtt voltak. És szeretkeztek. Ez még nagyobb fájdalmat okozott. Velem Edward sose volt hajlandó lefeküdni, erre megteszi ezzel az emberrel. Mivel lehet jobb ő mint én? Nem tudom, de úgy látszik, hogy neki jobban tetszik. Olyannyira belefeledkeztek, hogy nem is hallotta a gondolataimat, se a jelenlétemet nem érezte. Nem bírtam tovább nézni hogyan szereti őt, hogyan igyekszik megtenni mindent, hogy jó legyen neki és hogyan viszonozza ezt Bella.
Most fáj, de nem baj. Eljön majd az én időm is. Hamarosan Edward az én karjaimban fog vigasztalódni. Lehet, hogy az én közelségemet meg sem érezte, de van egy olyan érzésem, hogy más valaki közeledését igenis érzékelni fogják mindketten. Erre a gondolatra máris elöntött egy pozitívabb érzés.
Nos, ennyi lenne. Remélem tetszett. Tudom, hogy egy lusta dög vagyok, hogy ennyit tart hozni egy egy fejezetet, de ezentúl igyekszem. Megpróbálok minden hétvégére írni, viszont az ígéreteket sose vagyok képes betartani, ezért inkább nem igérgetek. A következő fejezet fele viszont már szinte megvan, úgyhogy amint kész vagyok vele hozom is. Meg szeretnélek kérni benneteket, hogy írjatok komit. Akár egy pár szót is, mindenképp sokat segít és több erőt ad ahhoz, hogy siessek.
puszi mindenkinek,
Anita
