(Bella)
Hosszú idő után először ébredtem tökéletesen kipihenten. A szememet kinyitva észrevettem, hogy szerelmem szobájában vagyok és sötét van. Vajon mennyit aludhattam?- tűnődtem magamban. A szobában egyetlen lámpa pislákolt az éjjeliszekrényen, mellette a valószínűleg késői vacsorámmal. Az ablaknál állva fedeztem fel szerelmemet is, valamit épp nagyon figyelt. Aztán megfordult és mosolyogva közeledett az ágyhoz, majd szorosan magához ölelt. Boldogan bújtam hozzá a lehető legközelebb. A legjobb érzés, szerintem, amikor annak a személynek a karjaiban vagy akit mindennél jobban szeretsz. Tudtam, hogy most már biztonságban vagyok, és semmi rossz nem érhet el. Hamarosan az ajkaink is találkoztak és egy végtelenül szerelmes, édes csókban forrtak össze. Mindenről tökéletesen megfeledkezve csókoltam életem értelmét, ő viszont, pár perc múlva, mikor már épp hanyat dönteni akartam, elszakította az ajkait az enyémektől és lefogta az inge gombjaival foglalkozó kezeimet. Morcos pillantást vetettem rá, mire méginkább elmosolyodott és egy puszit lehet az orromra, majd az éjjeliszekrényen lévő tálcáért nyúlt. Ellentmondást nem tűrően tette az ölembe, és én megadóan falatozni kezdtem.
- Biztosan éhes vagy. A lányok előreláthatóan elkészítettek mindent mielőtt elmentek - mondta Ed.
- Elmentek? Hova?
- Vadászni. Az egész család. Alice szervezte, most értem már miért - mosolyodott el. - A szüleid is hazamentek pár órával ezelőtt, úgyhogy üres a ház. - észrevettem a tekintetében a fellobbanó, alig kordában tartott vágyat, és máris elment az étvágyam az előttem felsorakozó finomságoktól. Helyette egészen másra éheztem. Azonban tudtam, hogy semmiképp se fogja hagyni ezt, hogyha nem eszek rendesen, úgyhogy folytattam az evést és mindkettőnk figyelmének elterelése végett tovább kérdezgettem.
- Hogy vannak apuék? Anyu ugye jól van? Begyógyult a sebe?
- Mostmár jól vannak. Anyud is jól van. A seb is szépen gyógyult, Carlisle ellenőrizte rendszeresen. Halálra aggódták magukat miattad. Csak nagy nehezen tudta rávenni Esme őket, hogy ne akarjana segíteni a keresésben. Phil viszont elment. Nem birta már, hogy Reneé figyelme kizárólag rád irányul és azt mondta neki, hogy majd amikor csak vele akar foglalkozni akkor keresse meg, de anyud jelenleg nem fontolgatja ezt a lehetőséget - döbbenten hallgattam amit mesél.
Tudtam, hogy Phil egoista, de, hogy ennyire... És elvileg szerette anyut, akkor meg, hogy tudja így magára hagyni. Holnap beszélek anyuval és megmondom neki, hogy menjen utána, legyen boldog, ha úgy akarja. Időközben befejeztem a vacsorámat és az érzéseim ismét kiéleződtek szerelmemre. Ő mégis komolyan nézett a szemembe miközben közelebb vont magához.
- Igérd meg nekem, hogy soha többé nem csinálsz ilyesmit. Soha többet nem leszel ennyire felelőtlen, és nem teszel ki engem ennyi aggódásnak. Tudod te mennyire féltettelek, mennyit aggódtam érted? Tudod te mennyire szeretlek? - egyre kétségbeesettebb volt.Az arcát két kezem közé fogta és rámosolyogtam, majd lágyan megcsókoltam. Szenvedélyesen kapott az ajkaim után. A következőkben nem a szavaké volt a főszerep.
A nyakam végigcsókolgatása után, megszabadított a trikómtól, majd a melleimre vetette magát. Lágyan csókolgatta őket, majd a figyelmét kizárólag a mostanra megkeményedett bimbóim kötötték le. Kéjes sóhajok hagyták el a számat. Miután az inget lesimogattam izmos vállairól, az öve felé tapogatóztam, de lefogta a kezeimet. Méltatlankodva pillantottam rá, egyrészt, mert megállított, másrészt mert abbahagyta a kényeztetésemet.
- Ez az éjszaka a tiéd. Ma csak én kényeztetek. - suttogta igézően a szemembe pillantva, majd ellentmondást nem tűrően végigfektetett az ágyon.
Lágyan végigizlelte minden porcikám miközben megszabadított a falatnyi bugyimtól. Gátlástalanul tártam szét a combjaimat amikor ajkaival egyre közeledett nőiességem tüzelő középpontja felé. Ő azonban kikerülte és a combomon folytatta a csókolgatást. Szenvedve vergődtem az ágyon amikor mindenhol érintett csak éppen azon a helyen nem ahol leginkább vágytam rá. Hiába toltam felé a csipőmet, ő galád módon kikerülte azt. Majd meghaltam egyetlen érintéséért. Végül, hosszas kínzás után megkegyelmezett nekem és végighúzta nyelvét szemérmemen. Az első orgazmusom pillanatok alatt ért el. Addig nyalogatott amíg két hasonlóban nem hajszolt.
Miután a harmadik után többé-kevésbé csillapodott a remegésem, a hajába markolva húztam fel magamhoz és csókoltam meg, kimondatlanul kérve, hogy tegyen végre a magáévá. Megtette. Egyazon ritmuson vonaglottunk a következő, immár közös gyönyör felé.
Már pirkadt amikor elnyomott az álom pár elsuttogott szeretlek után.Ismét gyönyörű, ám lehetetlen álmom volt. Azt a két gyönyörű babát láttam megint.
Reggel, amikor felébredtem még mindig az álmom hatása alatt voltam. Mindig is szerettem volna kisbabát, de csakis szerelmemet tudtam elképzelni az apának. Az a két kisbaba az álmomban mintha kettőnk tökéletes mása lett volna. De tudtam, hogy ez sajnos lehetetlen, úgyhogy nem is álmodoztam tovább. Sóhajtva másztam ki az ágyból és elmentem zuhanyozni.
Szerelmem nem volt sehol, tehát biztosan visszaértek a többiek a vadászásból. Sokáig álltam a langyos vizsugár alatt, majd nagy nehezen rávettem magam, hogy le kéne menni. Felöltöztem majd leindultam. A lépcső aljánál jártam amikor hirtelen megszédültem. A korlátba kapaszkodtam meg, majd szerelmem mellettem termett.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Persze, csak kicsit megszédültem. - nyugtattam meg.
- Ejnye Eddy, ennyire kifárasztottad az éjjel Bellát? Délig alszik, most meg még szédül is. - Em szóáradatát, aminek természetesen ismét én és szerelmem voltunk a főszereplői egy csattanás állította le. Valószinűleg a menekülést megint csak Rosenak köszönhetjük.
Ed magához ölelt és az ebédlő felé húzott. A családunk már körülülte az ebédlőasztalt és Esme épp akkor hozta a reggelimet. Jobban mondva egy egész hadseregnek elegendő reggelit. Szerelmem eltámogatott a székig és miután leültem falatozni kezdtem, közben a történtekről beszélgettünk.
Tanyara pillantottam. Ő az asztallapot tüntette ki a figyelmével, bele se szólt a beszélgetésbe. Fogadni mernék, hogy ő az egyetlen aki még csak a kisujját se mozdította a megtalálásom érdekében, sőt. Nem tudtam, hogy miért, de úgy éreztem, hogy most méginkább tartanom kell tőle. Volt egy egyre erősödő, furcsa érzésem vele kapcsolatban. A többiek épp Victoriáról beszéltek. Ed elmesélte, hogy mit hallott a gondolatai között. Féltékeny volt rám, amiért Jamest érdekeltem. Fogalmam sincs, hogy tud valaki szeretni egy ilyen férfit. Azonban, mivel a nőt nem találták meg, még mindig vigyáznunk kell. Jobban mondva nekik kell rám vigyázniuk.
Később hazamentem anyuékhoz. Kimondhatatlanul örültem, hogy láthatom és magamhoz ölelhetem őket ismét. Még aznap beszéltem anyuval Philről, azonban azt mondta, hogy esze ágában sincs utána menni. Tulságosan sok időt fecsérelt el már így is rá, és majdnem elvesztette azokat a személyeket akik igazán fontosak számára, amikor ezt mondta épp apura mosolygott. Nagyon örülnék ha kibékülnének, így nem lesz egyik se egyedül majd amikor én e kell hagyjam őket.
A vakáció utolsó három hetét többnyire szerelmemmel és a családjával töltöttem. Azonban időt szakítottam arra is, hogy anyuékkel legyek, illetve, hogy Jacobbal is találkozzak párszor. Nagyon jó barátok voltunk és már nagyon hiányzott. Persze Ed ezeket az alkalmakat nem nézte túl jó szemmel és mindig azon nyafogott, hogy Jake talán mélyebb érzéseket táplál irántam. Mindig próbáltam neki megmagyarázni, hogy minket csakis baráti, sőt mondhatni testvéri szeretet köt össze, de nem hitt igazán nekem, úgyhogy általában megmutattam neki, hogy kiért dobog a szívem és lángol a testem.
A vakació utolsó hetében voltunk amikor Alice kitalálta, természetesen Roseal karöltve, hogy menjünk el piknikezni. Egy szép, nem annyira mint a mi rétünk, de mindenképp nagyon szép tisztáson kötöttünk ki ahol játszottunk, beszélgettünk. A kellemes időtöltést azonban megzavarták a fák közül kilépő idegenek.
Itt az új fejezet. Remélem tetszett. Nagyon köszönöm az előzőhöz kapott komikat, ide is szivesen várom őket. A fejezet már meg volt jó két napja, de történt valami anyuval és nem volt se időm se kedvem, se idegem leülni és feltenni. Nem akartam még többet késni vele, úgyhogy ma rávettem magam, hogy írjam meg.Nem tudom, hogy mikor jön a kövi, igyekszem vele, elvileg jövő hétvégére elutazok, de előtte mindenképp még lesz egy fejezet.
puszi mindenkinek
Anita
2012. július 27., péntek
2012. július 16., hétfő
29. fejezet
(Alice)
Mázsás kő esett le a szívemről amikor több napos kín és aggódás után végre megtaláltuk Bellát . Ed az elmúlt időszakban szinte magán kívül volt, halálra aggódta magát és folyton csak az erdőben járkált, hátha valahol végre megtalálja szerelmét. Amikor látomásom volt arról, hogy megtalálja őt, a megkönnyebbülés vette át hatalmát eddig megfeszített idegeimen. Úton hazafelé, miután bátyám átvette tőlem Bellát, telefonáltam Carlislenak, aki kénytelen volt munkába menni, annak ellenére, hogy ő is rettenetesen aggódott fogadott lánya miatt, majd Esmenek is, aki az utóbbi napokban szinte mindig Charlienal volt, próbálva lelket önteni beléjük és nyugtatni őket. Mindketten nagyon örültek a hírnek és megígérték, hogy amilyen gyorsan csak tudnak jönnek.
A házhoz érve, felvittük Bellát Ed szobájában, madj Rose segítségével kizavartam a türelmetlen és ismételten kétségbeesett bátyánkat. Levetkőztettük és megmosdattuk, illetve a sebeit is kitisztitottuk, hogy majd Carlisle elláthassa. Mire végeztünk mindennel Em és Jazz is hazaértek, majd pár percre rá apánk is. Ő rögtön felment ellenőrizni legkisebb lányát míg mi a nappaliban telepedtünk le.
Napok óta először bújtam boldogan és félelemmentesen Jazzhez. Örültem, kimondhatatlanul örültem, hogy végre minden rendben van, megtaláltuk Bellát és nem esett semmi komolyabb baja. Rose arcán is hasonló érzelmeket fedeztem fel. Bátyám természetesen, hiába mondtuk neki, nem volt hajlandó mégcsak leülni se. Csak mosolyogni tudtam rajta.
Viszont amikor épp csipkelődni akartam volna egy kicsikét, megpillantottam Tanyat. Az ablak előtt állt és szinte toporzékolt a méregtől. Nem értettem. Mármint természetesen tudom, mindenki tudja, hogy nem szereti, sőt, Bellát, de azért nem értem, hogy miért ennyire mérges és miért tűnik végtelenül csalódottnak. Ennyire azért csak nem akarhatta Bella rosszát. Mire megszólalhattam volna, egy kocsi fékezett le a házunk előtt.
Biztosan Esme és Bella szülei érkeztek meg. Edward, mikor már idegesíteni kezdte, hogy, érthető okokból bár, de nagyon gyakran hívták, megkérte Esmet, hogy menjen el hozzájuk és próbálja meg őket lebeszélni arról, hogy folyton zaklassák keresés közben. Érthető volt, hogy előbb-utóbb besokal, ezért Charlie is folyamatosan bocsánatot kért a zavarásért. Anyánk azonban tudott rájuk hatni, szerencsére.
Örültem, hogy kedvenc barátném visszakapta az édesanyját. Mármint, hogy ő ráébredt, hogy milyen lánya van és most értékelni tudja. Félőrülten rontottak be a házba, ezzel kizökkentve Edwardot is az aggódástelt világából. Carlisle nyugodtan sétált le az emeletről. Miután a helységben levő összes szempár rátapadt elmosolyodott.
- Minden rendben van Bellával. Csupán egy pár többé-kevésbé komoly sebe van. - mindenki hallhatóan eresztette ki az eddig benntartott levegőt.
- Köszönjük Edward, hogy megmentetted a lányunkat. - suttogta Charlie amin bátyám csak elmosolyodott.
- Felmehetünk hozzá? - kérdezte rögtön Reneé mire Carlisle mosolyogva biccentett. Mind a ketten egyszerre mozdultak az emelet felé.
Edward erre lebiggyesztette az ajkait. Olyan volt mint egy aranyosan morcos kisfiú. Hosszú idő után először nevettünk fel felszabadultan és teljes mértékben boldogan.
(Edward)
- De most miért? - titkolni se bírtam volna morcosságomat. - Én akartam látni végre.
- De Edward, várj egy pár percet, végül is ők a szülei. - mosolyodott ismét el apám.
Duzzogva ereszkedtem le egy fotelre. Alig vártam, hogy ismét láthassam szerelmemet és magamhoz ölelhessem, de a szülei megakadályoznak ebben. Kimondhatatlan örömet éreztem amikor megtaláltam és most is, hogy Carlisle mondta, hogy nincs semmi komolyabb sérülése, de végre látni is akartam és akartam, hogy felébredjen és rám emelje gyönyörű szemeit.
Annyira elmerültem gondolataimban, hogy észre se vettem, hogy Charlie és Reneé már le jöttek. Megpróbáltam emberi tempóban haladni, de nehéz volt. Legszívesebben száguldottam volna, hogy mihamarabb életem értelme mellett legyek. Rose és Alice is csatlakoztam hozzám és bár nem tetszett de lenyeltem ezt is. Végülis a barátnőjükről van szó és ők is rengeteget aggódtak érte. Örültem, hogy szerelmem ilyen barátokra talált. Mégis boldog voltam amikor végre kimentek.
Leültem kedvesem mellé és csak gyönyörködtem most békés arcába. Egyszer csak elsuttogta a nevem a felhők fölé emelve így a szívemet, de nem ébredt fel. Alig vártam, hogy végre kinyissa lehunyt pilláit, de erre csak másnap késő estére került sor.
(Tanya)
Ezt nem hiszem el. Ez a liba mostanra már halott kéne legyen, erre tessék. A néger lelépett még mikor eltűnt a kislány. Victoriáról meg azóta se tudok semmit. James meg... nem értem. Ott volt több mint egy hétig a karjai közt, de meg sem ölte, se nem erőszakolta meg, de még csak bántani se bántotta, úgy igazán. Úgy látszik csakis magamra számíthatok. Ki kell gondoljak egy tökéletes tervet, hogy végre megszabaduljak Bellától és Edward csak az enyém lehessen, örökre.
Itt a friss, remélem tetszik. Most végre nem telt el két hónap a kettő között :D
Köszönöm szépen a komikat :) Fruzsi, a rendszeresítéssel csak az a gond, hogy valahányszor megpróbáltam rendszer szerint írni sose jött össze :D Kicsit szétszórt vagyok és nem tudok a korlátokhoz alkalmazkodni :D És azt se szeretném, hogy megígérjem, hogy jön egy bizonyos napon a friss és ne hozzam. Jelenleg csak annyit ígérek meg, hogy legalábbis most vakáció ideje alatt megpróbálok hetente frisselni, vagy talán többször egy héten. Attól függ, hogy jön össze. Annyit még megsugok, hogy ez kicsit tőletek is függ, mert ha látom, hogy érdekel és komiztok, akkor sokkal több kedvem van az íráshoz és sokkal inkább igyekszem hozni és nem csalódást okozni :D
Na nem fecsegek tovább :D
puszi mindenkinek
Anita
Mázsás kő esett le a szívemről amikor több napos kín és aggódás után végre megtaláltuk Bellát . Ed az elmúlt időszakban szinte magán kívül volt, halálra aggódta magát és folyton csak az erdőben járkált, hátha valahol végre megtalálja szerelmét. Amikor látomásom volt arról, hogy megtalálja őt, a megkönnyebbülés vette át hatalmát eddig megfeszített idegeimen. Úton hazafelé, miután bátyám átvette tőlem Bellát, telefonáltam Carlislenak, aki kénytelen volt munkába menni, annak ellenére, hogy ő is rettenetesen aggódott fogadott lánya miatt, majd Esmenek is, aki az utóbbi napokban szinte mindig Charlienal volt, próbálva lelket önteni beléjük és nyugtatni őket. Mindketten nagyon örültek a hírnek és megígérték, hogy amilyen gyorsan csak tudnak jönnek.
A házhoz érve, felvittük Bellát Ed szobájában, madj Rose segítségével kizavartam a türelmetlen és ismételten kétségbeesett bátyánkat. Levetkőztettük és megmosdattuk, illetve a sebeit is kitisztitottuk, hogy majd Carlisle elláthassa. Mire végeztünk mindennel Em és Jazz is hazaértek, majd pár percre rá apánk is. Ő rögtön felment ellenőrizni legkisebb lányát míg mi a nappaliban telepedtünk le.
Napok óta először bújtam boldogan és félelemmentesen Jazzhez. Örültem, kimondhatatlanul örültem, hogy végre minden rendben van, megtaláltuk Bellát és nem esett semmi komolyabb baja. Rose arcán is hasonló érzelmeket fedeztem fel. Bátyám természetesen, hiába mondtuk neki, nem volt hajlandó mégcsak leülni se. Csak mosolyogni tudtam rajta.
Viszont amikor épp csipkelődni akartam volna egy kicsikét, megpillantottam Tanyat. Az ablak előtt állt és szinte toporzékolt a méregtől. Nem értettem. Mármint természetesen tudom, mindenki tudja, hogy nem szereti, sőt, Bellát, de azért nem értem, hogy miért ennyire mérges és miért tűnik végtelenül csalódottnak. Ennyire azért csak nem akarhatta Bella rosszát. Mire megszólalhattam volna, egy kocsi fékezett le a házunk előtt.
Biztosan Esme és Bella szülei érkeztek meg. Edward, mikor már idegesíteni kezdte, hogy, érthető okokból bár, de nagyon gyakran hívták, megkérte Esmet, hogy menjen el hozzájuk és próbálja meg őket lebeszélni arról, hogy folyton zaklassák keresés közben. Érthető volt, hogy előbb-utóbb besokal, ezért Charlie is folyamatosan bocsánatot kért a zavarásért. Anyánk azonban tudott rájuk hatni, szerencsére.
Örültem, hogy kedvenc barátném visszakapta az édesanyját. Mármint, hogy ő ráébredt, hogy milyen lánya van és most értékelni tudja. Félőrülten rontottak be a házba, ezzel kizökkentve Edwardot is az aggódástelt világából. Carlisle nyugodtan sétált le az emeletről. Miután a helységben levő összes szempár rátapadt elmosolyodott.
- Minden rendben van Bellával. Csupán egy pár többé-kevésbé komoly sebe van. - mindenki hallhatóan eresztette ki az eddig benntartott levegőt.
- Köszönjük Edward, hogy megmentetted a lányunkat. - suttogta Charlie amin bátyám csak elmosolyodott.
- Felmehetünk hozzá? - kérdezte rögtön Reneé mire Carlisle mosolyogva biccentett. Mind a ketten egyszerre mozdultak az emelet felé.
Edward erre lebiggyesztette az ajkait. Olyan volt mint egy aranyosan morcos kisfiú. Hosszú idő után először nevettünk fel felszabadultan és teljes mértékben boldogan.
(Edward)
- De most miért? - titkolni se bírtam volna morcosságomat. - Én akartam látni végre.
- De Edward, várj egy pár percet, végül is ők a szülei. - mosolyodott ismét el apám.
Duzzogva ereszkedtem le egy fotelre. Alig vártam, hogy ismét láthassam szerelmemet és magamhoz ölelhessem, de a szülei megakadályoznak ebben. Kimondhatatlan örömet éreztem amikor megtaláltam és most is, hogy Carlisle mondta, hogy nincs semmi komolyabb sérülése, de végre látni is akartam és akartam, hogy felébredjen és rám emelje gyönyörű szemeit.
Annyira elmerültem gondolataimban, hogy észre se vettem, hogy Charlie és Reneé már le jöttek. Megpróbáltam emberi tempóban haladni, de nehéz volt. Legszívesebben száguldottam volna, hogy mihamarabb életem értelme mellett legyek. Rose és Alice is csatlakoztam hozzám és bár nem tetszett de lenyeltem ezt is. Végülis a barátnőjükről van szó és ők is rengeteget aggódtak érte. Örültem, hogy szerelmem ilyen barátokra talált. Mégis boldog voltam amikor végre kimentek.
Leültem kedvesem mellé és csak gyönyörködtem most békés arcába. Egyszer csak elsuttogta a nevem a felhők fölé emelve így a szívemet, de nem ébredt fel. Alig vártam, hogy végre kinyissa lehunyt pilláit, de erre csak másnap késő estére került sor.
(Tanya)
Ezt nem hiszem el. Ez a liba mostanra már halott kéne legyen, erre tessék. A néger lelépett még mikor eltűnt a kislány. Victoriáról meg azóta se tudok semmit. James meg... nem értem. Ott volt több mint egy hétig a karjai közt, de meg sem ölte, se nem erőszakolta meg, de még csak bántani se bántotta, úgy igazán. Úgy látszik csakis magamra számíthatok. Ki kell gondoljak egy tökéletes tervet, hogy végre megszabaduljak Bellától és Edward csak az enyém lehessen, örökre.
Itt a friss, remélem tetszik. Most végre nem telt el két hónap a kettő között :D
Köszönöm szépen a komikat :) Fruzsi, a rendszeresítéssel csak az a gond, hogy valahányszor megpróbáltam rendszer szerint írni sose jött össze :D Kicsit szétszórt vagyok és nem tudok a korlátokhoz alkalmazkodni :D És azt se szeretném, hogy megígérjem, hogy jön egy bizonyos napon a friss és ne hozzam. Jelenleg csak annyit ígérek meg, hogy legalábbis most vakáció ideje alatt megpróbálok hetente frisselni, vagy talán többször egy héten. Attól függ, hogy jön össze. Annyit még megsugok, hogy ez kicsit tőletek is függ, mert ha látom, hogy érdekel és komiztok, akkor sokkal több kedvem van az íráshoz és sokkal inkább igyekszem hozni és nem csalódást okozni :D
Na nem fecsegek tovább :D
puszi mindenkinek
Anita
2012. július 10., kedd
28. fejezet
(Edward)
Az őrület határán álltam. Nem tudom, hogy egy vámpír egyáltalán megőrülhet, de ha igen, én lehetnék az élő példája. Belláról több mint egy hete nem tudunk semmit. Egyre gyakrabban veszekedünk egymás között, stressz levezetés gyanánt. Charlie és Renee is egyre inkább idegesíteni kezdtek. Nagyon jó, hogy ennyire szeretik és aggódnak érte, főként, hogy Renee is megváltozott, de azzal nem segítenek semmit ha folyton hívnak. Pár napja megkértem Esmet, hogy legyen szives hozzájuk menni és nyugtatni őket, addig is, nyugodtabban kereshetjük Bellát.
A többiek különféle stratégiákat dolgoznak ki. Az elején én is részt vettem ezeken, de mikor láttam, hogy semmi haszna, s bármennyire biztosak is voltunk magunkban nem találtuk meg, inkább egyedül, megállás nélkül kerestem tovább. Annyit tudunk biztosan, hogy még itt vannak. James nem vitte messze. Ennyit látott Alice. Meg azt, hogy a nő nincs vele. Őt sem tudjuk, hogy hova tűnt, csak annyi biztos, hogy James egyedül rabolta el Bellát és vitte valahova. Alice folyton a jövőt figyeli, de szinte semmit se lát konkrétan és ez teljesen kiborítja. Ő is és Rose is halálra aggódták már magukat barátnőjük miatt. Az egyetlen aki nem aggódik, akit nem érdekel, hogy mi történik, az természetesen Tanya. A legjobb az, hogy az utóbbi időben mindig otthon ül és senki útjában sem áll. Legalább egyikünket sem zavar. Habár, ha jobban belegondolok, őt ismerve ez nem a legjobb. Hallottam egyszer a gondolatai között, hogy reméli, hogy sose találjuk meg, de túl nagyon siettem, hogy ezért veszekedjek vele. A fontos az, hogy nem áll az utunkban.
Megőrjit a gondolat, hogy annak a vadállatnak a kezeiben van. Hogy bánthatja, ismét. Rettegek attól, hogy talán elkésünk, és nem találjuk meg. Attól, hogy elveszíthetem, örökre. Ilyenkor mindig megpróbálok ismét reménykedni és bízni abban, hogy minden rendben lesz, lehetőleg mihamarabb. De nehéz. Az nem lehet, hogy neki, egy ilyen angyalnak, csak ennyi adatott az életből. Az nem lehet, hogy meghalt, vagy bármikor megölhetik.
Ezekben a gyötrelem teli napokban egyre többször villant át az agyamon, hogy talán békén kéne hagyjam. Talán örökké el kéne tűnjek az életéből, hogy végre nyugalomra, boldogságra, stabilitásra leljen, talán..Jacob oldalán. Nem az én hibám, hogy évekkel ezelőtt James megerőszakolta, de az, hogy most ismét bánthatja igenis az én hibám. James fejéből olvastam ki ezt, amikor pár nappal ezelőtt, egy röpke pillanatra hallottam a gondolatait. Bár nem felejtette el Bellát, de nem akarta ismét bántani, viszont amikor látta, hogy én védelmezem, beteg agyában megszületett ez a terv. Ezt és egy másik nőt láttam a gondolatai között. Ezt a nőt látta Alice is. Fogalmam sincs ki is ez. Miért akar rosszat Bellának. Természetesen vámpír, de, hogy kicsoda azt nem tudom. Nem tudom, hogy egyáltalán ismerjük-e. És ami a legfontosabb, honnan ismeri Bella őt, vagy ő Bellát. Miért akarja büntetni? Ezek a gondolatok gyötörtek amikor meghallottam a hangot.
(Bella)
Fájdalom hasított a fejemben amikor kinyitottam a szemem. Nem tudom mennyi ideig lehettem eszméletlen. Nem tudom, hol lehetek. Küszködve a fájdalommal körülnéztem a helységben. Egy elhagyatott kis kunyhó lehetett. Rettentően piszkos volt. Amikor megpróbáltam megmozdulni vettem észre, hogy a kezeim és a lábaim is össze voltak kötve. A félelem, a rettegés méginkább erőt vett rajtam. Alattam egy régi, mocskos pokróc szerűség volt. Hányingerem támadt. Aztán megláttam. A helységben egyetlen kicsi, ugyanolyan mocskos mint minden más, ablak volt. Ez az ablak előtt állt ő. Az aki már egyszer tönkretette az életemet. Ugyanúgy nézett ki mint akkor. Kopott farmer és csizma volt rajta, illetve egy bőrdzseki. Szőke haja ugyanolyan lófarokban volt kötve mint akkor. A lélegzetem mégjobban felgyorsult amikor megfordult. Az arcán kaján mosoly jelent meg és közelíteni kezdett felém. Félelmemben próbáltam minél kisebbre összehúzni magam. A várttal ellentétben, nem bántott. Legalábbis nem abban az értelemben amelytől én féltem.
A következő napok során próbáltam a lehető legkevesebbszer megmozdulni is akár. Igaz, hogy eddig csak egy pár ütést kaptam, ami a helyzethez mérten nem sok, de féltem, hogy ez bármikor megváltozhat. Illetve rettegtem attól, hogy ismét megerőszakol.
Egyre kimerültebbnek éreztem magam. Nagyon keveset aludtam az elmúlt napok során. Kimeritett a félelem, az aggodalom. Ezen a reggelen viszont valami megváltozott.Mikor pár percnyi alvás után kinyitottam a szemem és a rablóm szokásos helye felé néztem, ő nem volt ott. Körül néztem a kunyhóban, már amennyire a póz amelyben kényszeritve voltam megengedte, és sehol se volt. Reménykedni kezdtem abban, hogy talán elmenekülhetek. Az eddigi ütések okozta fájdalommal mit sem foglalkozva, megpróbáltam a kezeimről leoldozni a kötelet és nagy nehezen sikerült is. Már a lábamról oldoztam le amikor meghallottam a kaján nevetését a hátam mögött.
Tudtam, hogy most nem fogom könnyen megúszni. Elém ugrott és első körben egy pofot adott. A kezeimet megfogva visszakényszerített a földre majd a teste beborította az enyémet. Hát bekövetkezett az amitől féltem. Egy keserves sikoly szakadt ki a torkomból.
(Edward)
Szerelmem sikoltását hallottam meg amikor az erdőben a szokásos köröket róttam. Eszeveszett tempóban futottam a hang irányában, a hegyen felfelé. Erre sose jöttünk. Mennyire hülyék voltunk. Több sikoly nem hallatszódott, a kétségbeesés ismét urrá lett rajtam. Aztán a szél felém sodorta szerelmem, az ő vérének az illatát. Az illat irányában szaladtam tovább amikor megláttam egy kicsi, elhagyatottnak tűnő kunyhót. A félelem elszorította a torkomat, nem tudván, hogy milyen látvány fog fogadni. Az ajtót berugtam és megláttam Jamest amint Bellát a földre szegezve tartja. Mindketten felém tekintettek. Bella szemei mégjobban megteltek könnyel amikor látta, hogy én vagyok az, és felfedeztem még az ezernyi érzelem között a szerelmet és a hálát.
James arcán látszott, hogy erre nem számított. Vadállatiasan felmorogtam, majd rávetettem magam. Ott ütöttük egymást ahol csak értük, nekem viszont a képességem ismét segítségemre volt. Annak ellenére, hogy tisztában van a képességem működésével és azzal, hogy hogyan lehet kijátszani, a váratlan felbukkanásom miatt nem tudott már koncentrálni. Amikor az egyik karját leszakítottam, bukkantak fel a testvéreim az ajtóban. A két lány egyből Bellához sietett aki eszméletét vesztve hevert a koszos padlón, míg a bátyjáim nekem segítettek. Miután Jamest darabokra szaggatuk és tüzet gyújtottunk, Em és Jazz ott maradtak, míg mi a házunk felé siettünk. A lányok átadták nekem szerelmemet, míg ők telefonálnak Carlislenak és Esmenek.
Magamhoz szoritottam karcsú testét és amilyen gyorsan csak tudtam, száguldottam haza. Lefogyott ez a pár nap alatt és több sebből vérzett. Tudtam, hogy épp idejében érkeztem és, hogy annak az állatnak nem volt ideje ismét megerőszakolni őt. Boldog voltam, hogy végre megtaláltuk és biztonságban van, de mikor fáradt, megviselt arcára és testére néztem az aggodalom ismét átvette a hatalmat felettem.
Itt a friss. Remélem tetszett :) Az elején úgy terveztem, hogy még nem fogja megtalálni Bellát, de végül változtattam a terven, nem akartam kinozni már őket illetve titeket :)
Nagyon szépen köszönöm az öt komit :)
Remélem most is kapok egy párat :)
puszi
Anita
Az őrület határán álltam. Nem tudom, hogy egy vámpír egyáltalán megőrülhet, de ha igen, én lehetnék az élő példája. Belláról több mint egy hete nem tudunk semmit. Egyre gyakrabban veszekedünk egymás között, stressz levezetés gyanánt. Charlie és Renee is egyre inkább idegesíteni kezdtek. Nagyon jó, hogy ennyire szeretik és aggódnak érte, főként, hogy Renee is megváltozott, de azzal nem segítenek semmit ha folyton hívnak. Pár napja megkértem Esmet, hogy legyen szives hozzájuk menni és nyugtatni őket, addig is, nyugodtabban kereshetjük Bellát.
A többiek különféle stratégiákat dolgoznak ki. Az elején én is részt vettem ezeken, de mikor láttam, hogy semmi haszna, s bármennyire biztosak is voltunk magunkban nem találtuk meg, inkább egyedül, megállás nélkül kerestem tovább. Annyit tudunk biztosan, hogy még itt vannak. James nem vitte messze. Ennyit látott Alice. Meg azt, hogy a nő nincs vele. Őt sem tudjuk, hogy hova tűnt, csak annyi biztos, hogy James egyedül rabolta el Bellát és vitte valahova. Alice folyton a jövőt figyeli, de szinte semmit se lát konkrétan és ez teljesen kiborítja. Ő is és Rose is halálra aggódták már magukat barátnőjük miatt. Az egyetlen aki nem aggódik, akit nem érdekel, hogy mi történik, az természetesen Tanya. A legjobb az, hogy az utóbbi időben mindig otthon ül és senki útjában sem áll. Legalább egyikünket sem zavar. Habár, ha jobban belegondolok, őt ismerve ez nem a legjobb. Hallottam egyszer a gondolatai között, hogy reméli, hogy sose találjuk meg, de túl nagyon siettem, hogy ezért veszekedjek vele. A fontos az, hogy nem áll az utunkban.
Megőrjit a gondolat, hogy annak a vadállatnak a kezeiben van. Hogy bánthatja, ismét. Rettegek attól, hogy talán elkésünk, és nem találjuk meg. Attól, hogy elveszíthetem, örökre. Ilyenkor mindig megpróbálok ismét reménykedni és bízni abban, hogy minden rendben lesz, lehetőleg mihamarabb. De nehéz. Az nem lehet, hogy neki, egy ilyen angyalnak, csak ennyi adatott az életből. Az nem lehet, hogy meghalt, vagy bármikor megölhetik.
Ezekben a gyötrelem teli napokban egyre többször villant át az agyamon, hogy talán békén kéne hagyjam. Talán örökké el kéne tűnjek az életéből, hogy végre nyugalomra, boldogságra, stabilitásra leljen, talán..Jacob oldalán. Nem az én hibám, hogy évekkel ezelőtt James megerőszakolta, de az, hogy most ismét bánthatja igenis az én hibám. James fejéből olvastam ki ezt, amikor pár nappal ezelőtt, egy röpke pillanatra hallottam a gondolatait. Bár nem felejtette el Bellát, de nem akarta ismét bántani, viszont amikor látta, hogy én védelmezem, beteg agyában megszületett ez a terv. Ezt és egy másik nőt láttam a gondolatai között. Ezt a nőt látta Alice is. Fogalmam sincs ki is ez. Miért akar rosszat Bellának. Természetesen vámpír, de, hogy kicsoda azt nem tudom. Nem tudom, hogy egyáltalán ismerjük-e. És ami a legfontosabb, honnan ismeri Bella őt, vagy ő Bellát. Miért akarja büntetni? Ezek a gondolatok gyötörtek amikor meghallottam a hangot.
(Bella)
Fájdalom hasított a fejemben amikor kinyitottam a szemem. Nem tudom mennyi ideig lehettem eszméletlen. Nem tudom, hol lehetek. Küszködve a fájdalommal körülnéztem a helységben. Egy elhagyatott kis kunyhó lehetett. Rettentően piszkos volt. Amikor megpróbáltam megmozdulni vettem észre, hogy a kezeim és a lábaim is össze voltak kötve. A félelem, a rettegés méginkább erőt vett rajtam. Alattam egy régi, mocskos pokróc szerűség volt. Hányingerem támadt. Aztán megláttam. A helységben egyetlen kicsi, ugyanolyan mocskos mint minden más, ablak volt. Ez az ablak előtt állt ő. Az aki már egyszer tönkretette az életemet. Ugyanúgy nézett ki mint akkor. Kopott farmer és csizma volt rajta, illetve egy bőrdzseki. Szőke haja ugyanolyan lófarokban volt kötve mint akkor. A lélegzetem mégjobban felgyorsult amikor megfordult. Az arcán kaján mosoly jelent meg és közelíteni kezdett felém. Félelmemben próbáltam minél kisebbre összehúzni magam. A várttal ellentétben, nem bántott. Legalábbis nem abban az értelemben amelytől én féltem.
A következő napok során próbáltam a lehető legkevesebbszer megmozdulni is akár. Igaz, hogy eddig csak egy pár ütést kaptam, ami a helyzethez mérten nem sok, de féltem, hogy ez bármikor megváltozhat. Illetve rettegtem attól, hogy ismét megerőszakol.
Egyre kimerültebbnek éreztem magam. Nagyon keveset aludtam az elmúlt napok során. Kimeritett a félelem, az aggodalom. Ezen a reggelen viszont valami megváltozott.Mikor pár percnyi alvás után kinyitottam a szemem és a rablóm szokásos helye felé néztem, ő nem volt ott. Körül néztem a kunyhóban, már amennyire a póz amelyben kényszeritve voltam megengedte, és sehol se volt. Reménykedni kezdtem abban, hogy talán elmenekülhetek. Az eddigi ütések okozta fájdalommal mit sem foglalkozva, megpróbáltam a kezeimről leoldozni a kötelet és nagy nehezen sikerült is. Már a lábamról oldoztam le amikor meghallottam a kaján nevetését a hátam mögött.
Tudtam, hogy most nem fogom könnyen megúszni. Elém ugrott és első körben egy pofot adott. A kezeimet megfogva visszakényszerített a földre majd a teste beborította az enyémet. Hát bekövetkezett az amitől féltem. Egy keserves sikoly szakadt ki a torkomból.
(Edward)
Szerelmem sikoltását hallottam meg amikor az erdőben a szokásos köröket róttam. Eszeveszett tempóban futottam a hang irányában, a hegyen felfelé. Erre sose jöttünk. Mennyire hülyék voltunk. Több sikoly nem hallatszódott, a kétségbeesés ismét urrá lett rajtam. Aztán a szél felém sodorta szerelmem, az ő vérének az illatát. Az illat irányában szaladtam tovább amikor megláttam egy kicsi, elhagyatottnak tűnő kunyhót. A félelem elszorította a torkomat, nem tudván, hogy milyen látvány fog fogadni. Az ajtót berugtam és megláttam Jamest amint Bellát a földre szegezve tartja. Mindketten felém tekintettek. Bella szemei mégjobban megteltek könnyel amikor látta, hogy én vagyok az, és felfedeztem még az ezernyi érzelem között a szerelmet és a hálát.
James arcán látszott, hogy erre nem számított. Vadállatiasan felmorogtam, majd rávetettem magam. Ott ütöttük egymást ahol csak értük, nekem viszont a képességem ismét segítségemre volt. Annak ellenére, hogy tisztában van a képességem működésével és azzal, hogy hogyan lehet kijátszani, a váratlan felbukkanásom miatt nem tudott már koncentrálni. Amikor az egyik karját leszakítottam, bukkantak fel a testvéreim az ajtóban. A két lány egyből Bellához sietett aki eszméletét vesztve hevert a koszos padlón, míg a bátyjáim nekem segítettek. Miután Jamest darabokra szaggatuk és tüzet gyújtottunk, Em és Jazz ott maradtak, míg mi a házunk felé siettünk. A lányok átadták nekem szerelmemet, míg ők telefonálnak Carlislenak és Esmenek.
Magamhoz szoritottam karcsú testét és amilyen gyorsan csak tudtam, száguldottam haza. Lefogyott ez a pár nap alatt és több sebből vérzett. Tudtam, hogy épp idejében érkeztem és, hogy annak az állatnak nem volt ideje ismét megerőszakolni őt. Boldog voltam, hogy végre megtaláltuk és biztonságban van, de mikor fáradt, megviselt arcára és testére néztem az aggodalom ismét átvette a hatalmat felettem.
Itt a friss. Remélem tetszett :) Az elején úgy terveztem, hogy még nem fogja megtalálni Bellát, de végül változtattam a terven, nem akartam kinozni már őket illetve titeket :)
Nagyon szépen köszönöm az öt komit :)
Remélem most is kapok egy párat :)
puszi
Anita
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)