2016. január 22., péntek

53. fejezet

- Igen Jacob. Mit akarsz mondani nekem? - fordult felé mosolyogva Bella.

Edward kaján mosolyra húzta ajkait. Biztos volt benne, hogy szerelme is épp olyannyira furcsának és lehetetlennek fogja találni Jacob bevésődését mint ő. Bár kezdett beletörődni és kiverni a fejéből a gyilkos gondolatokat a férfivel szemben, azért ha komolyan belegondolt még mindig rettenetes düh kerítette hatalmába. Nem létezik - gondolta sokszor - hogy a férfi, akire hónapokon keresztül gyűlölettel és féltékenységgel gondolt, és akibe még azután is kételkedett miután megtudta, hogy Bella terhessége tőle van, ugyanaz a férfi most a lányát akarja. Tény, hogy egyre inkább elfogadta a jelenlétét az igazság kiderülése után, de azért mégis. A lánya még csak egy baba. Milyen elvetemült tudná többnek látni, mint ennyinek, egy pár napos babának?

- Hát, tudod... ez az egész teljesen váratlanul történt. Én... én nem is tudtam elképzelni, hogy ilyesmi előfordulhat, legalábbis nem velem. Vagy... vagy, hogy így - nyögte ki hosszas csend után Jacob. Félt Bella reakciójától. Edward is rettenetesen ideges lett azután, hogy kiolvasta az érzéseit. De ő igazán nem tehetett róla. Nem tervezte, még csak nem is vágyott erre a mindent elsöprő érzésre. Minden ellenére még mindig nem érti azért Edward felháborodását. Elvégre ő nem úgy néz Scarlettre mint egy nőre. Messze sem. Számára, legalábbis jelenleg, Scarlett olyan volt, mint a nap, mint a csillagok. Örök, vezérlő fény, áldás, akit imádni, értékelni, védeni kell. 

Bella érdeklődve nézte az érzéseket amik legjobb barátja arcán suhantak végig. Félelem, értetlenség, meghökkent csodálkozás, aztán felháborodás, s végül, legnagyobb meglepetésére Bella szeretetet talált. Jacob arcán átszellemült kifejezés vette helyét a felháborodásnak. Szeretetet, csodálatot, elérzékenyülést látott tekintetében. Nem értette mi történhetett. Aztán egyszer csak megvilágosodott és elmosolyodott. Hát persze - gondolta Bella. Tudja már, hogy mi történt. Hisz látta ezeket az érzéseket a többi vérfarkas arcán. Jacob bevésődött. Megtalálta élete, szíve párját. Az élet - érezte Bella - egyre csodálatosabban alakul mindannyiuk számára. 

- Jacob! Úgy örülök neked. Látod, bármennyire hitetlen is voltál a bevésődéssel kapcsolatban veled is megtörtént végre - nevetett Bella miközben erőteljesen magához szorította elmélkedéséből kizökkentett férfit, ezzel a tettével még inkább zavarba ejtve őt. És a többieket is mellesleg. Az egész család összegyűlt megnézni, egyesek kajánkodva, egyesek sajnálkozva, az újszülött vámpír és a hibás vérfarkas összecsapását. Csakhogy ez az összecsapás elmaradni látszott Em és Edward legnagyobb keserűségére.

- Ez a lány megőrült? - kérdezte meghökkenve Em. Kérdést, amit a másodperc töredéke múlva hitvese jókora nyaklevessel jutalmazott.

- Hogyhogy? - bontakozott ki értetlenül Bella Jacob sopánkodó öleléséből. - Nem értelek, Emmet. Miért zavar az téged, hogy a legjobb barátom bevésődött? - nézett rá idegesen a nő.

- Téged is zavarni fog amikor megtudod, hogy kibe - kotyogott közbe Edward. 

- Már miért zavarna? - nézett értetlenkedve körbe Bella, majd Jacob felé fordult. - Jacob, ugye tudod, hogy én, hozzájuk képest örülök neked. Csakis az tudna zavarni, ha ő nem érezne irántad ugyanígy. De... ugye nem egy vámpírba szerettél bele és azért van mindenki így kiborulva? - nevetgélt Bella, bár hamar rájött, hogy ő az egyetlen aki viccesnek találja eme kérdését, annak ellenére, hogy Emmet halványan elmosolyodott.

- Bella - kezdett bele Jacob - te tudod, hogy a bevésődés nem tőlünk függ. Nem mi döntjük el, hogy ki lesz az a bizonyos személy akit kiválasztunk magunk mellé. Én ezt nem terveztem, nem is lehetett volna. De abban a pillanatban amikor megláttam őt rájöttem, hogy miről is szól ez az egész. Azt éreztem, hogy az egész életem megváltozott, és mindennek a középpontjába ő került. Nem mint nő, semmiképp sem mint nő, legalábbis egyelőre nem. Egyszerűen csak ő. A boldogsága. 

- Te... te bevésődtél a lányomba? - szakította félbe meghökkenve Bella, mire Jacob csak bólintani tudott. 

Az egész család kiváncsian fürkészte a jelenetet. Edward magabiztosan és fölényesen pillantott Jacobra mikor Bella járkálni kezdett. Bár nem teljesen úgy indult ahogyan a férfi elképzelte, reménykedett, hogy legalább egy kicsit kergeti meg szerelme a kutyát, de azért még így is biztos volt benne, hogy Bella is egyetért majd vele. Bár próbált engedékeny, megértő lenni, legszívesebben elkergette volna már az első pillanattól kezdve Jacobot.

Bella viszont másképp látta a dolgokat, Edward legnagyobb értetlenségére. Bár őt is meglepte a dolgok eme fordulata, úgy érezte, hogy nem foszthatja meg legjobb barátját ettől az érzéstől. Ismerte Jacobot évek óta. Tudta milyen ember, és azt is tudta, hogy mit jelent ez a bevésődés. Ha elszakítanák a férfit a lelke választottjától életének értelme is megszűnne. Nem tehette ezt vele. De mi lesz majd, ha Scarlett nem fog idővel, miután felnő beleszeretni Jacobba? - gondolta Bella aggódva. Mit tenne barátjával az, hogy lássa a szeretett személy más férfi mellett? Bár tudta, hogy most még nem a nőt látja benne, de egyszer annak is elfog jönni az ideje. De Scarlett nem egy vérfarkas. Ő nem vésődhet bele Jacobba. Egy napon lehet, hogy szerelmes lesz. Lehet, hogy sose fogja Jacobot férfiként látni. Félt, Bella nagyon félt attól, hogy ez a helyzet milyen drámákat is hozhat majd az életükbe. 

- Jacob, te arra gondoltál, hogy mi lesz ha majd ő nem érez ugyanígy irántad? - adott hangot aggodalmának a nő, teljes mértékbe meglepve ezzel az egész családot, beleértve a szóban forgó férfit is.

- Hogy mi van? - szólalt meg fennhangon Edward is. - Te ezt egyáltalán normálisnak találod? Normálisnak találod, hogy egy huszonéves vérfarkas szerelmes legyen az alig párnapos gyerekünkbe?

- Vedd le a hangerődet Edward - nézett keményen a szemébe Bella. - Hogy normálisnak találom-e vagy sem az már nem kérdés. A bevésődés megtörtént. A lányom igen, még csecsemő, de pár év múlva felnőtt nővé fog változni. Igenis örülnék neki, ha ő is hasonlóan érezne Jacob iránt. Jacob egy fantasztikus ember. Biztos vagyok benne, hogy soha, soha semmi olyat nem akarna ami a lányomnak rossz lenne. Sem most, sem a jövőbe, soha. De az is lehet, hogy a lányom nem fog soha beleszeretni. Talán szerelmes lesz egy másik férfibe. És ez Jacobnak a végét jelentené.

- Már megbocsáss Bella, hogy nem az ő boldogságát helyezem a lányomé fölé - szólt közbe szarkasztikusan Edward.

- Én sem helyezem senki boldogságát a gyerekeim boldogsága felé, Edward - kiáltott rá mérgesen Bella. - De nem vagyok egy érzéketlen nő. Imádom a lányomat és a fiamat, de szeretem Jacobot is. Nem szeretném azt látni, hogy tönkreteszi ez a bevésődés. Te ezt nem érted, és úgy látom, hogy nem is akarod megérteni. Fogalmad sincs, hogy milyen mély érzéseket jelent ez. Én csak aggódom, félek, hogy nagyon sok probléma alakulhat majd ki ez az egész miatt.

- Nem kell aggódj Bella. Én azt akarom, hogy Scarlett boldog legyen. Hogy évek múlva ez mellettem, vagy valaki más mellett valósul meg az nem számít. Én mindig mellette leszek amikor és amilyen formába szüksége lesz rám - mondta nyugtatólag Jacob.

- Tökéletes - morogta Ed, s ugyanabban a pillanatban sírt fel Scarlett. 

Egyszerre Jacob, Bella és Edward indultak felé. Bella a karjaiba vette és finoman ringatni kezdte. Pillanatok múlva Anthony is felsírt s apja felé nyújtotta karjait. Scarlett lassan megnyugodva körbenézett és Edward legnagyobb meglepettségére Jacob felé nyújtotta kezecskéjét. A más pillanatokban félelmetes és erőteljes vérfarkas arcán bamba mosoly és elérzékenyült kifejezés ült ki miközben gyengéden hatalmas tenyerébe vette a felé nyújtott kezet. Szinte elveszett benne. Ezen ő is és Bella is elmosolyodtak. Edward csak fújtatott magába, ezzel magára vonva szerelme neheztelő tekintetét is. Miután a két baba ismét álomba szenderült visszamentek a többiekhez a nappaliba.

- Edward, beszélni szeretnék veled. Négyszemközt. És természetesen négyfülközt is - mondta Bella rögtön, körbenézve.

Az egyetlen lehetőséget választották ahhoz, hogy senki se hallja azt amiről folyni fog a valószínűleg vita, és befutottak az erdő fái közé. A folyónál álltak meg, ahol alig pár röpke órával ezelőtt szeretkeztek. Annak ellenére, hogy a szülés és az átváltozását követően Bella úgy érezte, hogy minden rendben lesz kettejük között, most ismét kétségek kezdték hatalmukba keríteni. Úgy érezte, főleg látva vehemens ellenszenvét Jacobbal szemben, hogy ismét egy idegen mellett van.

- Elmondanád, hogy mi volt ez az egész az előbb? - kérdezte enyhe szemrehányó éllel hangjában a nő, méginkább felborzolva az amúgy is ingatag lábon álló kedélyeket.

- Tehát csak nekem kell magyarázkodnom? Jacobnak még csak megjegyzést sem tettél, sőt, csak az érdekelt, hogy ő vajon mit fog érezni engem meg most kérdőre vonsz? - nézett rá megrökönyödve a férfi.

- Te tényleg nem érted, hogy ez nem tőle függ? A vérfarkasok nem tudják ezt kontrollálni. Ez valami ami jóval hatalmasabb mint az akaratuk. Mint bármilyen más érzelem. Mint bármilyen másik lény szeretete, szerelme másik iránt. Ezt nem tudják megváltoztatni. Csak akkor fog megszűnni amikor a farkas meghal, nem előbb. Minek tettem volna megjegyzéseket egy olyan tényre amit ő nem tudott befolyásolni? Téged meg azért vonlak kérdőre, mert nem ismerek rád. Mikor váltál ennyire lehetetlenné? Ennyire érzéketlenné? Te, jobban mint bárki más kéne tudjad, hogy mi van Jacob fejében. Tudod, hogy sosem csinálna semmi rosszat a lányunknak, mert ez a kapocs által hamarabb taszítaná önmagát a boldogtalanságba, vagy bármi rosszba minthogy megengedje, hogy Scarlettnek bármi baja essen. És te akkor is így viselkedsz - fakadt ki Bella.

- Értem Bella. Tudom, hogy nem tudja megváltoztatni. Tudom, hogy nem tőle függ. De akkor is, az én lányomról van szó. Hónapokon keresztül voltam féltékeny rá miattad. Igen, - folytatta mikor Bella közbe akart szólni - tudom, hogy nem volt köztetek semmi, de akkor is. És most csak úgy egyszerűen bevésődik a lányomba és máris többet akar mint amennyit valaha is akartam volna neki adni. Nem beszélve arról, hogy innentől kezdve örökké része lesz az életünknek. 

- De csak próbálnád megismerni igazán Edward. Sosem adtál arra esélyt neki, hogy megismerkedjetek. Azt sem tudod, hogy milyen ő.

- Igen, ezt is tudom. De azokat az érzéseket, az ellenszenvet iránta nem lehet úgy egyik napról a másikra eltörölni.

- Igazad van - mondta beletörődően Bella. - Én sem felejtettem el azt, hogy nem bíztál bennem. Hogy lekurváztál. 

Mielőtt bármit is mondhatott volna még Edward, mellettük megjelent Victoria. 

- Gyertek vissza. Alicenek látomása volt és nem akarja elmondani ameddig nincs jelen az egész család.

Mindketten felsóhajtottak majd visszaindultak. A nappaliban jelen volt mindenki, beleértve Jacobot és az éppen ébredező babákat is. Alice aggódva nézett bele a semmibe. Valami nagyon nem volt rendben. Bella ezt rögtön érezte amikor barátnéja szemébe nézett.

- Vendégünk lesz - szólalt meg Alice vészjósló hangon.





Remélem tetszett! És azt is, hogy még vagytok itt akik olvassátok a történetem! Kérlek jelezzétek valamilyen formában, hogy még vagytok, hogy van-e kiért feltegyem a következőt! :)

Szeretnék bocsánatot kérni a rengeteg idő miatt amióta nem volt friss. Egyszerűen nem tudtam, hogy mit kezdjek ezzel a történettel és szükségem volt egy szünetre hogy rájöjjek, merre fog haladni ez az egész. Lehet, hogy a következő fejezetek nem lesznek annyira happy részek, de azért a vége, amit még nem tudok, hogy hogy fog alakulni, az lesz. Mindenképp. A friss a napokban fog jönni!    

Anita

2014. március 8., szombat

52.fejezet



Nagyon boldog Nőnapot mindenkinek! :)




Égés. Fájdalom. Szenvedés. Ez zubogott az elmúlt idő minden pillanatában Bella testében. Sosem gondolta volna, hogy ennyi szenvedéssel jár az, hogy örökké éljen majd. Próbálta kizárni a fájdalmat, de nem sikerült. Hangot azonban nem adott ki. Emlékezett még, amikor mesélték neki, hogy senki sem képes eltűrni ezt az egészet anélkül, hogy kikiáltaná kínlódását. Ő mégis hallgatott. Hallgatott a gyerekeiért, nehogy megijessze, megzavarja őket a zajjal, és hallgatott Edwardért is.

Tudta, hogy mennyi viaskodás dúlt szerelmében meddig eldöntötte, hogy átváltoztatja. Tudta, hogy átvenné a fájdalmát azért, hogy ne ő szenvedje el ezeket az órákat. Nem akarta méginkább nehezíteni sorsát.

Minden pillanatban az égető érzés mellett ott volt családja is gondolataiba. Két gyönyörű babája, szerelme, és a család többi tagja is. Bár fájt, tudta, hogy át kell élje mindezt, azért, hogy tényleg örökké boldogan élhessenek mind. És kész volt eltűrni mindent. Tudta, hogy Edward minden pillanatban mellette volt, érezte jelenlétét, hűtötte testét a férfi hideg keze, mely mindig az övével volt összekulcsolva.

Az órák teltével egyre inkább hallotta mi történik körülötte. Hallotta a másik szobákból a családtagok hangját, bár nem mindig tudta kivenni, hogy miről is beszélnek. És hallotta Anthony és Scarlett gügyögését is. Ez erőt adott neki tovább tűrni. Karjaiba akarta már érezni két gyönyörű babáját. És kiváncsi volt arra is, hogy Edward miért ordított pár órával azelőtt. Egyszer csak annyit érzett, hogy elengedte kezét, majd kiviharzott a szobából és valakivel veszekedett. Nem tudta, hogy mi történhetett, főleg, hogy nem hallotta, Carlisle és Edward szóváltását.

Még mindig ezen elmélkedett amikor valami megváltozott. A szíve gyorsabban kezdett dobogni, amitől igencsak kétségbeesett. Vajon mit jelenthet ez, gondolta. Aztán szíve feladta a méreg elleni harcot és megállt a dobogásból. Első pillanati sokkjábal nem is tudta, hogy mi történt, főleg, hogy a dobogással egyidőben az égő fájdalom is megszűnt.

Kiváncsian kinyitotta szemeit, és pillantása nyomban találkozott Edwardéval. Aggódást, csodálatot, boldogságot, szerelmet és még rengeteg érzelmet olvasott ki a férfi fekete szemeiből. Hozzá akart érni, a karjaiba akart bújni, ezért felpattant az ágyról, bár ez jóval gyorsabban ment mint számított volna rá.

Ekkor vette észre a család többi tagját is, kik az ajtó mellett sorakoztak. Gyors mozdulataira mind megfeszültek, de nem tettek semmit. Csupán Ed mozdult közelebb hozzá.

- Szerelmem - mondta halk, megnyugtató hangon - minden rendben. Most még minden nagyon új, de...

A mondatot nem tudta befejezni, mert Bella, gyors reflexjeinek köszönhetően máris karjaiba vetette magát. Szorosan átölelte miközben beszívta illatát. A férfi hasonló módon ölelte át élvezve azt, hogy nem kell vigyázzon erősségére, mert a nő, akit szeret, ugyanolyan, mint ő. Nem tudták mennyit álltak így, egyszerűen csak kiélvezve a pillanat varázsát, hisz oly rég nem voltak már ilyen helyzetbe. Bella felemelte a fejét és mélyen a férfi szemébe pillantott. Ajkaik közeledni kezdtek egymáshoz, majd összefortak egy lassú, izzó csókban, amibe belesűrítettek minden: szerelmüket, a fájdalmat, amit egymás miatt éreztek, a jövőjük boldogságát.

- Khm - szakította félbe a pillanatot Emmet, mikor már nem bírta tovább. Rögtön gazdagabb lett pár gyilkos pillantással, de a vigyora töretlen maradt. - Én igazán értékelem, hogy Bella jól van, meg minden, de ha pluszba vagyunk, nyugodtan szóljatok, nem haragszunk meg.

- Nem vagytok pluszba, Em - motyogta Bella, miután nehezen, de elszakadt szerelme mézédes ajkaitól. Mindig vágyott rá és szerette az érintését, de mintha most ez ezerszeresére nőtt volna.

- Hogy vagy, Bella? - szólalt meg Carlisle, mielőtt még Emmett tudta volna folytatni szivatását.

- Jól, gondolom. Csak ég a torkom - pillantott rá mosolyogva a nő.

- Igen, menjetek vadászni, utána meg a babákkal lehetsz - mondta Alice, mikor látta, hogy Bella ellenkezni akar. - Siessetek, már türelmetlenek.

- Türelmetlenek... - hagyta lógva a gondolatot a nő, nem értve, hogy hogy lehetne két három napos baba türelmetlen.

- Nagyon különleges babáink vannak - mondta mosolyogva Edward - majd meglátod miről beszélünk. De most gyere, minél hamarabb vadászol, annál hamarabb velük lehetsz.

Kisétáltak a házból, majd be az erdőbe. Ott futásnak eredtek. A nő élvezte azt ahogyan a szél a haját fésüli és az arcát simogatja. Felszabadítónak találta az érzést. A férfi pedig a nő átszellemült pillantásában gyönyörködött, miközben azon gondolkozott, hogy mennyire szerencsés, hogy ez a nő, őt részesíti szerelmében. Eljutottak egy tisztásra ahol megálltak és hallgatóztak.

- Szerencsénk van - mosolygott Edward - délre van két vadmacska, azokat fogjuk levadászni. Nyugi - csak hagyatkozz az ösztöneidre - szólalt meg ismét, mikor látta Bella bizonytalanságát.

Ismét futni kezdtek, s meg sem álltak a célukig. Edwardnak igaza volt. A nő csupán az ösztöneire hagyatkozva fogta el az egyik macskát, majd ajkait a nyakára szorította és szívni kezdte a forró, édes vért.

Mikor befejezték mindketten az ivást, kéz a kézben elsétáltak egy, közelben csordogáló folyóig. Itt Bella lemosta magáról a rácsordult vérfoltokat, míg Edward vágyait próbálta visszafogni. Előbb a gyerekek, s aztán te - gondolta magában, azonban nem tudta már kontrollálni magát, miután Bella felé fordult .

A melleinél a blúza vizes lett és átlátszottak mellbimbói. A nő csodálkozva nézte ahogyan a férfi ragadozó léptekkel felé indult. Bellát egy közeli fához nyomta miközben birtokba vette ajkait. Szerelmük hevét a ruháik szenvedték meg, majd a fűvel borított földön teljesítették be. Bellának mindez annyira új volt. Annyira tökéletesen érezte szerelme minden egyes rezdülését, s a férfi is szabadjára engedte ösztöneit most.

Miután mindkettőjük testét átjárta a gyönyör, felöltöztek és hazaindultak. Bár egymás iránti szomjuk csak átmenetileg enyhült, Bella látni akarta gyerekeit.

Mikor visszaértek, Bellát elöntötte az izgalom. Beléptek a nappaliba, ahol minden családtag gyülekezett. Pillantását azonban Esme és Rosalie karjaiban lévő babák vonzották. Előbb bizonytalanul, de közelebb léptek a nőhöz, s mikor látták, hogy minden rendben, és, hogy csak a csodálattól, szeretettől és boldogságtól csillog a szeme, átnyújtották neki a két gyereket.

Bella érezte, hogy hogyan telik meg szíve mérhetetlen szeretettel, ahogyan babái karjaiba voltak. Majd rögtön megértette, miért mondták azt, hogy  különlegesek a gyerekeik. Scarlett kezecskéjét az arca felé nyújtotta, majd megosztotta vele gondolatait. Csodálatos élmény volt, ahogyan tekintetük összekapcsolódott és része lehetett lánya élményein. Mérhetetlen boldogság öntötte el lelkét. Anthony, érezve, hogy anyja figyelme elszakadt tőle mozgolódni kezdett, hogy magára hívja a figyelmet. Bella vidám kacagása töltötte be a szobát ahogyan gyerekeit finoman ringatta karjaiba.

Igen, valóban különlegesek, és tökéletesek - gondolta magában, miközben apró puszikat nyomott mindkét baba homlokára. Hamarosan azonban a babák laposakat kezdtek pislogni, ezért Bella mindkettőt álomba ringatta, majd ágyukba fektette.

- Jacob akar mondani neked valamit - mondta Edward, miután gyerekeik már az igazak álmát aludták. Bella kiváncsian pillantott előbb Edwardra, majd Jacobra, aki meglepően szorongónak tűnt.

2014. március 2., vasárnap

Bocsánatkérés+friss

Sziasztok!

Tudom, hogy rengeteg idő eltelt a friss óta, és ezért bocsánatkéréssel tartozom!
Nem tudom, hogy mikor lesz friss, legkésőbb jövő hétvégén az biztos.
Nem könnyű végzősnek lenni és a hobbykat is megtartani.
Ez a hét nagyon sok sulis munkával jár, úgyhogy semmiképp sem jön péntek előtt a friss.
Mégegyszer elnézést és igérem, ez a hét után jön a friss.

Anita

2013. december 31., kedd

51.fejezet

Sziasztok!

Első sorban ezernyi bocsánatkéréssel tartozom ezért a rengeteg késésért. Annyira zűrzavaros periódus tudhatok magam után(remélem), hogy nem volt energiám sem időm igazán írni. Mondom igazán, mert semmiképp sem szerettem volna most sem, és ezután sem olyasmit feltölteni, ami elsősorban nekem nem tetszik. Remélem, hogy megértitek és, hogy ezentúl nem fogok ilyen csalódást okozni. 
Nem tudom, hogy hány fejezet lesz még hátra, sem azt, hogy mennyire dramatizálom újra el a dolgokat, de ígérem, hogy ezentúl megpróbálok gyakrabban tölteni fel. Tudom, hogy ezt eddig is mondtam már, de ezúttal minden tőlem telhetőt megteszek, hisz tulajdonképpen imádom ezt csinálni. 

Szeretnék megkérni mindenkit, hogy kommentben, vagy chatten írja meg, hogy a következőkben milyen tematikájú történetet szeretnétek. Nem szeretném ezt már túlságosan elhúzni, és a közeljövőben új történtnek kezdek neki, és szeretném, hogy a ti vágyaitokat teljesítsem. Tehát írjátok meg, hogy kikről szóljon a következő történet :D

Szeretnék mindenkinek egy nagyon boldog, sikerekben, szerelemben, örömökben, egészségben gazdag új évet kívánni! :)
 





Apró, határozott harapásokat ejtett Bella nyakán, majd csuklóin. A szív, amely annyira fontos volt számára, egy pillanatra megállt.Azonban ez volt a leghosszabb pillanat Edward egész életéből. Reménnyel, szerelemmel, erőteljes, vad félelemmel csillogó tekintete előtt az egész együtt töltött gyönyörű, és néhol mégsem, pillanatok erőszakos gyorsasággal váltogatták egymást, kristálytiszta pontossággal belehasítva újra és újra a szerelmes férfi lelkében. Majd az elmúlt pillanat összes gyötrelme elmosódott, amint az a drága szív ismét elkezdett dobogni, erőteljesen, életre készen.

Körülnézve a szobán Edward agya regisztrálta a rendetlenséget, a mindent beborító vérfoltokat, és a szoba másik végében elhelyezett két kicsi gombolyagot. Tudta, hogy össze kell, hogy szedje magát, Belláért és szerelmük gyümölcséiért, de még egy kicsit szüksége volt elgondolkozni tette súlyosságán. Legbelül mindig is féltette szerelme lelkét, s a mostani helyzet erősen ambivalens érzéseket keltett benne. Egyrészt boldog volt, hogy ismét hallhatta azt az egy világot megváltót szót szerelmétől, de ugyanakkor féltette őt a következő három nap elviselhetetlen kínjától, majd az utána következő mindörökre tartó folyamatos szomjúságtól, bujkálástól. Apró lánc jelent meg a nő homlokán, majd Ed elmosolyodott. Ez az ő Bellája végül is, az ő erős, bátor szerelme. Minden rendben lesz.

Zűrzavaros gondolatajból a két kis csöppség ébresztette fel. Előbb Scarlett kezdett lassan, csendesen sírdogálni, majd pillanatokra rá Anthony is csatlakozott, s mintha egymást bátorítva egyre hangosabban hívták magukra apjuk figyelmét. Sóhajtva felemelkedett az ágyról, majd közelebb lépett a babákhoz. Amint meglátták elcsendesettek, de ajkuk lefele görbüléséből tisztán látszott, hogy bármikor hajlandóak újra kezdeni.

Egyre nagyobb mosollyal karjaiba emelte őket, majd kifele lépdelt a sűrű vérszaggal telt szobából. Mindketten kiváncsian tekintgettek az ágy felé, majd amikor már nem volt látható ismét sírdogálni kezdtek, ezért Edward, rögtön észrevéve a szomorkodás okát visszafordult velük Bellához, s lágy, megnyugtató hangon kezdett magyarázni nekik.

- Ott van anyu. Ne aggódjatok, minden rendben lesz vele. Vigyázok rá, épp úgy mind rátok.

- A mi hibánk - kérdezte és ugyanakkor kijelentette Anthony. Ekkor döbbent rá a férfi, hogy kislánya gondolatait nem hallja, de mielőtt ezen mélyebben elgondolkozott volna, válaszolnia kellett.

- Nem, édeseim. Nem a ti hibátok. Nyugodjatok meg, meglátjátok, három nap múlva anyu rendbe jön és mind együtt leszünk. - Két gyönyörű szempár mohón figyelte a férfi mondandóját, a kislány pedig vágyakozva nyújtotta kezét édesanyja felé.

Finoman ringatta a két babát, próbálva őket megnyugtatni, mikor Scarlett arcán apró fintor suhant át és kezecskéjét apja arca felé nyújtotta. Edward lejjebb eresztette fejét, hogy elérhesse azt. Az aprócska, forró tenyér lágyan simult a kemény, sima bőrre, két szempár kapcsolódott össze, majd egy mosolynyi idő alatt ezernyi gondolat, érzés, kép suhant át a férfi tekintete előtt. Azon nyomban rájött, hogy miért nem hallja gondolatait a kislánynak, hisz ő így kommunikál, érintés által. Csodálattal nézte az édes kis arcocskát, melyen apró, finom mosoly játszott, miközben megosztotta apjával érzéseit, emlékeit édesanyja pocakjából. A férfit elképesztette az a mérhetetlen szeretet ami sugárzott mindkét gyereke gondolataiból édesanyjuk, és meglepő módon iránta is.

A lágy hullamzástól mindkét baba egyre laposabbakat kezdett pislogni, ezért a férfi ismét kifele indult.

- Megígéred, hogy anyu rendben lesz? - tört utat magának szinte egyszerre mindkét gyereke kérdése.

- Meg. Vigyázni fogok rá - suttogta, s hamarosan a babák mély álomba merültek.

A gyerekszobaként kijelölt szobában lefektette a babákat, majd finoman megtörölgette imitt-amott még mindig vérrel beborított testüket. A víz miatt mindketten mozgolódni kezdtek, de Ed lágyan dúdolni kezdett, amitől nyomban megnyugodtak. Felöltöztette őket, ismét rácsodálkozva Bella megérzésére. Örök rejtély lesz számára, hogy honnan tudhatta, hogy két baba lesz.

Miután a babák ellátásával kész volt, visszasétált Bella szobájában, hogy ott is rendett tegyen és átöltöztesse szerelmét. Meddig mechanikusan tett mindent a helyére a szobában folyamatosan azon gondolkozott, hogy hogyan fog működni a babák etetése. Hisz végül is, félig vámpírok, tehát szükségük lesz vérre is, de emberek is, ígyhát az emberi táplálékot sem szabad kifelejteni étkezésükből. Már jó ideje foglalkoztatta ez gondolatait, csakúgy mint Carlislet is. Reménykedett, hogy amikor a többiek hazaérnek ki fognak gondolni valamilyen arany középutat. És ez remélhetőlég hamar fog bekövetkezni, hisz a babák még nem ettek semmit, úgyhogy sejtette, hogy hamarosan éhesen fognak felébredni.

Visszalépdelt az ágyhoz, majd Bellát leemelve a véres ágyneműről lecserélte azt. Meleg vízzel finom végigmosta a fáradt, kimerült testet, majd újra felöltöztette. Gondolatait a sikolyok hiánya dominálta és a csodálat szerelme iránt. A szíve erőteljesen kimutatta átváltozását, s ő mégis magában tartotta fájdalmát.

Gondolataiból egy izgatott, trillázó hang rángatta ki. Hazaértek Alice-ék. Kiment üdvözölni izgatott családját, majd azon nyomban a húga ezer wattos mosollyal ajkain a nyakába ugrott.

- Látni akarom az unokáimat - jelentette be, majd száguldott is a szoba felé. Lassabban, de a többiek is követték.

Mindenki elragadtattva figyelte az édesen alvó babákat. Míg Alice máris azt tervezte, hogy milyen ruhákba fogja öltöztetni a csöppségeket és mennyi időt fog velük együtt tölteni, Rose meg Esme szívében a vágy lángolt erőteljesen. Mennyire szerették volna ők is átélni ezt a csodát. A lassan, égően beléjük nyillaló fájdalmat mégis kárpótolta a tudat, hogy most kiélvezhetik valamennyire az anyaság örömeit. Victoria is vágyott gyerekre, de sosem gondolta azt, hogy neki ez valaha is megadódott volna, vagy, hogy egyáltalán jó anyává vált volna. Jasper és Emmett máris a következő évek rengeteg mókázását tervezték, sőt, már azon gondolkozott Em, hogy hogyan kezdhetné el máris, azonban párja arcán átsuhanó érzelem-paletta láttán inkább befogta a száját és csak csodálta a látványt. Carlisle és Edward agya egy rugóra járt. Míg mindketten újra és újra kiélvezték a pillanatot, a babák mocorgásából kikövetkeztették, hogy hamarosan ébredni fognak, ami azt jelentette, hogy táplálékra is hamarosan szükségük lesz.

A következő percekbe igazolódott sejtésük, két gyönyörű szempár ragyogott fel a körülöttük álló tömegre. Előbb megilletődés suhant át az arcukon, majd érdeklődés. Az apró mosoly ami utána megjelent arcocskájukon véglegesen rabul ejtette a körülvevő vámpírokat.

Első táplálékként megegyeztek abban, hogy tejet adnak nekik. Scarlett mohón és jóllesően szopta a cumisüvegből az édes táplálékot, míg Anthony az elején húzta a száját, de egy pár meggyőző suttogás után ő is inni kezdte. Az első etetés feladatát Rose és Esme vállalta be, így Ed miután látta, hogy mennyire jó és tehetséges kezekben vannak gyerekei visszament szerelméhez.

A következő majdnem három nap élete leghosszabb periódusa volt. Alice időnként belátogatott hozzá és próbálta kicsit meghozni a kedvét, de nagyon nehezen ment neki, sőt néha keservesen csődöt mondott. Gyakran töltött időt a gyerekekkel is, akik óráról órára egyre jobban várták a pillanatot, hogy újra édesanyjuk karjaiba legyenek. Mindig próbálták nyugtatni őket, bár igazán csak Edwardnak és Jacobnak sikerült ez.

Újra elhúzta a száját a férfi amikor eszébe jutott, hogy miért is sikerül Jacobnak olyan jól lánya megnyugtatása. Családja után pár órára ő is hazajött és megnézte a babákat. Ed akkor már Bella mellett volt, viszont nyomban felpattant amikor meghallotta a másik férfi gondolatait.

- Nem, az én kislányomat nem! - ordította mikor belépett a másik szobában, amivel csak annyit sikerült elérjen, hogy a gyerekek sírni kezdtek, a többiek úgy néztek rá, mint egy idiótára és Jacob pedig bocsánatkérő pillantást vetett rá.

- Nem tehetek róla, nem én akartam így - mondta.

- Mi történt? - kérdezte összezavarodva Carlisle miközben nyugtatni próbálta a karjaiban sírdogáló unokáját.

- Bevésődött a lányomba - morogta Edward összeszorított fogak között.

Most, így órákkal később mind elfogadták az elkerülhetetlent, főleg, hogy Scarlett úgy néz ki, hogy igenis tart ahhoz a nagy mamlaszhoz- gondolta kissé mérgesen még mindig Ed. Kiváncsi volt azonban, hogy szerelme mit fog gondolni majd erről.

Rápillantott. Mindjárt fel kell ébredjen - gondolta mosolyogva. A többiek lassan, csendesen besétáltak a szobában, hisz nem tudható, hogy Bella hogyan fogja fogadni az új életet.

És valóban, pillanatokra rá a szemei kinyiltak és Edward fekete írisze összetalálkozott az ízzóan vörös szempárral.

2013. szeptember 22., vasárnap

50.fejezet

 Sziasztok! 
Itt a friss, remélem tetszeni fog. Eljutottunk ehhez a fejezethez is :D, bár mikor elkezdtem írni nem gondoltam, hogy idáig eljutok. 
Remélem tetszeni fog, s megörvendeztek a véleményetekkel.
 Ismét szeretnék boldog szülinapot kivánni Reninek, s azt, hogy minden álma, vágya teljesüljön! :)
puszi mindenkinek,
Anita




 - Azt hiszem... - kezdte, majd összeszorította a szemeit egy erős fájdalom hullám hatására, - hogy itt az idő.

Amint ez a mondat elhagyta a száját, teste összecsuklani látszott. Edward, bár a mondat hallatára sokk hatása alá került, vámpír reflexeinek köszönhetően ölbe kapta Bellát, mielőtt még a földön kötött volna ki. Karjaiba tartva ernyedt testét fogalma sem volt, hogy mit is tegyen most. Hisz valahányszor megpróbálta elképzelni, hogy mi fog történni amikor a gyerekei a világra jönnek, a képben mindig ott volt Carlisle is. Mit fog ő most tenni. Hisz a család már rég távol van a háztól, s vissza csak három nap múlva fognak jönni.

Alice és az ő nagyszerű ötletei - gondolta mérgesen Ed, miközben óvatosan ellépdelt Bellával a szobájáig. Pont most kellett eltervezze ezt a hosszú vadászatot, mikor Bella terhessége végére ért. Így is pokolian félt ettől a szüléstől, s attól, hogy mi lesz Bellával, most még egyedül is kell végigcsinálja mindezt. Minden sokkal jobb lenne, ha Carlisle otthon maradt volna. Ő biztosan megtudná menteni Bellát. A férfi teljes mértékben kétségbe volt esve.

De tudta, hogy nincs más választása. A babákat mihamarabb ki kell venni szerelme pocakjából, majd a mérget a testébe kell juttatni. Bármi áron. Hisz mit érne az ő élete ez a nő nélkül? Mit érne a sűrű sötétség az egyetlen fénylő csillag nélkül? Félre kellett tehát tennie félelmeit, s erősnek kellett lennie. Belláért.

Vámpírsebességgel végigszaladt a kis házban előkerítve az összes olyan dolgot amire szüksége lehet. Még szerencse, hogy Carlisle már előkészítette a szüléshez szükséges eszközöket. Mikor visszaért a szobában látta, hogy Bella teste aprókat vonaglik a fájdalomtól, s gyönyörűszép arcán könnycseppek csorogtak végig.

- Ed... - kezdett bele a nő, majd hirtelen elhallgatott amikor egy újabb, erősebb fájdalomhullám száguldott át testén. - Nagyon fáj - sikerült neki kinyögnie Edwardra emelve könyörgő szemeit.

- Ne aggódj, szerelmem. Mindjárt vége lesz - mondta a férfi letérdelve az ágy mellé, hogy arcuk egy magasságba legyen. - Ígérem. Mindjárt kiveszem a kicsiket, s utána átváltoztatlak. Minden rendben lesz - mondta nyugtatólag, bár belül nem érezte az a nyugalmat amit arcáról s hangjából sugárzott.

- Vigyázz rájuk - kérte hallkan Bella, miközben picit pihent, felkészülve az újabb fájdalomra.

- Vigyázok rájuk. Ameddig felébredsz. Utána majd együtt gondozzuk őket - mondta Bellának, majd felemelkedve puszit nyomott a homlokára.

Az injekciós tűt kezében fogta, majd óvatosan szerelme bőrébe mélyesztette. Az érzéstelenítő szer lassan Bella testébe került. Kicsit várnia kellett, hogy hasson, s ez a várakozás förtelmesen zavarta. Hisz annak ellenére, hogy beadta neki a szert, Bella testét időnként ugyanúgy rázták a fájdalom hullámok. A nyugodtabb pillanatokban a tekintetük összekapcsolódott. Edward látott a nő tekintetében félelmet, szerelmet, s mindenek felett feltétel nélküli bizalmat. Kis idő múltán, mély sóhaj után felemelkedett mellőle. Felhúzta a blúzt a nő hatalmas pocakjáról, majd mélyet sóhajtva a szikét az érzékeny bőr fölé emelte. A vér illata egyből az orrába hatolt, azonban a benne élő vámpír most meg sem moccant. Csupán az előtte álló feladatra koncentrált.

Ahogy a szike egyre nagyobb véres vonalat hagyott maga után, úgy nőtt Edward aggodalma is. Oly sok minden forgott most kockán, s félt, hogy valamit rosszul fog csinálni. Amint a vágást megfelelően nagynak gondolta, letette a szikét a kezéből, s aprót sóhajtva felpillantott szerelme arcára. A szemei csukva voltak, s ajkai vékony vonallá préselődtek.

Óvatosan széthúzta a bőrt, majd megpillantotta a burkot melyben gyerekei lakoztak. Eme burok épp oly sérthetetlennek bizonyult, mint az ő bőre. Egyetlen módja volt tehát, hogy megmentse szerelmét a fájdalomtól, hogy kiszabadítsa a gyerekeit. Hallotta a legendákat, miszerint a vámpír gyerekek saját erejük által rágják ki magukat édesanyjuk pocakjából. Már amikor először hallotta ezeket a meséket féltette Bellát ettől a sorstól.

Ajkait a burok felé emelte, majd óvatosan felhasította azt. Ezt megismételte párszor. Majd felemelkedve kezeit finoman a burokhoz érintette. Feltekintve Bella arcára látta, hogy a szemei hatalmasra nyiltak, s aggódva, kiváncsian várta a következő lépést. Edward ajkain apró mosoly jelent meg, hisz mindjárt a karjaiba tarthatja a gyerekeit, akikért akár meghalni is képes lett volna.

A kezei szétfeszítették a burok falát, s kiemelték onnan az első kis véres csomagot. Finoman, óvatosan fektette le a máris síró babát az elkészített törölközőre, majd felitatva róla a vércseppeket, karjaiba emelte. Mosolyogva tekintett fiára. Hatalmas zöld szemei voltak, s gesztenyebarna haj borította kerek fejecskéjét. A szemeken kivül minden Belláé volt. Finoman megsimogatta az arcát, majd Bellához lépve a kitárt karjaiba adta a fiukat. Bella arcán kövér könnycseppek száguldottak végig, miközben szorosan magához ölelte a babát.

Edward pár pillanatig mosolyogva tekintett szerelmére, majd ismét a pocakja fölé hajolt. Hasonlóan óvatosan kiemelte onnan a második kisbabát is, lefektetve a másik törölközőre. A szobában a kislány sírása mellé máris társult kisfia sírása is. Vigyorogva gondolt arra, hogy vajon mindig mindent egyszerre fognak csinálni. Finoman megtörölgette, majd őt is a karjaiba emelve szemügyre vette.

A kislánya megnyugodva tekintett fel kiváncsian rá. Elmosolyodott amint meglátta az oly nagyon szeretett szempárt. Kislánya anyja szemeit örökölte, s ez mérhetetlenül boldoggá tette. Imádta Bella szemeit. A kislány fejét bronzvörös tincsek borították, s ő mégis csak Bellát látta a lánykában is.

Óvatosan Bella másik karjába tette a második kisbabát is. Bella szinte zokogva ölelte magához két gyerekét, majd a kisbabák anyjuk példáját követve sírni kezdtek. Pár pillanatig gyönyörködött a látványban, majd elszakítva tekintetét családjáról, szerelme sebét látta el. Kis idő múlva feltekintett, hisz Bella nem dúdolt már a babáknak. Szemei csukva voltak s erősen zihált. Egyből mellette volt, s megpróbálta elvenni a babákat, hogy át tudja változtatni, de Bella ráemelve tekintetét könyörgött még egy pár pillanatért.

- Annyira... gyönyörűen - suttogta teljes ámulattal nehezen kiejtve a szavakat. - Anthony... - tekintett a kisfiúra, -... és Scarlett - pillantott most kislánya arcára mérhetetlen szeretettel.

- Anthony és Scarlett - ismételte Edward ismét elmosolyodva, majd kezeit a babákért nyújtotta. - Kérlek, Bella. Kis idő múlva újra együtt lesztek, de most... kérlek - mondta neki, majd Bella, látva szerelme tekintetében a könyörgést.

Előbb Anthony, majd Scarlett került a kiságyba. Bella puszival búcsúzott mindkét gyerekétől. A kicsik már majdnem aludtak. Jobb is - gondolta Ed, legalább csak az utolsó feladatra tud majd koncentrálni. Finoman megsimogatta a gyerekek fejét, majd visszalépett az ágyhoz. Mindent vér borított, s Bella arca hófehér volt, egyre nehezebben szívta be a levegőt. Hozzálépett, s ajkait finoman közelítette a nyakán lüktető érhez amikor Bella kinyitotta a tekintetét. Ezernyi érzelem kavargott azokban a gyönyörű szemekben. Ed remélte, hogy legalább feleannyi megtalálható az ő tekintetében is.

- Szeretlek, Edward - mondta Bella összegyüjtve az összes erejét, apró mosollyal ajkain.

- Én is szeretlek, Bella - válaszolta Ed, érezve, hogy lelke szárnyalni kezd eme rövid szótól.

Majd ajkait ismét az ütőérhez közelítette.

2013. augusztus 13., kedd

49.fejezet

Sziasztok!

Ezer bocsánat a hosszas késés miatt, de el voltam utazva, illetve ezernyi dolgot kellett elintézzek, ezernyi dologra kellett figyelmet fordítsak. S az írásra nem igazán már jutott idő, sajnos. 



A nap utolsó sugarai finoman simogatták végig a tájat. Mint megannyi apró gyémánt, csillantak meg az esőcseppek a fák élénk zöld levelein. A távolban egy kismadár vidám csiripelése töltötte be a teret.

A teraszon Bella ücsörgött gondolataiba mélyedve, hisz annyi minden történt az elmúlt hetekbe. A szülés pillanata  egyre inkább közeledett, és bár alig várta, hogy karjaiba tartsa a babákat, mégis rettenetesen félt. Tudta, hogy az egész család mellette van, és nem fogják hagyni, hogy bármi baja essen, de mégis rettegéssel töltötte el a gondolat, hogy valami mégis rosszul sülhet el. Nem akarta magára hagyni gyerekeit. Emellett még ott volt Ed egyre furcsább viselkedése, na meg az új vendég érkezése.

Egy hasonló csodás este volt, két héttel korábban. Bella, mióta kicsit felmelegedett az idő, szerette az estéit kint tölteni a friss levegőn, s ha már a családtagok nem engedték túl messzire, akkor legalább a teraszon szórakoztatta magát. Általában egész addig ameddig engedte Ed. Hisz legtöbbször csak egyszerűen felemelte, és kérelmeivel, könyörgéseivel nem foglalkozva bevitte a házba, nehogy megfázzon. 

S amint így ücsörgött ezen a szép, kellemesen meleg estén, figyelve az egyre inkább megjelenő csillagokat, a házat körülvevő erdő lehajló lombjai, bokrai vészjóslóan rezegni kezdtek. Ijedten felpattant, már amennyire ezt egyre nagyobb pocakja engedte, és Edet kiáltotta. Ő nyomban meg is jelent, a család többi tagjával együtt. Védelmezően elé állt, s figyelmeztetően morogni kezdett. Majd hirtelen fejébe meghallotta a gondolatokat. 

Feszült teste azon nyomban ellazult, majd ismét megfeszült, mostmár teljesen más okokból. Pár pillanatra rá a fák közül kilépett egy fiatal férfi. Jacob Black - morogta magában Edward. Mostmár tudta, hogy sosem kellett volna vádolja Bellát azzal, hogy vele volt, de attól még féltékenység mardosta a lelkét a másik férfi láttára. Hallotta a gondolatait, s tudta, hogy csupán az aggodalma miatt van itt, s azért, mert túlságosan féltette Bellát. Tiszta volt Ed számára is, hogy Jacob csupán testvérként, egy nagyon jó barátként tekint szerelmére, érzéseit, féltékenységét azonban ez sem tudta csillapítani. S mégis érzéseit gondosan felépített maszkja mögé rejtette. Mint ahogy az elmúlt időszakban is. 

- Jacob? - hallotta meg Bella döbbent, s mégis örömteli hangját. - Jacob!

Majd őt kikerülve óvatosan lelépdelt a pár lépcsőfokon s barátja kitárt karjaiba vetette magát. Jacob felemelte és finoman megpörgette a levegőben. Mindkettejük arcán hatalmas mosoly volt, majd Bella vidáman felkacagott. Miután letette még pár pillanatig a karjaiba tartotta, majd gyengéden eltolta magától.

- Jól vagy? - kérdezte még mindig mosolyogva, ismét erőteljesen fellobbanó aggódással. Bella csupán aprót bólintott, majd kezeit pocakjára csúsztatta s ezer wattos mosolyt villantott legjobb barátjára. Jacob elmosolyodott, majd csak ennyit mondott: - Gyönyörű vagy, Bells - majd ismét megölelte.

- Úgy nézel ki, mint akinek savanyú a szőlő - üzente Alice gondolatban kedvenc bátyjának kedvesen, ártatlanul mosolyogva. A pillantás amit érte kapott még szélesebb mosolyt varázsolt angyali arcára.

Jacob érkezése után sok változáson ment keresztül Bella. Első sorban Ed. Igaz, hogy mióta azt mondta neki, hogy szeretkezésük csupán szex volt, érezhetően távolabb került, de most, miután Jacob is idejött a kettejük között lévő szakadék még inkább kiszélesedett. Már alig látta. Inkább vadászni ment, vagy csak egyszerűen bárhol máshol tartózkodott, mint ő, mint Jacob. Ez elmondhatatlanul fájt Bellának, annak ellenére, hogy igyekezett nem kimutatni.

S emellett Tanya. Pár napra Jacob megérkezésére bejelentette, hogy szeretné meglátogatni családját. Ezt mindenki örömmel fogadta, senki sem síránkozott távozásán. Egyedül Bella félt attól, hogy ez a hirtelen mehetnékje hova fog vezetni. Nem tudta, hogy mit tervez. Remélte, hogy talán végre békén hagyja őket. Bár ez hiú remény volt, hisz sosem fogja elfelejteni az a gyűlölettel telt pillantást amivel a nő ajándékozta távozásakor.

S mégis, most nem ez aggasztotta a leginkább. Főként szerelme viselkedése zavarta. Amikor visszajött akkor este, csupán megcsókolta, majd gyengéden, szenvedélyesen szeretkezett vele, de semmi más nem történt. Nem mondta sem azt többé, hogy szereti, nem is hozta újra szóba azt, hogy szeretkezéseiket minek tekinti Bella. A nő aggódott, hogy ezzel talán teljesen eltaszította magától. S bár csókolóztak, szeretkeztek, gondolataikat, érzéseiket sosem osztották meg egymással. Volt olyan is, hogy egyszerűen csak ültek csendben, mint két idegen, akinek semmi közös témája sincs a másikkal.

Annyira szerette volna elmondani Ednek, hogy teljes mértékben szerelmes belé, s egyetlen pillanatig sem minősítette le a szeretkezésüket, hogy szeretné, hogy minden olyan legyen mint régen, sehogy sem tudott elég erőt összegyűjteni ehhez. Túlságosan gyáva volt. Félt, hogy Ed is elutasítaná, visszaadván így a neki okozott fájdalmat.

- Föld hívja Bellát - találta hirtelen szembe magát Alice mosolygós arcával. - Mire voltál úgy elgondolkozva, hogy nem hallottad, hogy szólítottalak?

- Biztos valami forró képkockák pereghettek le a szemei előtt, Ed hatására - röhögte Em, hozva a formáját.

- Nem számít - mondta Bella, ő is elmosolyodva.

- Biztos?  Minden rendben? - kérdezte mostmár aggódva Alice. Tudta ő, hogy Bella és Ed között a dolgok nem rózsásak, de fogalma sem volt mit tudna tenni, azért, hogy ez megváltozzon. Azért is eszelte ki ezt a hosszabb vadászatot, mert gondolta, hogy ha kicsit kettesben vannak, lehet sikerül megbeszélniük a kettejük között égő feszültséget, problémákat.

- Persze, Alice. Minden rendben. Mentek is? - váltott hirtelen témát Bella, hisz nem akart most erről az egészről beszélni.

- Igen. Találkozunk három nap múlva - mondta Rose mosolyogva, majd puszit nyomott Bella arcára, s kecsesen lelibegve a lépcsőkön, beleveszett az erdőbe. Az egész Cullen család követte példáját. Majd Victoria, s Jacob is elmentek. Jacob természetesen nem vadászni ment, de Alice meggyőzte, hogy menjen ő is velük egyet kirándulni. A fiatal férfi nem volt hülye, jól tudta, hogy mire megy ki a játék, s mivel már ő maga is, pár nap után, megunta azt a távolságtartást, a feszültséget ami vibrált Bella és Ed között, gond nélkül beleegyezett, remélve, hogy talán végre minden rendbe jön.

A teraszon már csak Bella és Edward maradt. Hosszú ideig figyelték az erdőt, ki-ki a maga gondolataiba mélyedve. Mindkettejük fejében az forgott, hogy hogyan is juthattak el idáig, hogyan is fajulhatott el ennyire ez a kapcsolat. S mégis, mindketten ódzkodtak attól, hogy megtegyék az első lépést. Edben még túl élénken élt a múltkori vitájuk, ezért inkább maszk mögé rejtette összes érzelmét.

- Gyere, menjünk egyél valamit - mondta Ed elmosolyodva, mikor meghallotta Bella hasának korgását.

A nő csak szó nélkül felállt, majd belépdelt a konyhába. Hiába akart volna ő is segíteni, a férfi csak leültette egy székre, majd nekiállt vacsorát készíteni. Bár érzett egy enyhe éhséget, mégsem kötötte ez le teljesen figyelmét. Főként a csönd zavarta. A csönd, ami közte és a szeretett férfi között húzódott.

- Ed... - kezdte, megpróbálván összeszedni az összes létező bátorságát - mi a baj?

- Milyen baj lenne? - kérdezte a férfi, hátrafordulva teljes megdöbbenéssel. - Nincsen semmi baj.

- De igen. Az utóbbi időben szinte hozzám sem szólsz. Még ha egy szobában is vagyunk, vagy ha csak mi ketten vagyunk itthon, akkor sem igazán mondasz semmit. Annyira közeli vagy, s mégis annyira távol vagy tőlem. Mondd meg, hogy mi bánt. Tudom, hogy megsértettelek, de... - tört ki Bella, felpattanva a székről.

- Megsértettél? Nem, nem sértettél meg. Egyszerűen csak elvágtad a reményeimet, a pillanatnyi boldogságomat. Csupán ennyi. De hát ez nálam amúgy sem számít. 

- Nem számít? Mi az, hogy nem számít? - kérdezte Bella döbbenten.

- Soha a büdös életben nem számított senkinek, hogy mit érzek, vagy mit gondolok. A családomnak számít, de őket már évekkel ezelőtt megtanultam kizárni. Hisz mindegyikük boldog. Miért is terhelném az én problémáimmal őket. Amikor megismertelek azt hittem, hogy végre megtaláltam azt a nőt, akire, bár tudattalanul, de évek óta vártam. S ez így is van. S mégis, ezt is sikeresen tönkretettem. Igaza volt az apámnak, amikor tizenéves koromban azt mondta, hogy én mindent csak tönkretenni tudok.

- Ed, én ... - kezdte Bella könnyeit nyeldesve. Annyira önző volt. Csak a maga oldalát nézte, s nem vette figyelembe, hogy ezzel mennyi fájdalmat okoz a szeretett férfinek. Nem tudta, hogy jóvá tudja-e majd tenni, de meg kellett próbálja, Edért, magáért, a gyerekeikért. Hirtelen azonban zihálni kezdett.Kezeit pocakjára szorította, s könnyes szemeit Edre emelte, aki meghallva súlyos lihegését nyomban feléfordult. - Azt hiszem... - kezdte, majd összeszorította a szemeit egy erős fájdalom hullám hatására, - hogy itt az idő.
 

2013. június 21., péntek

48.fejezet



- Ugye tudod, hogy ez csak szex volt?

Ez volt az a kérdés, ami a férfi eddigi önuralmát, meghódítási szándékait és félelmét teljes mértékben megállította. Eddig megpróbálta hódítgatni, megmutatni neki, hogy szerelmes belé, hogy bánja a tettét, hogy bármit megtenne azért, hogy visszanyerje bizalmát, szerelmét. Tudta, hogy nem érdemli meg, hogy Bella egyáltalán elfogadja maga mellett, de úgy érezte, hogy talán az, hogy engedett neki, hogy ez az együttlét valamit megváltoztatott. De ettől a kérdéstől betelt a pohár.

- Mi az, hogy csak szex volt? - pattant fel a kanapéről és csalódottan, mérgesen és szikrázó tekintetét a nőre emelte. Az eddigi bizonytalanság átváltott határozottságra, idegességre. Szerelmes volt, igen, de attól még nem fogja eltűrni, hogy a kettejük szerelmét Bella megalázza. Biztos volt benne, hogy a nő is hasonló szerelmet érez iránta, és most először lobbant fel lelkében a harci vágy. Harcolni fog, tisztességes vagy sem módszerekkel, határozottan.

- Én csak... - kezdett bele Bella, de megszeppent és nem tudta folytatni a férfi tekintetében lángoló tűz láttán. Volt ott szenvedély, méreg, de ami a legfontosabb mérhetetlen szerelem. A határozottság ami a férfiből áradt elakasztotta a lélegzetét.

- Ez nem csak szex volt és ezt te is nagyon jól tudod. Mindketten akartuk. Azért, mert mindketten hasonlóképpen szereti a másikat. Bármit is tettem és bármit is mondtam akkor, ez változatlan. Hiába próbálod letagadni, eljátszani, hogy nincs így, mert ez csak hazugság. Tudom, hogy szörnyen megbántottalak és azóta is bánom ezt, de még azokban a pillanatokban is mindvégig imádtalak. - fejezte be a férfi szenvedélyes szónoklatát. Pár pillanatig csak egymás tekintetében mélyedtek, majd ennek is vége szakadt.

- Sziasztok - köszönt nekik vidáman Alice. Látva, hogy szinte figyelemre se méltatják sem őt,. sem a család többi tagját, meglepetten kérdezte gondolatban - Történt valami? 

Válaszra sem méltatta Edward, majd még egyszer szerelmére pillantott és kimenekült a házból. Bellát olyannyira meglepte ez a hirtelen hangulatváltás Edwardnál, majd a hirtelen távozása, hogy egyszerűen képtelen volt bármiféle reakcióra. Annak ellenére, hogy amikor látta, hogy Ed távozik, lelke sikoltozva próbálta rávenni agyát, majd testét, hogy állítsák meg. Mégsem tette. Előbb át kellett gondoljon mindent.

Alice, Victoria és a család többi tagja meglepetten pillantottak mostmár Bellára, tőle várva a magyarázatot egyrészt a férfi hangulatára, illetve a távozására. Ő azonban képtelen volt bármit is mondani. Alicere pillantva kiolvasta tekintetéből, hogy látta, hogy lefeküdt vele, de nincs tisztába azzal, hogy mi történt utána.

- Elnézést - mondta halkan, majd magához képest gyorsan felpattant és bement a szobájába, hátra hagyva tátott szájú családját.

Hátát az ajtónak támasztotta, majd tekintetét végigjáratta a még mindig feldúlt ágyon.Gyomra ismét görcsbe rándult, ahogy eszébe jutottak az itt töltött szerelmes pillanatok. Lassan közelebb sétált és leheveredett a fekhely szélére. Ed szenvedélyes, mégis visszafogott viselkedése, majd hasonlóan szenvedélyes kitörése. Ez az együttlét.... Persze, hogy nem csak szex volt. Hogy is lehetett volna. Hiszen minden pillanatban tiszta szerelemmel adta oda neki magát. És a férfi tudta ezt. Hisz ő is hasonlóan érzelemteljesen szeretkezett.

Kifejezetten tetszett a fiatal nőnek az a határozottság ami szerelméből áradt. Szeretett volna a férfi karjaiban lenni, kimutatni az érzelmeit, szenvedélyesen az övé lenni. Valami azonban mégis visszatartotta. Megbocsátotta neki mindazt amit akkor tett. De félt. Főként Tanya bosszújától.

- Bejöhetek? - kérdezte Alice benyitva a szobába.

- Igen - szólalt meg Bella, kiszakadva a gondolatmenetéből.

- Mi a baj? - faggata a vámpírlány gyengéden, amikor leült barátnéja mellé.

- Láttad, ugye? - kérdezett vissza Bella reménykedve a tagadó válaszban. Csalódottságára Alice bólintott. - Elmondtad nekik is?

- Nem. És nem is néztem végig az egészet - erre a mondatra Bella megkönnyebbülten fújta ki a levegőt. - De nagyon boldog voltam. Azt hittem, hogy ez változtatni fog valamit.

- Annyira össze vagyok zavarodva - tört ki a lányból.

- Akarsz beszélni róla?  - pillantott rá Alice.

- Annyira akartam gyűlölni őt, haragudni rá, amiért ezt tette velem, de nem tudok. Változatlanul szerelmes vagyok belé.

- Ő is beléd - kotyogott közbe a pöttöm lány.

- Rosszat álmodtam és nagyon zaklatott voltam. Ő pedig ... annyira gyengéd volt. Annyira kedves és figyelmes. Megnyugtatott. Biztonságba éreztem magam a karjaiba. És... megtörtént. Engedtem neki - pirult el Bella. - Habár... ez nem teljesen igaz így, hisz... én is akartam. Úgy hiányzott, úgy akartam, hogy minden olyan legyen mint régen. Aztán mikor mondta, hogy jösztök, megijedtem. Mintha felébredtem volna a gyönyörű rózsaszínű álomból. És azt kérdeztem tőle, hogy tudja-e, hogy ez csak szex volt. Ő pedig mérges lett - mesélte Bella könnyes szemekkel.

- Megértem - szúrta közbe barátnője. - Mártmint, ő szerelmes beléd és azt akarja, hogy kibéküljetek. Biztosan azt gondolta, hogy ezzel egy újabb lépést tettetek. És valljuk be, elég romboló lehetett számára ez a kérdés - magyarázta Alice látva a másik nő értetlenkedését. Bella lehajtota a fejét és egy könnycsepp száguldott végig pirospozsgás arcán.

- Igazad van. És neki is. Szeretem őt, jobban az életemnél is, de félek. Félek, hogy mi fog történni ha kibékülünk. El sem tudod képzelni, hogy mennyire szeretnék vele lenni.

- És mitől félsz akkor? - Bella nem válaszol, ezért folytatta. - Azt mondtad mérges lett. Lehet, hogy most megint magát hibáztatja vagy épp ellenkezőleg talán újabb terveket dolgoz ki a meghódításodra.

- Kifejezetten határozottnak és szenvedélyesnek tűnt miután feltettem a kérdést - mondta mosolyogva Bella.

- Ez is volt a terv - csicseregte Alice - Ezért léptem mindig közbe, hogy a lehető legjobban kivánjon, hogy bármit megtegyen érted. Tudom, hogy eddig is teljes mértékben a rabod volt, de még ennél is többet akartam. És úgy látszik sikerült - vigyorgott.

- Remélem - mondta izgatottan Bella.


Ezidőben, Ed az erdő fái között tombolt. Nem gondolta volna, hogy ennyire fog fájni neki Bella viselkedése. Tényleg azt gondolta, hogy valami változni fog, de most érezte csak igazán, hogy nincs értelme ennek az egésznek. Hisz Bella még a szeretkezésüket is csak szexnek minősítette.

Kis idő elteltével, egy szikla szélén ücsörögve gondolt a nőre. A szemei, azok a gyönyörű csokibarna szemek nem tudnak hazudni. Bella sem szexnek tekintette. Ebben mostmár biztos volt.A szemei tisztán mutatták ki a szerelmet. Az ajkai hazug szavakat ejtettek ki, de a szemei képtelenek voltak erre. És ez adja neki az erőt, hogy újra próbálkozzon - határozta el magát.

Már alkonyodott amikor hazafelé indult. Nem szaladt teljes erőbedobással, nem akart túlságosan hamar hazaérni. Hamarosan a ház falai is körvonalazódni kezdtek és emberi tempóban tette meg az utolsó lépéseket. Belépve a házba Alice-t látta a nappaliban egy magazint olvasva feltűnően vidáman.

- Hol van Bella? kérdezte rekedtes hangon. Alice ráemelte aranybarna pillantását és már nem tudta visszafolytani vigyorát. - A szobájában - üzente gondolatban. 

Ed ellépdelt szerelme szobájáig, majd benyitott. Bella rögtön felé fordult és ajkai elnyíltak. A férfi szorosan összezárt ajkai, határozott testtartása és tüzesen kutató tekintete kifejezetten tetszett neki. Talán méginkább beleszeretett most. Ed pedig csak belefúrta tekintetét a lány szemeibe és mint egy vadász, ki tudja, hogy a becserkészni kivánt vadnak nincs menekülési lehetősége, közeledett hozzá. Testével a falhoz préselte Bellát és érzékien megcsókolta.