22.fejezet

Sziasztok! Első sorban, nagyon szépen köszönöm az előzőhöz kapott 6 komit :) El se tudjátok képzelni mennyire jó volt olvasni a véleményeiteket :) Második sorban, bocsi, hogy megint rég nem volt friss, de nem voltam/vagyok olyan lelki állapotban, hogy valami jót is írjak. Még a végén elválasztottam volna őket vagy valakit megöltem volna :D Teszek ki 2 szavazást is, komiban vagy mailbe meg lehet írni, ha valamit máshogy képzeltek el, vagy ha volna valamilyen javaslatotok :) Illetve meg szeretnélek kérni, hogy komizzatok. Még az az egy-két sor is nagyon sok kedvet illetve erőt ad, hogy írjak, az önbizalmam amúgy is valahol nagyon lent van.
Na és akkor itt is a feji
puszi mindenkinek,
Anita


(Edward)

Siettem a vadászattal. Minnél előbb vissza akartam érni hozzá. Biztosan nagyon fájt neki az édesanyja viselkedése. Lehet, hogy nincs jogom hozzá, de teljes mértékben elítélem őt amiért így bánik a lányával. Hát tényleg ennyire kevesen látják Őt tisztán? Tényleg ennyire kevesen veszik észre, hogy mennyire tökéletes, mennyire ártatlan? Tényleg még a saját anyja se látja a fájdalmát? Vagy talán nem is érdekli. Ha csak úgy képes volt elengedni Őt maga mellől évekkel ezelőtt, akkor mit is várhatnánk most el tőle.

A múlt éjszaka történtek peregtek le újra előttem. Újra és újra láttam magam előtt, ahogy ott ült a fűben a rétünkön. Mennyire elesettnek tűnt, mennyire el volt kámpicsorodva mikor azt hitte, hogy meggyülöltem. Hogy, hogy fordulhatott meg ilyesmi a fejében azt nem tudom. Számtalanszor elismételtem már neki, hogy bármi is történik a szerelmünk, a szerelmem iránta törthetetlen. Nem rá voltam mérges, hanem arra az állatra aki ezt tette vele. Csak egyszer kaparintanám a kezeim közzé. Élve biztos nem szabadulna. Lassan, fájdalmasan ölném meg amiért tönkretette Bella életét.

Gyorsan futottam vissza a város felé. Már besötétedett. Bella biztosan lefeküdt már, bár ahogy én ismerem Őt inkább virraszt, csak, hogy megvárjon. Egyetlen ugrással szerelmem szobájába termettem, de ott nem várt látvány fogadott. Az ágyon feküdt és biztosan rosszat álmodhat. Összezárt szemhélyai alól könnyek záporoztak és az egész testtartása feszült volt. Magamhoz öleltem és csititani próbáltam. Csak percek múlva nyiltak ki szemei és amint meglátott hozzám bújt és úgy zokogott tovább.

Félretettem egyre növekvő aggodalmam és a kérdéseimet és magamhoz szorítottam őt. Lassan csitult a zokogása és végre megkérdezhettem, hogy mit álmodott. Hüppövre mesélte el az álmát, mire én nyugtatni próbáltam, hogy mostmár az az átkozott nem bánthatja, de erre újra sírt, szinte még keservesebben mint az előbb. Teljesen összezavarodtam. Mikor rákérdeztem, viszont olyan baromságokat kezdett összehordani, hogy egyből felment volna a pulzusom, ha még lenne olyanom. Megpróbáltam visszafogni magam és mérgem csak egy pár kérdésbe belesűríteni, de legszívesebben orditottam volna.

Még mindig nem fogta fel, hogy mennyit jelent nekem? Gondolja, hogy csak úgy passzívan figyelném, hogy az az átkozott vámpir bántsa? Egyáltalán az is megfordult a fejében, hogy ha valami baja esne én nyugodtam, mintha mi sem történt volna folytatnám az életem? Nem tudom, hogy bizonyítsam be neki, hogy létezésemnek, csak úgy van értelme, ha Ő is velem van. Nélküle már nem tudnák élni. Az életem, a létezésem értelme és a szívem örökké az övé marad.

Lágyan csókolt meg és én minden érzelmemet belesűritve csókoltam vissza. Csókunk lassacskán elmélyült és én lágyan döntöttem végig az ágyon. Minden apró porcikájának külön figyelmet szentelve kényeztettem Őt. Lágyan csókolgattam végig újra és újra legérzékenyebb pontjait, örömmel hallgattam apró nyögéseit és éhesen ittam magamba meztelen testének látványát.

Miután a csúcsra ért fölé támaszkodva csókolgattam Őt, míg valamelyest lehiggad. Ekkor aztán olyat mondott amit még álmaimban sem reméltem, hogy ilyen hamar hallani fogom tőle. A biztonság kedvéért rákérdeztem, hogy biztos-e. Gyorsan szabadultam meg a ruháimtól és feküdtem vissza mellé. Lassan, óvatosan tettem a magamévá. A fájdalom, a kellemetlenség jeleit kerestem az arcán mikor teljesen eltüntem benne. Mozdulatlanul feküdtem felette mikor felpillantott rám. A szemében csak végtelen szerelmet és vágyat láttam. Nyoma sem volt fájdalomnak.

Szenvedélyesen viszonoztam a csókját, majd mikor esdeklően emelte meg a csípőjét lassan mozogni kezdtem. Minden pillanatát kiélveztünk a szeretkezésünknek. Nem tudnám még megsaccolni sem, hogy mennyi ideig voltunk együtt. Talán percekig, vagy órákig. Az idő megállt és csak mi ketten léteztünk. Mi és a végtelen szerelmünk.

(Bella)

Másnap reggel álmosan ébredtem szerelmem mellkasán. Ásitva bújtam mégközzelebb hozzá, tudván, hogy hamarosan el kell szakadjak tőle, mert suliba kell menjünk.

- Jó reggelt kicsim - suttogta a fülembe miközben lágyan cirógatni kezdte a hátamat.

- Neked is. - lágyan csókoltam meg miközben az én sem tudtam parancsolni a kezeimnek és lassan simogatni kezdtem izmos felsőtestét.

- Hogy érzed magad? - kérdezte mikor már a csókok és az apró simogatások nem voltak elegek.

- Soha jobban - suttogtam mielőtt újra rávetettem volna magam kivánatos ajkaira.

Egyszerűen nem tudtam betelni vele. Mind közelebb és közelebb akartam kerülni hozzá. Újra át akartam éni a gyönyört vele. Erre a gondolatra elpirultam. Eddig sose gondoltam volna, hogy én ilyen is tudok lenni. Sose gondoltam, hogy ennyire tudnék kivánni egy férfit. Neki is hasonló gondolatok járhattak a fejében ugyanis a következő pillanatban maga felé emelt és lágyan hozzám dörgölte kőkemény vágyát. Akaratlanul is egy nyögés szakadt ki belőlem. Lassan engedtem magamba és a gyönyörteli érzéstől mindkettőnk torkát mély nyögés hagyta el. Szenvedélyesen, gyorsan szeretkeztünk. Pillanatok alatt csapott le ránk szinte egyszerre az édes megsemmisülés. Percekig feküdtünk még egymás karjaiba, de sajnos, túl hamar el kellett szakadnunk egymástól.

Gyors zuhanyt egy méggyorsabb öltözködés követte, majd száguldottunk is a suli felé. Mint később megtudtam, mielőtt felébredtem volna szaladt haza szerelmem a kocsi után. Mielőtt kiszálltunk volna a kocsiból még váltottunk egy rövid, de annál szenvedélyesebb csókot. A parkolóban megláttuk a Cullen testvéreket és elindultunk feléjük. Tanya csak morcosan figyelt minket de ezen a gyönyörű reggelen semmi se ronthatta el a jókedvem. Rose és Jazz mosolyogva vártak be minket viszont Alice és Emmet arcán ott virított a kaján vigyor amiből mindketten rájöttünk, hogy ezt nem fogjuk megúszni...