Sziasztok. Itt van a kövi fejezet, mint igértem más szemszögből. Nem kell aggódni (nagyon:D) a bonyodalmak miatt, mint már mondtam happy end párti vagyok :D
Köszi a komikat az előzőhöz :) Ez a fejezet Zsuzsa, Zsu és Juditnak van :) Remélem tetszeni fog mindenkinek és irtok pár komit. Nem húzom tovább igy is sokat kellett rá várni :D
puszi mindenkinek
Anita
(Alice szemszöge)
Olyan tökéletes volt ez a mai nap. Egyike volt a legboldogabb napjaim közül. Hogy miért is? Természetesen azért, mert Edward végre beismerte érzéseit Bellának és eljöttek hozzánk. Olyan buta volt Bella mikor azért aggódott, hogy Esme és Carlisle nem fogják szeretni, nem fogják méltónak találni Edwardhoz. Ilyen gondolatok is csak neki fordulhatnak meg a fejébe. Még, hogy nem szeretik. Hisz már az első perctől kezdve örültek, hogy Edward megtalálta szerelmét. Mindenki, még Rose is bár ez nagy szó nála, boldog.
Na jó, ez nem teljesen igaz. Tanya egyáltalán nem boldog. Nem jött ki úgy a számitása ahogy akarta. Most is valahol az erdőbe őrjöng. Egyáltalán nem sajnálom. Nincs miért. Nem is szereti Edwardot.Nem is értem, hogy miért akarja magának. De ez nem fog megtörténni. Edward Bellát szereti és tudom, hogy sose választaná Tanyat. Bár még mindig elfog a méreg ha visszagondolok arra a napra amikor legelőször találkoztunk Bellával és Tanya már akkor bekavart.
Már hetek, sőt hónapok óta látomásaim voltak egy bizonyos lányról. Az elején nem értettem miért látom őt, hisz általában ritkán szoktam emberek jövőjét kutatni és nem igazán foglalkozok ilyenekkel. De egyik nap mikor épp egy divatlapot olvastam egy olyan látomás tárult szemeim elé ami teljesen megváltoztatta álláspontom. Azt láttam, hogy Forksba fogunk hamarosan költözni és, hogy ott meg fogok ismerkedni Bellával. Akkor láttam legelőször azt, hogy barátnők leszünk. A látomásom után óriási boldogásg lett úrrá rajtam. Alig vártam a pillanatot amikor végre elköltözhetünk és megismerhetem legjobb barántnőmet.
Igaz, hogy ott volt nekem Rose, de vele sose volt és nem is lesz olyan szoros barátság mint köztem és Bella között. Na jó. Kicsit elszaladt velem a ló, még meg sem ismertem személyesen Bellát. Ám egy pár napra rá egy még szebb látomásom volt. Azt láttam, hogy Bella a családunk tagja lesz, de nem úgy mint a barátnőm hanem mint Edward párja. Ekkor éreztem tényleg boldogságot. Végre kedvenc bátyám is megtalálja a szerelmet. Alig vártam már a pillanatot amikor legelőször találkozni fognak.
Hamarosan eljött ez a nap is. Edward kissé furcsán méregetett és mind azt kérdezgette tőlem, hogy mit láttam, mit titkolok előle. Persze nem árulhattam el neki, hogy mit láttam. Mindig leráztam valamivel. És próbáltam nem barátnőmre gondolni mikor ő is a közelembe volt. Eljött hát a nagy nap. Egész ebédig olyan izgatott voltam, hogy még szerelmem nyugalom hullámai se tudtak segiteni rajtam. Kissé furcsa volt látni, hogy Bella mennyire magányos. Egyedül ült és senki se beszélt vele. Nem tudtam, hogy mi miatt ilyen zárkózott. Nem értettem. Hisz annyira szép, annyira kedves lány. Ekkor viszont Ed is megpillantotta.
Szerelem volt első látásra. Tisztán olvasható volt ez mindkettejük arcáról. Szünet végéig őt nézte. Bella pirulva bújt hosszú hajzuhataga mögé, ezzel még vonzóbbá téve bátyám számára. Mikor rápillantottam Tanya arcára viszont nem tetszett amit láttam. Gyilkos szemekkel méregette barátném. Nem tetszett ez nekem. Ez a nő bármire képes lenne. Féltettem Bellát. A szünetnek hamar vége lett és kelletlenül bár de mind elindultunk óráinkra. Egész óra alatt a jövőt kémleltem. Kiváncsi voltam, hogy mi történt biológia órán. Elégedett voltam. Edward szereti Bellát és biztos vagyok benne, hogy Bella is igy érez. Bár még egyikse jött rá erre. És nem is fognak egyhamar rájönni. Ez a gondolat kissé elszomoritott viszont megfogadtam, hogy én majd segitek nekik rájönni.
A következő óráim Bellával voltak. Végre megismerhettem őt. A föld felett lebegtem boldogságomba. Főleg mikor igent mondott a másnapi meghivásomra. Vásárolni megyünk. Úgy éreztem ennél már nem lehetek boldogabb. Egymásba karolva lépdeltünk a kijárat felé. Kint viszont olyan látvány fogadott minket amire nem számitottam. Edward a kocsijának támaszkodva várt rám és Tanya is ott állt mellette. Nem is figyeltem túlságosan rá. De amikor meglátta, hogy Edward Bellát figyeli olyat tett amiért legszivesebben a fejét letépném. Odahajolt hozzá és ajkait rátapaszotta övéire. Már azon kezdtem gondolkozni, hogy megyek és lecibálom róla, mikor Bella váratlanul búcsúzkodni kezdett és elsietett kocsija felé. A szemébe látott szomorúság viszont kétséget se hagyott afelől, hogy fáj neki Edwardot mással látni.
Hazaérve Tanya csak Jasper és Emmett erős szoritásának köszönhette az életét. Ha nem fogtak volna le, biztosan neki ugrottam volna. Esme viszont megkérdezte, hogy miért vagyok ideges rá és erre nem igazán tudtam mit felelni. Főleg, hogy Edward is ott volt. Nem akartam, hogy tudjon még a látomásaimról. Igy hát lenyugottam és gyorsan tereltem a szót. Elmeséltem nekik, hogy megismertem Bellát és az elkövetkezendő órákat róla való mesélésel töltöttem. Tanyat sokszor láttam fintorogni, és egész végig gyilkos tekintettel figyelt de nem érdekelt. Edward szemébe csillogó kiváncsiság, boldogság miatt folytattam és folytattam. Esme nagyon boldog volt, hogy megtaláltam barátnőm és megkért, hogy lehetőleg hamarosan mutassam be neki.
A napok, a hetek teltek és a köztünk lévő barátság napról napra szorosabb lett. Valamint nem csak ez. Edward is napról napra egyre szerelmesebb lett Bellába. Szinte alig várta, annak ellenére, hogy nem ismerte be, hogy meséljek Belláról. És ezzel mindenki igy volt. Nagy meglepetésünkre Rose is már az első pillanattól kezdve kedvesen viselkedett vele és megbarátkoztak. Egyik nap mikor ismét Belláról áradoztam Emmett viccesen megjegyezte, hogy úgy viselkedek mintha szerelmes lennék belé. Az utolsó pillanatban állitottam le magam mielőtt elmondtam volna neki, hogy nem én hanem Ed szerelmes.
Egyik hétvégén Bellánál "aludtam". Pénteken mikor hozzá mentem nem is gondoltam volna, hogy miket fogok megtudni e pár nap alatt. Elborzadva hallgattam. Nem lehet, hogy ilyesmin ment keresztül. Miért pont az ilyen embereket büntet igy a sors. A rémületemet még jobban fokozta mikor elmondta, hogy az a személy amelyik megerőszakolta vörös szemű volt. Szóval egy vámpir. Hogy lehet ilyesmi. Miért pont őt. Szegény. Egyfolytába ez járt a fejembe.Aznap este viszont kifaggattam az érzéiről is.Bevallotta, hogy szereti testvérem de nem hiszi, hogy ő is igy érezne. Én csak sejtelmesen mosolyogtam ezen. Hétfőn mikor suliba mentünk ismét eszembe jutott amit mesélt. Edward látta rajtam, hogy valami nincs rendbe és rá is kérdezett. Úgy gondoltam, hogy ezt jobb ha tőle és nem tőlem tudja meg.
Ekkor viszont Ed megkérdezte Bellát, hogy nem akarna-e elmenni valahova vele. Barátném elfogadta a meghivást. Hiába faggatott nem meséltem el neki, hogy mit akar mondani Edward. Bátyámnak se mondtam el, hogy Bella hogyan reagál majd. Végre eljött a nap. Edward idegesen várta a reggelt, hogy szerelme után mehessen. Hiába próbáltam nyugtatni nem sikerült. Meg értettem. Én se voltam jobb mikor megismertem Jaspert. Elmosolyodtam az emlékek hatására.
Edward elindult már és mindenki, persze Tanyat kivéve kiváncsian fordult felém, hogy elmeséljem mit láttam.Nagy vonalakban elmeséltem nekik, viszont nem részleteztem túl nagyon. Ez csak rájuk tartozik. Charlie úgy határozott, hogy La Push-ba tölti az éjszakát igy hát akadájok nélkül maradhatot ott Edward. Reggel már nem birtam tovább és felhivtam őket. Meghivtam hozzánk, bár láttam, hogy Ed szivesebben lenne vele kettesben. De akartam már hogy Carlisle és Esme is megismerjék őt. Végül kellettlenül de elfogadta, hogy nem szabadul tőlem.
Tanyaval beszéltem és szépen, mondhatni szépen megkértem, hogy inkább töltse a mai napot távol a háztól. Kissé összevesztünk de azért nem volt olyan nagy ez a veszekedés mint a többi. Főleg, hogy a többiek egyetértettek velem igy hát nem volt más választása. Biztos voltam benne, hogy még sok gond fog adódni miatta.
(Tanya szemszöge)
Elképesztő, hogy az egész Cullen család, hogy eszik ennek az embernek a kezéből. Annyira gyűlölöm. Miért pont most kellett belépjen az életünkbe? Miért? Hisz már Edward is kezdett megszeretni. Sőt. Biztos vagyok benne, hogy igenis szeret csak az a kis ribanc elvette az eszét. Na nem baj. Majd én elintézem őt. Most még egyelőre hagyom, lássam meddig képes elmenni, de utána meg fogja ismerni milyen is vagyok igazából. Nagyon kell vigyáznom, hogy az a másik nőszemémy, a kedves barátnője ne lássa terveimet. Azt hittem, hogy majd Rose is ugyanúgy utálni fogja mint én de tévedtem vele kapcsoltaban. Ő is kedveli azt a lotyót. És persze mindenki más a családból is.
Egyedül Edward miatt aggódok. Nem akarom, hogy hallja, hogy mit akarok majd csinálni barátnőjével. Kiváncsi lennék vajon mivel csalogatta magához őt. Biztos már az első nap ágyba bújt vele. Hisz a hozzá hasonló lányok igy csinálnak. Elvette tőlem szerelmem és ezt nagyon meg fogja keserülni. És ehhez nagyon nagy segitségemre lesznek újanon szerzett ismerőseim....
2010. október 31., vasárnap
2010. október 24., vasárnap
10/2. fejezet
Sziasztok. Itt lenne a kövi. Tudom péntekre igértem de családi okok miatt nem tudtam felrakni. Remélem most nem fogok megint napokra eltűnni :D Bár már szinte kész is a 11 fejezet :D Ja és ne utáljatok nagyon a végéért :D
Jó olvasást
puszi, Anita
Órákon keresztül gyönyörködtem szerelmem nyugott arcába. Olyan jó volt Őt tartani a karjaimba. Sose álmodtam volna, hogy valaha érezni fogom testét amint szorosan tapad az enyémhez és még álmában is hozzám bújik.
-Szeretlek, Edward. - mondta egy sóhaj kisérletében. Azt hittem, hogy felébred de csak álmában mondta. A szívem szárnyalt a boldogásgtól. Puszit leheltem a hmlokára miközben viszonoztam vallomását.Tudtam, hogy úgy se hallja de olyan jó volt kimondani.
Annak ellenére, hogy ma napos idő volt éjjelre hatalmas vihar kerekedett. Óvatosan kibújtam szerelmem alól és becsuktam az ablakot. Nem szeretném, ha megfázna, vagy felriadna a vihar hangjaira. Visszabújtam mellé. Háttal feküdt nekem, igy öleltem magamhoz. Egyszer csak éreztem, hogy megmozdul és gyorsan szembe fordult velem és szorosan hozzám bújt. Nem értettem mi történt. Talán valami rosszat álmodott...
- Mi a baj, kicsim? - kérdeztem aggódva, mert tényleg nem értettem mi baj lehet.
- Semmi, csak nem szeretem a viharokat.- mondta megborzongva. Mindent megértettem. Még szorosabban öleltem és biztosítottam róla, hogy nem kell félnie. Mellette vagyok és megvédem bármitől.
Megnyúgtatás gyanánt megcsókoltam. Úgy kapott ajkaim után mint fúldokló a mentőövért. Teljesen kizártuk a külvilágot. Csak mi ketten léteztünk. Senki és semmi más rajtunk kivül. Percekig szenvedélyesen faltuk egymás ajkait. Zihálva váltunk el egymás ajkaitól és én áttértem szerelmem nyakának csókolgatására. Zihálása zene volt a füleimnek, úgyanúgy mint szive őrült ritmusa. Ajkait rátapasztotta számra és ezuttal valamivel lassaban, szerelmesebben csókoltuk a másikat.
Az elkövetkezendő órákat csókolózással töltöttük. Szerelmem csak hajnalba aludt vissza. Ez volt életem legszebb éjszakája. Boldog és szerelmes voltam. És ez az angyal szeret. Nem kivánhatnék többet az élettől. Így is többet kaptam már mint amit egy magamfajta szörnyeteg megérdemel.
A vihar reggelre lecsitult és a nap sütött. A természet mintha a mi boldogásgunkat tükrözte volna. Szerelmem hamarosan ébredezni kezdett. A szemei még mindig csukva voltak. Finom puszikat leheltem arcára. Ekkor sóhajtozva kinyitotta gyönyörű szemeit.
-Jó reggelt. - mondtam és lágyan megcsókoltam.
- Jó reggelt - viszonozta mikor szive valamelyest lecsillapodott.
Órák múlva se akartunk kivánszorogni az ágyból viszont kedves húgom másképp gondolta ezt. Felhivott, hogy mondja, hogy vár haza engem és szerelmemet. Mielőtt még kiejtettem volna a számon a nemleges választ, ugyanis ma csak a magaménak akartam Bellát, már el is kezdte a monológját arról, hogy igenis ott kell elgyünk és ott is leszünk. A végére már fenyegetőzni kezdett így hát az utolsó kártyámat játszottam el mikor azt mondtam, hogy majd kedvesem eldönti, tudtam, hogy ez majd ellágyitja. Igy is volt. De azért még megjegyezte, hogy várnak.
- Szeretnék ha átmennénk ma hozzánk. Esme és Carlisle nagyon várják már, hogy megismerhessenek. - mondtam kérlelő szemekkel. Reméltem azért, hogy nemleges lesz a válasz. Nem azért mert nem akartam, hogy megismerkedjenek, hanem azért mert ki akarom élvezni ezt a napot csak vele. Ám Ő gondolkozás nélkül rávágta, hogy igen. Csak ezután tette fel azt a kérdést amire nem vártam. Tanya - Ne aggódj szerelmem - mondtam nyugtatóan - Tanya nem lesz ott. És ha ott is lenne nem engedném hogy bármit is tegyen ellened, vagy ellenünk - őszintén nem is érdekelt Tanya. és nem hiszem, hogy képes lenne bármit is tenni.
A lépcső aljánál vártam szerelmemre. Mikor megpillantottam még a lélegzetem is elállt. Gyönyörű volt. Bókom hallatán Vörös rózsák jelentek meg arcán, még szebbé varázsolva. Mikor végre mellém ért karjaimba vettem és ajkaira tapasztottam sajátomat. Percek múltán sikerült csak erőt vennünk magunkon és elválltunk. Egész uton szerelmem feszült volt. Biztos voltam benne, hogy azért aggódik, hogy Esmeék nem fogják szeretni. Ez hülyeség. Őt képtelenség nem szeretni.
Megpróbáltam megnyugtatni. Valamelyest megnyugodott igy hát kézen fogva ellépdeltünk a házig. Alig, hogy beléptünk Alice vetődött szerelmem nyakába. Magához szoritotta miközben arról fecsegett, hogy ő tudta, meg hogy mennyire örül nekünk. Szerelmem boldogan ölelte vissza.Imádta húgomat. Alice meg rajongott érte. Mindig is egy ilyen barátnőre vágyott. Mióta megismerte szinte egész nap csak róla beszélt. Én meg ennek csak örülni tudtam.
Mint gondoltam Esme és Carlisle is szinte az első pillantattól kezdve a szivükbe zárták Őt és úgy tekintettek rá mint a lányukra. Boldog voltam. Először élteme igazán boldog voltam. Ám a boldogság nem tart örökre és hamarosan olyan dolgokkal kellett szembenéznünk amik lehet, hogy mindent tönkretesznek...
Jó olvasást
puszi, Anita
Órákon keresztül gyönyörködtem szerelmem nyugott arcába. Olyan jó volt Őt tartani a karjaimba. Sose álmodtam volna, hogy valaha érezni fogom testét amint szorosan tapad az enyémhez és még álmában is hozzám bújik.
-Szeretlek, Edward. - mondta egy sóhaj kisérletében. Azt hittem, hogy felébred de csak álmában mondta. A szívem szárnyalt a boldogásgtól. Puszit leheltem a hmlokára miközben viszonoztam vallomását.Tudtam, hogy úgy se hallja de olyan jó volt kimondani.
Annak ellenére, hogy ma napos idő volt éjjelre hatalmas vihar kerekedett. Óvatosan kibújtam szerelmem alól és becsuktam az ablakot. Nem szeretném, ha megfázna, vagy felriadna a vihar hangjaira. Visszabújtam mellé. Háttal feküdt nekem, igy öleltem magamhoz. Egyszer csak éreztem, hogy megmozdul és gyorsan szembe fordult velem és szorosan hozzám bújt. Nem értettem mi történt. Talán valami rosszat álmodott...
- Mi a baj, kicsim? - kérdeztem aggódva, mert tényleg nem értettem mi baj lehet.
- Semmi, csak nem szeretem a viharokat.- mondta megborzongva. Mindent megértettem. Még szorosabban öleltem és biztosítottam róla, hogy nem kell félnie. Mellette vagyok és megvédem bármitől.
Megnyúgtatás gyanánt megcsókoltam. Úgy kapott ajkaim után mint fúldokló a mentőövért. Teljesen kizártuk a külvilágot. Csak mi ketten léteztünk. Senki és semmi más rajtunk kivül. Percekig szenvedélyesen faltuk egymás ajkait. Zihálva váltunk el egymás ajkaitól és én áttértem szerelmem nyakának csókolgatására. Zihálása zene volt a füleimnek, úgyanúgy mint szive őrült ritmusa. Ajkait rátapasztotta számra és ezuttal valamivel lassaban, szerelmesebben csókoltuk a másikat.
Az elkövetkezendő órákat csókolózással töltöttük. Szerelmem csak hajnalba aludt vissza. Ez volt életem legszebb éjszakája. Boldog és szerelmes voltam. És ez az angyal szeret. Nem kivánhatnék többet az élettől. Így is többet kaptam már mint amit egy magamfajta szörnyeteg megérdemel.
A vihar reggelre lecsitult és a nap sütött. A természet mintha a mi boldogásgunkat tükrözte volna. Szerelmem hamarosan ébredezni kezdett. A szemei még mindig csukva voltak. Finom puszikat leheltem arcára. Ekkor sóhajtozva kinyitotta gyönyörű szemeit.
-Jó reggelt. - mondtam és lágyan megcsókoltam.
- Jó reggelt - viszonozta mikor szive valamelyest lecsillapodott.
Órák múlva se akartunk kivánszorogni az ágyból viszont kedves húgom másképp gondolta ezt. Felhivott, hogy mondja, hogy vár haza engem és szerelmemet. Mielőtt még kiejtettem volna a számon a nemleges választ, ugyanis ma csak a magaménak akartam Bellát, már el is kezdte a monológját arról, hogy igenis ott kell elgyünk és ott is leszünk. A végére már fenyegetőzni kezdett így hát az utolsó kártyámat játszottam el mikor azt mondtam, hogy majd kedvesem eldönti, tudtam, hogy ez majd ellágyitja. Igy is volt. De azért még megjegyezte, hogy várnak.
- Szeretnék ha átmennénk ma hozzánk. Esme és Carlisle nagyon várják már, hogy megismerhessenek. - mondtam kérlelő szemekkel. Reméltem azért, hogy nemleges lesz a válasz. Nem azért mert nem akartam, hogy megismerkedjenek, hanem azért mert ki akarom élvezni ezt a napot csak vele. Ám Ő gondolkozás nélkül rávágta, hogy igen. Csak ezután tette fel azt a kérdést amire nem vártam. Tanya - Ne aggódj szerelmem - mondtam nyugtatóan - Tanya nem lesz ott. És ha ott is lenne nem engedném hogy bármit is tegyen ellened, vagy ellenünk - őszintén nem is érdekelt Tanya. és nem hiszem, hogy képes lenne bármit is tenni.
A lépcső aljánál vártam szerelmemre. Mikor megpillantottam még a lélegzetem is elállt. Gyönyörű volt. Bókom hallatán Vörös rózsák jelentek meg arcán, még szebbé varázsolva. Mikor végre mellém ért karjaimba vettem és ajkaira tapasztottam sajátomat. Percek múltán sikerült csak erőt vennünk magunkon és elválltunk. Egész uton szerelmem feszült volt. Biztos voltam benne, hogy azért aggódik, hogy Esmeék nem fogják szeretni. Ez hülyeség. Őt képtelenség nem szeretni.
Megpróbáltam megnyugtatni. Valamelyest megnyugodott igy hát kézen fogva ellépdeltünk a házig. Alig, hogy beléptünk Alice vetődött szerelmem nyakába. Magához szoritotta miközben arról fecsegett, hogy ő tudta, meg hogy mennyire örül nekünk. Szerelmem boldogan ölelte vissza.Imádta húgomat. Alice meg rajongott érte. Mindig is egy ilyen barátnőre vágyott. Mióta megismerte szinte egész nap csak róla beszélt. Én meg ennek csak örülni tudtam.
Mint gondoltam Esme és Carlisle is szinte az első pillantattól kezdve a szivükbe zárták Őt és úgy tekintettek rá mint a lányukra. Boldog voltam. Először élteme igazán boldog voltam. Ám a boldogság nem tart örökre és hamarosan olyan dolgokkal kellett szembenéznünk amik lehet, hogy mindent tönkretesznek...
2010. október 21., csütörtök
10/1. fejezet
Sziasztok. Bocsi a késésért. Suli és családi problémák miatt nem volt időm írni. Nem is húzom tovább az időt. Remélem tetszik. Ez a fejezet első fele csak, holnap igérem jön a kövi.Igen a holnapi fejezet még Edward szemszöge lesz viszont a hétvégit más szemszögbő/szemszögekből kapjátok.Remélem örültök neki :D
Jó olvasást
puszi
Anita
(Edward szemszöge)
Alkonyatkor indultunk csak haza. Boldogabb voltam mint valaha. Még mindig képtelen voltam elhinni, hogy ez az angyal engem szeret. Mind úgy éreztem, hogy ez csak egy álom és hamarosan felébredek belőle.
Mikor Bella házához értünk Charlie még nem volt otthon. Ezt bizonyitotta az is, hogy a kocsi még nem volt a felhajtón és a villany se égett. Ennek nagyon örültem. Még szerelmemmel lehettem egy kis ideig, bár ha Charlie haza is jön akkor is Bellával, a szobájában tölteném az éjszakát.
Nem vagyok képes elszakadni tőle. Olyan nekem mint a levegő. Szükségem van rá. Azt akarom, hogy mindig velem legyen, hogy érezzem illatát, hogy halljam szívének dobogását, hogy lássam gyönyörű arcát, hogy érezzem teste forróságát. Ahogy a ház fele lépdeltünk arra gondoltam, hogy valószínüleg hamarosan bemutat az édesapjának.Biztosan nem érezném magam úgy mint egy 100 éves vámpir hanem pontosan úgy érezném magam mint bármelyik 17 éves srác. Reméltem azért, hogy amikor sor kerül arra, hogy megismerjem szerelmem apját akkor majd ő is elfogad és méltónak talál lánya szerelmére. Bár az is lehet, hogy ő majd meglátja bennem a szörnyeteget.
Elhesegettem az ehhez hasonló gondolataimat és szerelmemre figyeltem amint a zárral bajlódik. Nagyon édes volt ahogy zavara miatt egyre vörösebb lett. Végülis sikerült neki és bejutottunk a házba. Alighogy levettük a cipőnket és a kabátunkat megszólalt a telefon.Ő odasietett és beleszólt. Az édesapja volt Kiderült, hogy ma nem fog itthon éjszakázni. Szinte a felhők közt jártam a boldogságtól. Nem terveztem semmit csinálni Bellával az éjjel de nagyon örültem, hogy csak ketten leszünk.
Odalopóztam a hátához és miközben átöleltem derekét apró puszikat leheltem a nyakára. Kedvesem kissé megkésve válaszolt apja kérdésére. Még jobban zavarba jött amikor azt kérdezte tőle, hogy hogy telt a mai napja és hogy én hogyan viselkedtem vele. Kiváncsian vártam szerelmem válaszát de lerázta apját avval, hogy majd elmeséli. Gyorsan elbúcsúzott tőle mielőtt még feltehetett volna olyan kérdést amire nem akar válaszolni. Újra belecsókoltam nyakába miközben jóízűen kuncogtam.
-Mi az? - kérdezte tőlem kiváncsian miközben megfordult karjaimba.
- Semmi csak....Miért nem akartad elmondani előttem apudnak, hogy milyen volt velem? - kérdeztem. De azért nem tudtam ellenállni egy kis játéknak. - Vagy annyira szörnyű volt velem és nem mered elmondani előttem senkinek? - kérdeztem félve de ajkaimon játszó mosoly meggyőzte, hogy nem gondoltam komolyan.
- Persze, hogy nem volt szörnyű veled....sőt. - mondta teljesen elpirulva.Boldogan és szerelmesen csókoltam meg. Utána viszont a konya felé tereltem. Ma még nem evett semmit. Mielőtt azonban elkezdtem volna bűntudatot érezni amiatt, hogy nem vigyázok eléggé rá megszólalt. - Nagyon otthonosan mozogsz nálam. - jegyezte meg kissé gyanakodva.
- Hát...valamivel el kellett töltsem az éjszakákat amíg nem láthattalak. - mondtam bocsánat kérő mosollyal. Reméltem, hogy nem fog nagyon kiakadni ezen.
- Te jártál itt? - kérdezte magas hangon.
- Igen..Már az első nap után mikor legelőször pillantottalak meg a menzán úgy éreztem, hogy szükségem van arra, hogy bármilyen módon de a közeledbe lehessek. Alice pedig segitett ebben.
- Alice? Alice mondta el hogy hol lakok? - kérdezte és én reméltem, hogy most nem haragitottam meg húgomra. Azt hiszem, hogy Alice nem bocsátana meg egykönnyen ha miattam Bella haragudna rá.
- Igen...Haragszol? Tudom, hogy nem volt illendő ilyet tennem, de szükségem volt arra, hogy lássalak, hogy halljam szíved dallamát, hogy érezzem illatod...- és még folytatni akartam de hamar közbeszólt.
- Nem, nem haragszok. - mondta mire megkönnyebültem. - Csak kissé furcsa megtudni, hogy te mindvégig itt voltál és figyeltél. De hogy érted azt, hogy szükséged volt arra, hogy érezd az illatom? - kérdezte kiváncsian .
- Mikor legelső nap találkoztunk és megéreztem az illatodat rögtön tudtam, hogy az énekesem vagy.
- Az énekesed? Ezt hogy érted? - kérdezte egyre jobban összezavarodva.
- Úgy édesem, hogy a véred énekel nekem. De mikor belenéztem hatalmas csokibarna szemeidbe nem...egyszerüen nem tudtalak volna bántani. Minden vágyam az, hogy melletted lehessek, hogy megóvjalak mindentől, hogy boldoggá tegyelek. - mondtam miközben átöleltem. Ő pedig felém nyújtotta ajkait. Lágyan becézgettük egymás ajkait. .
Végül sikerült annyi önuralmat összegyűjtenem, hogy elszakadjak szerelmem édes ajkaitól. Ő felmelegitette a vacsoráját és leült enni. Én meg csak gyönyörködtem benne. Annyira szép, annyira tökéletes, annyira törékeny. Szembe vele ültem és csak figyeltem gyönyörű szemeit. Egyszer csak felállt az asztaltól megkerülte azt és kitárt karjaimba bújt. Átöleltem és megpusziltam. Erre viszont olyat tett amire nem vártam.A szám elé tartott egy darabkát a vacsorájából.
- Ezt te sem gondolod komolyan? - kérdeztem miközben úgy méregettem a villára szúrt ennivalót mintha az ellenségem lenne.
- Dehogyisnem. Tudom, hogy te nem eszel ilyesmit de biztosan nem fogsz meghalni egy falástól- mondta fulladozva a nevetéstől.
Ekkor határoztam el, hogy elterelem a gondolatait az ennivalóról és a nevetésről. Szenvedélyesen, szerelemmel telve csókoltam meg miközben kivettem a kezéből a villát. Szabaddá vált kezével átkulcsolta a nyakam és még jobban hozzám bújt. Percekig faptuk egymás ajkait és én finoman, gyengéden simogattam szerelmem hátát borzongást csalva elő belőle.
Nagy nehezen elváltunk és lassan fellépdeltünk a lépcsőn. Szerelmem elment tussolni én pedig megvártam addig a szobájába. Próbáltam nem a zuhany hangjaira figyelni. De a gondolataimnak nem tudtam gátot szabni.Elképzeltem ahogy szerelmem testén végig folynak a vízcseppek. Szinte irigyeltem őket amiért érinthették Őt. Nem sokáig fantáziálhattam róla mert hamarosan megjelent a szobába és karjaim közé fészkelve magát, édes csókokat váltva, mély álomba merült.
Én pedig csak élveztem teste forróságát, karjai szoritását még álmában is mintha az akarná mondani, hogy maradjak itt vele, ne hagyjam magára. Eszem ágába sem volt itt hagyni. Számomra ő volt a legfontosabb. Érte bármire képes lettem volna. Nem is gondoltam volna, hogy hamarosan ez az akaratom mennyire próbára lesz téve....
Jó olvasást
puszi
Anita
(Edward szemszöge)
Alkonyatkor indultunk csak haza. Boldogabb voltam mint valaha. Még mindig képtelen voltam elhinni, hogy ez az angyal engem szeret. Mind úgy éreztem, hogy ez csak egy álom és hamarosan felébredek belőle.
Mikor Bella házához értünk Charlie még nem volt otthon. Ezt bizonyitotta az is, hogy a kocsi még nem volt a felhajtón és a villany se égett. Ennek nagyon örültem. Még szerelmemmel lehettem egy kis ideig, bár ha Charlie haza is jön akkor is Bellával, a szobájában tölteném az éjszakát.
Nem vagyok képes elszakadni tőle. Olyan nekem mint a levegő. Szükségem van rá. Azt akarom, hogy mindig velem legyen, hogy érezzem illatát, hogy halljam szívének dobogását, hogy lássam gyönyörű arcát, hogy érezzem teste forróságát. Ahogy a ház fele lépdeltünk arra gondoltam, hogy valószínüleg hamarosan bemutat az édesapjának.Biztosan nem érezném magam úgy mint egy 100 éves vámpir hanem pontosan úgy érezném magam mint bármelyik 17 éves srác. Reméltem azért, hogy amikor sor kerül arra, hogy megismerjem szerelmem apját akkor majd ő is elfogad és méltónak talál lánya szerelmére. Bár az is lehet, hogy ő majd meglátja bennem a szörnyeteget.
Elhesegettem az ehhez hasonló gondolataimat és szerelmemre figyeltem amint a zárral bajlódik. Nagyon édes volt ahogy zavara miatt egyre vörösebb lett. Végülis sikerült neki és bejutottunk a házba. Alighogy levettük a cipőnket és a kabátunkat megszólalt a telefon.Ő odasietett és beleszólt. Az édesapja volt Kiderült, hogy ma nem fog itthon éjszakázni. Szinte a felhők közt jártam a boldogságtól. Nem terveztem semmit csinálni Bellával az éjjel de nagyon örültem, hogy csak ketten leszünk.
Odalopóztam a hátához és miközben átöleltem derekét apró puszikat leheltem a nyakára. Kedvesem kissé megkésve válaszolt apja kérdésére. Még jobban zavarba jött amikor azt kérdezte tőle, hogy hogy telt a mai napja és hogy én hogyan viselkedtem vele. Kiváncsian vártam szerelmem válaszát de lerázta apját avval, hogy majd elmeséli. Gyorsan elbúcsúzott tőle mielőtt még feltehetett volna olyan kérdést amire nem akar válaszolni. Újra belecsókoltam nyakába miközben jóízűen kuncogtam.
-Mi az? - kérdezte tőlem kiváncsian miközben megfordult karjaimba.
- Semmi csak....Miért nem akartad elmondani előttem apudnak, hogy milyen volt velem? - kérdeztem. De azért nem tudtam ellenállni egy kis játéknak. - Vagy annyira szörnyű volt velem és nem mered elmondani előttem senkinek? - kérdeztem félve de ajkaimon játszó mosoly meggyőzte, hogy nem gondoltam komolyan.
- Persze, hogy nem volt szörnyű veled....sőt. - mondta teljesen elpirulva.Boldogan és szerelmesen csókoltam meg. Utána viszont a konya felé tereltem. Ma még nem evett semmit. Mielőtt azonban elkezdtem volna bűntudatot érezni amiatt, hogy nem vigyázok eléggé rá megszólalt. - Nagyon otthonosan mozogsz nálam. - jegyezte meg kissé gyanakodva.
- Hát...valamivel el kellett töltsem az éjszakákat amíg nem láthattalak. - mondtam bocsánat kérő mosollyal. Reméltem, hogy nem fog nagyon kiakadni ezen.
- Te jártál itt? - kérdezte magas hangon.
- Igen..Már az első nap után mikor legelőször pillantottalak meg a menzán úgy éreztem, hogy szükségem van arra, hogy bármilyen módon de a közeledbe lehessek. Alice pedig segitett ebben.
- Alice? Alice mondta el hogy hol lakok? - kérdezte és én reméltem, hogy most nem haragitottam meg húgomra. Azt hiszem, hogy Alice nem bocsátana meg egykönnyen ha miattam Bella haragudna rá.
- Igen...Haragszol? Tudom, hogy nem volt illendő ilyet tennem, de szükségem volt arra, hogy lássalak, hogy halljam szíved dallamát, hogy érezzem illatod...- és még folytatni akartam de hamar közbeszólt.
- Nem, nem haragszok. - mondta mire megkönnyebültem. - Csak kissé furcsa megtudni, hogy te mindvégig itt voltál és figyeltél. De hogy érted azt, hogy szükséged volt arra, hogy érezd az illatom? - kérdezte kiváncsian .
- Mikor legelső nap találkoztunk és megéreztem az illatodat rögtön tudtam, hogy az énekesem vagy.
- Az énekesed? Ezt hogy érted? - kérdezte egyre jobban összezavarodva.
- Úgy édesem, hogy a véred énekel nekem. De mikor belenéztem hatalmas csokibarna szemeidbe nem...egyszerüen nem tudtalak volna bántani. Minden vágyam az, hogy melletted lehessek, hogy megóvjalak mindentől, hogy boldoggá tegyelek. - mondtam miközben átöleltem. Ő pedig felém nyújtotta ajkait. Lágyan becézgettük egymás ajkait. .
Végül sikerült annyi önuralmat összegyűjtenem, hogy elszakadjak szerelmem édes ajkaitól. Ő felmelegitette a vacsoráját és leült enni. Én meg csak gyönyörködtem benne. Annyira szép, annyira tökéletes, annyira törékeny. Szembe vele ültem és csak figyeltem gyönyörű szemeit. Egyszer csak felállt az asztaltól megkerülte azt és kitárt karjaimba bújt. Átöleltem és megpusziltam. Erre viszont olyat tett amire nem vártam.A szám elé tartott egy darabkát a vacsorájából.
- Ezt te sem gondolod komolyan? - kérdeztem miközben úgy méregettem a villára szúrt ennivalót mintha az ellenségem lenne.
- Dehogyisnem. Tudom, hogy te nem eszel ilyesmit de biztosan nem fogsz meghalni egy falástól- mondta fulladozva a nevetéstől.
Ekkor határoztam el, hogy elterelem a gondolatait az ennivalóról és a nevetésről. Szenvedélyesen, szerelemmel telve csókoltam meg miközben kivettem a kezéből a villát. Szabaddá vált kezével átkulcsolta a nyakam és még jobban hozzám bújt. Percekig faptuk egymás ajkait és én finoman, gyengéden simogattam szerelmem hátát borzongást csalva elő belőle.
Nagy nehezen elváltunk és lassan fellépdeltünk a lépcsőn. Szerelmem elment tussolni én pedig megvártam addig a szobájába. Próbáltam nem a zuhany hangjaira figyelni. De a gondolataimnak nem tudtam gátot szabni.Elképzeltem ahogy szerelmem testén végig folynak a vízcseppek. Szinte irigyeltem őket amiért érinthették Őt. Nem sokáig fantáziálhattam róla mert hamarosan megjelent a szobába és karjaim közé fészkelve magát, édes csókokat váltva, mély álomba merült.
Én pedig csak élveztem teste forróságát, karjai szoritását még álmában is mintha az akarná mondani, hogy maradjak itt vele, ne hagyjam magára. Eszem ágába sem volt itt hagyni. Számomra ő volt a legfontosabb. Érte bármire képes lettem volna. Nem is gondoltam volna, hogy hamarosan ez az akaratom mennyire próbára lesz téve....
2010. október 13., szerda
9/2. Szerelem
(Edward szemszöge)
Felé fordultam mikor hallottam, hogy a szive őrűlt dobogásba kezd és arcát piros rózsák tették még szebbé.Megszólitottam. Óriási őzike szemei megállapodtak arcomon és percekig nem válaszolt a kérdésemre. Aztán végre kibökte a nevét. Bella. Tökéletesen illett hozzá. Még beszélgettünk egy kicsit de utána sajnos bejött a tanár és abbamaradt. Egész órán őt figyeltem. Néha lopva ő is rámpillantott de mikor látta, hogy őt nézem pirulva bújt hosszú haja mögé.
A csengő megszólalásakor gyorsan összepakolta cuccait és már sietett is ki a teremből. Nem akartam ilyen hamar elengedni, így hát én is gyorsan összeszedtem magam és utána mentem. Utána kiáltottam és Ő megfordulva várta, hogy mit akarok. Én se tudtam igazán, hogy mit is akarok mondani. Csupán nem tudtam elengedni ilyen hamar. Mielőtt mondhattam volna valamit azonban megjelent Tanya a hátam mögött. Bella pedig meglátva őt elsietett az ellenkező irányba. Rámordultam Tanyara. Tökéletes, most Ő biztos azt hiszi, hogy Tanya a barátnőm.
Az utolsó órán azon gondolkoztam, hogy miért is érdekel engem ennyire ez a lány. Tényleg nem értettem magam. Az évek során senki se érdekelt erre most jön Ő és egyszerüen nem tudok se másra gondolni, se mást látni a környezetembe. Annak ellenére, hogy szinte semmit se tudok róla első látásra beleszerettem. Próbáltam arra gondolni, hogy ez biztosan más, ez nem lehet szerelem, de be kellett valljam magamnak első sorban, hogy igenis bele szerettem.
Az óra nem telt olyan gyorsan mint amikor mellette ültem. Ki menten a kocsimhoz és ott vártam meg a testvéreimet. Még mindig arra vártam, hogy valahol meglássam legalább csak messziről is, érezzem fenséges illatát és halljam szive dobogását. Az első aki odaért a kocsihoz utánam az Tanya volt. Valamiről beszélt de én szinte nem is hallottam. Ekkor megláttam Bellát. Meglepetésemre Alice karolta át. Ezek szerint Alice is megismerte már. Hát persze, esett le a tantusz. Ezért is akart idejönni. Napokon keresztül győzködött, hogy ő Forksba akar lakni. És feltűnően próbált nem egy látomására gondolni. Biztos, hogy Belláról volt szó. Most is az zakatolt a fejébe, hogy végre megtalálta az igazi barátnőjét aki majd egyszer többet is fog jelenteni a családba mint ennyi. Ezt nem értettem. Hogy hogy többet fog jelenteni?
Nem tudtam tovább erre gondolni, valamint Bellán legeltetni a szemem mert Tanya észrevette, hogy kire figyelek és olyat tett amire biztosan nem számitottam. Hozzám hajolt és száját rátapaszotta enyémre. Meglepődtem és túl későn löktem el magamtól. Ekkora Bella már elment és csak Alice állt a kapuban villámokat szóró szemekkel.Szinte nekiugrott Tanyanak mikor hazaértünk. Senki se értette miért csinálja ezt.
Azóta eltelt három hét. Bellával nap mint nap, egyre többet beszéltem. Alice pedig imádja legjobb barátnőjét. Szinte órákon keresztül képes beszélni róla. És mi mind élvezettel hallgatjuk. Mindenki tisztában van az érzéseimmel. És mindenki, persze Tanyan kivül örül ennek. A testvéreim is megirmerték már Bellát. Emmet és Jasper úgy viselkednek velük mintha a kishúguk lenne.Rosalie is rögtön a szivébe zárta. Ezek kissé csodálkoztam mert ő sose volt arról hires, hogy nagyon hamar megbarátkozna, megszeretne valakit.
Egyik hétvégén Alice Bellánál "aludt"Hétfőn mikor találkoztunk szokatlanul rosszkedvűnek, aggodalmasnak látta. Hiába faggattam, szűkszavúan csak azt mondta hogy majd megtudom. Ekkor határoztam el, hogy ezen a hétvégén elviszem a rétemre. Alice boldogan sikkantva vetette magát a nyakamba. Hiába faggattam hogy mit látott a terveimmel kapcsolatban nem mondott semmit csak sejtelmesen elmosolyodott. Nagyon reméltem, hogy Ő is viszonozza az érzéseimet annak ellenére, hogy az vagyok ami.
Eljött hát a nagy nap. Nagyon örültem mikor igent mondott a meghivásomra. Egész végig próbáltam titkolni, hogy mennyire ideges vagyok. Féltem, talán először életemben igazán féltem. Féltem, hogy nem viszonozza az érzéseimet, féltem, hogyha mégis akkor meg fog utálni amikor megtudja, hogy mi vagyok. De ez nem igy történt. Szeretett! Szerelmes volt belém! Ez elképzelhetetlen, hogy egy ilyen angyal szerelmes egy szörnyetegbe.
De mégis igaz volt. Mikor édes ajkai hozzá értek enyéimhez minden gondolat kiszállt a fejemből és csak ő maradt meg a csókunk amely egyre csak mélyült. Percekig lágyan csókolóztunk. Mikor elválltak ajkaink eljött az idő, hogy bevalljam neki azt is, hogy mi vagyok. Hiába gondoltam azt, hogy majd sikitva menekül el tőlem, Ő még mindig a karjaimba volt és nem volt rémület a tekintetében mikor meghallotta, hogy mi is vagyok. Csupán kiváncsiság. Azt mondta, hogy nem érdekli, hogy mi vagyok. Nem érdekli, hogy szörnyeteg vagyok. Mikor finoman megcsókolt jöttem rá, hogy tényleg nem érdekli hogy mi vagyok. Csak az érdekli hogy ki vagyok és hogy szeret. Végtelen boldogságot és szerelmet éreztem iránta.
Itt a fejezet vége. Remélem tetszett. Holnap vagy holnapután jön a kövi. Csak Edward szemszögű lesz valószinüleg.
Felé fordultam mikor hallottam, hogy a szive őrűlt dobogásba kezd és arcát piros rózsák tették még szebbé.Megszólitottam. Óriási őzike szemei megállapodtak arcomon és percekig nem válaszolt a kérdésemre. Aztán végre kibökte a nevét. Bella. Tökéletesen illett hozzá. Még beszélgettünk egy kicsit de utána sajnos bejött a tanár és abbamaradt. Egész órán őt figyeltem. Néha lopva ő is rámpillantott de mikor látta, hogy őt nézem pirulva bújt hosszú haja mögé.
A csengő megszólalásakor gyorsan összepakolta cuccait és már sietett is ki a teremből. Nem akartam ilyen hamar elengedni, így hát én is gyorsan összeszedtem magam és utána mentem. Utána kiáltottam és Ő megfordulva várta, hogy mit akarok. Én se tudtam igazán, hogy mit is akarok mondani. Csupán nem tudtam elengedni ilyen hamar. Mielőtt mondhattam volna valamit azonban megjelent Tanya a hátam mögött. Bella pedig meglátva őt elsietett az ellenkező irányba. Rámordultam Tanyara. Tökéletes, most Ő biztos azt hiszi, hogy Tanya a barátnőm.
Az utolsó órán azon gondolkoztam, hogy miért is érdekel engem ennyire ez a lány. Tényleg nem értettem magam. Az évek során senki se érdekelt erre most jön Ő és egyszerüen nem tudok se másra gondolni, se mást látni a környezetembe. Annak ellenére, hogy szinte semmit se tudok róla első látásra beleszerettem. Próbáltam arra gondolni, hogy ez biztosan más, ez nem lehet szerelem, de be kellett valljam magamnak első sorban, hogy igenis bele szerettem.
Az óra nem telt olyan gyorsan mint amikor mellette ültem. Ki menten a kocsimhoz és ott vártam meg a testvéreimet. Még mindig arra vártam, hogy valahol meglássam legalább csak messziről is, érezzem fenséges illatát és halljam szive dobogását. Az első aki odaért a kocsihoz utánam az Tanya volt. Valamiről beszélt de én szinte nem is hallottam. Ekkor megláttam Bellát. Meglepetésemre Alice karolta át. Ezek szerint Alice is megismerte már. Hát persze, esett le a tantusz. Ezért is akart idejönni. Napokon keresztül győzködött, hogy ő Forksba akar lakni. És feltűnően próbált nem egy látomására gondolni. Biztos, hogy Belláról volt szó. Most is az zakatolt a fejébe, hogy végre megtalálta az igazi barátnőjét aki majd egyszer többet is fog jelenteni a családba mint ennyi. Ezt nem értettem. Hogy hogy többet fog jelenteni?
Nem tudtam tovább erre gondolni, valamint Bellán legeltetni a szemem mert Tanya észrevette, hogy kire figyelek és olyat tett amire biztosan nem számitottam. Hozzám hajolt és száját rátapaszotta enyémre. Meglepődtem és túl későn löktem el magamtól. Ekkora Bella már elment és csak Alice állt a kapuban villámokat szóró szemekkel.Szinte nekiugrott Tanyanak mikor hazaértünk. Senki se értette miért csinálja ezt.
Azóta eltelt három hét. Bellával nap mint nap, egyre többet beszéltem. Alice pedig imádja legjobb barátnőjét. Szinte órákon keresztül képes beszélni róla. És mi mind élvezettel hallgatjuk. Mindenki tisztában van az érzéseimmel. És mindenki, persze Tanyan kivül örül ennek. A testvéreim is megirmerték már Bellát. Emmet és Jasper úgy viselkednek velük mintha a kishúguk lenne.Rosalie is rögtön a szivébe zárta. Ezek kissé csodálkoztam mert ő sose volt arról hires, hogy nagyon hamar megbarátkozna, megszeretne valakit.
Egyik hétvégén Alice Bellánál "aludt"Hétfőn mikor találkoztunk szokatlanul rosszkedvűnek, aggodalmasnak látta. Hiába faggattam, szűkszavúan csak azt mondta hogy majd megtudom. Ekkor határoztam el, hogy ezen a hétvégén elviszem a rétemre. Alice boldogan sikkantva vetette magát a nyakamba. Hiába faggattam hogy mit látott a terveimmel kapcsolatban nem mondott semmit csak sejtelmesen elmosolyodott. Nagyon reméltem, hogy Ő is viszonozza az érzéseimet annak ellenére, hogy az vagyok ami.
Eljött hát a nagy nap. Nagyon örültem mikor igent mondott a meghivásomra. Egész végig próbáltam titkolni, hogy mennyire ideges vagyok. Féltem, talán először életemben igazán féltem. Féltem, hogy nem viszonozza az érzéseimet, féltem, hogyha mégis akkor meg fog utálni amikor megtudja, hogy mi vagyok. De ez nem igy történt. Szeretett! Szerelmes volt belém! Ez elképzelhetetlen, hogy egy ilyen angyal szerelmes egy szörnyetegbe.
De mégis igaz volt. Mikor édes ajkai hozzá értek enyéimhez minden gondolat kiszállt a fejemből és csak ő maradt meg a csókunk amely egyre csak mélyült. Percekig lágyan csókolóztunk. Mikor elválltak ajkaink eljött az idő, hogy bevalljam neki azt is, hogy mi vagyok. Hiába gondoltam azt, hogy majd sikitva menekül el tőlem, Ő még mindig a karjaimba volt és nem volt rémület a tekintetében mikor meghallotta, hogy mi is vagyok. Csupán kiváncsiság. Azt mondta, hogy nem érdekli, hogy mi vagyok. Nem érdekli, hogy szörnyeteg vagyok. Mikor finoman megcsókolt jöttem rá, hogy tényleg nem érdekli hogy mi vagyok. Csak az érdekli hogy ki vagyok és hogy szeret. Végtelen boldogságot és szerelmet éreztem iránta.
Itt a fejezet vége. Remélem tetszett. Holnap vagy holnapután jön a kövi. Csak Edward szemszögű lesz valószinüleg.
2010. október 12., kedd
9/1. Szerelem
Sziasztok. Bocsi bocsi bocsi tudom, hogy vasárnapra igértem de nem volt időm feltenni. Tudom ez nem mentség és nem is mentegetni akarom magam. Megpróbálok mostantól heti 2-3 frisst hozni attól függ hogy lesz időm. Még egyszer bocsi hogy ennyi ideig nem irtam. Köszönöm az eddigi komiknak, nagyon jól esik hogy tetszik nektek remélem ez most se lesz másképp. Itt van a beigért Edward szemszögű fejezet :)
puszi Anita
(Edward szemszöge)
Egy újabb város, egy újabb költözés. Újra és újra várost kell válltsunk, újra és újra el kell játszuk hogy diákok vagyunk, hogy normális emberek vagyunk. Pedig egyáltalán nem vagyunk se emberek se normálisak. Én és a családom vámpirok vagyunk. Nem iszunk állat vért igaz de ettől még ugyanolyan szörnyetegek vagyunk mint mások. Legalábbis én. Hisz ki mondaná Esmere hogy szörnyeteg? Senki, én magam ölném meg ha ilyesmit mondana anyánkról. Vagy ki mondaná ezt a kis pötöm Aliceről? Ők mind jók, mind megtalálták már a párukat, mindegyikre egy boldog örökkévalóság vár.
Én vagyok az egyedüli a családból akinek nincs párja. Évekkel ezelőtt csatlakozott hozzánk Tanya. Ő a Denali Klán tagja. Úgy határozott egyszer, hogy velünk akar tovább élni. Mi mind befogadtuk őt. Persze mind tudtuk mire megy ki a játék. Azt gondolja hogyha velünk él akkor majd beadom neki a derekam.Millió egy alkalommal próbált meggyőzni, furfangosabbnál furfangosabb cselekkel próbált elcsábitani. Minden megpróbált már hogy beleszeressen. Ez sose fog előfordulni. Első sorban mert én nem szeretem őt és sose fogom szeretni, és második sorban mert én nem is vágyom a szerelemre.
Első nap az új suliban. Most Forksba költöztünk. Sok sok évvel ezelőtt jártunk már itt. Akkor Alice és Jasper nem volt még velünk. Most megint itt vagyunk. Az örökkévalóság egyedül nagyon is hosszú lehet. Néha nagyon elegem van már mindenből. Mégis újra és újra eljátszom hogy minden rendbe hogy boldog vagyok. Csakis Esmeért csinálom ezt.
Most éppen a menza felé megyek a testvéreimmel és Tanyaval. A tini lányok gondolatai szinte üvöltenek felém, miközben hallgatom Emmet hülyeségeit. Elképesztő hogy ennyi évesen is még mindig úgy viselkedik mint egy nagy gyerek. Nem tudtam már Emmet poénjaira figyelni mert akkor megláttam Őt. Gesztenyebarna haja lágy hullámokban omlott vállára, barna szemei szinte megbabonáztak amikor tekintetünk találkozott. Egyedül ült egy félreeső asztalnál. Gyorsan elkapta tekintetét rólam mikor érezte, hogy őt figyelem. Piros rózsák jelentek meg angyalarcán. Egyszerüen gyönyörű volt.Egész szünet alatt Őt figyeltem. Teljesen egyedül ült. Nem volt senki körülötte. És ami a legfurcsább, hogy a gondolatait se hallottam.
A szünetnek túl hamar vége lett. Ő elindult az órájára igy én is mentem a biológia terem felé. Leültem egy üres padba. Mielőtt belépett volna a tanár, belépett Ő. Hamar rájöttem, hogy mellém fog ülni, ugyanis ez volt az egyedüli üres pad a teremből. Az illatta bekúszott az orromba mikor lassan mellém lépdelt. Frézia illatta megbabonázott és ki akarta szedni a szörnyeteget belőlem. De ez nem volt fontos, szinte nem is éreztem a kaparást a torkomba. Csak az volt fontos hogy Ő biztonságba legyen, meg akartam óvni mindentől, hisz olyan törékeny.
Holnap hozom a többit. Igérem most nem tűnök el napokra. :D
puszi Anita
(Edward szemszöge)
Egy újabb város, egy újabb költözés. Újra és újra várost kell válltsunk, újra és újra el kell játszuk hogy diákok vagyunk, hogy normális emberek vagyunk. Pedig egyáltalán nem vagyunk se emberek se normálisak. Én és a családom vámpirok vagyunk. Nem iszunk állat vért igaz de ettől még ugyanolyan szörnyetegek vagyunk mint mások. Legalábbis én. Hisz ki mondaná Esmere hogy szörnyeteg? Senki, én magam ölném meg ha ilyesmit mondana anyánkról. Vagy ki mondaná ezt a kis pötöm Aliceről? Ők mind jók, mind megtalálták már a párukat, mindegyikre egy boldog örökkévalóság vár.
Én vagyok az egyedüli a családból akinek nincs párja. Évekkel ezelőtt csatlakozott hozzánk Tanya. Ő a Denali Klán tagja. Úgy határozott egyszer, hogy velünk akar tovább élni. Mi mind befogadtuk őt. Persze mind tudtuk mire megy ki a játék. Azt gondolja hogyha velünk él akkor majd beadom neki a derekam.Millió egy alkalommal próbált meggyőzni, furfangosabbnál furfangosabb cselekkel próbált elcsábitani. Minden megpróbált már hogy beleszeressen. Ez sose fog előfordulni. Első sorban mert én nem szeretem őt és sose fogom szeretni, és második sorban mert én nem is vágyom a szerelemre.
Első nap az új suliban. Most Forksba költöztünk. Sok sok évvel ezelőtt jártunk már itt. Akkor Alice és Jasper nem volt még velünk. Most megint itt vagyunk. Az örökkévalóság egyedül nagyon is hosszú lehet. Néha nagyon elegem van már mindenből. Mégis újra és újra eljátszom hogy minden rendbe hogy boldog vagyok. Csakis Esmeért csinálom ezt.
Most éppen a menza felé megyek a testvéreimmel és Tanyaval. A tini lányok gondolatai szinte üvöltenek felém, miközben hallgatom Emmet hülyeségeit. Elképesztő hogy ennyi évesen is még mindig úgy viselkedik mint egy nagy gyerek. Nem tudtam már Emmet poénjaira figyelni mert akkor megláttam Őt. Gesztenyebarna haja lágy hullámokban omlott vállára, barna szemei szinte megbabonáztak amikor tekintetünk találkozott. Egyedül ült egy félreeső asztalnál. Gyorsan elkapta tekintetét rólam mikor érezte, hogy őt figyelem. Piros rózsák jelentek meg angyalarcán. Egyszerüen gyönyörű volt.Egész szünet alatt Őt figyeltem. Teljesen egyedül ült. Nem volt senki körülötte. És ami a legfurcsább, hogy a gondolatait se hallottam.
A szünetnek túl hamar vége lett. Ő elindult az órájára igy én is mentem a biológia terem felé. Leültem egy üres padba. Mielőtt belépett volna a tanár, belépett Ő. Hamar rájöttem, hogy mellém fog ülni, ugyanis ez volt az egyedüli üres pad a teremből. Az illatta bekúszott az orromba mikor lassan mellém lépdelt. Frézia illatta megbabonázott és ki akarta szedni a szörnyeteget belőlem. De ez nem volt fontos, szinte nem is éreztem a kaparást a torkomba. Csak az volt fontos hogy Ő biztonságba legyen, meg akartam óvni mindentől, hisz olyan törékeny.
Holnap hozom a többit. Igérem most nem tűnök el napokra. :D
2010. október 2., szombat
8. Boldogság
Sziasztok. Bocsi, hogy megint ennyit kell várjatok a frissre de sok a házi és a tanulnivaló. Kezd az agyamra menni a suli, ezen kivül meg voltak valami problémáim is. Na mindegy nem terhellek a gondjaimmal. Itt a fejezet, remélem tetszeni fog, bár szerintem nem lett jó. Dobjatok meg egy pár komival, lehet jó is és rossz is, nem haragszok meg :D.És ha minden igaz akkor a kövi fejezet már a másik szemszögből lesz. :)valamint lehet hogy már ma este jön is
Jó olvasást.
puszi Anita
Reggel mikor felébredtem a nap hét ágra sütött, a madarak csiripeltek és egyetlen egy felhő se volt az égen. Mintha a természet is az én boldogságomat tükrözte volna. Egy pár percig feküdtem még szerelmem mellkasán, élveztem közelségét és azt ahogy magához ölelt. Soha életembe nem voltam még ilyen boldog. Nem is álmodtam volna, hogy ez egyszer nekem is megadatik. Hogy őszinte legyek sose kivántam azt hogy megtapasztaljam ezt az érzést.
Mikor még kicsi voltam azt láttam, hogy a szüleim szerették egymást és anyu pedig tönkretette aput mikor elment és elvitt engem is magával. Tudom, hogy apu még most sem felejtette el teljesen őt. Remélem, hogy ő is egyszer megtalálja a boldogságát, a szerelmet egy másik nő mellett, aki megérdemelné őt. Aztán a suliba csak diákszerelmeket láttam, ami annyit jelentett hogy egyik nap ezzel voltak másik nap már a másikkal.
Utána pedig...megtörtént az az éjszaka. Az teljesen összetörte bennem még azt a kevéske reményt is. Most már rájöttem, hogy nem kell minden férfit úgy kategorizálni mint ....azt a ...férfit. De nem akarok most ezekre gondolni. Gyorsan elhesegettem a múltam sötét képeit és csakis szerelmemre gondoltam aki már ki is találta hogy fent vagyok, mert édes puszikkal lepte be arcomat. Én pedig sóhajtozva élveztem kényeztetését.
- Jó reggelt - lehelte az ajkaimra és kaptam tőle egy mézédes csókot.
- Jó reggelt - válaszoltam miután valamilyen szinten lecsillapodott a szivveresem, amin kedvesem mosolygott. Szinte én is hallottam a saját szivverésemet. Kizárt hogy Ő ne hallotta volna.
Órákig heverésztünk még az ágyban, egymás karjaiba. Az idő nagy részében az ajkaink szerelmes csókokban forrtak össze. Elképesztően boldog voltam. Úgy éreztem én vagyok a legboldogabb nő ezen a világon. Az idilli pillanatot kedvesem telefonjának csörgése zavarta meg.Megnézte a kijelzől és mosolyogva emelte a füléhez a készüléket.
- Szia Alice, mond mit akarsz. - mosolyogva hallgatta Alice szóáradatát. Perceken keresztül csacsogott valamit Edwardnak. El se tudtam képzelni vajon mire próbálja rávenni kedvenc bátyját. - Rendben Alice. Megkérdezem és utána eldöntjük. Szia - köszönt el gyorsan mielőtt még mondhatott volna valamit.
- Mit akart Alice? - kérdeztem kiváncsian.
- Szeretnék ha átmennénk ma hozzánk. Esme és Carlisle nagyon várják már, hogy megismerhessenek. - mondta kérlelő szemekkel. Gondolkozás nélkül vágtam rá,hogy igen. Én is meg akartam ismerni kedvesem szüleit.
- És....Tanya? -kérdeztem félve. Nem is gondoltam rá, hogy Tanya is ott lesz.Nem akartam látni. Valamiért ösztönösen féltem tőle, és attól, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy tönkretegye szerelmünket.
- Ne aggódj szerelmem - mondta nyugtatóan - Tanya nem lesz ott. És ha ott is lenne nem engedném hogy bármit is tegyen ellened, vagy ellenünk - mintha csak a gondolataimba olvasott volna.
Megreggeliztem, letussoltam és utána percekig álldogáltam a szekrényem előtt azon gondolkozva, hogy mit is kéne felvegyek. Végül egy fekete szoknyára, egy piros blúzra és egy fekete kiskabátra esett a válaszásom. Felvettem még egy hosszú szárú csizmát hozzá. A hajamat szabadon engedtem. Miután úgy éreztem, hogy kész vagyok lassan, nehogy elessek, lesétáltam a lépcsőn.
- Gyönyörű vagy - suttogta Ő mikor meglátott. E bók utána arcom színét még egy érett paradicsom is megirigyelte volna. Mikor mellé értem egyből átölelt és lassan közeledett ajkaim felé. Alig vártam már, hogy ajkaink összeforrjanak.Nem voltam képes elszakadni édes ajkaitól.
Nagy nehezen erőt vettünk magunkon és elindultunk. Egész uton féltem. Mi lesz ha majd Esmeéknek nem tetszem majd? Ha majd nem tartanak méltónak arra hogy Edward szerelme legyek? Ilyen gondolatok voltak egész uton a fejembe, miközben egyre erősebben szoritottam Edward kezét. Biztos voltam benne hogyha ember lenne már rég eltörtem volna az ujjait. Mikor odaértünk Edward kiszállt a kocsiból, megkerülte azt és kinyitotta nekem is az ajtót.
- Szerelmem, ne aggódj, nem lesz semmi baj - duruzsolta a fülembe. Minden másról megfeledkeztem. Csak Ő létezett már és senki más. Hittem neki, tudtam, hogy ameddig ő mellettem lesz nem lesz semmi baj. Igy hát kézen fogva lépdeltünk el a házig.
A Cullen ház gyönyörű volt. Nincsenek szavak rá. Mikor beléptünk a nappaliba hat aranybarna szempár szegeződött ránk.
- Bella - sikkantotta boldogan Alice miközben a nyakamba vettette magát. - Én úgy örülök nektek, biztos voltam benne, hogy együtt lesztek , én tudtam tudtam tudtam - és mondta tovább a magáét miközben magához szoritott. Én is boldogan öleltem magamhoz.
Miután nagy nehezen Alice lemászott a nyakamból meg figyeltem Esmet és Carlislet. Mindketten gyönyörűek voltak és az ajkaikon lévő mosoly csak még szebbé tette őket. Minden félelmem alaptalan volt.Mindketten nagyon kedvesek voltak és mindannyian máris úgy viselkedtek mintha a család tagja lennék. A délután kellemeses telt Cullenék társaságában. Csak estefelé vitt haza szerelmem. Kétségkivül én vagyok a legboldogabb nő a világon amiért van Ő mellettem van és szeret , valamint amiért belecsöppentem egy ilyen szerető családba.
Jó olvasást.
puszi Anita
Reggel mikor felébredtem a nap hét ágra sütött, a madarak csiripeltek és egyetlen egy felhő se volt az égen. Mintha a természet is az én boldogságomat tükrözte volna. Egy pár percig feküdtem még szerelmem mellkasán, élveztem közelségét és azt ahogy magához ölelt. Soha életembe nem voltam még ilyen boldog. Nem is álmodtam volna, hogy ez egyszer nekem is megadatik. Hogy őszinte legyek sose kivántam azt hogy megtapasztaljam ezt az érzést.
Mikor még kicsi voltam azt láttam, hogy a szüleim szerették egymást és anyu pedig tönkretette aput mikor elment és elvitt engem is magával. Tudom, hogy apu még most sem felejtette el teljesen őt. Remélem, hogy ő is egyszer megtalálja a boldogságát, a szerelmet egy másik nő mellett, aki megérdemelné őt. Aztán a suliba csak diákszerelmeket láttam, ami annyit jelentett hogy egyik nap ezzel voltak másik nap már a másikkal.
Utána pedig...megtörtént az az éjszaka. Az teljesen összetörte bennem még azt a kevéske reményt is. Most már rájöttem, hogy nem kell minden férfit úgy kategorizálni mint ....azt a ...férfit. De nem akarok most ezekre gondolni. Gyorsan elhesegettem a múltam sötét képeit és csakis szerelmemre gondoltam aki már ki is találta hogy fent vagyok, mert édes puszikkal lepte be arcomat. Én pedig sóhajtozva élveztem kényeztetését.
- Jó reggelt - lehelte az ajkaimra és kaptam tőle egy mézédes csókot.
- Jó reggelt - válaszoltam miután valamilyen szinten lecsillapodott a szivveresem, amin kedvesem mosolygott. Szinte én is hallottam a saját szivverésemet. Kizárt hogy Ő ne hallotta volna.
Órákig heverésztünk még az ágyban, egymás karjaiba. Az idő nagy részében az ajkaink szerelmes csókokban forrtak össze. Elképesztően boldog voltam. Úgy éreztem én vagyok a legboldogabb nő ezen a világon. Az idilli pillanatot kedvesem telefonjának csörgése zavarta meg.Megnézte a kijelzől és mosolyogva emelte a füléhez a készüléket.
- Szia Alice, mond mit akarsz. - mosolyogva hallgatta Alice szóáradatát. Perceken keresztül csacsogott valamit Edwardnak. El se tudtam képzelni vajon mire próbálja rávenni kedvenc bátyját. - Rendben Alice. Megkérdezem és utána eldöntjük. Szia - köszönt el gyorsan mielőtt még mondhatott volna valamit.
- Mit akart Alice? - kérdeztem kiváncsian.
- Szeretnék ha átmennénk ma hozzánk. Esme és Carlisle nagyon várják már, hogy megismerhessenek. - mondta kérlelő szemekkel. Gondolkozás nélkül vágtam rá,hogy igen. Én is meg akartam ismerni kedvesem szüleit.
- És....Tanya? -kérdeztem félve. Nem is gondoltam rá, hogy Tanya is ott lesz.Nem akartam látni. Valamiért ösztönösen féltem tőle, és attól, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy tönkretegye szerelmünket.
- Ne aggódj szerelmem - mondta nyugtatóan - Tanya nem lesz ott. És ha ott is lenne nem engedném hogy bármit is tegyen ellened, vagy ellenünk - mintha csak a gondolataimba olvasott volna.
Megreggeliztem, letussoltam és utána percekig álldogáltam a szekrényem előtt azon gondolkozva, hogy mit is kéne felvegyek. Végül egy fekete szoknyára, egy piros blúzra és egy fekete kiskabátra esett a válaszásom. Felvettem még egy hosszú szárú csizmát hozzá. A hajamat szabadon engedtem. Miután úgy éreztem, hogy kész vagyok lassan, nehogy elessek, lesétáltam a lépcsőn.
- Gyönyörű vagy - suttogta Ő mikor meglátott. E bók utána arcom színét még egy érett paradicsom is megirigyelte volna. Mikor mellé értem egyből átölelt és lassan közeledett ajkaim felé. Alig vártam már, hogy ajkaink összeforrjanak.Nem voltam képes elszakadni édes ajkaitól.
Nagy nehezen erőt vettünk magunkon és elindultunk. Egész uton féltem. Mi lesz ha majd Esmeéknek nem tetszem majd? Ha majd nem tartanak méltónak arra hogy Edward szerelme legyek? Ilyen gondolatok voltak egész uton a fejembe, miközben egyre erősebben szoritottam Edward kezét. Biztos voltam benne hogyha ember lenne már rég eltörtem volna az ujjait. Mikor odaértünk Edward kiszállt a kocsiból, megkerülte azt és kinyitotta nekem is az ajtót.
- Szerelmem, ne aggódj, nem lesz semmi baj - duruzsolta a fülembe. Minden másról megfeledkeztem. Csak Ő létezett már és senki más. Hittem neki, tudtam, hogy ameddig ő mellettem lesz nem lesz semmi baj. Igy hát kézen fogva lépdeltünk el a házig.
A Cullen ház gyönyörű volt. Nincsenek szavak rá. Mikor beléptünk a nappaliba hat aranybarna szempár szegeződött ránk.
- Bella - sikkantotta boldogan Alice miközben a nyakamba vettette magát. - Én úgy örülök nektek, biztos voltam benne, hogy együtt lesztek , én tudtam tudtam tudtam - és mondta tovább a magáét miközben magához szoritott. Én is boldogan öleltem magamhoz.
Miután nagy nehezen Alice lemászott a nyakamból meg figyeltem Esmet és Carlislet. Mindketten gyönyörűek voltak és az ajkaikon lévő mosoly csak még szebbé tette őket. Minden félelmem alaptalan volt.Mindketten nagyon kedvesek voltak és mindannyian máris úgy viselkedtek mintha a család tagja lennék. A délután kellemeses telt Cullenék társaságában. Csak estefelé vitt haza szerelmem. Kétségkivül én vagyok a legboldogabb nő a világon amiért van Ő mellettem van és szeret , valamint amiért belecsöppentem egy ilyen szerető családba.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)