44. fejezet + díj

Lejjebb görgetve megtaláljátok a fejezetet is :)

Köszönöm a díjat Rosalice-nek és LilyVolturi-nak!

Tudom, hogy nem lehet, de első sorban nekik küldeném a díjat :)

 Szabályok:
1. Másold át a képet és a kérdéseket a blogodra!
2. Minden kérdésre őszintén válaszolj!
3. Add tovább a díjat 7 személynek!
4. A díjat visszafelé nem lehet adni, viszont többször meg lehet kapni.

Kérdések:

1. Melyik pilótával (ha nem szereted a F1-et, akkor más sportolóval) töltenél el egy hétvégét?

Nem szeretem a F1-et és úgy általában nem rajongok a sportolókért.

2. Miért vele?

...

 3. Milyen az álomrandid? (Hova mész és kivel?)

Nincs egy bizonyos szabály. Fontos az, hogy azzal a személlyel legyek, akit tényleg szeretek és aki viszont szeret, és ezzel máris megvan az álomrandi. A hol pedig annyira nem számit.

  4. Milyen számodra a férfiideál?

Nincs férfiideálom. Szerintem bármilyen férfi lehet annak a bizonyos nőnek az ideálja, minden ellenére.

5. Álomlánykérés?

Nem gondolkodtam még ezen. 

6. Voltál már úgy igazán szerelmes?

Fogjuk rá.

7. Miért szereted a Forma1-et? (Ha nem szereted, akkor a kedvenc sportodat)

Nem szeretem a Forma1-et, de úgy általában semelyik sport sincs igazán közel hozzám. Legfennebb a tánc, de arra egy nap is kevés lenne, hogy elmondjam miért szeretem :D

8. Van szerencseszámod/tárgyad?

Hát... szeretem a 3-as számot...

9. Tipikus lány vagy? (sok cipő, smink és rengeteg táska)

Hú... Hát igen, elég sok cipőm van, szinte a fél szekrény csak azzal van tele, smink... egy óriási fiók, táskáról inkább ne beszéljünk. Gyerekkorom óta a táskák a hobbym. Ettől függetlenül még véletlenül sem vagyok az a tipikus cicababa. Sok dolgom van, igen, de azok mind a normál kategóriába sorolhatóak :D

10. Mindent megtudsz beszélni anyukáddal/apukáddal? Melyikükhöz állsz közelebb?

Lényegében igen, mindent megtudunk beszélni egymással(ettől függetlenül nem kötök mindent az orrukra, hisz amit nem tudnak, nem fáj, nemde? :D) Közel szerintem mindkettőhöz állok, de ez általában változik :D (főképp anyu)

11. Hogyan vetemedtél rá, hogy végig néz egy Forma1-es futamot? (a legelsőt)

Hát az biztos, hogy nem volt önszántomból. 5-6 éves lehettem. Az uncsijaim 14, ill. 10 évvel idősebbek nálam. Mindketten imádták még akkoriban (azt nem igazán tudom, hogy most is szeretik-e még, akkortól nem firtattam a témát). Igy hát, én is kénytelen kelletlen néztem velük. Főként velük gyerekeskedtem, úgyhogy gyakori program volt ez, ameddig egyszer felháborodtam és azóta sem vagyok egyetlen futamra sem kiváncsi :D

Akiknek küldöm: 

Nora 

Mese

Becca W

44. fejezet

A Cullen nappaliban a hangulat kezdett egyre paprikásabb lenni. Egyik oldalon állt Edward, a saját elképzeléseivel, természetesen egyedül, a másikon Alice és Rose próbálva rákényszeríteni akaratukat. Azaz Ed javát. A család többi tagja csak ült és hallgatta őket. Tanyan kivül természetesen mindenki Alicék oldalán állt, de segítség nélkül is látszott, hogy a lányok fognak nyerni. Hiába, havalamit a fejükbe vesznek senki sem tudja már megállítani őket. Sőt külön-külön is szinte képtelenség volt legyőzni őket egy vitában, hát még amikor egy oldalon harcoltak. És ezt Edward is tudta. Ennek ellenére még próbálkozott.

- Ez képtelenség, én ebbe nem megyek bele - mondta sokadjára. - Egyszerűen csak hagyni fogjuk, hogy nyugodtan éljék az életüket. 

- Jaj, Ed, abbahagynád már ezt? Úgysem fogjuk engedni, hogy ismételten baromságot csinálj. Egyszer már elszúrtad, és ha kell, megkötözve is, de itt leszel Bella és a gyerekeid mellett. Nem fogod megfosztani a gyerekeidet az apjuktól...

- Az apjuk egy szörnyeteg - mondta Ed, de Alice tovább folytatta szónoklatát, és csak szeme villanása árulta el, hogy hallotta a megjegyzést. 

- Engem és a család többi tagját sem fogod megfosztani tőlül. És én tudom, hogy van értelme harcolni.

- Harcolni? Miért? Bella már nem szeret - súgta megtörve Ed.

- Hidd el, hogy számomra is érthetetlen okokből, de Bella még mindig változatlanul szeret. Ezért, és a két csöppségért, akiket a szíve alatt hord érdemes harcolni. És harcolni is fogsz - mondta elszántan a pöttöm vámpír.

Mindenki csodálattal figyelte Alicet.

- Nem mondom, hogy könnyű lesz. Semmikép. Túlságosan megbántottad azért, hogy csak úgy megbocsásson. De meg fog. Idővel. Kitartónak kell lenned. Biztosan undok lesz és sokszor fog visszautasítani, de minden rendben lesz majd.

- Miért vagy ennyire biztos ebben? - kérdezte Ed, de Alice máris látta a remény apró sugarát megcsillani tekintetében.

- Egyrészt, mert a legjobb barátnőm és jobban ismerem a tenyeremnél is, másrészt... láttam - magyarázta Alice hatásszünetet tartva.

- Láttad? Mit láttál? Mutasd meg - sürgette Ed és Alice csak egy pillanatig vacillált. Talán majd ez megadja a kellő motivációt - gondolta és megnyitotta elméjét.

A nap gyönyörűen ragyogta be a rétet. Ugyanazon a réten ült Bella, ahol hónapok múltán ismét találkozott a Cullen családdal. Valami azonban megváltozott. Már nem volt nagy pocakja, helyette azonban két kicsi csomag volt a karjaiba és a bőre szikrázott a napsütésben. Vámpír lett. Edward állt a rét szélén és figyelte őket, majd közelebb sétált. Bella felnézett és rámosolygott. A mosolya még a bőrénél is ragyogóbb volt. A férfi letérdelt melléjük és átvette a rózsaszín kicsi csomagot. A nő a szabaddá vált kezének ujjaival a férfi hajába túrt, majd megcsókolta. 

A látomásnak itt vége szakadt.

- Ilyen lesz a jövőtöl - mondta Alice.

- Tényleg megtörténhet ez? - kérdezte hitetlenkedve Ed, de látszott rajta, hogy lelke máris új erőre kapott.

- Persze, hogy megtörténhet. És meg is fog, ugye? - kérdezte szinte parancsolóan Alice. A férfi csak csendben bólintott. 

Alice ujjongott. Azt azonban nem közölte már Eddel sem, és senki mással sem, hogy ez a látomás már nem most volt. Legnagyobb kétségbeesésére nem látott semmit Belláról. Hónapokkal ezelőtt látta ezt, még közvetlen azután, hogy Ed oly csúnyán megbántotta. Utána hónapokig nem látta őt. Majd az a látomás, aminek segítségével végül megtalálták őt. És most ismét semmi. Feketeség, sötétség vette körbe az elméjét, ha Bellára koncentrált. Csak reménykedni tudott, hogy ezt nem azt jelenti, hogy barátnéja élete veszélyben van.

Az éjszakának lassacskán vége lett, miután Alice ismertette mindenkivel a terveket. Az egész család elindult vadászni, a terv szerint. Csak Tanya kommentált volna, de Alice egy gyors és szinte gyilkoló pillantással elnémította. 

Csak Alice és Edward maradtak a házban pirkadatkor. Nem szóltak egymáshoz. Alice még mindig aggódott és próbálta ezt titkolni, illetve próbálta leküzdeni az elméjét körülvevő magas falakat, hogy eljutthasson Bella jövőjéig. Ed pedig szokásához híven a bűntudatával birkózott. Bűntudata volt azért, mert elhagyta szerelmét, sőt még meg is alázta. Ugyanakkor erőt adott neki az, hogy látta a jövőt. Mire a nap teljesen felkelt, döntésre jutott. Igenis harcolni fog a szerelméért. Ha Bella tényleg szereti, mégpedig jelenleg úgy tűnik, és végülis Alice rettenetesen ritkán szokott tévedni, akkor érdemes harcolni érte. Belláért és a babákért. Be fogja bizonyítani neki, hogy imádja őt - gondolta.

Később kettesbe indultak el Victoriáék háza felé. Az ajtónál azonban Ed megtorpant.

- Biztos, hogy jó ötlet ez? - kérdezte.

- Ed - kezdte fenyegető hangnemben Alice, de nem tudta befejezni a mondatot, mert az ajtó hirtelen kinyilt és egy mérges Victoria állt előttük.

- Ő mit keres itt? - kérdezte Alicetől hanyagul Edre mutatva, cseppett sem titkolva rosszállását.

- Victoria, kérlek. Hallgass meg és segíts - mondta neki Alice, használva a már túlságosan is jól ismert bociszemeket, amelyeknek, bár mindenki próbálkozott, még soha senki sem tudott ellenállni.

Victoria is, mindenki máshoz hasonlóan meglágyulni látszott az átható, könyörgő aranybarna tekintet hatására. Bementek a házba. Mindenhol csend honolt, csak az egyik szobából hallattszott ki Bella szuszogása. Ed megbabonázva nézte az ajtót.

- Szóval, miért jöttetek? Illetve, félre ne érts Alice, miért jött ide Edward? - kérdezte ismét Vic.

- Azért, hogy ... - kezdte Alice, de a férfi megszólalt. 

- Azért jöttem, mert szeretem Bellát - mondatára Vic felhorkant és már hangot is adott volna gondolatainak, de Ed folytatta. - Tudom, hogy egy őrült voltam, amiért úgy bántam vele, de a féltékenység elvette az eszemet. Azért vagyok itt, mert mindenképp szeretném őt visszakapni. Szükségem van rá, de ha ő mégis úgy gondolná, hogy nem kér belőlem, amit mellesleg tökéletesen megértenék, akkor is a gyerekeim mellett szeretnék lenni. Jóvá akarom tenni a múltat és mindent meg fogok tenni, hogy mellettük lehessek. Mindent.

Alice meghatottam tekintett bátyjára, míg Vic enyhén megdöbbenve, de aprócska örömmel nézett rá, majd megszólalt:

- El sem tudod képzelni, mennyire szenvedett ez a lány. Kérlek, ha komolyan gondolod mindezt, ha tényleg akarod őt és a babákat, akkor tegyél meg mindent érte. Ha pedig nem, akkor hagyd őt békén és tűnj el az életéből. 

- Komolyan gondolom...

- Tudnod kell, hogy nem lesz könnyű. Ezt valószínűleg már Alice is elmondta - pillantott az említettre. - A fájdalom miatt falat emelt maga és szíve köré. Rengeteg türelemre és akaraterőre lesz szükséged. Biztosan rengetegszer fog elutasítani, vagy megalázni.

- Nem számít - válaszolt Ed. - Imádom őt.

- És ő viszontszeret. Ebben biztos lehetsz.

- Akkor pedig, méginkább érdemes harcolni - mondta elszántan Edward.

Kis idő múlva Alice, Victoriával karöltve, egész hamar összebarátkoztak, bár Alicet ki nem tudná megszeretni egyből, elindultak vadászni. Csak Ed maradt egyedül a házban várva, hogy Bella felébredjen és észrevegye jelenlétét. Az egyik fotelben valami rózsaszín és kék egyveleget látott. Közelebb lépett és kiváncsian felemelte. Két, körülbelül félig kész kötött rugdalózó volt. Ed ellágyult a látványtól. Ismét tudatosult benne, hogy tényleg lesz két babája. S reményei szerinte pont olyan gyönyörűek lesznek mint az anyjuk. Féltette Bellát, sőt rettegett attól, hogy a gyerekek bánthatják, de ugyanakkor alig várta, hogy a karjaiba tarthassa gyerekeit.

A ruhácskákat visszatette a fotelre és a konyha felé lépdelt. Gondolta, összedob valami reggelit Bellának. Lehet ez is egy mód, hogy elkezdje meglágyítani a szívét. Belenézett a hűtőbe, majd kiemelt pár tojást és nekiállt rántottát készíteni. A gondolataiba mélyedt és a konyhaajtóban hallatszódó hald neszezésre riadt fel. Az ajtónak háttal állt és várta, hogy kész legyen a rántotta, illetve, hogy Bella megszólaljon. 

Erre nem kellett sokat várnia. 

- Hát te meg mit keresel itt? 

Tudom, hogy a késés ismét rengeteg volt, de vagy nem jött össze a fejezet, vagy pedig, időm nem volt rá, hogy feltöltsem. Remélem, hogy írtok pár komit :D még mindig szeretem őket. A kövire nem kell ilyen sokat várni, mert máris kész van. Úgyhogy legkésőbb hétvégén feltöltöm. Persze ez attól is függ, hogy lesznek-e komik :D

puszi mindenkinek,

Anita

 

Új blog+ díj

Sziasztok!

Ezer bocsánat a hosszas késés miatt, de minden igyekezetem ellenére, sehogy sem jött össze a fejezet. Illetve megvan valamennyire, de egyáltalán nem tetszik. Rossz munkát pedig végképp nem akarok kirakni. Valahogy most nincs ihletem ehhez. A történet természetesen szinte teljesen megvan a fejemben, de mikor lapra kéne vetni, akkor nem jönnek úgy a gondolatok, hogy egyáltalán elfogadható legyen az én véleményem szerint.

Azonban most nyitottam egy új blogot, amely már a valós világgal foglalkozik, nincsenek sem vámpírok, sem semmilyen más fantasztikus lények. Ez az új történet Robsten alapjában véve. Remélem meglátogatjátok és elolvassátok az első fejezetet amit máris feltöltöttem. 

Mindkét történetet folytatni szándékozom, csak dátumokat nem ígérek, főként ehhez nem, csak annyit, hogy igyekszem vele. 

Az új blog:

 http://aszivutjai.blogspot.hu/

Díj

 

Nagyon szépen köszönöm a díjat LilyVolturi-nak :)

1. Ha megkapod a díjat, készíts róla bejegyzést és tedd ki a fent látható képet.

2.Válaszolj őszintén a kérdésekre.

3.Összesen öt személynek küldheted tovább.

4.Ezt egytől-egyig át kell másolnod a lapodra - kivétel a válaszokat.

5. A díjat vissza nem küldheted (Akitől kaptad annak nem adhatod, de te többször is megkaphatod)

Kérdések:

1. Mi a kereszneved? 

Anita, bár nem feltétlenül szeretem, jobban tetszik a Nitus :D

2.Melyik dalon tudsz igazán sírni?

Sokan. Függ a hangulattól. Képes vagyok még nyugodt lelkiállapotban és boldogan is el-el sírni magam egy-egy olyan dalon ami épp abban a percben valamit megmozgat bennem.

3.Félsz a sötétben? 

Gyerekkoromban rettegtem a sötétségtől. Mindig ameddig elaludtam valamilyen fényforrás kellett legyen. A baj az volt amikor felébredtem éjszaka. Minden hangban, vagy árnyban valamit beleképzeltem. Akkor jött csak igazán a hiszti. Nem voltam valymi kellemes gyerek abban az időben. Mostanra szerencsére kinőttem. :D

4.Szerelmes vagy valakibe?

De még mennyire :D

5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami életedben történt veled? 

Hát ha sorolni kezdeném, akkor itt érne a holnap :D Valahogy külön érzékem van ahhoz, hogy gáz helyzetekbe hozzam magam, vagy kerüljek :D

6.Gondoltaban már öltél meg valakit? 

Persze. Azért nem túl gyakran. Inkább a kínzási módokat dolgoznám ki valakiken, de azt szinte napi szinten :D

7.Szerinted a péntek 13-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent?

Lényegében nem történt velem semmi egyetlen péntek 13-án sem, de azért a babona még ott van az emberben, habár nem erre fókuszálom az életem :D

8.Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el?

Habár elég közvetlen kapcsolatban vagyunk, azért vannak olyan dolgok amiket semmikét sem mesélnék el nekik és ők sem hiszem, hogy örülnének, ha tudomást szereznének róla :D

9.Hallgatsz olyan zenét, amit a barátaid előtt szégyellsz?

Nem. Nem igazán érdekel mások véleménye, főként, ha zenéről van szó.

10. Kiskorodban sírtál amikor szurit kaptál? 

Naná :D Igaz, beteges gyerek voltam, úgyhogy sok szurit kaptam gyerekkoromban. De nálam a dili az volt, hogy meddig előkészítették a tűt, meg az egyébb hozzávalókat, én jól kisírtam magam, majd amikor már ténylegesen szúrkáltak csak lazán néztem :D

11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél? 

Személy szerint úgy gondolom, hogy sosem szabad elfelejtsük, hogy honnan is indultunk. Nem igazán szeretnék híres lenni, inkább valami nyugodt életet szeretnék magamnak. Habár, ha hirtelen gazdag lennék, akkor elsősorban itt hagynék csapot-papot és kirándulnék egy jó nagyot. Első cél jelenleg valamilyen rejtett szigetecske lenne :D

12. Szoktál álmodozni?

 Igen, bár nem az álmoknak élek. Inkább azok megvalósítására törekszem.

13. Járnál Chace Crawforddal?

Az meg ki? ... Nem igazán, nem az én típusom.

14. Hány gyereket szeretnél?

Imádom a gyerekeket, úgyhogy min. 2-3

15. Adni vagy kapni jobb?

Adni. Természetesen szeretek kapni is, de semmihez sem fogható az az érzés, ha látod a szeretteid arcán a boldogságot attól amit te adtál nekik. 

16. Titkom

Ha elárulnám az már nem lenne titok :D
 

17. Bakancslista

- elvégezni a licit, jó jegyekkel

- megfelelő egyetemre menjek

- jó állás

- család

- utazások

Akiknek tovább küldöm: 

Lilluci

Lori

Monya

 

       

B.U.É.K

 

Szeretnék mindenkinek az új évben boldogságot, egészséget, örömöt, sikert kivánni!

Boldog Karácsonyt

 

Tudom, kicsit megkésve ezt is, de szeretnék mindenkinek nagyon boldog Karácsonyt kivánni.Eddig technikai okok miatt nem tudtam  irni, de számomra ez az egész periódus olyan karácsonyi hangulatban telik el, úgyhogy nem érzem lekésetnek ezt a bejegyzést. 

Friss, illetve meglepetés majd újévkor jön, remélem mindkettővel elégedettek lesztek majd :)

puszilok mindenkit és kivánom, hogy élvezzétek ki minden pillanatát ennek a gyönyörű ünnepnek,

Anita

43.fejezet

Sziasztok!

Bocsi az ismételten hosszú késés miatt, de sehogy sem jött össze a fejezet irása, illetve a blogra való feltöltés. De most itt van, illetve készül egy karácsonyi meglepetés is nektek :), lényegében az vonta el a figyelmem az irástól :D Köszönöm a komizóknak: Ati, Reni, Orsy, Szilvi, Szelena, LilyVolturi. 

Még mindig szeretem azonban a komikat :D, úgyhogy ide is várom őket.

Jó olvasást!

A fájdalom élesen hasitott végig megfeszülő testén. Egyrészt a lelkét marcangolta a minden percben kinzó, soha meg nem szűnő szenvedés. Hat hónap alatt semmi sem változott – gondolta magában. Még mindig élénken élt benne mindaz ami történt, semmit sem szűnt, semmit sem enyhült. Sem a sértések matt érzett fájdalom, sem a férfi iránt érzett szerelem. Bár magának sem vallotta be, változatlanul, intenziven imádta őt. Próbálta az érzést elfolytani magában, próbált a lehető legkevesebbet gondolni rá, de hiába. Hiába kinozta az agyát, a szivét, hogy csak a rossz dolgokra gondoljon, csak azt a pár végzetes percet idézze fel magában, nem sikerült.

  

 A sötét, magányos éjszakákon, amikor a csöppségek miatt nem tudott elaludni, bár nem ismerte volna be semmiért sem, gyakran gondolt a szerelmére. És nem mindig tudott csak a fájdalmas, kegyetlen pillanatokra emlékezni. Hisz azelőtt a végzetes délután előtt annyi szép történt velük, annyi csodás dolgot éltek át együtt. Azonban ahánzszor azon kapta magát, hogy rá gondol, hogy rá vágyik, leghőbb vágya mellette lenni, mérges és csalódott lett. Főként önmagában. Gyakran sirta álomba magát.

Másrészt, a két baba ismét mocorogni kezdett a pocakjában. Enyhe fájdalmat érzett a bordái környékén  és kezeit gyerekei lakhelyére fektette nyugtatásképpen. A babák csodálatosan, különleges. Lehet, hogy azért mocorognak most ennyit mert érzik az apjuk közelségét – futott át a gondolat Bella agyán. Hirtelen rosszullét tört rá és Alice kezében kapaszkodott, aki rögtön védelmezően fonta köré karjait. 

- Mit akarsz? – kérdezte Bella kimerülten és durván. Próbálta szabályozni felgyorsuló szivverését. Mérges volt magára, amiért ennyire érzékenyen érinti rég nem látott kedvese jelenléte. Legszivesebben a karjaiba vetette volna magát. Ettől azonban még dühösebb lett, főként, mert csak a józan esze állitotta meg ebbe. Nem gyengülhet el, hisz végül is, lehet, hogy Edward nem érez ugyanigy. Lehet, hogy már nem is szereti. Ez viszont kinzó fájdalmat gerjesztett szivében. Mérgesen nézett rá most először igazán. Az ellentétes érzelmek amelyek lelkében dúltak azonban nem engedték, hogy belemerüljön az aranybarna szem megfakult ragyogásában. 

- Csak... azt akartam kérdezni, hogy hogy vagy? – suttogta megtört hangon. Igaz, nem várta, hogy csupán azért mert itt van a lány a karjaiba veti magát, de erre a hűvös viselkedésre sem számitott. Azok után amit tett főként nem. Még csak egy pillantásra sem igazán méltatta. Amúgy is fájó szivén ez újabb sebet ejtett. 

- Jól – válaszolta Bella kurtán, érzéstelenül, majd ismét elindult. Bár a reménye, hogy még visszaszerezheti a lány szerelmét egyre inkább csökkent, sőt megszűnt, kiváncsi volt gyereke hogylétére is.

- A...gyerekünk jól van? – kérdezte ismét csöndesen – Minden rendben veletek? 

- Jól vagyunk, Edward. Én is és a babáim is. 

- Babák? Ketten vannak? – faggata mosolyogva, immár csillogó szemekkel. 

- Igen – felelte fogcsikorgatva Bella, átkozva magát meggondolatlanságáért. Miért kell beavassa őt is gyerekei életében? – Ketten vannak. De végül is, miért érdekel ez téged? 

- Hogyne érdekelne? Hisz az én gyerekeimről van szó.

- A te gyerekeidről? A TE gyerekeidről? – kérdezte szinte kiáltva Bella. – Mióta a te gyerekeid? – érezte, hogy az eddig elfolytott düh, kétségbeesés és fájdalom forró lávaként terjed szét benne. 

- Bella... kérlek – suttogta megtörve Edward. 

- Mire kérsz? Hm? – nézett rá Bella mérgesen. – Mire kérsz? 

- Tudom, hogy hibáztam és el sem tudod képzelni, hogy mennyire sajnálom mindazt ami történt, de kérlek, ezt ne itt és ne most vitassuk meg. 

- Igazad van. Ezt nem itt és nem most fogjuk megvitatni. Sőt egyáltalán nem is fogjuk megvitatni – mindenki megütközve nézett Bellára. – Nekünk nincs mit megvitassunk. Nincs miről beszélgessünk. 

- De igenis van. A gyerekeinkről kell beszélgessünk, az életünkről, a kapcsolatunkról. 

- Nekünk nincs olyanunk, hogy kapcsolat. Te foglalkozz a te életeddel, én foglalkozom az én életemmel. Ezekhez a gyerekekhez pedig semmi közöd. Amúgy sem a tieid – csendesen kiejtett szavai megfagyasztották a légkört a réten. 

Bella megfordult és elindult a ház felé. Bár mindene fájt, mind teste, mind lelke, nem engedte meg magának, hogy leheveredjen egy fa tövébe és a lehető legkisebbre összezsugorodva sirja ki magát. Még nem legalábbis. Nem meddig egykori családja fürkésző tekintettel figyelik őt. Nem meddig nem lehet tökéletesen egyedül, már amennyire ez lehetséges vámpirok közelébe. 

Victoria gondolkozás nélkül, árnyékként követte Bellát, mig Alice egy pillantást vetett bátoritóan bátyja felé, majd ő is utánuk indult. Tudta, hogy Bella blöffölt és, hogy a gyerekek apja, felvillanyozta a gondolat, hogy ketten vannak,  igenis Edward, de megértette, barátnője viselkedését is. Nem sok nő viselkedne másképp hasonló helyzetben. Megértette, de nem értett egyet vele. Nevezhetjük ezt testvéri elfogultságnak, vagy csak egyszerűen mindkettőjüket végre boldognak szerette volna látni, ami már mindenki számára szinte egyértelművé vált, hogy csak egymás mellett valósulhat meg, de meg tudta volna verni mindkettejüket az önfejűségük miatt. Hisz mi értelme van ennek az egész szúrkálásnak, annak, hogy egymásnak minél nagyobb fájdalmat okozzanak, amikor Bella is tudja, hogy szereti Edet, Ed pedig majd eleped a lány hiányától. Sokkal egyszerűbb lenne leülni, megbeszélni mindent ami történt, majd boldogok lenni együtt, várni a gyerekek születését. 

Úgy látszik – gondolta Alice magában – hogy ismét én kell kezembe vegyem a dolgok irányitását. És már szinte kész terve is volt a dolog kivitelizésére.

*

Eközben a Cullen család is elindult egykori otthonuk felé. Meglepő, hogy Bella és Victoria is éppen ide költöztek, amikor évekkel ezelőtt ők is laktak itt. Elsétáltak egykori otthonukhoz. A ház tökéletes állapotban volt még mindig. Csupán kicsit takaritani kellene és rendbe hozni, de most senkinek sem volt kedve ehhez. Az egészen a nappaliba telepedtek le, és egyiknek sem, még Rosenak, sem volt kifogása a poros kanapék ellen. 

Magukba roskadva ücsörögtek órákon át, mindenki a gondolataiba mélyedve. Mindenki próbált valamit kigondolni a helyzet megoldásához, de semmire sem jutottak. Várták azt, hogy talán amikor Alice hazajön akkor majd neki lesz valami ötlete. Ketten azonban nem terveztek. Tanya és Edward

Jobban mondva Tanya tervezett, de nem azt, hogy hogyan békitse ki őket, hanem azt, hogy a szakadékot kettejük között hogyan lehetne jobban elmélyiteni. Ez nem is lenne olyan nagy baj, csak mostanság az egész család, főként Alice, minden mozdulatát, lélegzetvételét árgus szemmel figyeli. Valami olyat kell kitaláljon amiből senki se jöjjön rá, hogy ő tette.

Edward pedig, a már szinte szokásossá vált módon marcangolta magát. Ismét eszébe jutottak mondatai, ismét átkozta magát meggondolatlanságáért. És ismét arra a következtetésre jutott, hogy jobb lenne egyszerűen csak békén hagyni őt, hogy nyugodt, boldog élete lehessen. Sőt, az lett volna a legjobb, hogy sose találkozzanak. Akkor Bella megismerhette volna a szerelmet egy olyan férfi mellett aki megérdemli őt, aki óvta volna és minden vágyát teljesitette volna. Nem kellett volna semmit szenvedjen, nem kellene most az ő gyerekeit hordja. 

- És most mi lesz? – kérdezte Emmet, jóval sötétedés után, amikor már nem birta a csendet, kiszakitva mindenkit saját elmélkedéséből. 

- Semmi – elsőként Edward reagált. – Egyszerűen fogjuk magunkat és visszamegyünk oda ahonnan jöttünk. Hagyjuk Bellát békén. Egyértelmű, hogy nem akar itt látni minket. – Ez a gondolkozásmód felettebb tetszett Tanyanak, sőt szinte ujjongásba tört ki. Igy nem kéne terveket szövögessen, nem kéne kinlódjon, hisz Ed saját magától hagyná el Bellát. Azonban Rose reakciójára senki sem számitott.

- Mi az, hogy elmegyünk? Te teljesen megőrültél? – kérdezte hisztérikusan felpattanva a kanapéról és Edward elé állva. 

- Nem, mármint igen, megőrültem, megőrültem amikor megbántottam őt. Megőrültem amikor olyat feltételeztem róla. Megőrültem amikor hagytam kisétálni az életemből. De most nem. Most azt teszem amit már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna tegyek. 

- Nem, Edward. Most őrültél meg csak igazán. Igen, hibáztál öt hónappal ezelőtt, de itt a lehetőség, hogy helyrehozd.

- Hogy, Rose? Hogy hozzam helyre? Látszik rajta, hogy nem akar itt látni. Nem akarja, hogy egyáltalán az ő, vagy a gyerekeink közelébe kerüljek.

- És vajon miért teszi mindezt? – kérdezte Rose miközben érezte, hogy a türelme egyre fogy és a tenyere szinte viszketni kezdett, hogy pofozza meg idióta testvérét.

- Azért, mert olyannyira megbántottam, hogy minden valaha érzett szerelmét irántam kiöltem belőle.

- Nem. Ha nem szeretne akkor nem érdekelné, hogy élsz-e vagy halsz. Ha nem szeretne nem reagált volna ennyire hevesen a jelenlétedre, a kérdéseidre. Szeret Ed, bár fogalmam sincs miért, de én a kezemet a tűzbe tenném, hogy még mindig szeret. Csupán nem akar mégtöbb fájdalmat. Ez védekezési mechanizmus. De te is szereted őt. Szereted, ezért meg kell találd a módját, hogy bebizonyitsd neki, hogy semmi sem változott. Hogy igen, egy idióta voltál, de attól még imádod. Őt is, és a gyerekeket is – mondta biztatóan, mégis utasitó hangnemben Rose. 

- Egyetértek vele – szólalt meg Alice az ajtóból, ezer wattos mosollyal angyali arcán.

42.fejezet

Sziasztok!

Itt is a friss, már megint késve, de annyi dolgom volt, van, hogy szinte aludni sincs időm. Már várom a karácsonyi vakációt :) Köszönöm szépen a komizóknak, név szerint: Reni, Névtelen, Ati, Szilvi, Orsy és LilyVolturi :) Hálás vagyok nektek, hogy rendszeresen komiztok és erőt, energiát adtok a folytatáshoz :)
Ide is szívesen várom a komikat :D

puszi mindenkinek,
Anita





(Alice)

A havas fűre egy pléd volt leterítve, azon ücsörgött Bella és Victoria, előbbi egy narancsot rágcsálva. A valóságban még szebb volt, mint látomásomban. A terhesség valóban nagyon jól áll neki. Bár észrevehető, hogy ez az állapot nem teljes egészében tesz jót az egészségének. Gyengének, fáradtnak tűnt. Egyből félteni kezdtem. Az agyamban még mindig csengtek Zafrina szavai. Valamit kell tegyünk majd, hogy megmentsük őt. Az nem lehet, hogy meghaljon.

Victoria, vámpír hallása révén, egyből felfigyelt közeledtünkre és észrevéve minket az arca eltorzult, majd felpattant és védekező állásba állt Bella elé. Bella is, már régen hozzászokva a vámpírokhoz, észrevette, hogy valaki közeledik, majd meglátott minket kilépni a fák közül. A kezéből kihullott a narancs maradéka és a kezei védelmezően simultak hatalmas pocakjára. Az arcán az előbbi vidámságnak nyoma veszett, helyét átvette a keserűség, a fájdalom, ez tisztán látható volt.

Tisztes távolságban megálltunk Victoria előtt. Halk, mégis erőteljes morgást eresztett felénk. Örültem, hogy megváltozott, és, hogy ennyire védelmezi barátnőmet. Biztosan nem esett semmi baja mellette. Már a látomásomba is ezt vettem észre, és most megbizonyosodtam. Victoriáról a szemem Bellára siklott.

A szemeit végigjáratta rajtunk, egyikünkön sem túl sokáig pihentetve. Egyetlen személyre nem vetett egyetlen pillantást sem. Edwardra. Szemem sarkából láttam bátyám arcán átsuhanni a fájdalmat, de tartotta magát. Bella hosszasan elidőzött Tanya arcán, aki azonban nem viszonozta pillantását. Ez elgondolkodtatott. Eddig Tanya mindig rosszul viselkedett Bellával és mindig bántotta, de most még csak rá sem nézett. Sőt, mióta mindenki elhitte és elfogadta, hogy Bella igenis terhes lehet lökött bátyám gyerekével, és megtudtuk, hogy Victoriával látták őt utóljára, azóta szinte a hangját sem hallottuk. Vajon miért? Mi az ami megállítja őt? És miért néz így rá Bella? Ők valamit tudnak amit én nem. És ehhez köze kell legyen Victoriának is.

Végül, Bella szemeit rám emelte. És a szemembe nézett. Egy ideig csak egymás szemébe mélyedtünk, mintegy kiolvasva az elmúlt időszak fájdalmait, gondolatait. Végül, Bella elszakította tekintetét az enyémtől és nehézkesen felemelkedett a földről. Az arca fájdalmas grimaszba torzult miközben mozgott. Számításam szerint még csak a hatodik hónap környékén kell legyen, de a hasa nagyobbnak hatott. A gyerek mozgolódott benne, biztosan nem tetszett neki a hirtelen hangulat és pozició váltás. Amikor végül sikeresen lábon állt, szeretet teljesen simitott végig pocakján. Majd egyetlen nevet suttogott:

- Alice - majd tétován kitárta felém a karjait. Victoriával mit sem törődve, vámpír sebességgel teremtem mellette és karjaimba zártam. Erősen, mégis vigyázva rájuk, szorítottam magamhoz, hasonló intenzítással ölelt ő is.Az arcát a nyakamba temette és éreztem törékeny testét megremegni.


(Edward)

Ennyi hónap után ismét láttam létem szerelmét. Gyönyörű volt, mint mindig. Vidámság csillogott arcán miközben Victoriával beszélgetett. Még nem vett észre minket. Gyönyörű volt terhesen, mégis annyira törékenynek tűnt. Méginkább mint eddig is. A féltéssel egyaránt növekedett az elhatározásom is, miszerint bármi áron, de megvédem, megmentem őt a saját gyerekünktől. Nem fogom engedni, hogy meghaljon, nem veszíthetem el őt. Fájdalmasan hasított belém a gondolat, hogy ő már nem az enyém, hogy máris elvesztettem szerelmét, bizalmát saját hülyeségem miatt. De újabb elhatározás született szívemben. Újra el fogom nyerni a szerelmét, a bizalmát, muszáj meggyőznöm őt, hogy szeretem. Bármibe is fog kerülni, de nekem szükségem van rá, és remélem, hogy talán még neki is. Hisz egy ilyen szerelem mint a miénk nem fejeződhet be így. Mindent meg fogok tenni, hogy ismét enyém legyen.

Victoria amint észrevett minket, főként engem, kilépni a fák közül, felpattant és védelmezően, morogva állt Bella elé. Bella pedig kiejtette a kezéből az addig rágcsált narancsot, majd kezeit védelmezően tette hatalmas pocakjára. A mozdulaton látszott a gyerekünk iránt érzett szeretet, ragaszkodás. Csodálatos anya lesz belőle. Pár pillanatig csak kapkodta a levegőt, majd tekintetét családunkra emelte.

Mindenkin végignézett. A szemei elidőztek Tanyan, bár nem értettem miért. Hisz igaz, hogy Tanya régen nagyon rosszul bánt vele, de az utóbbi időben szinte hozzánk sem szólt. Mintha megváltozott volna. Lehet, sőt remélem, és a viselkedése ezt bizonygatja, hogy már nem érdeklem annyira, hogy lemondott arról, hogy megpróbáljon elválasztani Bellától. Lehet végre megértette, hogy semmi esélye, hogy semmi értelme kinlódnia. Ez lenne a legjobb.

Bella mindenkin végignézett, rajtam kivül. Egyetlen pillantásra sem méltatott. Az előbbi elhatározásom máris meginogni látszott. Hisz hogyan is remélhetném én azt, hogy újra az enyém lesz, holott még csak rámnézni sem tud. Vajon ennyire gyülöl? Nem csodálkoznák. Hisz minden amit tettem ellene... amit mondtam neki...

Újrakezdődő marcangolásomnak Bella vetett véget. Nehezen felemelkedett a földről. Amikor az arca fájdalmas grimaszba torzult, nehezen tudtam fékezni magam, hogy ne rohanjak hozzá. Victoria és az esetleges elutasítástól való félelem megállított ebben. Amint felállt, kezeit a pocakjára szorította és megsimogatta a bent nyugtalankodó gyereket. Majd tekintetét ismét ránk emelte és húgom nevét suttogta kitárva karjait. Alice egy tizedmásodperc múlva már szorosan ölelte a nőt akit teljes szívemből imádok.


(Bella)

Mintha a szívem is megállt volna egy pillanatra amikor megláttam a Cullen családot, Tanyaval együtt kilépni a fák közül. Victoria azon nyomban előttem állt védelmezően. A hasamban a babák is mozgolódni kezdtek ezért kezeimet pocakomra tettem, próbálva magamat összeszedni. Annak ellenére, hogy imádtam amikor éreztem őket mozogni, néha kicsit túl erősek voltak és enyhe fájdalmat okoztak.

A szemeimet végijártattam a valamikor oly nagyon szeretett családon. Egyetlen személyre nem haragudtam, Alice. És egyetlen személyre nem is tudtam ránézni. Egyrészt, mert túl élénken él bennem mindaz amit a fejemhez vágott, másrészt, félek, hogy elgyengülnék. Egyetlen személynél időztem el. Tanya. De ő nem nézett rám. Lehet tudja, hogy Victoria elmesélte nekem, lehet, hogy csak fél ettől. Tulajdonképpen én is féltem. Rettegtem attól, hogy majd kieszel valamit azért, hogy engem bántson a gyerekeim kapcsán. Próbáltam kiűzni ezeket a gondolatokat a fejemből. Hisz Victoria ismeri, tudja hogyan gondolkodik, biztosan nem fogja engedni, hogy bármi bajunk legyen.

Aprót nyögve felemelkedtem a földről. A babák máris túl intenzíven mozgolódtak enyhe fájdalmat okozva. De értük bármit. Értük képes vagyok az életemet is feláldozni. Szeretetteljesen végigsimitottam pocakomon próbálva megnyugtatni őket. Sikerült, mintha érezték volna szándékomat. Felpillantottam egykori családomra, majd Alice nevét suttogva kitártam karjaimat.

Alice, legjobb barátnőm, a következő másodpercben már a karjaiba zárt és szorosan, mégis vigyázva pocakomra ölelt magához. Már alig tudtam visszatartani könnyeimet. Remegés futott végig a testemen. Nem akartam, hogy lássák azt, hogy mennyire fáj még mindig, ezért ajkamba harapva tartottam vissza magam, majd pár perc után elengedtem Alice-t.

- Velünk jössz? - kérdeztem tőle halkan, tudomást sem véve senki másról. Fáradtnak, kimerültnek éreztem magam. Szerettem volna mihamarabb leülni és elfogyasztani a mai adagomat a babáknak illő táplálékból. 

- Persze - suttogta Alice, majd várakozóan Victoriához fordultunk, aki egy utolsó fenyegető pillantást vetett a többi Cullenre, majd elindultunk.

- Bella, várj - azonban ekkor megszólalt ő.

41.fejezet

 Sziasztok!

Szörnyen sajnálom, hogy ennyi ideig nem volt friss, de eléggé zűrös, nehéz periódusom van. Nem vagyok túlságosan jó hangulatban most és lehet, hogy nem tetszett volna senkinek az amit írtam volna, sőt. A történetet azért mégsem akartam mégjobban elrontani úgyhogy inkább neki se fogtam. Köszönöm a komizóknak és sajnálom, hogy eddig kellett várni. Remélem tetszeni fog és megosszátok velem a véleményeteket.
puszi mindenkinek,
Anita




(Edward)

A nappaliban ültünk és vártuk, hogy valami történjen végre. Az utóbbi hónapokban minden lehetséges tervet kidolgoztunk, folyamatosan kerestünk, de hiába. Bellának, esetleg Victoriának is nyoma veszett. Az aggodalomtól, a féltéstől szinte megőrültem már. A többiek is nagyon kétségbe voltak esve, de nem igazán szóltak, nem igazán beszéltek róla. Egyrészt, mert érezték, tudták, hogy nekem főként nehéz most és, hogy minden pillanatban rá gondolok, folyamatosan a legrosszabbtól félek, másrészt, mert mindenkiben még tisztán élt Alice múltkori, jogos kifakadása.

Rajtam kivül talán csak ő volt még hasonlóan őrült állapotban. Néha úgy tűnt, hogy jobban is. Míg én magamban szenvedtem, ő nem folytotta vissza érzelmeit. Hónapok óta tartjuk mind a három lépés távolságot. Még az elején, mikor az első kifakadása után kicsit megnyugodott, először Esme, majd Jasper próbáltak közeledni hozzá. Nem volt szép látvány. Ismételten mérges lett és nem válogatta meg szavait. Én nem is mertem közeledni hozzá. Ha csak meglátott, ha véletlenül egy helységben voltunk, máris mérges lett. Tudtam, hogy neki is nagyon nehéz, ezért próbáltam a lehető legkevesebbszer belebotlani.

Leginkább Tanyara volt mérges. Sőt, szinte százszor mérgesebb mint rám. Őt szinte még a házban sem tűrte már meg. Tudom, hogyha csak ő lenne a házban, ha nem lenne Carlisle és Esme, már réges régen kidobta volna. De Esme nem engedte volna meg soha. Bár Tanya nem viselkedett mindenkivel jól, Esmehez mindig kedvesen viszonyult. Főleg az utóbbi időben. Talán érezte, hogy ő és Carlisle az egyetlenek akik nem őt hibáztatják a történtekért. Meg én sem, hisz miért hibáztatnám őt? A történtekért én vagyok egyedül hibás. Nem Tanya. Ezért én sem egyeznék belé, hogy őt kidogja Alice. Lehet, hogy Tanya mindig is féltékeny volt Bellára, de bántani sosem bántotta, sőt kétlem, hogy akár fizikailag valaha is bántaná.

Épp a nappaliban ültünk mind amikor egyszer csak Alice megmerevedett s szemei homályossá váltak. Látomása volt. Az egész család vele egyszerre feszült meg. Talán végre sikerül látnia valamit Belláról. A másodpercek óráknak tűntek. Türelmetlen voltam, látni szerettem volna szerelmemet. Mellette szerettem volna lenni és vigyázni rá, megóvni őt mindentől. Vigyázni rá és a gyerekünkre.

A terhesség biztosan máris legyengítette. Számításaim szerint már a terhesség végén kell legyen. Zafrina szerint ritka az amikor egy emberi nő eléri a kilenc hónapot. A félelem, a féltés ezredjére is elszorította a torkomat. Ez az egész az én hibám. Először is, hogy óvatlanul teherbe ejtettem, majd pedig magára hagytam, sőt... még azt a sok szörnyűséget is vágtam a fejéhez. Sosem fogja megbocsátani nekem ezeket. Emellett még ott van Victoria is, akit nem tudjuk, hogy mit akart, illetve csinált Bellával. Lehet, hogy bántotta. Az is lehet, hogy... A kétségbeesés egyre jobban kerített hatalmába.

Próbáltam visszakanyarítani figyelmemet húgomra. Egy végtelennek tűnő pillanat után Alice szemei kinyiltak. Tágra nyilt szemekkel figyeltük mind és vártuk, hogy végre mondjon is valamit, ő azonban meg sem szólalt csupán elmosolyodott. Hosszú idő után a szemei ismét boldogan csillogtak. Biztosan látott valamit Bellával kapcsolatosan. Viszont nem osztotta meg velem is. A látomást nem tudtam kiolvasni gondolatai közül. Csupán egy valamit ismételgetett magában: Végre!

A család többi tagja nem bírta tovább és kérdezgetni kezdték, azonban választ nem kaptak kérdéseikre. Mintha transzba lenne, nem látott, nem hallott semmit. Vagy az is lehet, hogy egyszerűen nem akart válaszolni.

Egyszer csak, pár perc elteltével felpattant és ránk sem nézve kirohant a házból egyenesen az erdőbe. Meglepve, meghökkenve néztünk egymásra, a következő pillanatban azonban követtük példáját. Az erdőben az illatát követtük, hiszen neki szinte nyoma veszett. Még sosem száguldott ennyire gyorsan azt hiszem. A boldogság az arcáról és a mostani siettsége erősítette a hitet, hogy Bellát látta és, hogy minden rendben vele.

Enyhén havas tájakon száguldoztunk. Alice már csak pár lépéssel járt előttünk. A nap ragyogóan sütött, dél körül lehetett. A családom gondolatai szinte fejfájást okoztak már. Elég lett volna a saját gondolataimmal, érzéseimmel birkózni, nem volt szükségem az övékre is. Azonban a képességem nem tudtam kikapcsolni. Hosszas száguldás után egy réthez értünk. Kiléptünk a ragyogó napsütésben és megláttuk őt...


(Alice)

Egy erdőben futottam. Boldogan. Egy rét kezdett körvonalazódni szemeim előtt. Kilépve a vakító fényességben megláttam őket. Bellát és Victoriat. Boldogan kacarásztak. Épp a születendő csöppségről beszélgettek. 

A látomásnak vége szakadt, azonban ennyi elég is volt, hogy a hónapok óta tartó fájdalom, feszültség, rosszkedv egy pillanat alatt semmivé foszlodjon. Végre, végre láthattam őt. Bár a látomásnak vége szakadt a szemeim még mindig homályosnak tűntek, még mindig az a pár pillanat hatása alatt voltam. Cselekednem kellett.

A következő pillanatban felugrottam és nem törődve a, minden bizonnyal kiváncsi és ideges családommal, az ajtó felé vettem az irányt. Onnan pedig az erdőbe. Szerencsére évekkel ezelőtt jártam Colorado-ban és most felismertem a tájat, úgyhogy semmi sem akadályozott meg abban, hogy azonnal barátnőm után induljak. Sokkal gyorsabban száguldottam mint általában szoktam, de most sürgetett a türelmetlenség, a vágy, hogy lássam őt. Emellett oda kellett érjek délig, hogy ők is kint legyenek a réten.

Gyönyörű szép Bella terhesen. Annak ellenére, hogy látszik rajta a kimerültség, hogy fogyott, láthatóan ragyog. A pár pillanatban amikor láthattam őt, a keze a máris hatalmas pocakján pihent, néha-néha végigsimítva rajta. Tökéletes anyuka már most. Az aggodalom azonban az eszemet vette. Hisz a baba mégiscsak egy vámpír magzat. Ami lényegesen megnehezíti az amúgy sem könnyű helyzetet. Az agyamban visszatértek a mesék amelyeket Zafrináék meséltek amikor nálunk jártak. Nem! Az nem lehet, hogy Bellával ugyanaz történjen. Bármilyen módon, de neki élnie kell. Erről majd én teszek. Én, és... a látottak szerint Victoria.

Victoria. Különleges lánynak tűnik. Amikor James elrabolta  Bellát, mind megvoltunk győződve, hogy Victoria féltékeny és pokolian dühös rá, később meg ránk amiért megöltük a párját. Ez azonban mást bizonygatott.Egész idő alatt attól féltem, hogy talán Victoria bántotta őt, de nem. Hisz ha bármi rosszat cselekedett volna ellene, biztosan nem nevetgélnének együtt a réten.

A családom a nyomomba volt. Biztosan mind aggódnak és idegesek most, főleg rám, de nem volt sem időm, sem kedvem leállni magyarázkodni. Hisz megtaláltam a barátnőmet. Igazán senki se várhatná el tőlem, hogy nyugodtan beszélgessek ilyen helyzetben. Várjunk csak. Egy személlyel több száguld utánam. Tanya. A méreg elöntötte az agyam. Miért jön ő is? Neki semmi köze Bellához. Legalább egy kicsi szégyene lenne. El kellett volna menjen már azután, hogy valamennyire az ő hibájából is történt mindez. Esmenek köszönheti csak, hogy még nem dobtam ki a házból. De ami késik nem múlik, szokták mondani.

A nap valóban ragyogóan sütött amikor közel értünk a réthez. Máris hallani lehetett őket. Illetve Bella gyöngyöző kacagását. Az ajkaim ismét hatalmas mosolyba szaladtak. Edward mellém ért. Rápillantottam és láttam rajta a boldogságot, ugyanakkor a félelmet. Bár elítéltem azért amit tett, mégis tudom, hogy szereti és azt is, hogy egy cseppet sem lesz könnyű visszaszerezni őt. Kiléptünk a rétre és megláttuk őket...