Sziasztok. A fejezet már napok óta kész volt,de alig tudok kimászni az ágyból annyira beteg vagyok. De mégse akartam tovább húzni az időt úgyhogy itt is volna :D . Köszi a véleményeket az előzőkhöz :) nagyon sokat jelent nekem amikor írtok :)
(Edward)
Már jó ideje ücsörögtem kint a vastag faágon, de az éjszaka közepén nem bírtam tovább. Hiányzott Ő. A pizsamabulit biztos befejezték már úgyhogy haza felé vettem az irányt. Alig vártam már, hogy lássam, hogy átöleljem és puszit nyomjak telt ajkaira. Mikor beléptem az ajtón, a családomat pillantottam meg a nappaliba gyülekezni.
- Edward, mi elmegyünk vadászni. Bella fent van a szobámba, alszik. - mondta kedvenc húgom aztán el is tűntek. De még mielőtt kilépett volna a házból, Alice jó szórakozást kivánt. Nem igazán értettem, hogy mire is érti de mindegy is volt abban a pillanatban. Felfele menet mégis elgondolkoztam. Eléggé furcsán viselkedett húgom. Ilyen megjegyzéseket és kaján vigyorokat többnyire Em és Jazz produkál.
Beléptem Alicék szobájába és megpillantottam szerelmemet édesen aludni az ágyon. Be volt bugyolálva egy pokrócba és összekuporodva feküdt az ágy közepén. Miután kigyönyörködtem magam tökéletes vonásaiba, hozzáléptem és karjaimba emeltem, hogy a saját szobámba vigyem át.
- Szeretlek Edward - sóhajtotta miközben mégjobban karjaimba fészkelte magát. Szívemet elárasztotta az iránta érzett végtelen szerelem.
Letettem az ágyamra és percekig még figyeltem Őt. Utána nagy nehezen elindultam zuhanyozni. Gyorsan letusoltam s indultam is vissza szerelmemhez. Ruhát nem hoztam magammal, így hát csak egy törölköző fedte testemet. A hajamba beletúrtam párszor, de még mindig csepegett belőle a víz. Kiléptem a fürdőből, hogy miután felöltözöm, kedvesem mellé feküdjek. Ám eme terveim meghiusúlni látszódtak, ugyanis Bella az ágyon ült és eléggé ziláltnak látszott. A takaró lecsúszott testéről így szabadon téve csábitóan selymes bőrét. A testét csak egy csipkés hálóing takarta ami még csábítóbbá tette számomra.
- Miért nem alszol? - kérdeztem rekedt hangon, próbálva visszafogni a vágyaimat.
- Valamit...álmodtam...és felébredtem. - nyögte ki miközben szemeit lassan végigjártatta szinte meztelen testemen. Ekkor villant belém - vámpír memória ellenére szinte ki is ment a fejemből kedvesem látványától - hogy csak egy törölköző fedi a testemet. Lassan elindultam felé és a szívverése a közeledésemmel egyszerre gyorsult. Leültem mellé és még mindig vágyakozva tekintettem végig szinte meztelen testén.
Rögtön hozzámbújt . Minden érzésemet belesűrítve csókoltam meg miután én is magamhoz szorítottam. Először csak lassan, gyengéden csókolóztunk, miközben testünket elárasztotta az újratalálkozás öröme. Igaz, csak pár órára voltunk távol egymástól viszont számunkra ez egy örökkévalóságnak is felért. Éreztem a teste remegését, a szíve egyre gyorsuló ütemét, hallottam ziháló lélegzetét és elfúló sóhajait és tudtam, hogy mindez csak nekem szól.
Szeretni akartam Őt. Kivántam, úgy ahogy még soha semelyik nőt. Akartam, hogy testestül lelkestül az enyém legyen. Levegő után kapkodva szakadtunk el egymástól és én áttértem a nyaka csókolgatására. Én is ugyanugy lihegtem mint Ő annak ellenére, hogy nincs is szükségem levegőre. Miután végigpusziltam nyaka finom bőrét, aprót haraptam belé. Természetesen úgy, hogy pengeéles fogaim nehogy felsértsék bőrét. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz, egyre szorosabban próbált hozzám simulni, így szerelmem is érezte milyen hatást gyakorol rám, és rögtön elpirult. Lehet ha ember lennék én is elpirulnék.
- Szeretlek - leheltem szenvedélyesen a fülébe.
- Én is szeretlek. - súgta, ezzel megdobogtatva halott szivemet.
Sokkal gyengédebben olvasztottuk össze ajkainkat. Nyelvem óvatos bebocsátást kért édes ajkai közé. Ajkai szétnyiltak és én lassan csábitgattam tovább miközben végigkektettem az ágyon.
- Észveszejtő az illatod - mormoltam a fülébe miután végigcirógattam nyaka selymes bőrét az orrom hegyével.
Tovább haladtam a válla fele. Fogaimmal fogtam meg a hálóingje pántját és lejjebb húztam. Pár másodperc alatt szabadítottam meg a mostanra már zavaró ruhadarabtól. Csodálattal és hódolattam pillantottam végig szinte meztelen testén. Tökéletes volt. Érezni akartam Őt. Hozzáhajoltam és gyengéd puszikkal közeledtem a mellei felé. Hirtelen dermedt meg.
- Mi a baj? - kérdeztem tőle aggódva.
- Semmi...csak...én...- lihegte miközben kissé kétségbeesetten rámpillantott. Egyből rájöttem mi is a gond.
- Nem kell semmi se történjen ezen az éjszakán. - mondtam neki nyugtatólag. - Csak szeretni akarlak még ha nem is a szó legszorosabb értelmében. - és ez így is volt igaz. Kivántam Őt, viszont sose tennék olyasmit amit Ő ne akarna. Rögtön arra gondoltam, hogy lehet az amit tenni készülök az még túl korai, de Bellám szerelemmel és a világ összes bizalmával a szemében pillantott rám. A szíve még mindig hevesen verdesett és ez zene volt a füleimnek.
Lehajoltam és tovább folytattam utamat szerelmem feszes halmai felé. Egyik kezemmel beborítottam a mellét, míg ajkaimmal térképeztem fel a másikat. Körkörösen haladtam a mellbimbója felé apró csókokat lehelve selymes bőrére. Puszit nyomtam mostanra már megkeményedett mellbimbójára, aztán ajkaim közé vettem és lágyan szivogatni kezdtem. Szerelmem felnyögött és felpillantva láttam, hogy a szemei csukva vannak és fogaival harapdálja alsó ajkát.
Egy sóhaj szakadt ki belőlem ahogy végignéztem reszkető testén. Akartam Őt de az én vágyam csak másodlagos volt az övével szemben. Őt szerettem volna maradéktalanul kielégiteni. A hajamba túrt és nyöszörögve tűrte ahogy egyik mellbimbójáról a másikra térve szivogatom. Nem tudtam betelni vele. Lassan elhagytam a melleit és lassú puszikkal haladtam a köldöke felé. Végigpuszilgattam a hasát és a bugyija szélét, utána megfogtam a pántját és ezt is lehúztam róla.
Teljes valójában feküdt alattam és én nem bírtam levenni a szemem káprázatosan szép testéről. Szerelmem elvörösödött és félig lehunyt szempillái alól rám pillantott. Én vágytól elsötétült szemekkel simogattam végig testét egyelőre csak a pillantásommal. Gyönyörű volt és csakis az enyém. Combjai belső felét csókolgatva közeledtem szerelmem középpontja felé.
Az illata édesebb volt most, ahogy a vágy munkálkodott benne. Nem kínozva tovább egyikünket sem, lágy csókot leheltem legérzékenyebb pontocskájára. Szerelmem sikolya hasította keresztül a ház csendjét. Nyelvem végighúztam nőiessége lágy redőin. Az íze egyszerűen elbódított. Még többet akartam belőle. Élvezettel kényeztettem szerelmemet és ittam magamban mint a látványát, mint az ízét. Szerelmem próbálta visszafogni magát , de a nyögések akarva - akaratlanul szakadtak ki belőle. A gyönyör hirtelen csapott le rá. A szemét lehunyva ismételgette a nevem míg a teste reszketett alattam az előbb átéltektől.
- Szeretlek - leheltem a fülébe mosolyogva.
- Én is szeretlek - lihegte Ő, viszonzva vallomásom.
Mikor lélegzete kicsit lecsitult szorosan hozzám simult és megcsókolt, miközben....
Szeretem a komikat :D
puszi mindenkinek
Anita
2011. február 28., hétfő
2011. február 20., vasárnap
14. fejezet
Sziasztok. Itt is van a kövi :D Nem is fűznék hozzá semmit csak annyit, hogy ez enyhén 18+ lett :D és kiváncsi lennék a véleményetekre mert még ilyet nem írtam :)
puszi mindenkinek,
Anita
(Bella)
Nagyon nehezen aludtam el azon az estén. Mikor végre sikerült egy nagyon...izgalmas álmom volt. A rétünkön voltunk én és szerelmem. Épp csókolóztunk. Egyre szenvedélyesebben falta az ajkaim és akaratlanul szakadtak ki belőlem a sóhajok. Kezeim hajába kalandoztak és egyre közelebb húztam magamhoz. Egy kis nyári ruha volt rajtam és a nap erősen sütött mégjobban felmelegítve ezzel amúgy is felhevült bőröm.
Szerelmem kezei a combomat simogatták, egyre fejjebb haladva. A vágy egyre jobban elvette az eszünket. Ő elszakadt az ajkaimtól és lassú csókokkal közelítette meg a nyakam. Végigcsókolta azt és gyengéden harapott belé amikor....
Amikor felébredtem. Kissé csalódottan néztem körül a szobába. Szerelmem ágyán feküdtem Ő pedig pont ekkor lépett ki a fürdőből. Csak egy törölköző fedte izmos testét és a hajából csepegő víz lassan folyt végig mellkasán eltűnve a dereka köré csavart törölközőbe.
Tátott szájjal figyeltem. Nem először láttam a felsőtestét viszont minden egyes alkalommal ugyanolyan hatást gyakorolt rám., főleg az előbbi álmom után. Voltunk mi már ennél közelebb is egymáshoz. Nem látott még ruha nélkül, teljesen meztelenül, és még szó sem esett köztünk a szeretkezésről viszont mindketten kivántuk a másikat, nagyon is. Főleg most...
Az én testemen egy semmit se takaró csipkés hálóing volt, amit még Rose és Alice erőszakolt rám. Biztosan Alice látta, hogy ez lesz...De nem bántam, láttam a szemeiben a vágyat megcsillani ahogy végigmérte testemet és éreztem, hogy az arcom színét még egy érett paradicsom is megirigyelhetné.
Lassan közelítette meg az ágyat, én meg alig vártam, hogy végre ideérjen, karjaiba zárjon és megcsókoljon...
- Miért nem alszol? - kérdezte rekedt hangon.
- Valamit álmodtam és....felébredtem - válaszoltam miközben még mindig leplezetlenül bámultam a testét.
Végre mellém ért és leült az ágyra. Egyből odakúsztam hozzá és átöleltem. Készségesen ölelt vissza miközben felemelte a fejem és gyengéden tapadt az ajkaimra. A szívverésem a duplájára növekedett, bár eddig se vert éppen ütemesen. Épp csak érintkezett testünk, viszont a vérem egyre csak forrt. Egyre szorosabban simultunk egymáshoz és a csókunk szenvedélyesebbé, érzékibbé vált minden pillanat elteltével. Szenvedélyes ölelkezésünkben nem csak a vadság, a fékevesztett vágy volt jelen hanem a gyengédség, a mindent felülmúló szerelem is.
Kivántam Őt. Úgy akartam Őt ahogy még soha senkit. Levegő után kapkodva szakadtam el az ajkaitől, mire Ő áttért a nyakam csókolgatására. Akaratlanul is nyögés hagyta el a számat amikor gyengéden harapott a bőrömbe. Ahogy egyre közelebb kerültünk egymáshoz, egyre szenvedélyesebben tapadtunk össze, éreztem, hogy mennyire kiván. Rögtön elpirultam, mire elmosolyodva simitott végig az arcomon.
- Szeretlek - lehelte
- Én is szeretlek - válaszoltam ugyanolyan halkan.
Tovább csókoloztunk de sokkal gyengédebben ölelkeztünk és szerettük egymást. Végigfektetett az ágyon és mellémheveredve csókolt tovább.
- Észveszejtő az illatod - lihegte a nyakamba.
Lejjebb haladt a vállam felé. A fogával húzta le a hálóingem pántját. Se perc alatt szabadított meg tőle. A lágy puszikkal egyre közeledett a melleim felé, mikor hirtelen megmerevedtem.
- Mi a baj? - kérdezte szerelmem kissé aggódva, felpillantva.
- Semmi csak....én csak....mi..- lihegtem rápillantva. Egyből értette mire is akarok kilyukadni és a megértés szikrája villant a tekintetében.
- Nem kell semmi se történjen ezen az éjszakán. - mondta nyugtatólag. - Csak szeretni akarlak, mégha nem is a szó legszorosabb értelmében.- mire megnyugodva, még mindig hevesen verdeső szívvel hanyatlottam vissza a párnára.
Szerelmem tovább folytatta útját a melleim felé. Az egyik kezével beboritotta az egyik mellemet míg körkörösen puszilgatta a másikat a mellbimbóm felé közeledve. Élvezettel nyögtem fel amikor finom csókot lehelt mellbimbómra majd ajkai közé véve szivogatni kezdte. Hol az egyik hol a másik mellbimbómat szivogatta én meg hajába túrva nyöszörögtem.
Melleimet elhagyva lassú csókokkal haladt lejjebb a hasamon át. Megfogta a bugyim szélét és lassan puszikkal fűszerezve húzta le rólam. Én pedig elvörösödve pillantottam rá félig lehunyt szempilláim alól. Lassú csókokkal közeledett a testem középpontja felé. Elbódult aggyal figyeltem Őt. Lágy csókot lehelt legérzékenyebb pontomra. Felsíkitottam az érzéstől. Tovább kényeztette a testem érzékeny pontjait, míg én csak vergődtem a kezei között. A lepedőt markoltam édes kínjaim közt fetrengve. Próbáltam visszatartani a kikivánkozó hangokat de nem igazán sikerült. A gyönyör hirtelen csapott le rám. Egy éles sikoly hagyta el az ajkaimat és utána egyre csak szerelmem nevét ismételgettem. Percekig remegtem még az előbb átéltektől.
- Szeretlek - suttogta a fülemben.
- Én is szeretlek - lihegtem elfúlóan. Viszonozni szerettem volna mindezt a gyönyört amit Ő nyújtott nekem. Hozzá hajoltam és megcsókoltam miközben...

2011. február 15., kedd
13. fejezet
(Bella)
3 hónap. 3 hónap tökéletes boldogság. 3 hónapja vagyok együtt Edwardal. Életemben először éreztem úgy, hogy végre minden rendben van az életemben. végre boldog vagyok és megtaláltam a helyemet ebben a világban.
Apuval egyre jobban értekezem, nagyon jól érezzük magunkat és mindenről tudunk végre beszélgetni. Mostmár bántam, hogy nem költöztem hamarabb ide és, hogy nem töltöttem vele mostanáig elég időt.
Anyuval általában egyszer egy hónapban szoktam beszélgetni és akkor is csak veszekedünk. Nagyon fáj, hogy ennyire nem érdeklem őt, ennyire nem szeret.
Viszont az élet megajándékozott egy másik anyukával. Esme olyan mintha tényleg az anyum lenne. Nagyon megszerettem ezalatt az idő alatt. Carlisle is nagyon kedvesen fogadott be a családjába.
Rose is nagyon kedves velem és hamar megtaláltuk a közös hangot. Talán az kötött össze a legjobban, hogy mindketten átéltuk ugyanazt a szörnyűséget. Bár talán neki rosszab lehetett, mert őt a vőlegénye és annak barátjai erőszakolták meg míg engem egy idegen, de az érzés, a fájdalom lényegében ugyanaz.
Alice a legjobb barátnőm. Mindent megtudok beszélni vele, és nagyon megszerettük egymást. Mellettünk állna bármi árán.
Tanya azóta valóban nem csinált semmit ellenünk viszont még mindig ugy érzem, hogy ez csak álca és valójában nem annyira nyugodt mint mutatja. Ezt Alice aggódó pillantásai is bizonyítják.
Jazz és Em olyanok mintha a batyáim lennének. Még a széltől is megóvnának. Természetesen nem úgy mint Edward....
Edward...Imádom Őt. Ez az érzés napról napra egyre csak erősebb lett. Mostanra már egy pillantásból is megértjük a másikat és nem kellenek szavak azért, hogy tudjuk a másik mit érez. Nem szükségesek a szavak azért, hogy tudjuk mennyire szeretjük egymást. A szenvedély egyre többször veszi át a hatalmat az agyunk, a szivünk és a testünk felett. Ezért aggódok egy kicsit. Nekem Ő lesz az első és egyetlen férfi az életemből viszont már nem vagyok szűz. El kell mondjak neki mindent arról a szörnyű éjszakáról.
Épp egy pizsamabulin voltam Rose és Alice társaságában mikor szó esett erről is.
- Na és, hogy mennek köztetek a dolgok? - kérdezte cinkosan mosolyogva Rose én meg szokásomhoz híven elvörösödtem.
- Jaj ne már, ne csináld ezt. Tudod, hogy nekünk mindent elmondhatsz - nyafogta Alice.
- Alice, biztosan láttad, hogy...én és Ed egyre ...közelebb kerültünk egymáshoz. - mondtam miközben éreztem, hogy mégjobban elvörösödöm.
- Persze, hogy láttam - csilingelte mostmár vidám hangon.
- Miért aggódsz? - kérdezte Rose gyengéden.
- Hát tudod, hogy ...én.... - dadogtam kétségbeesetten. Alice arca elsötétült. Senki se tudta rajtuk kivül, hogy mi történt velem.
- Ne aggódj emiatt. Beszélj vele nyugodtan. Biztosan megért majd. Tudja, hogy titkolsz valamit és biztosan nagyon mérges lesz de nem rád hanem arra az állatra, aki képes volt ezt tenni veled. - mondta Alice és Rose is helyeslően bólogatott.
- Meglátod, miután elmondod neki minden rendben lesz. Saját tapasztalatból mondom. Tudniilik a férfiakban benne van a védelmezési ösztön. Majd amikor oda fogtok jutni, hogy együtt legyetek, hogy szeretkezzetek, meglátod, hogy mennyire csodálatos lehet ha avval a férfivel vagy akit szeretsz. - mondta Rose
A lányok igyekezete ellenére nem tudtam megnyugodni. Nem vagyok képes elfogadni azt, hogy szerelmem ugyanugy szeressen miután elmondom neki. Gondolom végérvényesen kiábrándulna. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal aludtam el.
(Edward)
3 hónapja ragyogja be szerelmem a mindennapjaimat. Napról napra egyre jobban és jobban szeretem Őt. A kapcsolatunk egyre erősebb lett. Mostanra már egy tekintetből, egy pillantásból is tudjuk mire gondol a másik és mit érez a másik. Még mindig frusztrál, hogy nem hallom a gondolatait, de csakis azért mert néha tulságosan meglep a válaszaival és nagyon szeretném tudni, hogy mikre gondol.
Egyre közelebb kerültünk egymáshoz és a szenvedély egyre jobban átveszi hatalmát felettünk. Ezért sokszor Em és Jazz kaján vigyorának és póénjainak vagyunk kitéve. Kivánom Őt. Nagyon is. Viszont csak akkor lépünk majd át bizonyos határokat ha Ő akarja.
Tudom, hogy valamit nem mondott el. Ezért is szeretném hallani a gondolatait. Most éppen Rose és Alice szórakoztatja egy pizsamabuli keretében. Én pedig egy magas fa tetején ücsörgök és várom a reggelt, hogy újra lássam, karjaimba tartsam és csókot nyomhassak édes ajkaira.
Szeretem a komikat :D
Ja és Kira milyen pályázatról beszéltél?

2011. január 29., szombat
12/2. fejezet
Sziasztok Nagyon nagyon sajnálom, hogy ennyi ideje nem írtam egy sort se, de az év elején lerontottam a jegyeimet emelett ott voltak a dolgozatok is, ugyhogy azokkal foglalkoztam.
De most van vakáció és több fejezetet is fogok írni, emelett egy másik történet is kezd formálódni az agyamba tehát most nem lesznek többé ekkora szünetek.
Na nem is húzom tovább az időt, itt a fejezet, remélem tetszeni fog!
puszi
Anita
(Bella szemszöge)
Csodálatos napot töltöttünk együtt szerelmem családjával. Nagyon kedvesen fogadtak. Most így utólag visszagondolva, értelmetlen volt annyira félnem és izgulnom emiatt a találkozás miatt. Alice percekig csüngött a nyakamba. Esme és Carlisle szorosan magukhoz öleltek. Kicsit még ideges voltam Tanya miatt. Van egy olyan érzésem, hogy nem szabadulunk meg túl könnyen tőle, nem fogja feladni. De szerencsére nem volt otthon.
A nap végére nagyon megszerettem szerelmem családját. Esme és Carlisle máris olyanok voltak mint a szüleim. Esme pontosan olyan volt, úgy beszélgetett velem mintha az anyám lenne. Nagyon szerettem volna, hogy a saját anyám olyan legyen mint ő. Alkonyodott mikor hazaindultunk. Észrevettem szerelmem és Alice között váltott feszült pillantást.Nem tudtam mi történhetett, de nagyon remélem, hogy semmi rossz. Habár ez rám vallna. Mindig mikor végre boldog vagyok kell történjen valami rossz. Elég Bella! - szóltam magamra. Most nem fog semmi rossz történni. Szerelmem itt van mellettem, szeret, én viszontszeretem és ez a legfontosabb.
A hazafele vezető uton nem beszélgettünk, csak az hozzá bújtam és élveztem a közelségét. Sajnos túl hamar hazaértünk. Szerelmem leállította a kocsit én meg még közelebb bújtam hozzá remélve, hogy meddig apu hazaér még eltölthetünk egy kis időt együtt. De ez a vágyam nem teljesült ugyanis a ház felé fordulva megláttam, hogy ég a villany. Kétségbeestem. Hagytam ugyan egy üzenetet apunak, hogy Edwardal leszek, de tudtam, hogy nagyon aggódik értem és fél, hogy nehogy a múlt megismétlődjön. Elzavartam borús gondolataimat és inkább azon kezdtem fantáziálni, hogy milyen szép lenne bemutatni szerelmemnek jövendőbeli apósát. Bella, állítsd már le magad! A kapcsolatunk még nem tart ott, hogy még csak álmodni is merjem, hogy valaha a felesége lehetnék.Miután Edward kisegített a kocsiból pirulva, az előbbi gondolataim miatt bújtam karjai közé.
- Nem kérhetem tőled, hogy most be gyere velem, de később várlak a szobámban. -motyogtam egyre jobban elpirulva. Sose gondoltam, hogy én ilyet fogok kérni egy férfitől. Szerelmem állam alá csúsztatta kezét és gyengéden felemelte a fejem. Mélyen szemembe nézet és lassan közeledett mézédes ajkaival felém. Lágy csókban forrtunk össze.
- Szivesen bemegyek veled. Illene bemutatkoznom apud előtt, emelett biztos neki is lesz egy-két szava hozzám amiért egész nap elraboltalak. - suttogta elválva ajkaimtól.
Végül tiltakozásomat figyelembe se véve átkatolt és a ház felé lépdeltünk. Reméltem, hogy apu nem fog nagyon kiakadni azon, hogy most hoz haza. A házig vezető út túl rövidnek tűnt most. Féltem. Féltem apu reakciójától. Józanabbik felem nyugtatni próbált, hogy apu biztosan nem fogja nagyon rosszul fogadni Edwardot, mert tudja, hogy nekem sokat jelent, de nem tudtam ilyen könnyen megnyugodni.
Az ajtón belépve rögtön meg is pillantottam aput. Látszott rajta, hogy ideges és, hogy nagyon aggódott miattam. Miután köszöntem neki, kissé dadogva bár de bemutatttam Edwardot. Mogorván bár de kezet rázott vele. Bejjebb tessékelt minket a nappaliba. Most fog jönni a faggatózás. Előre féltem.
Apu végül látva könyörgő arcomat nem hozott kínos helyzetbe. Inkább beszélgetést kezdeményezett szerelmemmel. Szerelmem csak keveset maradt nálunk. Valószinűleg hallotta apu gondolataiban, hogy most jobb ha megy. Mikor végül a beszélgetésnek vége szakadt, felállt és búcsuzkodni kezdett. Kikísértem az ajtóig, természetesen apu fürkésző tekintete rajtunk volt. Edward szorosan magához ölelt és a fülembe sugta, hogy mire apu elalszik Ő is visszajön. Lázas izgalom lett úrrá rajtam szavai hallatán. Még el se ment már is hiányzott. Nagy nehezen mégis elengedtem, gondolva arra, hogy minnél hamarabb elmegy annál hamarabb érhet is vissza. Egy puszit nyomot arcomra és miután elköszönt aputól is menni készült. Már épp elérte a kocsija ajtaját mikor apu utána ment.
Nem tudtam elképzelni, hogy most mit akar. Reméltem, hogy nem mond semmi rosszat kedvesemnek. Pár szót mondott neki komolyan, de túl csendesen ahhoz, hogy én is halljam. Bosszankodva figyeltem amint Edward ugyanolyan komolyan válaszol neki, majd egy kézszorítás és egy féloldalas mosoly, amit nekem szánt, után beszállt a volán mögé és elindult. Apu meg visszajött a házba, miközbe megjegyezte, hogy rendes fiúnak tűnik. Ez apunál annyit jelentett, hogy áldását ránk.
Mázsás kő esett le a szívemről. Az életem végre rendben van, szerelmes vagyok és viszont szeretnek. A családjaink mellettünk állnak. Kívánhatnék-e ennél többet? Nem, határozzottan nem.
(Edward)
Későn indultam el szerelmemtől haza. Természetesen csak annyi ideig szándékozom távol lenni Tőle, míg hazaviszem a kocsim és Charlie elalszik. Készültem beülni mikor hallottam Charlie lépteit a hátam mögött.
- Edward, várj! - szólt utánam. A gondolatai kúszák voltak és nem tudtam semmit kiolvasni közülük. - Csak annyit szeretnék mondani, hogy nehogy meg merd bántani a lányomat, mert akkor neked véged. És nagyon komolyan gondolom. Eleget szenvedett már, nem engedem, hogy más is tönkretegye! - nem értettem, hogy mit akar evvel mondani. Tönkretegye? Szenvedett? Mi történhetett szerelmem életébe? De Charlie várakozóan pillantott rám így hát komolyan, de ami fontosabb őszíntén pillantottam szemeibe.
- Sose tudnám bántani Őt. Mindennél fontosabb számomra, és nagyon szeretem. Bármitől meg fogom védeni, akár az életem árán is. - és ezt nagyon komolyan gondoltam. Ha Ő nem lenne, ha bármi baja esne már semmi értelme nem lenne az életemnek. Charlie csak biccentett egyet de gondolataiban hallottam, hogy elhitte minden szavam. Végül egy mosolyt villantottam szerelmemre és elindultam, hogy mihamarébb újra mellette lehessek.
Egész hazavezető úton Charlie szavain gondolkoztam. Mi történt Bella életében? Mi tette Őt tönkre? Ki merte bántani? Bár próbáltam elzavarni eme gondolatokat a fejemből nem sikerült. Mi van, ha egy fiu bántotta őt meg? Biztosan volt már szeretője. Képtelenség, hogy egy ilyen angyalnak ne lett volna. A féltékenység marta a szívemet. Ekkor vettem észre, hogy már jó ideje a házam előtt állok. Fogtam magam és bementem. A nappaliba nem várt látvány fogadott. Tanya állt a nappali közepén és mikor meglátott bűnbánó szemekkel nézett rám.
- Kérlek szépen, Edward, bocsáss meg nekem! - mondta remegő hangon. - Bocsáss meg, hogy megpróbáltam közéd és Bella közé állni. Most már rájöttem, hogy ti egymásnak vagytok teremtve és nekem semmi jogom belemászni a szerelmetekben. Természetesen nagyon rossz tudni, hogy sose leszel az enyém, viszont mi nem egymásnak vagyunk. Te az övé vagy, ő illik hozzád, nem én. Majd biztosan én is megtalálom a nekem való férfit, de ez nem te vagy. És ezzel minden rendben van. Remélem te is és Bella is meg tudtok bocsátani nekem. - ezután könyörgő szemekkel nézett rám. Nem hittem a fülemnek. Ezeket a szavakat tényleg Tanya mondta ki? Mi van vele? Eddig mindent megtett, hogy még csak eséljünk se legyen a boldogságra most meg bocsánatot kér? Nagyon jó lenne, ha így lenne és valóban komolyan gondolta a szavait. Megpróbálok bízni benne és adok neki egy esélyt viszont a szemem még rajta tartom.
- Rendben Tanya. Remélem tényleg komolyan mondtad mindezt - mondtam végül mire ő csak bólintott egyet.- Én most megyek átöltözök és azután visszamegyek Bellához.- mondtam még a többiekhez fordulva.
Felérve a szobámba gyorsan ledobáltam a ruháimat és megláttam kikészítve a ruháimat. Alice. Pár másodperc alatt magamra kapkodtam őket és már indultam is kifele a szobámból mikor belebotlottam.
- Tudom, hogy most nem érted meg azt amit Charlie mondott neked. - mondta nekem. - De hidd el meg van az oka amiért ezeket mondta.
- Te tudod ugye? - kérdeztem mire csak bólintott egyet. - Mond el légy szives.
- Nem mondhatom. Ezt majd Bella elmondja mikor eljön annak az ideje. Ne kérd számon. Majd ő el fogja mondani. Idővel. Meglátod minden rendben lesz - biztatóan rámmosolygott aztán eltünt.
Kissé rosszkedvűen ballagtam le a lépcsőn.
- Ejnye, ejnye Eddyke. Mi az, nem elégitett ki a kis Bellácska? - kérdezte Emmet kaján vigyorral a képén. - Sebaj majd biztos most éjjelre tartogat valami meglepetéseket. - a vigyora egyre nagyobb lett és már azt néztem, hogy mit is vágjak hozzá mikor Rose egy jó nagy nyaklevest adott neki. Hálásan rámosolyogtam, mire ő is visszavigyorgott rám.
Egy puszit nyomtam Esme arcára és már szélsebessen szeltem át az erdőt. Még mindig nem tudtam kiverni a fejemből Charlie szavait. De ehhez még társult perverz bátyám megjegyzése is. A fantáziám rögtön gyártotta is a képeket testvérem szavaihoz de viszonylag hamar sikerült kizárni eme gondolatokat. Még nem tartunk ott. Emelett Alice azt mondta várjak, várjak mert majd Ő elmondja. Hát rendben. Harapófogóval mégsem szedhetem ki belőle.
Charlie már aludt mikor szerelmem szobájába ugrottam. Ő az ágyon ült de mihelyt meglátott máris mosoly jelent meg gyönyörű arcán és szíve heves ritmusba kezdett dobogni. Se perc alatt ott termettem melette és átölelve megcsókoltam. Úgy döntöttem, nem foglalkozom a múltal. Majd, ha úgy érzi előbb utóbb úgy is elmondja. Csak a mával akartam foglalkozni, és a karjaimba tartott angyallal. Úgy éreztem, hogy hosszú idő után minden jól megy körülöttem, és ez igy is marad. Nem tudtam még akkor, hogy mekkorát tévedek...

2010. november 16., kedd
12/1. fejezet
Sziasztok
Bocsi, hogy ilyen rég óta nem volt friss, de nem voltam internet közelben és most is infó órán írok.
(Edward szemszöge)
A nap a családommal tökéletesre sikeredett. Esme rögtön a szívébe zárta Őt és máris úgy gondol rá mint a saját lányára. Carlisle ugyanugy. Alice majd kiugrott a bőréből, szokásához híven. Semmi se tudta beárnyékolni boldogságunkat. Amikor indulni készültünk, Alice kissé gondterhelt lett. Nem értettem mi baja de nem is akarta elárulni. Csak annyit üzent nekem gondolatban, hogy Tanya.
Nem tudtam elképzelni, hogy mit tett, mit akarhat már megint, de nem akartam most vele foglalkozni. Egész figyelmememt karjaimba tartott szerelmemre irányítottam. Nem engedem, hogy Tanya, vagy bárki más elrontsa ezt a varázst. Alkonyodott mikor hazafele indultunk. Esme anyáskodóan megölelte kedvesem és meghívta máskor is hozzánk. Bella szivesen elfogadta a meghivást. Alice még mielőtt elindultunk volna, jó erősen megszorongatta Őt és megigértette vele, hogy nagyon vigyáz magára. Nem igazán értettem miért viselkedik ilyen furcsán, de nem akart elmondani nekem semmit.
Lassan tényleg elindultunk. Az úton nem szóltunk egymáshoz egy szót, csak karjaimba bújt és élveztük egymás közelségét. Ám mikor megállítottam a kocsit a ház előtt kisebb meglepetés várt ránk. A házban égett a villany. Bella máris kétségbeesett. Tudtuk mindketten, hogy Charlie ért haza. Utólag megtudtam, hogy Bellám hagyott egy üzenetet Charlienak, hogy velem van, hogy elvittem hozzánk.
Tudtuk mindketten, hogy illendő lenne bemutatkoznom már ma leendő apósomnak. Leendő apósomnak....Máris az esküvőnkre álmodoztam. Leállitottam magam mielőtt még tulságosan beleélem magam, hisz még egyáltalán nem járunk ott. Könnyedén kiszálltam a kocsiból és azt megkerülve kisegitettem szerelmememet is. Készségesen bújt karjaimba.
- Nem kérhetem tőled, hogy most be gyere velem, de később várlak a szobámban. - motyogta melkasomban. Álla alá csúsztattam a kezem és gyengéden felemeltem a fejét, hogy mélyen szemébe nézhessek.
Délután jön a folyti.

2010. október 31., vasárnap
11.fejezet
Sziasztok. Itt van a kövi fejezet, mint igértem más szemszögből. Nem kell aggódni (nagyon:D) a bonyodalmak miatt, mint már mondtam happy end párti vagyok :D
Köszi a komikat az előzőhöz :) Ez a fejezet Zsuzsa, Zsu és Juditnak van :) Remélem tetszeni fog mindenkinek és irtok pár komit. Nem húzom tovább igy is sokat kellett rá várni :D
puszi mindenkinek
Anita
(Alice szemszöge)
Olyan tökéletes volt ez a mai nap. Egyike volt a legboldogabb napjaim közül. Hogy miért is? Természetesen azért, mert Edward végre beismerte érzéseit Bellának és eljöttek hozzánk. Olyan buta volt Bella mikor azért aggódott, hogy Esme és Carlisle nem fogják szeretni, nem fogják méltónak találni Edwardhoz. Ilyen gondolatok is csak neki fordulhatnak meg a fejébe. Még, hogy nem szeretik. Hisz már az első perctől kezdve örültek, hogy Edward megtalálta szerelmét. Mindenki, még Rose is bár ez nagy szó nála, boldog.
Na jó, ez nem teljesen igaz. Tanya egyáltalán nem boldog. Nem jött ki úgy a számitása ahogy akarta. Most is valahol az erdőbe őrjöng. Egyáltalán nem sajnálom. Nincs miért. Nem is szereti Edwardot.Nem is értem, hogy miért akarja magának. De ez nem fog megtörténni. Edward Bellát szereti és tudom, hogy sose választaná Tanyat. Bár még mindig elfog a méreg ha visszagondolok arra a napra amikor legelőször találkoztunk Bellával és Tanya már akkor bekavart.
Már hetek, sőt hónapok óta látomásaim voltak egy bizonyos lányról. Az elején nem értettem miért látom őt, hisz általában ritkán szoktam emberek jövőjét kutatni és nem igazán foglalkozok ilyenekkel. De egyik nap mikor épp egy divatlapot olvastam egy olyan látomás tárult szemeim elé ami teljesen megváltoztatta álláspontom. Azt láttam, hogy Forksba fogunk hamarosan költözni és, hogy ott meg fogok ismerkedni Bellával. Akkor láttam legelőször azt, hogy barátnők leszünk. A látomásom után óriási boldogásg lett úrrá rajtam. Alig vártam a pillanatot amikor végre elköltözhetünk és megismerhetem legjobb barántnőmet.
Igaz, hogy ott volt nekem Rose, de vele sose volt és nem is lesz olyan szoros barátság mint köztem és Bella között. Na jó. Kicsit elszaladt velem a ló, még meg sem ismertem személyesen Bellát. Ám egy pár napra rá egy még szebb látomásom volt. Azt láttam, hogy Bella a családunk tagja lesz, de nem úgy mint a barátnőm hanem mint Edward párja. Ekkor éreztem tényleg boldogságot. Végre kedvenc bátyám is megtalálja a szerelmet. Alig vártam már a pillanatot amikor legelőször találkozni fognak.
Hamarosan eljött ez a nap is. Edward kissé furcsán méregetett és mind azt kérdezgette tőlem, hogy mit láttam, mit titkolok előle. Persze nem árulhattam el neki, hogy mit láttam. Mindig leráztam valamivel. És próbáltam nem barátnőmre gondolni mikor ő is a közelembe volt. Eljött hát a nagy nap. Egész ebédig olyan izgatott voltam, hogy még szerelmem nyugalom hullámai se tudtak segiteni rajtam. Kissé furcsa volt látni, hogy Bella mennyire magányos. Egyedül ült és senki se beszélt vele. Nem tudtam, hogy mi miatt ilyen zárkózott. Nem értettem. Hisz annyira szép, annyira kedves lány. Ekkor viszont Ed is megpillantotta.
Szerelem volt első látásra. Tisztán olvasható volt ez mindkettejük arcáról. Szünet végéig őt nézte. Bella pirulva bújt hosszú hajzuhataga mögé, ezzel még vonzóbbá téve bátyám számára. Mikor rápillantottam Tanya arcára viszont nem tetszett amit láttam. Gyilkos szemekkel méregette barátném. Nem tetszett ez nekem. Ez a nő bármire képes lenne. Féltettem Bellát. A szünetnek hamar vége lett és kelletlenül bár de mind elindultunk óráinkra. Egész óra alatt a jövőt kémleltem. Kiváncsi voltam, hogy mi történt biológia órán. Elégedett voltam. Edward szereti Bellát és biztos vagyok benne, hogy Bella is igy érez. Bár még egyikse jött rá erre. És nem is fognak egyhamar rájönni. Ez a gondolat kissé elszomoritott viszont megfogadtam, hogy én majd segitek nekik rájönni.
A következő óráim Bellával voltak. Végre megismerhettem őt. A föld felett lebegtem boldogságomba. Főleg mikor igent mondott a másnapi meghivásomra. Vásárolni megyünk. Úgy éreztem ennél már nem lehetek boldogabb. Egymásba karolva lépdeltünk a kijárat felé. Kint viszont olyan látvány fogadott minket amire nem számitottam. Edward a kocsijának támaszkodva várt rám és Tanya is ott állt mellette. Nem is figyeltem túlságosan rá. De amikor meglátta, hogy Edward Bellát figyeli olyat tett amiért legszivesebben a fejét letépném. Odahajolt hozzá és ajkait rátapaszotta övéire. Már azon kezdtem gondolkozni, hogy megyek és lecibálom róla, mikor Bella váratlanul búcsúzkodni kezdett és elsietett kocsija felé. A szemébe látott szomorúság viszont kétséget se hagyott afelől, hogy fáj neki Edwardot mással látni.
Hazaérve Tanya csak Jasper és Emmett erős szoritásának köszönhette az életét. Ha nem fogtak volna le, biztosan neki ugrottam volna. Esme viszont megkérdezte, hogy miért vagyok ideges rá és erre nem igazán tudtam mit felelni. Főleg, hogy Edward is ott volt. Nem akartam, hogy tudjon még a látomásaimról. Igy hát lenyugottam és gyorsan tereltem a szót. Elmeséltem nekik, hogy megismertem Bellát és az elkövetkezendő órákat róla való mesélésel töltöttem. Tanyat sokszor láttam fintorogni, és egész végig gyilkos tekintettel figyelt de nem érdekelt. Edward szemébe csillogó kiváncsiság, boldogság miatt folytattam és folytattam. Esme nagyon boldog volt, hogy megtaláltam barátnőm és megkért, hogy lehetőleg hamarosan mutassam be neki.
A napok, a hetek teltek és a köztünk lévő barátság napról napra szorosabb lett. Valamint nem csak ez. Edward is napról napra egyre szerelmesebb lett Bellába. Szinte alig várta, annak ellenére, hogy nem ismerte be, hogy meséljek Belláról. És ezzel mindenki igy volt. Nagy meglepetésünkre Rose is már az első pillanattól kezdve kedvesen viselkedett vele és megbarátkoztak. Egyik nap mikor ismét Belláról áradoztam Emmett viccesen megjegyezte, hogy úgy viselkedek mintha szerelmes lennék belé. Az utolsó pillanatban állitottam le magam mielőtt elmondtam volna neki, hogy nem én hanem Ed szerelmes.
Egyik hétvégén Bellánál "aludtam". Pénteken mikor hozzá mentem nem is gondoltam volna, hogy miket fogok megtudni e pár nap alatt. Elborzadva hallgattam. Nem lehet, hogy ilyesmin ment keresztül. Miért pont az ilyen embereket büntet igy a sors. A rémületemet még jobban fokozta mikor elmondta, hogy az a személy amelyik megerőszakolta vörös szemű volt. Szóval egy vámpir. Hogy lehet ilyesmi. Miért pont őt. Szegény. Egyfolytába ez járt a fejembe.Aznap este viszont kifaggattam az érzéiről is.Bevallotta, hogy szereti testvérem de nem hiszi, hogy ő is igy érezne. Én csak sejtelmesen mosolyogtam ezen. Hétfőn mikor suliba mentünk ismét eszembe jutott amit mesélt. Edward látta rajtam, hogy valami nincs rendbe és rá is kérdezett. Úgy gondoltam, hogy ezt jobb ha tőle és nem tőlem tudja meg.
Ekkor viszont Ed megkérdezte Bellát, hogy nem akarna-e elmenni valahova vele. Barátném elfogadta a meghivást. Hiába faggatott nem meséltem el neki, hogy mit akar mondani Edward. Bátyámnak se mondtam el, hogy Bella hogyan reagál majd. Végre eljött a nap. Edward idegesen várta a reggelt, hogy szerelme után mehessen. Hiába próbáltam nyugtatni nem sikerült. Meg értettem. Én se voltam jobb mikor megismertem Jaspert. Elmosolyodtam az emlékek hatására.
Edward elindult már és mindenki, persze Tanyat kivéve kiváncsian fordult felém, hogy elmeséljem mit láttam.Nagy vonalakban elmeséltem nekik, viszont nem részleteztem túl nagyon. Ez csak rájuk tartozik. Charlie úgy határozott, hogy La Push-ba tölti az éjszakát igy hát akadájok nélkül maradhatot ott Edward. Reggel már nem birtam tovább és felhivtam őket. Meghivtam hozzánk, bár láttam, hogy Ed szivesebben lenne vele kettesben. De akartam már hogy Carlisle és Esme is megismerjék őt. Végül kellettlenül de elfogadta, hogy nem szabadul tőlem.
Tanyaval beszéltem és szépen, mondhatni szépen megkértem, hogy inkább töltse a mai napot távol a háztól. Kissé összevesztünk de azért nem volt olyan nagy ez a veszekedés mint a többi. Főleg, hogy a többiek egyetértettek velem igy hát nem volt más választása. Biztos voltam benne, hogy még sok gond fog adódni miatta.
(Tanya szemszöge)
Elképesztő, hogy az egész Cullen család, hogy eszik ennek az embernek a kezéből. Annyira gyűlölöm. Miért pont most kellett belépjen az életünkbe? Miért? Hisz már Edward is kezdett megszeretni. Sőt. Biztos vagyok benne, hogy igenis szeret csak az a kis ribanc elvette az eszét. Na nem baj. Majd én elintézem őt. Most még egyelőre hagyom, lássam meddig képes elmenni, de utána meg fogja ismerni milyen is vagyok igazából. Nagyon kell vigyáznom, hogy az a másik nőszemémy, a kedves barátnője ne lássa terveimet. Azt hittem, hogy majd Rose is ugyanúgy utálni fogja mint én de tévedtem vele kapcsoltaban. Ő is kedveli azt a lotyót. És persze mindenki más a családból is.
Egyedül Edward miatt aggódok. Nem akarom, hogy hallja, hogy mit akarok majd csinálni barátnőjével. Kiváncsi lennék vajon mivel csalogatta magához őt. Biztos már az első nap ágyba bújt vele. Hisz a hozzá hasonló lányok igy csinálnak. Elvette tőlem szerelmem és ezt nagyon meg fogja keserülni. És ehhez nagyon nagy segitségemre lesznek újanon szerzett ismerőseim....

2010. október 24., vasárnap
10/2. fejezet
Sziasztok. Itt lenne a kövi. Tudom péntekre igértem de családi okok miatt nem tudtam felrakni. Remélem most nem fogok megint napokra eltűnni :D Bár már szinte kész is a 11 fejezet :D Ja és ne utáljatok nagyon a végéért :D
Jó olvasást
puszi, Anita
Órákon keresztül gyönyörködtem szerelmem nyugott arcába. Olyan jó volt Őt tartani a karjaimba. Sose álmodtam volna, hogy valaha érezni fogom testét amint szorosan tapad az enyémhez és még álmában is hozzám bújik.
-Szeretlek, Edward. - mondta egy sóhaj kisérletében. Azt hittem, hogy felébred de csak álmában mondta. A szívem szárnyalt a boldogásgtól. Puszit leheltem a hmlokára miközben viszonoztam vallomását.Tudtam, hogy úgy se hallja de olyan jó volt kimondani.
Annak ellenére, hogy ma napos idő volt éjjelre hatalmas vihar kerekedett. Óvatosan kibújtam szerelmem alól és becsuktam az ablakot. Nem szeretném, ha megfázna, vagy felriadna a vihar hangjaira. Visszabújtam mellé. Háttal feküdt nekem, igy öleltem magamhoz. Egyszer csak éreztem, hogy megmozdul és gyorsan szembe fordult velem és szorosan hozzám bújt. Nem értettem mi történt. Talán valami rosszat álmodott...
- Mi a baj, kicsim? - kérdeztem aggódva, mert tényleg nem értettem mi baj lehet.
- Semmi, csak nem szeretem a viharokat.- mondta megborzongva. Mindent megértettem. Még szorosabban öleltem és biztosítottam róla, hogy nem kell félnie. Mellette vagyok és megvédem bármitől.
Megnyúgtatás gyanánt megcsókoltam. Úgy kapott ajkaim után mint fúldokló a mentőövért. Teljesen kizártuk a külvilágot. Csak mi ketten léteztünk. Senki és semmi más rajtunk kivül. Percekig szenvedélyesen faltuk egymás ajkait. Zihálva váltunk el egymás ajkaitól és én áttértem szerelmem nyakának csókolgatására. Zihálása zene volt a füleimnek, úgyanúgy mint szive őrült ritmusa. Ajkait rátapasztotta számra és ezuttal valamivel lassaban, szerelmesebben csókoltuk a másikat.
Az elkövetkezendő órákat csókolózással töltöttük. Szerelmem csak hajnalba aludt vissza. Ez volt életem legszebb éjszakája. Boldog és szerelmes voltam. És ez az angyal szeret. Nem kivánhatnék többet az élettől. Így is többet kaptam már mint amit egy magamfajta szörnyeteg megérdemel.
A vihar reggelre lecsitult és a nap sütött. A természet mintha a mi boldogásgunkat tükrözte volna. Szerelmem hamarosan ébredezni kezdett. A szemei még mindig csukva voltak. Finom puszikat leheltem arcára. Ekkor sóhajtozva kinyitotta gyönyörű szemeit.
-Jó reggelt. - mondtam és lágyan megcsókoltam.
- Jó reggelt - viszonozta mikor szive valamelyest lecsillapodott.
Órák múlva se akartunk kivánszorogni az ágyból viszont kedves húgom másképp gondolta ezt. Felhivott, hogy mondja, hogy vár haza engem és szerelmemet. Mielőtt még kiejtettem volna a számon a nemleges választ, ugyanis ma csak a magaménak akartam Bellát, már el is kezdte a monológját arról, hogy igenis ott kell elgyünk és ott is leszünk. A végére már fenyegetőzni kezdett így hát az utolsó kártyámat játszottam el mikor azt mondtam, hogy majd kedvesem eldönti, tudtam, hogy ez majd ellágyitja. Igy is volt. De azért még megjegyezte, hogy várnak.
- Szeretnék ha átmennénk ma hozzánk. Esme és Carlisle nagyon várják már, hogy megismerhessenek. - mondtam kérlelő szemekkel. Reméltem azért, hogy nemleges lesz a válasz. Nem azért mert nem akartam, hogy megismerkedjenek, hanem azért mert ki akarom élvezni ezt a napot csak vele. Ám Ő gondolkozás nélkül rávágta, hogy igen. Csak ezután tette fel azt a kérdést amire nem vártam. Tanya - Ne aggódj szerelmem - mondtam nyugtatóan - Tanya nem lesz ott. És ha ott is lenne nem engedném hogy bármit is tegyen ellened, vagy ellenünk - őszintén nem is érdekelt Tanya. és nem hiszem, hogy képes lenne bármit is tenni.
A lépcső aljánál vártam szerelmemre. Mikor megpillantottam még a lélegzetem is elállt. Gyönyörű volt. Bókom hallatán Vörös rózsák jelentek meg arcán, még szebbé varázsolva. Mikor végre mellém ért karjaimba vettem és ajkaira tapasztottam sajátomat. Percek múltán sikerült csak erőt vennünk magunkon és elválltunk. Egész uton szerelmem feszült volt. Biztos voltam benne, hogy azért aggódik, hogy Esmeék nem fogják szeretni. Ez hülyeség. Őt képtelenség nem szeretni.
Megpróbáltam megnyugtatni. Valamelyest megnyugodott igy hát kézen fogva ellépdeltünk a házig. Alig, hogy beléptünk Alice vetődött szerelmem nyakába. Magához szoritotta miközben arról fecsegett, hogy ő tudta, meg hogy mennyire örül nekünk. Szerelmem boldogan ölelte vissza.Imádta húgomat. Alice meg rajongott érte. Mindig is egy ilyen barátnőre vágyott. Mióta megismerte szinte egész nap csak róla beszélt. Én meg ennek csak örülni tudtam.
Mint gondoltam Esme és Carlisle is szinte az első pillantattól kezdve a szivükbe zárták Őt és úgy tekintettek rá mint a lányukra. Boldog voltam. Először élteme igazán boldog voltam. Ám a boldogság nem tart örökre és hamarosan olyan dolgokkal kellett szembenéznünk amik lehet, hogy mindent tönkretesznek...

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)