12/2. fejezet

Sziasztok Nagyon nagyon sajnálom, hogy ennyi ideje nem írtam egy sort se, de az év elején lerontottam a jegyeimet emelett ott voltak a dolgozatok is, ugyhogy azokkal foglalkoztam.

De most van vakáció és több fejezetet is fogok írni, emelett egy másik történet is kezd formálódni az agyamba tehát most  nem lesznek többé ekkora szünetek.

Na nem is húzom tovább az időt, itt a fejezet, remélem tetszeni fog!

puszi
Anita







(Bella szemszöge)

Csodálatos napot töltöttünk együtt szerelmem családjával. Nagyon kedvesen fogadtak. Most így utólag visszagondolva, értelmetlen volt annyira félnem és izgulnom emiatt a találkozás miatt. Alice percekig csüngött a nyakamba. Esme és Carlisle szorosan magukhoz öleltek. Kicsit még ideges voltam Tanya miatt. Van egy olyan érzésem, hogy nem szabadulunk meg túl könnyen tőle, nem fogja feladni. De szerencsére nem volt otthon.

A nap végére nagyon megszerettem szerelmem családját. Esme és Carlisle máris olyanok voltak mint a szüleim. Esme pontosan olyan volt, úgy beszélgetett velem mintha az anyám lenne. Nagyon szerettem volna, hogy a saját anyám olyan legyen mint ő. Alkonyodott mikor hazaindultunk. Észrevettem szerelmem és Alice között váltott feszült pillantást.Nem tudtam mi történhetett, de nagyon remélem, hogy semmi rossz. Habár ez rám vallna. Mindig mikor végre boldog vagyok kell történjen valami rossz. Elég Bella! - szóltam magamra. Most nem fog semmi rossz történni. Szerelmem itt van mellettem, szeret, én viszontszeretem és ez a legfontosabb.

A hazafele vezető uton nem beszélgettünk, csak az hozzá bújtam és élveztem a közelségét. Sajnos túl hamar hazaértünk. Szerelmem leállította a kocsit én meg még közelebb bújtam hozzá remélve, hogy meddig apu hazaér még eltölthetünk egy kis időt együtt. De ez a vágyam nem teljesült ugyanis a ház felé fordulva megláttam, hogy ég a villany. Kétségbeestem. Hagytam ugyan egy üzenetet apunak, hogy Edwardal leszek, de tudtam, hogy nagyon aggódik értem és fél, hogy nehogy a múlt megismétlődjön. Elzavartam borús gondolataimat és inkább azon kezdtem fantáziálni, hogy milyen szép lenne bemutatni szerelmemnek jövendőbeli apósát. Bella, állítsd már le magad! A kapcsolatunk még nem tart ott, hogy még csak álmodni is merjem, hogy valaha a felesége lehetnék.Miután Edward kisegített a kocsiból pirulva, az előbbi gondolataim miatt bújtam karjai közé.

- Nem kérhetem tőled, hogy most be gyere velem, de később várlak a szobámban. -motyogtam egyre jobban elpirulva. Sose gondoltam, hogy én ilyet fogok kérni egy férfitől. Szerelmem állam alá csúsztatta kezét és gyengéden felemelte a fejem. Mélyen szemembe nézet és lassan közeledett mézédes ajkaival felém. Lágy csókban forrtunk össze.

- Szivesen bemegyek veled. Illene bemutatkoznom apud előtt, emelett biztos neki is lesz egy-két szava hozzám amiért egész nap elraboltalak. - suttogta elválva ajkaimtól.

Végül tiltakozásomat figyelembe se véve átkatolt és a ház felé lépdeltünk. Reméltem, hogy apu nem fog nagyon kiakadni azon, hogy most hoz haza. A házig vezető út túl rövidnek tűnt most. Féltem. Féltem apu reakciójától. Józanabbik felem nyugtatni próbált, hogy apu biztosan nem fogja nagyon rosszul fogadni Edwardot, mert tudja, hogy nekem sokat jelent, de nem tudtam ilyen könnyen megnyugodni.

Az ajtón belépve rögtön meg is pillantottam aput. Látszott rajta, hogy ideges és, hogy nagyon aggódott miattam. Miután köszöntem neki, kissé dadogva bár de bemutatttam Edwardot. Mogorván bár de kezet rázott vele. Bejjebb tessékelt minket a nappaliba. Most fog jönni a faggatózás. Előre féltem.

Apu végül látva könyörgő arcomat nem hozott kínos helyzetbe. Inkább beszélgetést kezdeményezett szerelmemmel. Szerelmem csak keveset maradt nálunk. Valószinűleg hallotta apu gondolataiban, hogy most jobb ha megy. Mikor végül a beszélgetésnek vége szakadt, felállt és búcsuzkodni kezdett. Kikísértem az ajtóig, természetesen apu fürkésző tekintete rajtunk volt. Edward szorosan magához ölelt és a fülembe sugta, hogy mire apu elalszik Ő is visszajön. Lázas izgalom lett úrrá rajtam szavai hallatán. Még el se ment már is hiányzott. Nagy nehezen mégis elengedtem, gondolva arra, hogy minnél hamarabb elmegy annál hamarabb érhet is vissza. Egy puszit nyomot arcomra és miután elköszönt aputól is menni készült. Már épp elérte a kocsija ajtaját mikor apu utána ment.

Nem tudtam elképzelni, hogy most mit akar. Reméltem, hogy nem mond semmi rosszat kedvesemnek. Pár szót mondott neki komolyan, de túl csendesen ahhoz, hogy én is halljam. Bosszankodva figyeltem amint Edward ugyanolyan komolyan válaszol neki, majd egy kézszorítás és egy féloldalas mosoly, amit nekem szánt, után beszállt a volán mögé és elindult. Apu meg visszajött a házba, miközbe megjegyezte, hogy rendes fiúnak tűnik. Ez apunál annyit jelentett, hogy áldását ránk.

Mázsás kő esett le a szívemről. Az életem végre rendben van, szerelmes vagyok és viszont szeretnek. A családjaink mellettünk állnak. Kívánhatnék-e ennél többet? Nem, határozzottan nem.


(Edward)

Későn indultam el szerelmemtől haza. Természetesen csak annyi ideig szándékozom távol lenni Tőle, míg hazaviszem a kocsim és Charlie elalszik. Készültem beülni mikor hallottam Charlie lépteit a hátam mögött.

- Edward, várj! - szólt utánam. A gondolatai kúszák voltak és nem tudtam semmit kiolvasni közülük. - Csak annyit szeretnék mondani, hogy nehogy meg merd bántani a lányomat, mert akkor neked véged. És nagyon komolyan gondolom. Eleget szenvedett már, nem engedem, hogy más is tönkretegye! - nem értettem, hogy mit akar evvel mondani. Tönkretegye? Szenvedett? Mi történhetett szerelmem életébe? De Charlie várakozóan pillantott rám így hát komolyan, de ami fontosabb őszíntén pillantottam szemeibe.

- Sose tudnám bántani Őt. Mindennél fontosabb számomra, és nagyon szeretem. Bármitől meg fogom védeni, akár az életem árán is. - és ezt nagyon komolyan gondoltam. Ha Ő nem lenne, ha bármi baja esne már semmi értelme nem lenne az életemnek. Charlie csak biccentett egyet de gondolataiban hallottam, hogy elhitte minden szavam. Végül egy mosolyt villantottam szerelmemre és elindultam, hogy mihamarébb újra mellette lehessek.

Egész hazavezető úton Charlie szavain gondolkoztam. Mi történt Bella életében? Mi tette Őt tönkre? Ki merte bántani? Bár próbáltam elzavarni eme gondolatokat a fejemből nem sikerült. Mi van, ha egy fiu bántotta őt meg? Biztosan volt már szeretője. Képtelenség, hogy egy ilyen angyalnak ne lett volna. A féltékenység marta a szívemet. Ekkor vettem észre, hogy már jó ideje a házam előtt állok. Fogtam magam és bementem. A nappaliba nem várt látvány fogadott. Tanya állt a nappali közepén és mikor meglátott bűnbánó szemekkel nézett rám.

- Kérlek szépen, Edward, bocsáss meg nekem! - mondta remegő hangon. - Bocsáss meg, hogy megpróbáltam közéd és Bella közé állni. Most már rájöttem, hogy ti egymásnak vagytok teremtve és nekem semmi jogom belemászni a szerelmetekben. Természetesen nagyon rossz tudni, hogy sose leszel az enyém, viszont mi nem egymásnak vagyunk. Te az övé vagy, ő illik hozzád, nem én. Majd biztosan én is megtalálom a nekem való férfit, de ez nem te vagy. És ezzel minden rendben van. Remélem te is és Bella is meg tudtok bocsátani nekem. - ezután könyörgő szemekkel nézett rám. Nem hittem a fülemnek. Ezeket a szavakat tényleg Tanya mondta ki? Mi van vele? Eddig mindent megtett, hogy még csak eséljünk se legyen a boldogságra most meg bocsánatot kér? Nagyon jó lenne, ha így lenne és valóban komolyan gondolta a szavait. Megpróbálok bízni benne és adok neki egy esélyt viszont a szemem még rajta tartom.

- Rendben Tanya. Remélem tényleg komolyan mondtad mindezt - mondtam végül mire ő csak bólintott egyet.- Én most megyek átöltözök és azután visszamegyek Bellához.- mondtam még a többiekhez fordulva.

Felérve a szobámba gyorsan ledobáltam a ruháimat és megláttam kikészítve a ruháimat. Alice. Pár másodperc alatt magamra kapkodtam őket és már indultam is kifele a szobámból mikor belebotlottam.

- Tudom, hogy most nem érted meg azt amit Charlie mondott neked. - mondta nekem. - De hidd el meg van az oka amiért ezeket mondta.

- Te tudod ugye? - kérdeztem mire csak bólintott egyet. - Mond el légy szives.

- Nem mondhatom. Ezt majd Bella elmondja mikor eljön annak az ideje. Ne kérd számon. Majd ő el fogja mondani. Idővel. Meglátod minden rendben lesz - biztatóan rámmosolygott aztán eltünt.
Kissé rosszkedvűen ballagtam le a lépcsőn.

- Ejnye, ejnye Eddyke. Mi az, nem elégitett ki a kis Bellácska? - kérdezte Emmet kaján vigyorral a képén. - Sebaj majd biztos most éjjelre tartogat valami meglepetéseket. - a vigyora egyre nagyobb lett és már azt néztem, hogy mit is vágjak hozzá mikor Rose egy jó nagy nyaklevest adott neki. Hálásan rámosolyogtam, mire ő is visszavigyorgott rám.

Egy puszit nyomtam Esme arcára és már szélsebessen szeltem át az erdőt. Még mindig nem tudtam kiverni a fejemből Charlie szavait. De ehhez még társult perverz bátyám megjegyzése is. A fantáziám rögtön gyártotta is a képeket testvérem szavaihoz de viszonylag hamar sikerült kizárni eme gondolatokat. Még nem tartunk ott. Emelett Alice azt mondta várjak, várjak mert majd Ő elmondja. Hát rendben. Harapófogóval mégsem szedhetem ki belőle.

Charlie már aludt mikor szerelmem szobájába ugrottam. Ő az ágyon ült de mihelyt meglátott máris mosoly jelent meg gyönyörű arcán és szíve heves ritmusba kezdett dobogni. Se perc alatt ott termettem melette és átölelve megcsókoltam. Úgy döntöttem, nem foglalkozom a múltal. Majd, ha úgy érzi előbb utóbb úgy is elmondja. Csak a mával akartam foglalkozni, és a karjaimba tartott angyallal. Úgy éreztem, hogy hosszú idő után minden jól megy körülöttem, és ez igy is marad. Nem tudtam még akkor, hogy mekkorát tévedek...