2011. március 3., csütörtök

16. fejezet

Sziasztok! Itt volna... Végre megtudjátok mit is akartam avval a miközben-el. 18+ ez a fejezet is :D
Ja és a függővégekből nem hiszem, hogy ki fogok gyógyúlni :D 

(Edward)

Megcsókolt, miközben a kezét mellkasomra csúsztatta és lassan simogatni kezdett. Jóleső borzongás futott végig rajtam, ahogy forró tenyere egyre merészebben cirógatott. Viszont ez nem segített a lehiggadásomhoz, épp ellenkezőleg, egyre jobban kivántam. Ajkaimtól elválva elkezdte a nyakamat behinteni apró, édes csókjaival, míg keze egyre közelebb került legvágyódóbb testrészemhez. Ekkor világosodtam meg, hogy mit is akar csinálni. Lefogtam a kezét, és komolyan a szemében néztem.

- Bella, nem kell ezt tenned. Nem azért csináltam, mert viszonzást akarok - mondtam és reméltem, hogy letesz az ötletéről. Viszont Őt ismerve ez hiú remény volt.

- Tudom, hogy nem azért tetted - pillantott rám pironkodva. - Nem kötelességből akarom viszonozni, hanem azért, hogy te is átéld mindazt amit én - motyogta még mindig vörösen viszont az elszántság egész lényéből sugárzott.Ajkait ajkaimra tapasztotta és én tudtam, hogy hiába is vitatkoznék vele, úgy is Ő nyerne.

A szenvedély egyre jobban ködösítette el az agyamat Lihegve szakadtunk el egymástól és Ő visszatért a nyakam csókolgatására. Forró nyelvét végighúzta ütőeremen , majd nyögés szakadt ki belőlem amikor a fogaival karcolta végig ugyanazt a területet. Meglepetten pillantottam rá, arca ismét vörös volt.

A keze ekkor férfiasságomra csúszott, nem bírtam ki egy nyögés nélkül. Lassan kioldozta a törölközőt és eltávolította az útból. Pillantása végigsiklott az egész testemen és fölém hajolt, miközben a kezei elindultak az eddig csak tekintete által végigsimogatott úton. A mellkasomat csókolgatta mikor megmarkolta gerjedelmemet. A hátát simogattam és utána a kezem a fenekére simítva markoltam meg.

Felpillantott és láttam a szemében a lángot. Közelebb húztam magamhoz és szenvedélyesen ajkaira tapadtam. Édes nyelve érzéki táncba kezdett az enyémmel. Keze egyre merészebben mozgott rajtam. A combján végigsimitva csúsztattam be a kezem lábai közé és cirógatni kezdtem az ott talált forróságot. Szerelmem ajkaimtól elvállva nyögött fel.

Egyre gyorsabban mozdult a keze rajtam és én szenvedélyesen a fülébe morogtam. Rámpillantott és nyelvét kidugva cirógatta meg az alsó ajkamat. Felmordultam és éhes vadként vetettem rá magam ajkaira. Kezeink egyazon ritmusban mozdultak a másik testén és szerelmem egyre hangosabban nyögdécselt, míg én is elégedetten mordultam fel.

A gyönyör ugyanabban a pillanatban ért utól mindkettőnket. Bella hátravetett fejjel sikoltott, míg én elégedetten nyögtem fel. Egymást átölelve váltottunk pár gyengéd csókot, és ismét szerelmet vallottunk. Ezek után  álomba cirógattam őt.


(Bella)

Megcsókoltam, miközben a kezemet mellkasára csúsztattam és lassan simogatni kezdtem. Még csak a gondolatra is elpirultam, hogy mit is szándékozok most tenni. Egyre merészebben simogattam és csókoltam őt. Nagy nehezen elszakadtam ajkaitól és áttértem a nyaka csókolgatására. A kezem egyre lejjebb merészkedett, mikor lefogta kiváncsi kezem és komolyan a szemembe nézett.

- Bella, nem kell ezt tenned. Nem azért csináltam, mert viszonzást akarok - látszott rajta, hogy komolyan gondolja minden szavát. A komolyság mellett a szemében mégis ott volt a vágy, a szenvedély.

- Tudom, hogy nem azért tetted. Nem kötelességből akarom viszonozni, hanem azért, hogy te is átéld mindazt amit én - mondtam miközben elvörösödtem ahogy visszagondoltam az előbbi gyönyörteli pillanatokra.

Közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam annak érdekében, hogy biztosítsam, hogy nem kényszerből teszem azt amit. Végre elengedte a kezem, így tovább kalandozhatott vonzó testén. Szenvedélyesen csókolt vissza, ezzel alátámasztva azt, hogy Ő is ugyanúgy akarja. Lihegve szakadtam el édes ajkaitől és visszatértem a nyakához. Végighúztam a nyelvem az ütőerén, majd a fogaimmal karcoltam végig ugyanazt a területet. Elégedetten hallgattam a nyögését. Szerelmem meglepve pislogott rám én meg szokásomhoz híven  elpirultam.

A kezem ekkor rásimitottam büszkeségére, Ő rögtön felnyögött. Lassan távolítottam el a zavaró törölközőt az útból. Először csak szememmel simogattam végig meztelen testét. Nagyot nyeltem amikor megpillantottam férfiasságát. Nincs miért szégyenkeznie, az biztos! - gondoltam, és rögtön elpirultam. Fölé hajoltam és megcsókoltam, miközben kezem elindult az előbb csak pillantásom által bejárt úton.

A mellkasát csókolgattam amikor kezem ismét rátalált kőkemény gerjedelmére, és megmarkoltam. Szerelmem felnyögött és ezt biztatónak vettem. Annak ellenére, hogy tapasztalatlan vagyok remélem, hogy nem csinálok semmit rosszul. Kezével végigsimogatta a hátam és a fenekembe markolt. Élvezettel sóhajtottam fel. Rápillantottam és az ajkaink édes csókban forrtak össze.

Kezét enyhén széttárt combjaim közé csúsztatta és végigsimitott rajtam. Elszakadva ajkaitől nyögtem fel az édes érzéstől. Egyre gyorsabban mozgattam a kezem rajta, élvezettel, szenvedélyesen morgott a fülemben. Ha lehet ettől mégjobban élveztem amit teszünk. Rápillantottam és  nyelvem hegyét kidugta cirógattam meg alsó ajkát. Rögtön ajkaim után kapott és szenvedélyes csókban forrtunk ismét össze.

Ugyanolyan ritmusban mozdult a kezünk és a szenvedélyünk hangjait nem tudtuk elfojtani. A gyönyör ugyanabban a pillanatban csapott le mindkettőnkre. Percekig ziháltunk még, a fejem szerelmem mellkasára fektetve. Gyengéd csókokat váltva vallotunk egymásnak újra és újra szerelmet, mielőtt szerelmem álomba cirógatott volna. E gyönyörteli éjszaka után nem gondoltam, hogy ennyire kellemetlen lesz a reggel....




Örülnék pár kominak
puszi mindenkinek
Anita

4 megjegyzés:

  1. Kosz a fuggoveget mar hianyzott!amugy jo volt ,jo hogy Edward es Bella szemszogebol is olvashattuk legalabb,megtudjuk miert is lesz kellemetlen a reggel!Jo hogy meggyogyultal ,varom a kovit pusz Maja

    VálaszTörlés
  2. Ááá..függővég!
    Forró a szituu!
    Várom h mien lesz a kövi és h kiderüljön h miért is lesz az a reggel kellemetlen!
    szia

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Nagyon tetszett a feji. Alig várom, h kiderüljön, h mi lesz reggel.

    VálaszTörlés
  4. xD függővég, mindenki leszólja, nem mondom, hogy tök jó ,a függő vég, csak így beindítja a fantáziákat xD ( néha túlságosan is)
    Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz reggel . . .
    Puszi: LilyV.

    VálaszTörlés