10/2. fejezet

Sziasztok. Itt lenne a kövi. Tudom péntekre igértem de családi okok miatt nem tudtam felrakni. Remélem most nem fogok megint napokra eltűnni :D Bár már szinte kész is a 11 fejezet :D Ja és ne utáljatok nagyon a végéért :D
Jó olvasást
puszi, Anita



Órákon keresztül gyönyörködtem szerelmem nyugott arcába. Olyan jó volt Őt tartani a karjaimba. Sose álmodtam volna, hogy valaha érezni fogom testét amint szorosan tapad az enyémhez és még álmában is hozzám bújik.

-Szeretlek, Edward. - mondta egy sóhaj kisérletében. Azt hittem, hogy felébred de csak álmában mondta. A szívem szárnyalt a boldogásgtól. Puszit leheltem a hmlokára miközben viszonoztam vallomását.Tudtam, hogy úgy se hallja de olyan jó volt kimondani.

Annak ellenére, hogy ma napos idő volt éjjelre hatalmas vihar kerekedett. Óvatosan kibújtam szerelmem alól és becsuktam az ablakot. Nem szeretném, ha megfázna, vagy felriadna a vihar hangjaira. Visszabújtam mellé. Háttal feküdt nekem, igy öleltem magamhoz. Egyszer csak éreztem, hogy megmozdul és gyorsan szembe fordult velem és szorosan hozzám bújt. Nem értettem mi történt. Talán valami rosszat álmodott...

- Mi a baj, kicsim? - kérdeztem aggódva, mert tényleg nem értettem mi baj lehet.

- Semmi, csak nem szeretem a viharokat.- mondta megborzongva. Mindent megértettem. Még szorosabban öleltem és biztosítottam róla, hogy nem kell félnie. Mellette vagyok és megvédem bármitől.

Megnyúgtatás gyanánt megcsókoltam. Úgy kapott ajkaim után mint fúldokló a mentőövért. Teljesen kizártuk a külvilágot. Csak mi ketten léteztünk. Senki és semmi más rajtunk kivül. Percekig szenvedélyesen faltuk egymás ajkait. Zihálva váltunk el egymás ajkaitól és én áttértem szerelmem nyakának csókolgatására. Zihálása zene volt a füleimnek, úgyanúgy mint szive őrült ritmusa. Ajkait rátapasztotta számra és ezuttal valamivel lassaban, szerelmesebben csókoltuk a másikat.

Az elkövetkezendő órákat csókolózással töltöttük. Szerelmem csak hajnalba aludt vissza. Ez volt életem legszebb éjszakája. Boldog és szerelmes voltam. És ez az angyal szeret. Nem kivánhatnék többet az élettől. Így is többet kaptam már mint amit egy magamfajta szörnyeteg megérdemel.

A vihar reggelre lecsitult és a nap sütött. A természet mintha a mi boldogásgunkat tükrözte volna. Szerelmem hamarosan ébredezni kezdett. A szemei még mindig csukva voltak. Finom puszikat leheltem arcára. Ekkor sóhajtozva kinyitotta gyönyörű szemeit.

-Jó reggelt. - mondtam és lágyan megcsókoltam.

- Jó reggelt - viszonozta mikor szive valamelyest lecsillapodott.

Órák múlva se akartunk kivánszorogni az ágyból viszont kedves húgom másképp gondolta ezt. Felhivott, hogy mondja, hogy vár haza engem és szerelmemet. Mielőtt még kiejtettem volna a számon a nemleges választ, ugyanis ma csak a magaménak akartam Bellát, már el is kezdte a monológját arról, hogy igenis ott kell elgyünk és ott is leszünk. A végére már fenyegetőzni kezdett így hát az utolsó kártyámat játszottam el mikor azt mondtam, hogy majd kedvesem eldönti, tudtam, hogy ez majd ellágyitja. Igy is volt. De azért még megjegyezte, hogy várnak.

- Szeretnék ha átmennénk ma hozzánk. Esme és Carlisle nagyon várják már, hogy megismerhessenek. - mondtam kérlelő szemekkel. Reméltem azért, hogy nemleges lesz a válasz. Nem azért mert nem akartam, hogy megismerkedjenek, hanem azért mert ki akarom élvezni ezt a napot csak vele. Ám Ő gondolkozás nélkül rávágta, hogy igen. Csak ezután tette fel azt a kérdést amire nem vártam. Tanya  - Ne aggódj szerelmem - mondtam nyugtatóan - Tanya nem lesz ott. És ha ott is lenne nem engedném hogy bármit is tegyen ellened, vagy ellenünk - őszintén nem is érdekelt Tanya. és nem hiszem, hogy képes lenne bármit is tenni.

A lépcső aljánál vártam szerelmemre. Mikor megpillantottam még a lélegzetem is elállt. Gyönyörű volt. Bókom hallatán Vörös rózsák jelentek meg arcán, még szebbé varázsolva. Mikor végre mellém ért karjaimba vettem és ajkaira tapasztottam sajátomat. Percek múltán sikerült csak erőt vennünk magunkon és elválltunk. Egész uton szerelmem feszült volt. Biztos voltam benne, hogy azért aggódik, hogy Esmeék nem fogják szeretni. Ez hülyeség. Őt képtelenség nem szeretni.

Megpróbáltam megnyugtatni. Valamelyest megnyugodott igy hát kézen fogva ellépdeltünk a házig. Alig, hogy beléptünk Alice vetődött szerelmem nyakába. Magához szoritotta miközben arról fecsegett, hogy ő tudta, meg hogy mennyire örül nekünk. Szerelmem boldogan ölelte vissza.Imádta húgomat. Alice meg rajongott érte. Mindig is egy ilyen barátnőre vágyott. Mióta megismerte szinte egész nap csak róla beszélt. Én meg ennek csak örülni tudtam.

Mint gondoltam Esme és Carlisle is szinte az első pillantattól kezdve a szivükbe zárták Őt és úgy tekintettek rá mint a lányukra. Boldog voltam. Először élteme igazán boldog voltam. Ám a boldogság nem tart örökre és hamarosan olyan dolgokkal kellett szembenéznünk amik lehet, hogy mindent tönkretesznek...