Sziasztok!
Itt is a friss, már megint késve, de annyi dolgom volt, van, hogy szinte aludni sincs időm. Már várom a karácsonyi vakációt :) Köszönöm szépen a komizóknak, név szerint: Reni, Névtelen, Ati, Szilvi, Orsy és LilyVolturi :) Hálás vagyok nektek, hogy rendszeresen komiztok és erőt, energiát adtok a folytatáshoz :)
Ide is szívesen várom a komikat :D
puszi mindenkinek,
Anita
(Alice)
A havas fűre egy pléd volt leterítve, azon ücsörgött Bella és Victoria, előbbi egy narancsot rágcsálva. A valóságban még szebb volt, mint látomásomban. A terhesség valóban nagyon jól áll neki. Bár észrevehető, hogy ez az állapot nem teljes egészében tesz jót az egészségének. Gyengének, fáradtnak tűnt. Egyből félteni kezdtem. Az agyamban még mindig csengtek Zafrina szavai. Valamit kell tegyünk majd, hogy megmentsük őt. Az nem lehet, hogy meghaljon.
Victoria, vámpír hallása révén, egyből felfigyelt közeledtünkre és észrevéve minket az arca eltorzult, majd felpattant és védekező állásba állt Bella elé. Bella is, már régen hozzászokva a vámpírokhoz, észrevette, hogy valaki közeledik, majd meglátott minket kilépni a fák közül. A kezéből kihullott a narancs maradéka és a kezei védelmezően simultak hatalmas pocakjára. Az arcán az előbbi vidámságnak nyoma veszett, helyét átvette a keserűség, a fájdalom, ez tisztán látható volt.
Tisztes távolságban megálltunk Victoria előtt. Halk, mégis erőteljes morgást eresztett felénk. Örültem, hogy megváltozott, és, hogy ennyire védelmezi barátnőmet. Biztosan nem esett semmi baja mellette. Már a látomásomba is ezt vettem észre, és most megbizonyosodtam. Victoriáról a szemem Bellára siklott.
A szemeit végigjáratta rajtunk, egyikünkön sem túl sokáig pihentetve. Egyetlen személyre nem vetett egyetlen pillantást sem. Edwardra. Szemem sarkából láttam bátyám arcán átsuhanni a fájdalmat, de tartotta magát. Bella hosszasan elidőzött Tanya arcán, aki azonban nem viszonozta pillantását. Ez elgondolkodtatott. Eddig Tanya mindig rosszul viselkedett Bellával és mindig bántotta, de most még csak rá sem nézett. Sőt, mióta mindenki elhitte és elfogadta, hogy Bella igenis terhes lehet lökött bátyám gyerekével, és megtudtuk, hogy Victoriával látták őt utóljára, azóta szinte a hangját sem hallottuk. Vajon miért? Mi az ami megállítja őt? És miért néz így rá Bella? Ők valamit tudnak amit én nem. És ehhez köze kell legyen Victoriának is.
Végül, Bella szemeit rám emelte. És a szemembe nézett. Egy ideig csak egymás szemébe mélyedtünk, mintegy kiolvasva az elmúlt időszak fájdalmait, gondolatait. Végül, Bella elszakította tekintetét az enyémtől és nehézkesen felemelkedett a földről. Az arca fájdalmas grimaszba torzult miközben mozgott. Számításam szerint még csak a hatodik hónap környékén kell legyen, de a hasa nagyobbnak hatott. A gyerek mozgolódott benne, biztosan nem tetszett neki a hirtelen hangulat és pozició váltás. Amikor végül sikeresen lábon állt, szeretet teljesen simitott végig pocakján. Majd egyetlen nevet suttogott:
- Alice - majd tétován kitárta felém a karjait. Victoriával mit sem törődve, vámpír sebességgel teremtem mellette és karjaimba zártam. Erősen, mégis vigyázva rájuk, szorítottam magamhoz, hasonló intenzítással ölelt ő is.Az arcát a nyakamba temette és éreztem törékeny testét megremegni.
(Edward)
Ennyi hónap után ismét láttam létem szerelmét. Gyönyörű volt, mint mindig. Vidámság csillogott arcán miközben Victoriával beszélgetett. Még nem vett észre minket. Gyönyörű volt terhesen, mégis annyira törékenynek tűnt. Méginkább mint eddig is. A féltéssel egyaránt növekedett az elhatározásom is, miszerint bármi áron, de megvédem, megmentem őt a saját gyerekünktől. Nem fogom engedni, hogy meghaljon, nem veszíthetem el őt. Fájdalmasan hasított belém a gondolat, hogy ő már nem az enyém, hogy máris elvesztettem szerelmét, bizalmát saját hülyeségem miatt. De újabb elhatározás született szívemben. Újra el fogom nyerni a szerelmét, a bizalmát, muszáj meggyőznöm őt, hogy szeretem. Bármibe is fog kerülni, de nekem szükségem van rá, és remélem, hogy talán még neki is. Hisz egy ilyen szerelem mint a miénk nem fejeződhet be így. Mindent meg fogok tenni, hogy ismét enyém legyen.
Victoria amint észrevett minket, főként engem, kilépni a fák közül, felpattant és védelmezően, morogva állt Bella elé. Bella pedig kiejtette a kezéből az addig rágcsált narancsot, majd kezeit védelmezően tette hatalmas pocakjára. A mozdulaton látszott a gyerekünk iránt érzett szeretet, ragaszkodás. Csodálatos anya lesz belőle. Pár pillanatig csak kapkodta a levegőt, majd tekintetét családunkra emelte.
Mindenkin végignézett. A szemei elidőztek Tanyan, bár nem értettem miért. Hisz igaz, hogy Tanya régen nagyon rosszul bánt vele, de az utóbbi időben szinte hozzánk sem szólt. Mintha megváltozott volna. Lehet, sőt remélem, és a viselkedése ezt bizonygatja, hogy már nem érdeklem annyira, hogy lemondott arról, hogy megpróbáljon elválasztani Bellától. Lehet végre megértette, hogy semmi esélye, hogy semmi értelme kinlódnia. Ez lenne a legjobb.
Bella mindenkin végignézett, rajtam kivül. Egyetlen pillantásra sem méltatott. Az előbbi elhatározásom máris meginogni látszott. Hisz hogyan is remélhetném én azt, hogy újra az enyém lesz, holott még csak rámnézni sem tud. Vajon ennyire gyülöl? Nem csodálkoznák. Hisz minden amit tettem ellene... amit mondtam neki...
Újrakezdődő marcangolásomnak Bella vetett véget. Nehezen felemelkedett a földről. Amikor az arca fájdalmas grimaszba torzult, nehezen tudtam fékezni magam, hogy ne rohanjak hozzá. Victoria és az esetleges elutasítástól való félelem megállított ebben. Amint felállt, kezeit a pocakjára szorította és megsimogatta a bent nyugtalankodó gyereket. Majd tekintetét ismét ránk emelte és húgom nevét suttogta kitárva karjait. Alice egy tizedmásodperc múlva már szorosan ölelte a nőt akit teljes szívemből imádok.
(Bella)
Mintha a szívem is megállt volna egy pillanatra amikor megláttam a Cullen családot, Tanyaval együtt kilépni a fák közül. Victoria azon nyomban előttem állt védelmezően. A hasamban a babák is mozgolódni kezdtek ezért kezeimet pocakomra tettem, próbálva magamat összeszedni. Annak ellenére, hogy imádtam amikor éreztem őket mozogni, néha kicsit túl erősek voltak és enyhe fájdalmat okoztak.
A szemeimet végijártattam a valamikor oly nagyon szeretett családon. Egyetlen személyre nem haragudtam, Alice. És egyetlen személyre nem is tudtam ránézni. Egyrészt, mert túl élénken él bennem mindaz amit a fejemhez vágott, másrészt, félek, hogy elgyengülnék. Egyetlen személynél időztem el. Tanya. De ő nem nézett rám. Lehet tudja, hogy Victoria elmesélte nekem, lehet, hogy csak fél ettől. Tulajdonképpen én is féltem. Rettegtem attól, hogy majd kieszel valamit azért, hogy engem bántson a gyerekeim kapcsán. Próbáltam kiűzni ezeket a gondolatokat a fejemből. Hisz Victoria ismeri, tudja hogyan gondolkodik, biztosan nem fogja engedni, hogy bármi bajunk legyen.
Aprót nyögve felemelkedtem a földről. A babák máris túl intenzíven mozgolódtak enyhe fájdalmat okozva. De értük bármit. Értük képes vagyok az életemet is feláldozni. Szeretetteljesen végigsimitottam pocakomon próbálva megnyugtatni őket. Sikerült, mintha érezték volna szándékomat. Felpillantottam egykori családomra, majd Alice nevét suttogva kitártam karjaimat.
Alice, legjobb barátnőm, a következő másodpercben már a karjaiba zárt és szorosan, mégis vigyázva pocakomra ölelt magához. Már alig tudtam visszatartani könnyeimet. Remegés futott végig a testemen. Nem akartam, hogy lássák azt, hogy mennyire fáj még mindig, ezért ajkamba harapva tartottam vissza magam, majd pár perc után elengedtem Alice-t.
- Velünk jössz? - kérdeztem tőle halkan, tudomást sem véve senki másról. Fáradtnak, kimerültnek éreztem magam. Szerettem volna mihamarabb leülni és elfogyasztani a mai adagomat a babáknak illő táplálékból.
- Persze - suttogta Alice, majd várakozóan Victoriához fordultunk, aki egy utolsó fenyegető pillantást vetett a többi Cullenre, majd elindultunk.
- Bella, várj - azonban ekkor megszólalt ő.
2012. november 25., vasárnap
2012. november 11., vasárnap
41.fejezet
Sziasztok!
Szörnyen sajnálom, hogy ennyi ideig nem volt friss, de eléggé zűrös, nehéz periódusom van. Nem vagyok túlságosan jó hangulatban most és lehet, hogy nem tetszett volna senkinek az amit írtam volna, sőt. A történetet azért mégsem akartam mégjobban elrontani úgyhogy inkább neki se fogtam. Köszönöm a komizóknak és sajnálom, hogy eddig kellett várni. Remélem tetszeni fog és megosszátok velem a véleményeteket.
puszi mindenkinek,
Anita
(Edward)
A nappaliban ültünk és vártuk, hogy valami történjen végre. Az utóbbi hónapokban minden lehetséges tervet kidolgoztunk, folyamatosan kerestünk, de hiába. Bellának, esetleg Victoriának is nyoma veszett. Az aggodalomtól, a féltéstől szinte megőrültem már. A többiek is nagyon kétségbe voltak esve, de nem igazán szóltak, nem igazán beszéltek róla. Egyrészt, mert érezték, tudták, hogy nekem főként nehéz most és, hogy minden pillanatban rá gondolok, folyamatosan a legrosszabbtól félek, másrészt, mert mindenkiben még tisztán élt Alice múltkori, jogos kifakadása.
Rajtam kivül talán csak ő volt még hasonlóan őrült állapotban. Néha úgy tűnt, hogy jobban is. Míg én magamban szenvedtem, ő nem folytotta vissza érzelmeit. Hónapok óta tartjuk mind a három lépés távolságot. Még az elején, mikor az első kifakadása után kicsit megnyugodott, először Esme, majd Jasper próbáltak közeledni hozzá. Nem volt szép látvány. Ismételten mérges lett és nem válogatta meg szavait. Én nem is mertem közeledni hozzá. Ha csak meglátott, ha véletlenül egy helységben voltunk, máris mérges lett. Tudtam, hogy neki is nagyon nehéz, ezért próbáltam a lehető legkevesebbszer belebotlani.
Leginkább Tanyara volt mérges. Sőt, szinte százszor mérgesebb mint rám. Őt szinte még a házban sem tűrte már meg. Tudom, hogyha csak ő lenne a házban, ha nem lenne Carlisle és Esme, már réges régen kidobta volna. De Esme nem engedte volna meg soha. Bár Tanya nem viselkedett mindenkivel jól, Esmehez mindig kedvesen viszonyult. Főleg az utóbbi időben. Talán érezte, hogy ő és Carlisle az egyetlenek akik nem őt hibáztatják a történtekért. Meg én sem, hisz miért hibáztatnám őt? A történtekért én vagyok egyedül hibás. Nem Tanya. Ezért én sem egyeznék belé, hogy őt kidogja Alice. Lehet, hogy Tanya mindig is féltékeny volt Bellára, de bántani sosem bántotta, sőt kétlem, hogy akár fizikailag valaha is bántaná.
Épp a nappaliban ültünk mind amikor egyszer csak Alice megmerevedett s szemei homályossá váltak. Látomása volt. Az egész család vele egyszerre feszült meg. Talán végre sikerül látnia valamit Belláról. A másodpercek óráknak tűntek. Türelmetlen voltam, látni szerettem volna szerelmemet. Mellette szerettem volna lenni és vigyázni rá, megóvni őt mindentől. Vigyázni rá és a gyerekünkre.
A terhesség biztosan máris legyengítette. Számításaim szerint már a terhesség végén kell legyen. Zafrina szerint ritka az amikor egy emberi nő eléri a kilenc hónapot. A félelem, a féltés ezredjére is elszorította a torkomat. Ez az egész az én hibám. Először is, hogy óvatlanul teherbe ejtettem, majd pedig magára hagytam, sőt... még azt a sok szörnyűséget is vágtam a fejéhez. Sosem fogja megbocsátani nekem ezeket. Emellett még ott van Victoria is, akit nem tudjuk, hogy mit akart, illetve csinált Bellával. Lehet, hogy bántotta. Az is lehet, hogy... A kétségbeesés egyre jobban kerített hatalmába.
Próbáltam visszakanyarítani figyelmemet húgomra. Egy végtelennek tűnő pillanat után Alice szemei kinyiltak. Tágra nyilt szemekkel figyeltük mind és vártuk, hogy végre mondjon is valamit, ő azonban meg sem szólalt csupán elmosolyodott. Hosszú idő után a szemei ismét boldogan csillogtak. Biztosan látott valamit Bellával kapcsolatosan. Viszont nem osztotta meg velem is. A látomást nem tudtam kiolvasni gondolatai közül. Csupán egy valamit ismételgetett magában: Végre!
A család többi tagja nem bírta tovább és kérdezgetni kezdték, azonban választ nem kaptak kérdéseikre. Mintha transzba lenne, nem látott, nem hallott semmit. Vagy az is lehet, hogy egyszerűen nem akart válaszolni.
Egyszer csak, pár perc elteltével felpattant és ránk sem nézve kirohant a házból egyenesen az erdőbe. Meglepve, meghökkenve néztünk egymásra, a következő pillanatban azonban követtük példáját. Az erdőben az illatát követtük, hiszen neki szinte nyoma veszett. Még sosem száguldott ennyire gyorsan azt hiszem. A boldogság az arcáról és a mostani siettsége erősítette a hitet, hogy Bellát látta és, hogy minden rendben vele.
Enyhén havas tájakon száguldoztunk. Alice már csak pár lépéssel járt előttünk. A nap ragyogóan sütött, dél körül lehetett. A családom gondolatai szinte fejfájást okoztak már. Elég lett volna a saját gondolataimmal, érzéseimmel birkózni, nem volt szükségem az övékre is. Azonban a képességem nem tudtam kikapcsolni. Hosszas száguldás után egy réthez értünk. Kiléptünk a ragyogó napsütésben és megláttuk őt...
(Alice)
Egy erdőben futottam. Boldogan. Egy rét kezdett körvonalazódni szemeim előtt. Kilépve a vakító fényességben megláttam őket. Bellát és Victoriat. Boldogan kacarásztak. Épp a születendő csöppségről beszélgettek.
A látomásnak vége szakadt, azonban ennyi elég is volt, hogy a hónapok óta tartó fájdalom, feszültség, rosszkedv egy pillanat alatt semmivé foszlodjon. Végre, végre láthattam őt. Bár a látomásnak vége szakadt a szemeim még mindig homályosnak tűntek, még mindig az a pár pillanat hatása alatt voltam. Cselekednem kellett.
A következő pillanatban felugrottam és nem törődve a, minden bizonnyal kiváncsi és ideges családommal, az ajtó felé vettem az irányt. Onnan pedig az erdőbe. Szerencsére évekkel ezelőtt jártam Colorado-ban és most felismertem a tájat, úgyhogy semmi sem akadályozott meg abban, hogy azonnal barátnőm után induljak. Sokkal gyorsabban száguldottam mint általában szoktam, de most sürgetett a türelmetlenség, a vágy, hogy lássam őt. Emellett oda kellett érjek délig, hogy ők is kint legyenek a réten.
Gyönyörű szép Bella terhesen. Annak ellenére, hogy látszik rajta a kimerültség, hogy fogyott, láthatóan ragyog. A pár pillanatban amikor láthattam őt, a keze a máris hatalmas pocakján pihent, néha-néha végigsimítva rajta. Tökéletes anyuka már most. Az aggodalom azonban az eszemet vette. Hisz a baba mégiscsak egy vámpír magzat. Ami lényegesen megnehezíti az amúgy sem könnyű helyzetet. Az agyamban visszatértek a mesék amelyeket Zafrináék meséltek amikor nálunk jártak. Nem! Az nem lehet, hogy Bellával ugyanaz történjen. Bármilyen módon, de neki élnie kell. Erről majd én teszek. Én, és... a látottak szerint Victoria.
Victoria. Különleges lánynak tűnik. Amikor James elrabolta Bellát, mind megvoltunk győződve, hogy Victoria féltékeny és pokolian dühös rá, később meg ránk amiért megöltük a párját. Ez azonban mást bizonygatott.Egész idő alatt attól féltem, hogy talán Victoria bántotta őt, de nem. Hisz ha bármi rosszat cselekedett volna ellene, biztosan nem nevetgélnének együtt a réten.
A családom a nyomomba volt. Biztosan mind aggódnak és idegesek most, főleg rám, de nem volt sem időm, sem kedvem leállni magyarázkodni. Hisz megtaláltam a barátnőmet. Igazán senki se várhatná el tőlem, hogy nyugodtan beszélgessek ilyen helyzetben. Várjunk csak. Egy személlyel több száguld utánam. Tanya. A méreg elöntötte az agyam. Miért jön ő is? Neki semmi köze Bellához. Legalább egy kicsi szégyene lenne. El kellett volna menjen már azután, hogy valamennyire az ő hibájából is történt mindez. Esmenek köszönheti csak, hogy még nem dobtam ki a házból. De ami késik nem múlik, szokták mondani.
A nap valóban ragyogóan sütött amikor közel értünk a réthez. Máris hallani lehetett őket. Illetve Bella gyöngyöző kacagását. Az ajkaim ismét hatalmas mosolyba szaladtak. Edward mellém ért. Rápillantottam és láttam rajta a boldogságot, ugyanakkor a félelmet. Bár elítéltem azért amit tett, mégis tudom, hogy szereti és azt is, hogy egy cseppet sem lesz könnyű visszaszerezni őt. Kiléptünk a rétre és megláttuk őket...
Szörnyen sajnálom, hogy ennyi ideig nem volt friss, de eléggé zűrös, nehéz periódusom van. Nem vagyok túlságosan jó hangulatban most és lehet, hogy nem tetszett volna senkinek az amit írtam volna, sőt. A történetet azért mégsem akartam mégjobban elrontani úgyhogy inkább neki se fogtam. Köszönöm a komizóknak és sajnálom, hogy eddig kellett várni. Remélem tetszeni fog és megosszátok velem a véleményeteket.
puszi mindenkinek,
Anita
(Edward)
A nappaliban ültünk és vártuk, hogy valami történjen végre. Az utóbbi hónapokban minden lehetséges tervet kidolgoztunk, folyamatosan kerestünk, de hiába. Bellának, esetleg Victoriának is nyoma veszett. Az aggodalomtól, a féltéstől szinte megőrültem már. A többiek is nagyon kétségbe voltak esve, de nem igazán szóltak, nem igazán beszéltek róla. Egyrészt, mert érezték, tudták, hogy nekem főként nehéz most és, hogy minden pillanatban rá gondolok, folyamatosan a legrosszabbtól félek, másrészt, mert mindenkiben még tisztán élt Alice múltkori, jogos kifakadása.
Rajtam kivül talán csak ő volt még hasonlóan őrült állapotban. Néha úgy tűnt, hogy jobban is. Míg én magamban szenvedtem, ő nem folytotta vissza érzelmeit. Hónapok óta tartjuk mind a három lépés távolságot. Még az elején, mikor az első kifakadása után kicsit megnyugodott, először Esme, majd Jasper próbáltak közeledni hozzá. Nem volt szép látvány. Ismételten mérges lett és nem válogatta meg szavait. Én nem is mertem közeledni hozzá. Ha csak meglátott, ha véletlenül egy helységben voltunk, máris mérges lett. Tudtam, hogy neki is nagyon nehéz, ezért próbáltam a lehető legkevesebbszer belebotlani.
Leginkább Tanyara volt mérges. Sőt, szinte százszor mérgesebb mint rám. Őt szinte még a házban sem tűrte már meg. Tudom, hogyha csak ő lenne a házban, ha nem lenne Carlisle és Esme, már réges régen kidobta volna. De Esme nem engedte volna meg soha. Bár Tanya nem viselkedett mindenkivel jól, Esmehez mindig kedvesen viszonyult. Főleg az utóbbi időben. Talán érezte, hogy ő és Carlisle az egyetlenek akik nem őt hibáztatják a történtekért. Meg én sem, hisz miért hibáztatnám őt? A történtekért én vagyok egyedül hibás. Nem Tanya. Ezért én sem egyeznék belé, hogy őt kidogja Alice. Lehet, hogy Tanya mindig is féltékeny volt Bellára, de bántani sosem bántotta, sőt kétlem, hogy akár fizikailag valaha is bántaná.
Épp a nappaliban ültünk mind amikor egyszer csak Alice megmerevedett s szemei homályossá váltak. Látomása volt. Az egész család vele egyszerre feszült meg. Talán végre sikerül látnia valamit Belláról. A másodpercek óráknak tűntek. Türelmetlen voltam, látni szerettem volna szerelmemet. Mellette szerettem volna lenni és vigyázni rá, megóvni őt mindentől. Vigyázni rá és a gyerekünkre.
A terhesség biztosan máris legyengítette. Számításaim szerint már a terhesség végén kell legyen. Zafrina szerint ritka az amikor egy emberi nő eléri a kilenc hónapot. A félelem, a féltés ezredjére is elszorította a torkomat. Ez az egész az én hibám. Először is, hogy óvatlanul teherbe ejtettem, majd pedig magára hagytam, sőt... még azt a sok szörnyűséget is vágtam a fejéhez. Sosem fogja megbocsátani nekem ezeket. Emellett még ott van Victoria is, akit nem tudjuk, hogy mit akart, illetve csinált Bellával. Lehet, hogy bántotta. Az is lehet, hogy... A kétségbeesés egyre jobban kerített hatalmába.
Próbáltam visszakanyarítani figyelmemet húgomra. Egy végtelennek tűnő pillanat után Alice szemei kinyiltak. Tágra nyilt szemekkel figyeltük mind és vártuk, hogy végre mondjon is valamit, ő azonban meg sem szólalt csupán elmosolyodott. Hosszú idő után a szemei ismét boldogan csillogtak. Biztosan látott valamit Bellával kapcsolatosan. Viszont nem osztotta meg velem is. A látomást nem tudtam kiolvasni gondolatai közül. Csupán egy valamit ismételgetett magában: Végre!
A család többi tagja nem bírta tovább és kérdezgetni kezdték, azonban választ nem kaptak kérdéseikre. Mintha transzba lenne, nem látott, nem hallott semmit. Vagy az is lehet, hogy egyszerűen nem akart válaszolni.
Egyszer csak, pár perc elteltével felpattant és ránk sem nézve kirohant a házból egyenesen az erdőbe. Meglepve, meghökkenve néztünk egymásra, a következő pillanatban azonban követtük példáját. Az erdőben az illatát követtük, hiszen neki szinte nyoma veszett. Még sosem száguldott ennyire gyorsan azt hiszem. A boldogság az arcáról és a mostani siettsége erősítette a hitet, hogy Bellát látta és, hogy minden rendben vele.
Enyhén havas tájakon száguldoztunk. Alice már csak pár lépéssel járt előttünk. A nap ragyogóan sütött, dél körül lehetett. A családom gondolatai szinte fejfájást okoztak már. Elég lett volna a saját gondolataimmal, érzéseimmel birkózni, nem volt szükségem az övékre is. Azonban a képességem nem tudtam kikapcsolni. Hosszas száguldás után egy réthez értünk. Kiléptünk a ragyogó napsütésben és megláttuk őt...
(Alice)
Egy erdőben futottam. Boldogan. Egy rét kezdett körvonalazódni szemeim előtt. Kilépve a vakító fényességben megláttam őket. Bellát és Victoriat. Boldogan kacarásztak. Épp a születendő csöppségről beszélgettek.
A látomásnak vége szakadt, azonban ennyi elég is volt, hogy a hónapok óta tartó fájdalom, feszültség, rosszkedv egy pillanat alatt semmivé foszlodjon. Végre, végre láthattam őt. Bár a látomásnak vége szakadt a szemeim még mindig homályosnak tűntek, még mindig az a pár pillanat hatása alatt voltam. Cselekednem kellett.
A következő pillanatban felugrottam és nem törődve a, minden bizonnyal kiváncsi és ideges családommal, az ajtó felé vettem az irányt. Onnan pedig az erdőbe. Szerencsére évekkel ezelőtt jártam Colorado-ban és most felismertem a tájat, úgyhogy semmi sem akadályozott meg abban, hogy azonnal barátnőm után induljak. Sokkal gyorsabban száguldottam mint általában szoktam, de most sürgetett a türelmetlenség, a vágy, hogy lássam őt. Emellett oda kellett érjek délig, hogy ők is kint legyenek a réten.
Gyönyörű szép Bella terhesen. Annak ellenére, hogy látszik rajta a kimerültség, hogy fogyott, láthatóan ragyog. A pár pillanatban amikor láthattam őt, a keze a máris hatalmas pocakján pihent, néha-néha végigsimítva rajta. Tökéletes anyuka már most. Az aggodalom azonban az eszemet vette. Hisz a baba mégiscsak egy vámpír magzat. Ami lényegesen megnehezíti az amúgy sem könnyű helyzetet. Az agyamban visszatértek a mesék amelyeket Zafrináék meséltek amikor nálunk jártak. Nem! Az nem lehet, hogy Bellával ugyanaz történjen. Bármilyen módon, de neki élnie kell. Erről majd én teszek. Én, és... a látottak szerint Victoria.
Victoria. Különleges lánynak tűnik. Amikor James elrabolta Bellát, mind megvoltunk győződve, hogy Victoria féltékeny és pokolian dühös rá, később meg ránk amiért megöltük a párját. Ez azonban mást bizonygatott.Egész idő alatt attól féltem, hogy talán Victoria bántotta őt, de nem. Hisz ha bármi rosszat cselekedett volna ellene, biztosan nem nevetgélnének együtt a réten.
A családom a nyomomba volt. Biztosan mind aggódnak és idegesek most, főleg rám, de nem volt sem időm, sem kedvem leállni magyarázkodni. Hisz megtaláltam a barátnőmet. Igazán senki se várhatná el tőlem, hogy nyugodtan beszélgessek ilyen helyzetben. Várjunk csak. Egy személlyel több száguld utánam. Tanya. A méreg elöntötte az agyam. Miért jön ő is? Neki semmi köze Bellához. Legalább egy kicsi szégyene lenne. El kellett volna menjen már azután, hogy valamennyire az ő hibájából is történt mindez. Esmenek köszönheti csak, hogy még nem dobtam ki a házból. De ami késik nem múlik, szokták mondani.
A nap valóban ragyogóan sütött amikor közel értünk a réthez. Máris hallani lehetett őket. Illetve Bella gyöngyöző kacagását. Az ajkaim ismét hatalmas mosolyba szaladtak. Edward mellém ért. Rápillantottam és láttam rajta a boldogságot, ugyanakkor a félelmet. Bár elítéltem azért amit tett, mégis tudom, hogy szereti és azt is, hogy egy cseppet sem lesz könnyű visszaszerezni őt. Kiléptünk a rétre és megláttuk őket...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)