2013. március 26., kedd

46.fejezet

Itt az új fejezet!

Köszönöm szépen a komikat Orsynak és Reninek, ez  a fejezet nektek van, illetve mindenkinek aki eddig megosztotta velem a véleményét :) 
Igyekszem a frissel, remélem a jövő hét folyamán hozom :)
Jó olvasást, 
Anita 


Szerencsére a kanapé az ajtónak háttal állt, úgyhogy nem látak semmit- gondolta magában Bella még mindig fekve. Edward felemelkedett melőle és családjára pillantott. Alice ezer wattos mosollyal nézte őt, mintha pontosan tudná, hogy mi történt éppen kettejük között.

 - Mit csináltok? - kérdezte a pötöm vámpír pont olyan játékosan, mint egy gyerek.

 - Mi csak... - lepillantott Bellára, aki hatalmas szemekkel figyelte arcát. -Bella rosszul lett kissé, úgyhogy lenyújtózott.

 - De mostmár jól vagyok - emelkedett fel a nő, s lesújtó pillantást vetett Edre mikor meg akarta akadályozni ebben. Utált gyengének mutatkozni.

Főleg mikor, felülve, szembe találta magát Tanyaval. Pillantásuk egymásba kapcsolódott. A vámpír aranysárga tekintetében égő, lobogó gyűlölet hátborzongató volt. Ösztönösen érezte, hogy tartania kell tőle. A múltkor mindent megtett azért, hogy megszabaduljon tőle. Most is félelemmel töltötte el, hogy képes volt az idegen vámpírok szövetkezni, azért, hogy neki ártson. Egyike azoknak, Victoria, tényleg nem olyan, mint ahogy mind elképzelték. Amikor elmesélte neki mindezt... És a Cullen család nem is tudja, hogy milyen kigyót melenget a keblén. És a múltkor is... az ő keze is benne volt abban, hogy Ed igy viselkedett, illetve, hogy szinte az egész család kételkedett benne. Ez nem menti fel a férfit a felelősségtől. Egyre erősebben gyülölte a másik nőt. És ugyanakkor félt attól amit most fog kieszelni ellene. Ami még rosszabb volt, szinte érezte azt, hogy ezuttal gyerekeit fogja felhasználni ellene. Az összekapcsolódott pillantásnak Rose vetett véget. Jobban mondva Rose karjai, melyek szorosan ölelték vigyázva nagy pocakjára.

 - Sajnálom, hogy kételkedten benned - súgta a szóke nő barátnője fülében.

Bella karjai is felemelkedtek és átölelték  a szinte rázkódó testet. Alice-hez hasonlóan, rá sem tudott igazán haragudni. Amint eszébe jutottak a szép emlékek melyek összekötötték őket, rögtön ellágyult. Rose pedig mindig is imádta családjád, ezért kételkedett benne, féltette bátyját. Alice azonban elmesélte neki, mennyire maga alatt volt a látszólag érzéketlen szőkeség miután Bella eltűnt. Meg természetesen az egész család.

Amint Rose karjai eltűntek dereka körül, Em mackó ölelésében találta magát. A földről felemelve szorította magához, miközben fülébe súgta:

- Pocakkirály! - ezt azonban olyan szeretetteljesen mondta, hogy nem lehetett rá haragudni.

Bella elnevette magát és szorosan átöltelte kedvenc bátyját. Miután mindenki, Tanyan kivül természetesen, végigölelgette a lányt, és persze mindenki bűntudatosan bocsánatot kért, amiért kételkedett, illetve Bella mindenkit megbocsátott, annak ellenére, hogy még fájt neki, hogy oly könnyen kételkedtek,  Alice felkiáltott:

- Azért engem se hagyjatok ki a jóból - majd legjobb barátnéjához száguldott és szorosan megölelte, minenki nevetésbe tört ki a két lány boldogságától.

Kicsivel később, amikor az örömködés kissé alábbhagyott, bár egyáltalán nem szűnt meg, letelepedtek a nappaliban levő kanapékra és vidám beszélgetésbe kezdtek. Megosztották egymással azt, amit a terhességről tudtak, míg Carlisle magához híven teljes kiváncsisággal hallgatta a beszámolót és faggata a lányt.

- És mi lesz a szüléskor? - kérdezte Esme félve.

- Mi legyen? - csodálkozott Bella.

- Hát az Amazonok szerint az emberi nők... nos, nem élik túl a szülést - súgta a nő fájdalmasan.

- Victoria átváltoztat miután megszületnek a kicsik.

- Ezt már elterveztétek? - kérdezte a mackó.

- Igen. Én hallottam a legendákat a félig vámpír babákról és elmeséltem Bellának is, majd ő eldöntötte.

- Vámpír akarsz lenni? - kérdezte most Jazz Bellát.

- Igen. Ez az egyetlen módja, hogy gyermekeim mellett legyek. Nem hagyhatom őket magukra, és végül is.. mindig vámpír akartam lenni - mosolygott nosztalgikusan  a lány.

- Miért Victoria változtat át? - szólalt meg Ed is rövid csend után.

- Ki más változtatna át? - pillantott rá.

- Hát... nem is tudom... Talán Carlisle... megfelelőbb lenne erre, ... vagy esetleg... én. - nyögte ki a férfi.

- Miért ne lehetne Vic alkalmas rá? - faggatta Bella egyre mérgesebben.

- Hát, mert ő nem sok ideje vegetáriánus vámpír és talán... - gondolatát azonban nem tudta befejezni.

- Soha, érted sohasem tudnám bántani Bellát - morogta Victoria.

Ed tekintetét végigjáratta a családon, majd rögtön rájött, hogy eme gondolatmenetét senki sem díjazta. Minden női tag szemében hasonló indulat dominált, míg Em arcán megjelent az oly nagyon ismert kaján vigyor, szemében játékos fény gyúlt, amolyan " Most megjártad, öregem". Tisztán látszott rajta, hogy élvezi a helyzetet.

- Miért lennél te megfelelőbb, mint Vic? Elvégre te is... te is öltél már embert - mondta Bella, annak ellenére, hogy tudta, Ed utálja, ha múltja azon részére terelődik a beszélgetés.

- Régen azt mondtad, hogy azt akarod, hogy én változtassalak át - kapaszkodott Ed az utolsó szalmaszállban, miközben határozottan Bella tekintetében mélyedt.

- Az akkor volt - válaszolt a lány kissé megkésve és enyhén kivörösödött arccal, mert eszébe jutott milyen körülmények között esett szó közöttük erről.Éppen egy igen szenvedélyes szeretkezés után pihent szerelme karjaiban, mikor Ed bocsánatot kért a testét, illetve a nyakát borító harapásnyomok miatt. Bár mindig nagyon vigyázott arra, hogy még véletlenül se mélyedjenek a pengeéles fogai kedvese finom bőrében, sosem hagyta ki az alkalmat, hogy nyomokat hagyjon rajta. Ajkait és fogait lágyan, mégis erőteljesen dörzsölte nyaka érzékeny bőréhez, amivel, jól tudta, könnyen őrületbe kergette a lányt. Edre pillantva tudta, hogy pont ezt az emléket akarta eszébe juttatni a megjegyzésével. Az ajka szegletében megbújó mosoly is ezt bizonygatta. Dühös lett rá, hogy ily gonosz módszereket használ ellene, és magára is amiért ilyen könnyen lázba jön együttlétük egyetlen emlékképétől is.

- Édesapáddal szoktál beszélni? - szakította ki Alice őket a szinte transszá váló tekintet örvénytől. A vak is láthatta, hogy mily szenvedélyesen figyelik a másikat. Míg Alice eldöntötte, hogy nem engedi barátnéját ilyen egyszerűen elcsábulni, Em duzzogott, mert nem tudta, hogy mi folyik a gerlepár között, ahogy ő nevezte őket, majd dühös pillantást vetett húgára amikor az megszólalt.

- Igen, rendszeresen szoktam telefonálni nekik. Hiányoznak, nagyon, de tudom, hogy jobb lesz  így. Legalábbis egyelőre.

- Tudnak a terhességről? - kérdezte Carlisle.

- Igen, meséltem nekik, bár alig tudtam lebeszélni őket, hogy utánam jöjjenek - könnybe lábadt a szeme, hisz olyannyira szerette volna, hogy szülei is osztozzanak örömében.

- Jacob is aggódott érted - közölte Rose természetesen, mintha csak az időjárásról beszélgettek volna. Értette Alice igyekezetét és most cinkos pillantást váltottak, Em és Ed legnagyobb bánatukra.

- Igen? - kérdezett vissza Bella mosolyogva, sejtve a lányok tervét és mélységesen egyetértve vele.

- Igen, még hozzánk is eljött, hogy kérdezzen - egészítette ki Alice, miközben ártatlanul pislogott az egyre mérgesebb Edre.

- Milyen régen nem beszéltem vele. Fel kellene hívnom - mélázott el Bella. Tényleg nagyon hiányzott már neki, de az áradozásával próbára akarta tenni Ed türelmét is.

- Miért nem hívod meg őt is ide? - kérdezte nyájasan a férfi.

- Nagyszerű ötlet - mosolygott rá a lány, tetettve, hogy nem érzékelte a csöpögő gúnyt a férfi kérdéséből.


A következő két hétben rengeteg hasonló jelenet játszódott le a házban. Bár az elején csak véletlenül, egy átbeszélgetett éjszaka után Alice, Rose és Vic tudatosan segítettek Bellának szivatni Edet, illetve néha megakadályozni, hogy túlságosan könnyen engedjen neki.

Mind a négyen élvezték ezt, de Bella jól tudta, hogy már csak napok kérdése és be fogja adni a derekát. Túlságosan szomjazott a férfi csókjára, túlságosan kivánta őt. Azonban eddig minden olyan pillanatban amikor kicsit közelebb kerültek egymáshoz, valamelyik lány felbukkant félbeszakítva őket, és keresztülhúzva Em terveit, aki szorgalmasan segített Ednek.

A férfit pokolian idegesítette a lányok viselkedése, nem egyszer határozta el, hogy kitekeri húgai kecses nyakát. Bella kedvében azonban mindig szivesen járt. Szinte minden percben a közelében volt, főzött neki, viccelődött vele, bókolt, masszírozta a derekát és lábait mikor túlságosan fájni kezdtek és egyre többször felejtette kezeit szerelme pocakján, illetve néha más testrészein.

Egyik nap azonban a Cullen család Victoriával együtt ismét vadászni készültek, egyedül hagyva Bellát Eddel egész éjszakára.

2013. március 12., kedd

45.fejezet

Sziasztok!

Itt lenne az új fejezet, tudom ismételten késve, s sajnálom, hogy megint így jött össze. Nem ígérek semmit  a kövit illetően, igyekszem vele, talán, ha nem igérem, akkor hamarabb sikerül hozni. Nagyon szépen köszönöm a komizóknak :) 
Az új blogra is fogok ma feltölteni fejezetet akit érdekel.
Jó olvasást,
Anita
 


- Hát te meg mit keresel itt? - kérdezte Bella döbbenten, fájdalmasan.

A tegnapi nap mély nyomokat hagyott benne. Újra látni azt a férfit, aki oly mély sebet ejtett lelkén, és akit még így is, minden ellenére imád. Próbálta visszafogni magát, mert legszívesebben a nyakába ugrott volna, és addig csókolta volna, míg csak szusszal bírja. Azonban ismét belé villant az a végzetes délután és a vágy nyomban dühhé változott és ha lehetett volna, illetve értelme lett volna, tíz körömmel kaparászta volna az arcát. Ekkor azonban Edward megfordult, ellenállhatatlan mosollyal, bár belül retteget, és megszólalt lazán:

- Reggelit készítek.

- Az tökéletesen rendben van, de miért pont itt? Miért az én konyhámban? És különben is, hol van Victoria? - kérdezte Bella flegmán.

- Victoria elment vadászni Alice, illetve a család többi tagjával. A reggelit pedig, azért itt készítem, mert neked van.

- Victoria elment vadászni velük? - hülledezett  Bella. - Tudja, hogy itt vagy?

- Igen, ő engedett be - mondta Ed hezitálva, látva a csodálkozást, sőt, a megrökönyödést Bella arcán, így gyorsan témát váltott. - Gyere enni, nehogy kihüljön.

- Miért vagy itt? - kérdezte ismét Bella.

- Bella... - suttogta megtörten Ed és Bella szinte meglágyult ettől. - Azért vagyok itt, mert szeretlek. Tudom, hogy megbántottalak, és ezerszer átkoztam már el magam érte. Annyi mentségem van, hogy elvakított a féltékenység. És akkor még nem tudtuk, hogy egy vámpír is nemzhet gyereket. De ettől függetlenül imádlak, téged és a gyerekeinket is, és mindent meg fogok tenni azért, hogy megbocsáss.

Bella csak szó nélkül ereszkedett le a székre és, bár esze cseppett sem az evés, vagy az inycsiklandó ételen járt, mégis gyomra kérte a jussát, így hát elkezdett enni. Ezzel azonban pokoli kínokat okozott Ednek. Nem reménykedett abban, hogy a nyakába borul a lány, de azért arra sem várt, hogy vallomása után, teljesen érdektelenül falatozni kezd.

Amit azonban a férfi nem tudott, az az, hogy Bella azért foglalta le magát, hogy ne vesse a karjaiba magát. Hat hónap telt el, és ez idő alatt rettenetesen hiányzott neki.Emellett a terhesség is növelte vágyát. Ha az agya engedte volna, már a karjaiban lenne és odaadóan csüngne meggypiros ajkain.

Gyorsan evett. majd felállt és Ed mellét sétálva betette a mosogatóba a tányérját. Egymás szemébe pillantottak. Percekig álltak így, próbálva kilesni a másik tekintetéből az egyéni kérdéseikre a választ, néhol megtalálva, néhol nem. Majd a férfi tekintete lesiklott a lány ajkaira.Bella érezte, hogy az ajkai kiszáradnak ettől a tömény vággyal töltött pillantástől, s nyelve hegyével gyorsan megnedvesítette.

Az idilli pillanatot Bella szisszenése és összegörnyedése szakította félbe.

- Bella - kiáltott fel Ed, majd karjaiba kapva szerelmét, a kanapéhoz vitte és óvatosan lefektette rá. Az aggodalom eltorzította vonásait.

Bella tenyereit pocakján nyugtatva pillantott fel rá. Meghatotta az a mély féltés amit rajta látott.

- Nyugodj meg. Minden a legnagyobb rendben. Csak néha kicsit túl hevesen mozgolódnak.

Pár pillanatig csak némás vesztek el ismét egymás tekintetébe, majd Bella kinyújtotta kezét és megragadva a férfiét a pocakjára húzta. Ed tenyere lágyan, védelmezően simult rá, majd szemei tágra nyiltak, mikor apró, hol erős, hol gyengébb rugásokat érzett. Ha még lett volna könnye, biztosan a meghatottság könnyei csillogtak volna most szemeibe. Csodás érzés volt.

Felpillantott Bella arcára. A szemei csukottak voltak és arcán átszellemült kifejezés ült. Talán, azért, mert itt vagyok vele és a babák is tudatták jelenlétüket - gondolta Ed. Bella is valami hasonlón elmélkedett. Fantasztikus volt érezni a szeretett férfi kezeit gyerekeik lakhelyén érezni. Bár az agya egyre csak súgta neki, hogy ez nem helyes, emlékezzen vissza arra, hogy mit tett vele, de a szíve egyre inkább szárnyalni kezdett és hajlott arra, hogy megbocsásson neki, és csak a jelennek, a jövőnek éljen. Ennek ellenére - gondolta - megérdemli, hogy megbűntessen. Szinte ördögi mosoly kezdett játszani ajkain.

Ekkor azonban megérezte ajkain Ed leheletét. Szemei nyomban kinyiltak és rémülten pillantott rá. Erre még nem volt felkészülve. Félt, hogy hogyha tényleg megcsókolja, akkor sutba fog dönteni mindent és túlságosan ellágyul irányában.


A Cullen család vadászni készült. Kivéve Tanyat. Ő csak felült egy fa magas ágára és onnan figyelte a család többi tagját. Szépen sorban mindenki elindult párjával vadászni. Victoria egyedül akart menni, azonban megvárta míg mindenki eltűnik a fák között, majd körülnézett és felugrott Tanya mellé. Vámpír létére majdnem leesett az ágról amint Victoria macskaszerű teste és vörös lobogó haja feltűnt előtte.

- Ha egyetlen ujjal is bántani mered Bellát, megöllek, érted? - vicsorított Vic kecses ujjait Tanya nyaka köré szorítva. - Szállj le végre Edwardról, fogd fel, hogy ő Bellát szereti és vele lesz együtt, bármit is tennél. Legyen már egy kis méltóságod. Tudod, hogy mi mindenre lennék képes, hogy megvédjem azokat akiket szeretek. Ne húzz ujjat velem.

Ezzel amilyen váratlanul feltünt, épp oly váratlanul tűnt is el a lombok között. Tanya egyedül maradt. Most egy ideig csendben lesz - gondolta. Nem tehetne semmit, míg Alice, Rose, Victoria, sőt szinte mindenki rajta tartja a szemét. De majd egyszer, hamarosan bosszút áll. De úgy, hogy az a kis cafka vért fog sírni - gondolta bosszúszomjasan.

Pár óra múltán hazaindultak.


Bella figyelte amint a férfi nagyon lassan, de közeledik felé. Vágyott erre a csókra. Jobban mint bármi másra. De nem volt biztos benne, hogy meg tudna állni egyetlen csóknál. Vacillálása közben Ed ajkai lágyan az övéihez értek. Pár gyöngéd puszi után, mikor már épp elmélyíteni akarta a csókot, Alice hangját hallották meg az ajtóból.

2013. február 27., szerda

44. fejezet + díj



Lejjebb görgetve megtaláljátok a fejezetet is :)



Köszönöm a díjat Rosalice-nek és LilyVolturi-nak!

Tudom, hogy nem lehet, de első sorban nekik küldeném a díjat :)

 Szabályok:
1. Másold át a képet és a kérdéseket a blogodra!
2. Minden kérdésre őszintén válaszolj!
3. Add tovább a díjat 7 személynek!
4. A díjat visszafelé nem lehet adni, viszont többször meg lehet kapni.

Kérdések:

1. Melyik pilótával (ha nem szereted a F1-et, akkor más sportolóval) töltenél el egy hétvégét?
Nem szeretem a F1-et és úgy általában nem rajongok a sportolókért.


2. Miért vele?
...

 3. Milyen az álomrandid? (Hova mész és kivel?)
Nincs egy bizonyos szabály. Fontos az, hogy azzal a személlyel legyek, akit tényleg szeretek és aki viszont szeret, és ezzel máris megvan az álomrandi. A hol pedig annyira nem számit.

  4. Milyen számodra a férfiideál?
Nincs férfiideálom. Szerintem bármilyen férfi lehet annak a bizonyos nőnek az ideálja, minden ellenére.


5. Álomlánykérés?
Nem gondolkodtam még ezen. 


6. Voltál már úgy igazán szerelmes?
Fogjuk rá.


7. Miért szereted a Forma1-et? (Ha nem szereted, akkor a kedvenc sportodat)
Nem szeretem a Forma1-et, de úgy általában semelyik sport sincs igazán közel hozzám. Legfennebb a tánc, de arra egy nap is kevés lenne, hogy elmondjam miért szeretem :D


8. Van szerencseszámod/tárgyad?
Hát... szeretem a 3-as számot...


9. Tipikus lány vagy? (sok cipő, smink és rengeteg táska)
Hú... Hát igen, elég sok cipőm van, szinte a fél szekrény csak azzal van tele, smink... egy óriási fiók, táskáról inkább ne beszéljünk. Gyerekkorom óta a táskák a hobbym. Ettől függetlenül még véletlenül sem vagyok az a tipikus cicababa. Sok dolgom van, igen, de azok mind a normál kategóriába sorolhatóak :D

10. Mindent megtudsz beszélni anyukáddal/apukáddal? Melyikükhöz állsz közelebb?
Lényegében igen, mindent megtudunk beszélni egymással(ettől függetlenül nem kötök mindent az orrukra, hisz amit nem tudnak, nem fáj, nemde? :D) Közel szerintem mindkettőhöz állok, de ez általában változik :D (főképp anyu)


11. Hogyan vetemedtél rá, hogy végig néz egy Forma1-es futamot? (a legelsőt)
Hát az biztos, hogy nem volt önszántomból. 5-6 éves lehettem. Az uncsijaim 14, ill. 10 évvel idősebbek nálam. Mindketten imádták még akkoriban (azt nem igazán tudom, hogy most is szeretik-e még, akkortól nem firtattam a témát). Igy hát, én is kénytelen kelletlen néztem velük. Főként velük gyerekeskedtem, úgyhogy gyakori program volt ez, ameddig egyszer felháborodtam és azóta sem vagyok egyetlen futamra sem kiváncsi :D

Akiknek küldöm: 



44. fejezet

A Cullen nappaliban a hangulat kezdett egyre paprikásabb lenni. Egyik oldalon állt Edward, a saját elképzeléseivel, természetesen egyedül, a másikon Alice és Rose próbálva rákényszeríteni akaratukat. Azaz Ed javát. A család többi tagja csak ült és hallgatta őket. Tanyan kivül természetesen mindenki Alicék oldalán állt, de segítség nélkül is látszott, hogy a lányok fognak nyerni. Hiába, havalamit a fejükbe vesznek senki sem tudja már megállítani őket. Sőt külön-külön is szinte képtelenség volt legyőzni őket egy vitában, hát még amikor egy oldalon harcoltak. És ezt Edward is tudta. Ennek ellenére még próbálkozott.

- Ez képtelenség, én ebbe nem megyek bele - mondta sokadjára. - Egyszerűen csak hagyni fogjuk, hogy nyugodtan éljék az életüket. 

- Jaj, Ed, abbahagynád már ezt? Úgysem fogjuk engedni, hogy ismételten baromságot csinálj. Egyszer már elszúrtad, és ha kell, megkötözve is, de itt leszel Bella és a gyerekeid mellett. Nem fogod megfosztani a gyerekeidet az apjuktól...

- Az apjuk egy szörnyeteg - mondta Ed, de Alice tovább folytatta szónoklatát, és csak szeme villanása árulta el, hogy hallotta a megjegyzést. 

- Engem és a család többi tagját sem fogod megfosztani tőlül. És én tudom, hogy van értelme harcolni.

- Harcolni? Miért? Bella már nem szeret - súgta megtörve Ed.

- Hidd el, hogy számomra is érthetetlen okokből, de Bella még mindig változatlanul szeret. Ezért, és a két csöppségért, akiket a szíve alatt hord érdemes harcolni. És harcolni is fogsz - mondta elszántan a pöttöm vámpír.

Mindenki csodálattal figyelte Alicet.

- Nem mondom, hogy könnyű lesz. Semmikép. Túlságosan megbántottad azért, hogy csak úgy megbocsásson. De meg fog. Idővel. Kitartónak kell lenned. Biztosan undok lesz és sokszor fog visszautasítani, de minden rendben lesz majd.

- Miért vagy ennyire biztos ebben? - kérdezte Ed, de Alice máris látta a remény apró sugarát megcsillani tekintetében.

- Egyrészt, mert a legjobb barátnőm és jobban ismerem a tenyeremnél is, másrészt... láttam - magyarázta Alice hatásszünetet tartva.

- Láttad? Mit láttál? Mutasd meg - sürgette Ed és Alice csak egy pillanatig vacillált. Talán majd ez megadja a kellő motivációt - gondolta és megnyitotta elméjét.

A nap gyönyörűen ragyogta be a rétet. Ugyanazon a réten ült Bella, ahol hónapok múltán ismét találkozott a Cullen családdal. Valami azonban megváltozott. Már nem volt nagy pocakja, helyette azonban két kicsi csomag volt a karjaiba és a bőre szikrázott a napsütésben. Vámpír lett. Edward állt a rét szélén és figyelte őket, majd közelebb sétált. Bella felnézett és rámosolygott. A mosolya még a bőrénél is ragyogóbb volt. A férfi letérdelt melléjük és átvette a rózsaszín kicsi csomagot. A nő a szabaddá vált kezének ujjaival a férfi hajába túrt, majd megcsókolta. 

A látomásnak itt vége szakadt.

- Ilyen lesz a jövőtöl - mondta Alice.

- Tényleg megtörténhet ez? - kérdezte hitetlenkedve Ed, de látszott rajta, hogy lelke máris új erőre kapott.

- Persze, hogy megtörténhet. És meg is fog, ugye? - kérdezte szinte parancsolóan Alice. A férfi csak csendben bólintott. 

Alice ujjongott. Azt azonban nem közölte már Eddel sem, és senki mással sem, hogy ez a látomás már nem most volt. Legnagyobb kétségbeesésére nem látott semmit Belláról. Hónapokkal ezelőtt látta ezt, még közvetlen azután, hogy Ed oly csúnyán megbántotta. Utána hónapokig nem látta őt. Majd az a látomás, aminek segítségével végül megtalálták őt. És most ismét semmi. Feketeség, sötétség vette körbe az elméjét, ha Bellára koncentrált. Csak reménykedni tudott, hogy ezt nem azt jelenti, hogy barátnéja élete veszélyben van.

Az éjszakának lassacskán vége lett, miután Alice ismertette mindenkivel a terveket. Az egész család elindult vadászni, a terv szerint. Csak Tanya kommentált volna, de Alice egy gyors és szinte gyilkoló pillantással elnémította. 

Csak Alice és Edward maradtak a házban pirkadatkor. Nem szóltak egymáshoz. Alice még mindig aggódott és próbálta ezt titkolni, illetve próbálta leküzdeni az elméjét körülvevő magas falakat, hogy eljutthasson Bella jövőjéig. Ed pedig szokásához híven a bűntudatával birkózott. Bűntudata volt azért, mert elhagyta szerelmét, sőt még meg is alázta. Ugyanakkor erőt adott neki az, hogy látta a jövőt. Mire a nap teljesen felkelt, döntésre jutott. Igenis harcolni fog a szerelméért. Ha Bella tényleg szereti, mégpedig jelenleg úgy tűnik, és végülis Alice rettenetesen ritkán szokott tévedni, akkor érdemes harcolni érte. Belláért és a babákért. Be fogja bizonyítani neki, hogy imádja őt - gondolta.

Később kettesbe indultak el Victoriáék háza felé. Az ajtónál azonban Ed megtorpant.

- Biztos, hogy jó ötlet ez? - kérdezte.

- Ed - kezdte fenyegető hangnemben Alice, de nem tudta befejezni a mondatot, mert az ajtó hirtelen kinyilt és egy mérges Victoria állt előttük.

- Ő mit keres itt? - kérdezte Alicetől hanyagul Edre mutatva, cseppett sem titkolva rosszállását.

- Victoria, kérlek. Hallgass meg és segíts - mondta neki Alice, használva a már túlságosan is jól ismert bociszemeket, amelyeknek, bár mindenki próbálkozott, még soha senki sem tudott ellenállni.

Victoria is, mindenki máshoz hasonlóan meglágyulni látszott az átható, könyörgő aranybarna tekintet hatására. Bementek a házba. Mindenhol csend honolt, csak az egyik szobából hallattszott ki Bella szuszogása. Ed megbabonázva nézte az ajtót.

- Szóval, miért jöttetek? Illetve, félre ne érts Alice, miért jött ide Edward? - kérdezte ismét Vic.

- Azért, hogy ... - kezdte Alice, de a férfi megszólalt. 

- Azért jöttem, mert szeretem Bellát - mondatára Vic felhorkant és már hangot is adott volna gondolatainak, de Ed folytatta. - Tudom, hogy egy őrült voltam, amiért úgy bántam vele, de a féltékenység elvette az eszemet. Azért vagyok itt, mert mindenképp szeretném őt visszakapni. Szükségem van rá, de ha ő mégis úgy gondolná, hogy nem kér belőlem, amit mellesleg tökéletesen megértenék, akkor is a gyerekeim mellett szeretnék lenni. Jóvá akarom tenni a múltat és mindent meg fogok tenni, hogy mellettük lehessek. Mindent.

Alice meghatottam tekintett bátyjára, míg Vic enyhén megdöbbenve, de aprócska örömmel nézett rá, majd megszólalt:

- El sem tudod képzelni, mennyire szenvedett ez a lány. Kérlek, ha komolyan gondolod mindezt, ha tényleg akarod őt és a babákat, akkor tegyél meg mindent érte. Ha pedig nem, akkor hagyd őt békén és tűnj el az életéből. 

- Komolyan gondolom...

- Tudnod kell, hogy nem lesz könnyű. Ezt valószínűleg már Alice is elmondta - pillantott az említettre. - A fájdalom miatt falat emelt maga és szíve köré. Rengeteg türelemre és akaraterőre lesz szükséged. Biztosan rengetegszer fog elutasítani, vagy megalázni.

- Nem számít - válaszolt Ed. - Imádom őt.

- És ő viszontszeret. Ebben biztos lehetsz.

- Akkor pedig, méginkább érdemes harcolni - mondta elszántan Edward.

Kis idő múlva Alice, Victoriával karöltve, egész hamar összebarátkoztak, bár Alicet ki nem tudná megszeretni egyből, elindultak vadászni. Csak Ed maradt egyedül a házban várva, hogy Bella felébredjen és észrevegye jelenlétét. Az egyik fotelben valami rózsaszín és kék egyveleget látott. Közelebb lépett és kiváncsian felemelte. Két, körülbelül félig kész kötött rugdalózó volt. Ed ellágyult a látványtól. Ismét tudatosult benne, hogy tényleg lesz két babája. S reményei szerinte pont olyan gyönyörűek lesznek mint az anyjuk. Féltette Bellát, sőt rettegett attól, hogy a gyerekek bánthatják, de ugyanakkor alig várta, hogy a karjaiba tarthassa gyerekeit.

A ruhácskákat visszatette a fotelre és a konyha felé lépdelt. Gondolta, összedob valami reggelit Bellának. Lehet ez is egy mód, hogy elkezdje meglágyítani a szívét. Belenézett a hűtőbe, majd kiemelt pár tojást és nekiállt rántottát készíteni. A gondolataiba mélyedt és a konyhaajtóban hallatszódó hald neszezésre riadt fel. Az ajtónak háttal állt és várta, hogy kész legyen a rántotta, illetve, hogy Bella megszólaljon. 
Erre nem kellett sokat várnia. 

- Hát te meg mit keresel itt? 




Tudom, hogy a késés ismét rengeteg volt, de vagy nem jött össze a fejezet, vagy pedig, időm nem volt rá, hogy feltöltsem. Remélem, hogy írtok pár komit :D még mindig szeretem őket. A kövire nem kell ilyen sokat várni, mert máris kész van. Úgyhogy legkésőbb hétvégén feltöltöm. Persze ez attól is függ, hogy lesznek-e komik :D

puszi mindenkinek,
Anita



 

2013. január 29., kedd

Új blog+ díj

Sziasztok!

Ezer bocsánat a hosszas késés miatt, de minden igyekezetem ellenére, sehogy sem jött össze a fejezet. Illetve megvan valamennyire, de egyáltalán nem tetszik. Rossz munkát pedig végképp nem akarok kirakni. Valahogy most nincs ihletem ehhez. A történet természetesen szinte teljesen megvan a fejemben, de mikor lapra kéne vetni, akkor nem jönnek úgy a gondolatok, hogy egyáltalán elfogadható legyen az én véleményem szerint.

Azonban most nyitottam egy új blogot, amely már a valós világgal foglalkozik, nincsenek sem vámpírok, sem semmilyen más fantasztikus lények. Ez az új történet Robsten alapjában véve. Remélem meglátogatjátok és elolvassátok az első fejezetet amit máris feltöltöttem. 

Mindkét történetet folytatni szándékozom, csak dátumokat nem ígérek, főként ehhez nem, csak annyit, hogy igyekszem vele. 

Az új blog:


Díj

 Első Díjam :)

Nagyon szépen köszönöm a díjat LilyVolturi-nak :)

1. Ha megkapod a díjat, készíts róla bejegyzést és tedd ki a fent látható képet.
2.Válaszolj őszintén a kérdésekre.
3.Összesen öt személynek küldheted tovább.
4.Ezt egytől-egyig át kell másolnod a lapodra - kivétel a válaszokat.
5. A díjat vissza nem küldheted (Akitől kaptad annak nem adhatod, de te többször is megkaphatod)


Kérdések:

1. Mi a kereszneved? 
Anita, bár nem feltétlenül szeretem, jobban tetszik a Nitus :D

2.Melyik dalon tudsz igazán sírni?
Sokan. Függ a hangulattól. Képes vagyok még nyugodt lelkiállapotban és boldogan is el-el sírni magam egy-egy olyan dalon ami épp abban a percben valamit megmozgat bennem.

3.Félsz a sötétben? 
Gyerekkoromban rettegtem a sötétségtől. Mindig ameddig elaludtam valamilyen fényforrás kellett legyen. A baj az volt amikor felébredtem éjszaka. Minden hangban, vagy árnyban valamit beleképzeltem. Akkor jött csak igazán a hiszti. Nem voltam valymi kellemes gyerek abban az időben. Mostanra szerencsére kinőttem. :D

4.Szerelmes vagy valakibe?
De még mennyire :D

5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami életedben történt veled? 
Hát ha sorolni kezdeném, akkor itt érne a holnap :D Valahogy külön érzékem van ahhoz, hogy gáz helyzetekbe hozzam magam, vagy kerüljek :D

6.Gondoltaban már öltél meg valakit? 
Persze. Azért nem túl gyakran. Inkább a kínzási módokat dolgoznám ki valakiken, de azt szinte napi szinten :D

7.Szerinted a péntek 13-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent?
Lényegében nem történt velem semmi egyetlen péntek 13-án sem, de azért a babona még ott van az emberben, habár nem erre fókuszálom az életem :D

8.Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el?
Habár elég közvetlen kapcsolatban vagyunk, azért vannak olyan dolgok amiket semmikét sem mesélnék el nekik és ők sem hiszem, hogy örülnének, ha tudomást szereznének róla :D

9.Hallgatsz olyan zenét, amit a barátaid előtt szégyellsz?
Nem. Nem igazán érdekel mások véleménye, főként, ha zenéről van szó.

10. Kiskorodban sírtál amikor szurit kaptál? 
Naná :D Igaz, beteges gyerek voltam, úgyhogy sok szurit kaptam gyerekkoromban. De nálam a dili az volt, hogy meddig előkészítették a tűt, meg az egyébb hozzávalókat, én jól kisírtam magam, majd amikor már ténylegesen szúrkáltak csak lazán néztem :D

11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél? 
Személy szerint úgy gondolom, hogy sosem szabad elfelejtsük, hogy honnan is indultunk. Nem igazán szeretnék híres lenni, inkább valami nyugodt életet szeretnék magamnak. Habár, ha hirtelen gazdag lennék, akkor elsősorban itt hagynék csapot-papot és kirándulnék egy jó nagyot. Első cél jelenleg valamilyen rejtett szigetecske lenne :D

12. Szoktál álmodozni?
 Igen, bár nem az álmoknak élek. Inkább azok megvalósítására törekszem.

13. Járnál Chace Crawforddal?
Az meg ki? ... Nem igazán, nem az én típusom.

14. Hány gyereket szeretnél?
Imádom a gyerekeket, úgyhogy min. 2-3

15. Adni vagy kapni jobb?
Adni. Természetesen szeretek kapni is, de semmihez sem fogható az az érzés, ha látod a szeretteid arcán a boldogságot attól amit te adtál nekik. 

16. Titkom
Ha elárulnám az már nem lenne titok :D
 
17. Bakancslista
- elvégezni a licit, jó jegyekkel
- megfelelő egyetemre menjek
- jó állás
- család
- utazások

Akiknek tovább küldöm: 
 
       

2013. január 1., kedd

B.U.É.K

 

Szeretnék mindenkinek az új évben boldogságot, egészséget, örömöt, sikert kivánni!

2012. december 26., szerda

Boldog Karácsonyt

 

Tudom, kicsit megkésve ezt is, de szeretnék mindenkinek nagyon boldog Karácsonyt kivánni.Eddig technikai okok miatt nem tudtam  irni, de számomra ez az egész periódus olyan karácsonyi hangulatban telik el, úgyhogy nem érzem lekésetnek ezt a bejegyzést. 
Friss, illetve meglepetés majd újévkor jön, remélem mindkettővel elégedettek lesztek majd :)
puszilok mindenkit és kivánom, hogy élvezzétek ki minden pillanatát ennek a gyönyörű ünnepnek,
Anita

2012. december 16., vasárnap

43.fejezet



Sziasztok!

Bocsi az ismételten hosszú késés miatt, de sehogy sem jött össze a fejezet irása, illetve a blogra való feltöltés. De most itt van, illetve készül egy karácsonyi meglepetés is nektek :), lényegében az vonta el a figyelmem az irástól :D Köszönöm a komizóknak: Ati, Reni, Orsy, Szilvi, Szelena, LilyVolturi. 
Még mindig szeretem azonban a komikat :D, úgyhogy ide is várom őket.

Jó olvasást!



A fájdalom élesen hasitott végig megfeszülő testén. Egyrészt a lelkét marcangolta a minden percben kinzó, soha meg nem szűnő szenvedés. Hat hónap alatt semmi sem változott – gondolta magában. Még mindig élénken élt benne mindaz ami történt, semmit sem szűnt, semmit sem enyhült. Sem a sértések matt érzett fájdalom, sem a férfi iránt érzett szerelem. Bár magának sem vallotta be, változatlanul, intenziven imádta őt. Próbálta az érzést elfolytani magában, próbált a lehető legkevesebbet gondolni rá, de hiába. Hiába kinozta az agyát, a szivét, hogy csak a rossz dolgokra gondoljon, csak azt a pár végzetes percet idézze fel magában, nem sikerült.
  
 A sötét, magányos éjszakákon, amikor a csöppségek miatt nem tudott elaludni, bár nem ismerte volna be semmiért sem, gyakran gondolt a szerelmére. És nem mindig tudott csak a fájdalmas, kegyetlen pillanatokra emlékezni. Hisz azelőtt a végzetes délután előtt annyi szép történt velük, annyi csodás dolgot éltek át együtt. Azonban ahánzszor azon kapta magát, hogy rá gondol, hogy rá vágyik, leghőbb vágya mellette lenni, mérges és csalódott lett. Főként önmagában. Gyakran sirta álomba magát.

Másrészt, a két baba ismét mocorogni kezdett a pocakjában. Enyhe fájdalmat érzett a bordái környékén  és kezeit gyerekei lakhelyére fektette nyugtatásképpen. A babák csodálatosan, különleges. Lehet, hogy azért mocorognak most ennyit mert érzik az apjuk közelségét – futott át a gondolat Bella agyán. Hirtelen rosszullét tört rá és Alice kezében kapaszkodott, aki rögtön védelmezően fonta köré karjait. 

- Mit akarsz? – kérdezte Bella kimerülten és durván. Próbálta szabályozni felgyorsuló szivverését. Mérges volt magára, amiért ennyire érzékenyen érinti rég nem látott kedvese jelenléte. Legszivesebben a karjaiba vetette volna magát. Ettől azonban még dühösebb lett, főként, mert csak a józan esze állitotta meg ebbe. Nem gyengülhet el, hisz végül is, lehet, hogy Edward nem érez ugyanigy. Lehet, hogy már nem is szereti. Ez viszont kinzó fájdalmat gerjesztett szivében. Mérgesen nézett rá most először igazán. Az ellentétes érzelmek amelyek lelkében dúltak azonban nem engedték, hogy belemerüljön az aranybarna szem megfakult ragyogásában. 

- Csak... azt akartam kérdezni, hogy hogy vagy? – suttogta megtört hangon. Igaz, nem várta, hogy csupán azért mert itt van a lány a karjaiba veti magát, de erre a hűvös viselkedésre sem számitott. Azok után amit tett főként nem. Még csak egy pillantásra sem igazán méltatta. Amúgy is fájó szivén ez újabb sebet ejtett. 

- Jól – válaszolta Bella kurtán, érzéstelenül, majd ismét elindult. Bár a reménye, hogy még visszaszerezheti a lány szerelmét egyre inkább csökkent, sőt megszűnt, kiváncsi volt gyereke hogylétére is.

- A...gyerekünk jól van? – kérdezte ismét csöndesen – Minden rendben veletek? 

- Jól vagyunk, Edward. Én is és a babáim is. 

- Babák? Ketten vannak? – faggata mosolyogva, immár csillogó szemekkel. 

- Igen – felelte fogcsikorgatva Bella, átkozva magát meggondolatlanságáért. Miért kell beavassa őt is gyerekei életében? – Ketten vannak. De végül is, miért érdekel ez téged? 

- Hogyne érdekelne? Hisz az én gyerekeimről van szó.

- A te gyerekeidről? A TE gyerekeidről? – kérdezte szinte kiáltva Bella. – Mióta a te gyerekeid? – érezte, hogy az eddig elfolytott düh, kétségbeesés és fájdalom forró lávaként terjed szét benne. 

- Bella... kérlek – suttogta megtörve Edward. 

- Mire kérsz? Hm? – nézett rá Bella mérgesen. – Mire kérsz? 

- Tudom, hogy hibáztam és el sem tudod képzelni, hogy mennyire sajnálom mindazt ami történt, de kérlek, ezt ne itt és ne most vitassuk meg. 

- Igazad van. Ezt nem itt és nem most fogjuk megvitatni. Sőt egyáltalán nem is fogjuk megvitatni – mindenki megütközve nézett Bellára. – Nekünk nincs mit megvitassunk. Nincs miről beszélgessünk. 

- De igenis van. A gyerekeinkről kell beszélgessünk, az életünkről, a kapcsolatunkról. 

- Nekünk nincs olyanunk, hogy kapcsolat. Te foglalkozz a te életeddel, én foglalkozom az én életemmel. Ezekhez a gyerekekhez pedig semmi közöd. Amúgy sem a tieid – csendesen kiejtett szavai megfagyasztották a légkört a réten. 

Bella megfordult és elindult a ház felé. Bár mindene fájt, mind teste, mind lelke, nem engedte meg magának, hogy leheveredjen egy fa tövébe és a lehető legkisebbre összezsugorodva sirja ki magát. Még nem legalábbis. Nem meddig egykori családja fürkésző tekintettel figyelik őt. Nem meddig nem lehet tökéletesen egyedül, már amennyire ez lehetséges vámpirok közelébe. 

Victoria gondolkozás nélkül, árnyékként követte Bellát, mig Alice egy pillantást vetett bátoritóan bátyja felé, majd ő is utánuk indult. Tudta, hogy Bella blöffölt és, hogy a gyerekek apja, felvillanyozta a gondolat, hogy ketten vannak,  igenis Edward, de megértette, barátnője viselkedését is. Nem sok nő viselkedne másképp hasonló helyzetben. Megértette, de nem értett egyet vele. Nevezhetjük ezt testvéri elfogultságnak, vagy csak egyszerűen mindkettőjüket végre boldognak szerette volna látni, ami már mindenki számára szinte egyértelművé vált, hogy csak egymás mellett valósulhat meg, de meg tudta volna verni mindkettejüket az önfejűségük miatt. Hisz mi értelme van ennek az egész szúrkálásnak, annak, hogy egymásnak minél nagyobb fájdalmat okozzanak, amikor Bella is tudja, hogy szereti Edet, Ed pedig majd eleped a lány hiányától. Sokkal egyszerűbb lenne leülni, megbeszélni mindent ami történt, majd boldogok lenni együtt, várni a gyerekek születését. 

Úgy látszik – gondolta Alice magában – hogy ismét én kell kezembe vegyem a dolgok irányitását. És már szinte kész terve is volt a dolog kivitelizésére.
*
Eközben a Cullen család is elindult egykori otthonuk felé. Meglepő, hogy Bella és Victoria is éppen ide költöztek, amikor évekkel ezelőtt ők is laktak itt. Elsétáltak egykori otthonukhoz. A ház tökéletes állapotban volt még mindig. Csupán kicsit takaritani kellene és rendbe hozni, de most senkinek sem volt kedve ehhez. Az egészen a nappaliba telepedtek le, és egyiknek sem, még Rosenak, sem volt kifogása a poros kanapék ellen. 

Magukba roskadva ücsörögtek órákon át, mindenki a gondolataiba mélyedve. Mindenki próbált valamit kigondolni a helyzet megoldásához, de semmire sem jutottak. Várták azt, hogy talán amikor Alice hazajön akkor majd neki lesz valami ötlete. Ketten azonban nem terveztek. Tanya és Edward

Jobban mondva Tanya tervezett, de nem azt, hogy hogyan békitse ki őket, hanem azt, hogy a szakadékot kettejük között hogyan lehetne jobban elmélyiteni. Ez nem is lenne olyan nagy baj, csak mostanság az egész család, főként Alice, minden mozdulatát, lélegzetvételét árgus szemmel figyeli. Valami olyat kell kitaláljon amiből senki se jöjjön rá, hogy ő tette.

Edward pedig, a már szinte szokásossá vált módon marcangolta magát. Ismét eszébe jutottak mondatai, ismét átkozta magát meggondolatlanságáért. És ismét arra a következtetésre jutott, hogy jobb lenne egyszerűen csak békén hagyni őt, hogy nyugodt, boldog élete lehessen. Sőt, az lett volna a legjobb, hogy sose találkozzanak. Akkor Bella megismerhette volna a szerelmet egy olyan férfi mellett aki megérdemli őt, aki óvta volna és minden vágyát teljesitette volna. Nem kellett volna semmit szenvedjen, nem kellene most az ő gyerekeit hordja. 

- És most mi lesz? – kérdezte Emmet, jóval sötétedés után, amikor már nem birta a csendet, kiszakitva mindenkit saját elmélkedéséből. 

- Semmi – elsőként Edward reagált. – Egyszerűen fogjuk magunkat és visszamegyünk oda ahonnan jöttünk. Hagyjuk Bellát békén. Egyértelmű, hogy nem akar itt látni minket. – Ez a gondolkozásmód felettebb tetszett Tanyanak, sőt szinte ujjongásba tört ki. Igy nem kéne terveket szövögessen, nem kéne kinlódjon, hisz Ed saját magától hagyná el Bellát. Azonban Rose reakciójára senki sem számitott.

- Mi az, hogy elmegyünk? Te teljesen megőrültél? – kérdezte hisztérikusan felpattanva a kanapéról és Edward elé állva. 

- Nem, mármint igen, megőrültem, megőrültem amikor megbántottam őt. Megőrültem amikor olyat feltételeztem róla. Megőrültem amikor hagytam kisétálni az életemből. De most nem. Most azt teszem amit már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna tegyek. 

- Nem, Edward. Most őrültél meg csak igazán. Igen, hibáztál öt hónappal ezelőtt, de itt a lehetőség, hogy helyrehozd.

- Hogy, Rose? Hogy hozzam helyre? Látszik rajta, hogy nem akar itt látni. Nem akarja, hogy egyáltalán az ő, vagy a gyerekeink közelébe kerüljek.

- És vajon miért teszi mindezt? – kérdezte Rose miközben érezte, hogy a türelme egyre fogy és a tenyere szinte viszketni kezdett, hogy pofozza meg idióta testvérét.

- Azért, mert olyannyira megbántottam, hogy minden valaha érzett szerelmét irántam kiöltem belőle.

- Nem. Ha nem szeretne akkor nem érdekelné, hogy élsz-e vagy halsz. Ha nem szeretne nem reagált volna ennyire hevesen a jelenlétedre, a kérdéseidre. Szeret Ed, bár fogalmam sincs miért, de én a kezemet a tűzbe tenném, hogy még mindig szeret. Csupán nem akar mégtöbb fájdalmat. Ez védekezési mechanizmus. De te is szereted őt. Szereted, ezért meg kell találd a módját, hogy bebizonyitsd neki, hogy semmi sem változott. Hogy igen, egy idióta voltál, de attól még imádod. Őt is, és a gyerekeket is – mondta biztatóan, mégis utasitó hangnemben Rose. 

- Egyetértek vele – szólalt meg Alice az ajtóból, ezer wattos mosollyal angyali arcán.