8. Boldogság

Sziasztok. Bocsi, hogy megint ennyit kell várjatok a frissre de sok a házi és a tanulnivaló. Kezd az agyamra menni a suli, ezen kivül meg voltak valami problémáim is. Na mindegy nem terhellek a gondjaimmal. Itt a fejezet, remélem tetszeni fog, bár szerintem nem lett jó. Dobjatok meg egy pár komival, lehet jó is és rossz is, nem haragszok meg :D.És ha minden igaz akkor a kövi fejezet már a másik szemszögből lesz. :)valamint lehet hogy már ma este jön is
Jó olvasást.
puszi Anita


Reggel mikor felébredtem a nap hét ágra sütött, a madarak csiripeltek és egyetlen egy felhő se volt az égen. Mintha a természet is az én boldogságomat tükrözte volna. Egy pár percig feküdtem még szerelmem mellkasán, élveztem közelségét és azt ahogy magához ölelt. Soha életembe nem voltam még ilyen boldog. Nem is álmodtam volna, hogy ez egyszer nekem is megadatik. Hogy őszinte legyek sose kivántam azt hogy megtapasztaljam ezt az érzést.

Mikor még kicsi voltam azt láttam, hogy a szüleim szerették egymást és anyu pedig tönkretette aput mikor elment és elvitt engem is magával. Tudom, hogy apu még most sem felejtette el teljesen őt. Remélem, hogy ő is egyszer megtalálja a boldogságát, a szerelmet egy másik nő mellett, aki megérdemelné őt. Aztán a suliba csak diákszerelmeket láttam, ami annyit jelentett hogy egyik nap ezzel voltak másik nap már a másikkal.

Utána pedig...megtörtént az az éjszaka. Az teljesen összetörte bennem még azt a kevéske reményt is. Most már rájöttem, hogy nem kell minden férfit úgy kategorizálni mint ....azt a ...férfit. De nem akarok most ezekre gondolni. Gyorsan elhesegettem a múltam sötét képeit és csakis szerelmemre gondoltam aki már ki is találta hogy fent vagyok, mert édes puszikkal lepte be arcomat. Én pedig sóhajtozva élveztem kényeztetését.

- Jó reggelt - lehelte az ajkaimra és kaptam tőle egy mézédes csókot.

- Jó reggelt - válaszoltam miután valamilyen szinten lecsillapodott a szivveresem, amin kedvesem mosolygott. Szinte én is hallottam a saját szivverésemet. Kizárt hogy Ő ne hallotta volna.

Órákig heverésztünk még az ágyban, egymás karjaiba. Az idő nagy részében az ajkaink szerelmes csókokban forrtak össze. Elképesztően boldog voltam. Úgy éreztem én vagyok a  legboldogabb nő ezen a világon. Az idilli pillanatot kedvesem telefonjának csörgése zavarta meg.Megnézte a kijelzől és mosolyogva emelte a füléhez a készüléket.

- Szia Alice, mond mit akarsz. - mosolyogva hallgatta Alice szóáradatát. Perceken keresztül csacsogott valamit Edwardnak. El se tudtam képzelni vajon mire próbálja rávenni kedvenc bátyját. - Rendben Alice. Megkérdezem és utána eldöntjük. Szia - köszönt el gyorsan mielőtt még mondhatott volna valamit.

- Mit akart Alice? - kérdeztem kiváncsian.

- Szeretnék ha átmennénk ma hozzánk. Esme és Carlisle nagyon várják már, hogy megismerhessenek. - mondta kérlelő szemekkel. Gondolkozás nélkül vágtam rá,hogy igen. Én is meg akartam ismerni kedvesem szüleit.

- És....Tanya? -kérdeztem félve. Nem is gondoltam rá, hogy Tanya is ott lesz.Nem akartam látni. Valamiért ösztönösen féltem tőle, és attól, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy tönkretegye szerelmünket.

- Ne aggódj szerelmem - mondta nyugtatóan - Tanya nem lesz ott. És ha ott is lenne nem engedném hogy bármit is tegyen ellened, vagy ellenünk - mintha csak a gondolataimba olvasott volna.

Megreggeliztem, letussoltam és utána percekig álldogáltam a szekrényem előtt azon gondolkozva, hogy mit is kéne felvegyek. Végül egy fekete szoknyára, egy piros blúzra és egy fekete kiskabátra esett a válaszásom. Felvettem még egy hosszú szárú csizmát hozzá. A hajamat szabadon engedtem. Miután úgy éreztem, hogy kész vagyok lassan, nehogy elessek, lesétáltam a lépcsőn.

- Gyönyörű vagy - suttogta Ő mikor meglátott. E bók utána arcom színét még egy érett paradicsom is megirigyelte volna. Mikor mellé értem egyből átölelt és lassan közeledett ajkaim felé. Alig vártam már, hogy ajkaink összeforrjanak.Nem voltam képes elszakadni édes ajkaitól.

Nagy nehezen erőt vettünk magunkon és elindultunk. Egész uton féltem. Mi lesz ha majd Esmeéknek nem tetszem majd? Ha majd nem tartanak méltónak arra hogy Edward szerelme legyek? Ilyen gondolatok voltak egész uton a fejembe, miközben egyre erősebben szoritottam Edward kezét. Biztos voltam benne hogyha ember lenne már rég eltörtem volna az ujjait. Mikor odaértünk Edward kiszállt a kocsiból, megkerülte azt és kinyitotta nekem is az ajtót.

- Szerelmem, ne aggódj, nem lesz semmi baj - duruzsolta a fülembe. Minden másról megfeledkeztem. Csak Ő létezett már és senki más. Hittem neki, tudtam, hogy ameddig ő mellettem lesz nem lesz semmi baj. Igy hát kézen fogva lépdeltünk el a házig.

A Cullen ház gyönyörű volt. Nincsenek szavak rá. Mikor beléptünk a nappaliba hat aranybarna szempár szegeződött ránk.

- Bella - sikkantotta boldogan Alice miközben a nyakamba vettette magát. - Én úgy örülök nektek, biztos voltam benne, hogy együtt lesztek , én tudtam tudtam tudtam - és mondta tovább a magáét miközben magához szoritott. Én is boldogan öleltem magamhoz.

Miután nagy nehezen Alice lemászott a nyakamból meg figyeltem Esmet és Carlislet. Mindketten gyönyörűek voltak és az ajkaikon lévő mosoly csak még szebbé tette őket. Minden félelmem alaptalan volt.Mindketten nagyon kedvesek voltak és mindannyian máris úgy viselkedtek mintha a család tagja lennék. A délután kellemeses telt Cullenék társaságában. Csak estefelé vitt haza szerelmem. Kétségkivül én vagyok a legboldogabb nő a világon amiért van Ő mellettem van és szeret , valamint amiért belecsöppentem egy ilyen szerető családba.