21. fejezet

(Bella)

Már hajnalodott amikor szerelmem hazavitt. Gyönyörű volt ez az éjszaka. Annak ellenére, hogy el kellett meséljem neki az egészet, a múltam nem, hogy közénk állt, hanem csak még szorosabbá fonta a köztünk lévő érzéseket. Kora reggel, mikor hallottuk lent a készülődést, Ed is hazament. Gyors zuhanyzást, egy még gyorsabb öltözködés követte, majd lementem elbúcsúzni anyáméktól. Tiltakoztak amikor apu felajánlotta, hogy kivisszük őket  a reptérre. Anyu futólag átölelt, majd elmentek.

Szomorúan néztem utánuk. Igaz, hogy nem akartam velük menni, de szeretem anyut és fáj amikor érzem, hogy ő nem viszonozza az érzéseimet. Talán ő is viszont szeret, de ezt nem mutatja ki és ez lassan, de biztosan gyilkolja az én érzéseimet is. Apu kezét éreztem a vállamon, amint gyengéd erőszakkal próbál maga felé fordítani. Csak most vettem észre, hogy a könnyek megállíthatatlanul törték elő szorosan összezárt szémhéjaim alól. Apu felé fordultam és hozzábújtam. Percekig álltunk így összeölelkezve meddig valamennyire lenyugodtam. Utána bementünk a házba és én nekiálltam reggelit készíteni.

Reggeli után felmentem a szobámba és nekiálltam tanulni. Még egy hónap van hátra a suliból és nem akarom most elrontani a jegyeimet. Ed is felhívott, hogy elmegy vadászni, de estére jön hozzám. Ezek után próbáltam a tanulásra koncentrálni, de sokkal nehezebben ment. Újra és újra eszembe jutott az együtt töltött idő és annyira belemélyedtem az álmodozásban, hogy egy idő után feladtam a próbálkozást, hogy a matekre figyeljek. A tegnap éjszaka egy percet se aludtam, úgyhogy hamarosan elnyomott az álom.

Gyönyörűnek indult az álmom. A rétünkön voltunk szerelmemmel. A nap hét ágra sütött és én szinte nyálcsorgatva legeltettem a szememet meztelen felsőtestén. A látvány már nem volt elég ezért közelebb araszoltam hozzá és a kezeimmel is kitapogattam az előbb megcsodált izmokat. Lassan az ajkaink is találkoztam és gyengéd mégis szenvedélyes csókban forrtunk össze. Ekkor egy ironikus kacajt hallottunk az erdő széléről. Mindketten odapillantottunk, de mikor megláttam ki az aki figyel minket elakadt a lélegzetem. A szőke lófarokba kötött haj, a vérvörös szemek, a szadista vigyor az arcán. Tudtam ki ő. Még ha nem is láttam tisztán akkor az arcát ezer közül felismerném. Szerelmem is megfeszült mellettem, ebből következtettem, hogy ő is rájött, hogy ki ez. Elengedett és elindult felé. A férfi is megindult felénk és nekitámadt szerelmemnek. Éles sikoly hagyta el a torkomat, amikor láttam, hogy Ed elveszti a csatát és a férfi elkezd felém közeledni.

Ekkor felébredtem. A szobámba már sötét volt, tehát átaludtam az egész napot. A könnyek ismét záporozni kezdtek szemeimből.

- Bella, kicsim, mi a baj? - kérdezte aggódva szerelmem. Zokogva bújtam hozzá és nem törődve egyre jobban növekvő aggodalmával szorítottam magamhoz. Féltem, rettegtem, hogy elveszíthetem őt csakúgy mint álmomban. Nem akartam soha többé elengedni. Nem akartam, hogy bármi baja essen miattam. Szerelmem beláthatta, hogy most semmit se fog kiszedni belőlem, úgyhogy ő is csak magához szorított és nyugtatólag simogatni kezdte a hátamat. Percekig ültünk így, míg valamelyest lecsillapodott a zokogásom. - Most már elmondod mit álmodtál, ami ennyire felzaklatott?

- Azt álmodtam, hogy a rétünkön voltunk.... amikor ... a fák közül kilépett az a ... vámpir és... te összeverekedtél vele... de ... vesztettél és ő ... közeledni kezdett felém - suttogtam miközben újra sírni kezdtem. Éreztem, hogy szerelmem megfeszül.

- Ne aggódj szerelmem. Soha többé nem fog bántani téged. Én itt vagyok és megvédelek bármi áron. - ahelyett hogy megnyugodtam volna még jobban elkezdtem sírni. - Mi a baj?

- Hát épp ez az. Nem akarom, hogy miattam kerülj veszélybe. Nem akarom ...

- Miről beszélsz? Gondolod, hogy csak úgy elnézném, karba tett kézzel, hogy téged bánt bárki is? Gondolod, hogy hagynám hogy bármi bajod essen? Nem számit, ha az életem kerül veszélybe. Nem számit, mert nélküled úgysem tudnék már létezni. Te vagy az aki megtanítottál szeretni, aki megmentettél és szeretsz minden hibámmal együtt. Soha nem tudnálak elengedni és hagyni, hogy bárki is bántson. Soha. Érted? Soha, soha. - suttogta a végét már a fülembe miközben ismét szorosan magához ölelt. Én is átöleltem és pár könnycsepp csordult végig az arcomon. - Szeretlek.

- Én is szeretlek. - suttogtam és lágyan hozzáérintettem ajkaimat az övéihez.

Csókunk elmélyült és lassan hátradöntött az ágyon. Levegő után kapkodva szakadtam el édes ajkaitól, mire ő áttért a nyakam csókolgatására. Lassan szabadított meg a ruháimtól, és minden felszabaduló bőrfelületet csókokkal hintett tele. Miután teljesen levetkőztetett ismét megcsókolt. Én is elkezdtem kigombolni az ingét, de annyira remegett a kezem, hogy csak nehezen végeztem vele. Letoltam a vállairól majd ajkaitól elszakadva csókokkal hintettem tele a nyakát. Nem engedte, hogy ennél tovább menjek.

- Ez a te éjszakád - suttogta majd lejjebb haladt.

Lágyan csókolta végig újra és újra a testemet, a lepedőbe kapaszkodva remegtem minden apró érintésére. Felsikoltottam amikor lágyan hozzáérintette nyelvét legérzékenyebb pontomhoz. Lassan sodort a gyönyör felé. Próbáltam visszafolytani a nyögéseimet, de nem igazán sikerült. A hajába túrtam miközben a testemet elöntötte a gyönyör. Percekig ziháltam alatta, miközben ő a nyakamat hintette tele édes csókokkal.

- Akarlak - súgtam a szemébe pillantva. Éreztem, hogy ő is akar.

- Biztos vagy benne? - kérdezte meg mégegyszer. Bólintottam.

Gyorsan szabadult meg maradék ruhájától és feküdt vissza rám. Megcsókolt, majd a szemembe pillantott. Elsuttogta, hogy szeret, majd lassan belém hatolt. Lehunytam a szemem. Kicsit fájt, de a kezdeti fájdalom hamar elmult és helyét vette a gyönyör. Felpillantottam rá és láttam, hogy aggodalmasan figyel. Megcsókoltam miközben mozgásra ösztönöztem.

Lassan mozgott bennem, miközben ajkaink szenvedélyes csókban forrtak össze. A gyönyör pillanatában ismét megcsókolt, miközben a körmeimmel az oldalát karmoltam végig. Percekig, ha nem órákig maradtunk még így összeölelkezve. Végül legördült rólam, majd szorosan magához húzott. Apró csókokat váltottunk majd egy dalt kezdett dúdolni, amitől pár pillanat alatt elnyomott az álom.



Nos, ennyi lenne. Remélem tetszett. Friss lesz amint összegyűlt pár komi.
Szeretnétek Ed szemszögöt is ebből? :D
Köszi az előzőhöz kapott komit :)
puszi mindenkinek,
Anita

20. fejezet

(Bella)

- Ne itt - suttogtam, mikor láttam, hogy szólásra nyitja száját - menjünk inkább a rétünkre.

Bólintott és a karjaiba véve lépkedett el velem az erdőig. Ott aztán gyorsabb tempóra váltott. Az arcom a vállába fúrtam és most az egyszer azt kivántam, bárcsak sose érne véget ez a pillanat. Féltem. Féltem, hogy most lehetek hozzá utóljára ilyen közel és, hogy miután megtudja az egész igazságot rólam, undorodni fog, és látni sem akar soha többé.

Ezt az aggodalmamat elmondtam egyik csajos estén Alicenek és Rosenak, de mindketten nyugtatni próbáltak, hogy Ed biztos megérti majd. Még szorosabban öleltem amikor megállt a rétünk szélén. Felemeltem a fejem és miután a szemébe pillantva csakis aggodalmat láttam, hozzá hajoltam és lassú csókban forrtunk össze. Fájt a szívem a gondolatra, hogy lehet ez az utolsó csókunk.Nehezen, de elszakadtam édes ajkaitól és miután lerakott a földre körbenéztem a réten. A Hold fénye gyönyörűen ragyogta be a rétet. Leültem a földre és miután Ed is helyet foglalt mellettem belekezdtem a cseppet sem szépnek igérkező történetbe.

Mindent elmondtam neki. Újra a szemeim előtt pergett le minden pillanat abból az éjszakából. És az azután következő évekből. Minden érzés, minden fájdalom. Most először öntöttem ki a lelkem ennyire valaki előtt. Most először meséltem el mindent így ahogy tettem. Ed már a történet közepén felpattant és idegesen járkált. Még mindig bennem volt a félelem, hogy talán nem fogja elfogadni ezt és, hogy el fog hagyni. Mikor befejeztem a mesélést Ő is megállt nekem háttal és láttam, hogy a teste minden izma meg van feszülve. Már látni sem akar.

- Kérlek, Edward.... kérlek - magam sem tudtam mire is kértem pontosan, de sírós hangomra rögtön megfordult és leült vissza mellém.

Az ölébe húzott és átölelt miközben nyugtatni próbált. Ettől csak még jobban zokogtam. Mikor valamelyest lecsillapodtam, felnéztem rá és a szemébe pillantva nem láttam benne sem utálatot, sem undort. Amitől féltem nem következett be. Mintha csak kitalálta volna a gondolataimat, rögtön magyarázni kezdett, hogy miért is viselkedett úgy. Ezek után én próbáltam lenyugtatni őt. Elhittem neki, hogy most azonnal megkeresné azt az állatot aki ezt tette velem, de én csak el akartam felejteni mindent és boldog lenni mellette. Miután ezt vele is megosztottam, láttam, hogy a gyilkos tűz a szeméből eltünik és a helyét átveszi a végtelen szerelem.

Elfeküdtünk a fűbe és egymás karjaiba néztük a csillagokat, néha apró csókokat váltva. Most voltam csak igazán boldog. Az egyetlen amitől féltem, hogy nem fog már szeretni ezek után. De ez nem következett be. A szerelmünk és a kapcsolatunk csak még szilárdabbá vált. Ennek ellenére tudtam, hogyha bármikor találkozna vele darabokra tépné, de én csak abban reménykedtem, hogy ez sose fog bekövetkezni. Boldog voltam, mert mostmár tényleg semmi sem állhat a szerelmünk útjába. Akkor este még fogalmam sem volt, hogy mekkorát tévedek...




Ezt a dalt hallgattam meddig írtam http://www.youtube.com/watch?v=pStFMcHFeYs
Köszönöm az előző fejezethez kapott komikat :)
puszi mindenkinek
Anita