2012. július 16., hétfő

29. fejezet

(Alice)

Mázsás kő esett le a szívemről amikor több napos kín és aggódás után végre megtaláltuk Bellát . Ed az elmúlt időszakban szinte magán kívül volt, halálra aggódta magát és folyton csak az erdőben járkált, hátha valahol végre megtalálja szerelmét. Amikor látomásom volt arról, hogy megtalálja őt, a megkönnyebbülés vette át hatalmát eddig megfeszített idegeimen. Úton hazafelé, miután bátyám átvette tőlem Bellát, telefonáltam Carlislenak, aki kénytelen volt munkába menni, annak ellenére, hogy ő is rettenetesen aggódott fogadott lánya miatt, majd Esmenek is, aki az utóbbi napokban szinte mindig Charlienal volt, próbálva lelket önteni beléjük és nyugtatni őket. Mindketten nagyon örültek a hírnek és megígérték, hogy amilyen gyorsan csak tudnak jönnek.

A házhoz érve, felvittük Bellát Ed szobájában, madj Rose segítségével kizavartam a türelmetlen és ismételten kétségbeesett bátyánkat. Levetkőztettük és megmosdattuk, illetve a sebeit is kitisztitottuk, hogy majd Carlisle elláthassa. Mire végeztünk mindennel Em és Jazz is hazaértek, majd pár percre rá apánk is. Ő rögtön felment ellenőrizni legkisebb lányát míg mi a nappaliban telepedtünk le.

Napok óta először bújtam boldogan és félelemmentesen Jazzhez. Örültem, kimondhatatlanul örültem, hogy végre minden rendben van, megtaláltuk Bellát és nem esett semmi komolyabb baja. Rose arcán is hasonló érzelmeket fedeztem fel. Bátyám természetesen, hiába mondtuk neki, nem volt hajlandó mégcsak leülni se. Csak mosolyogni tudtam rajta.

Viszont amikor épp csipkelődni akartam volna egy kicsikét, megpillantottam Tanyat. Az ablak előtt állt és szinte toporzékolt a méregtől. Nem értettem. Mármint természetesen tudom, mindenki tudja, hogy nem szereti, sőt, Bellát, de azért nem értem, hogy miért ennyire mérges és miért tűnik végtelenül csalódottnak. Ennyire azért csak nem akarhatta Bella rosszát. Mire megszólalhattam volna, egy kocsi fékezett le a házunk előtt.

Biztosan Esme és Bella szülei érkeztek meg. Edward, mikor már idegesíteni kezdte, hogy, érthető okokból bár, de nagyon gyakran hívták, megkérte Esmet, hogy menjen el hozzájuk és próbálja meg őket lebeszélni arról, hogy folyton zaklassák keresés közben. Érthető volt, hogy előbb-utóbb besokal, ezért Charlie is folyamatosan bocsánatot kért a zavarásért. Anyánk azonban tudott rájuk hatni, szerencsére.

Örültem, hogy kedvenc barátném visszakapta az édesanyját. Mármint, hogy ő ráébredt, hogy milyen lánya van és most értékelni tudja. Félőrülten rontottak be a házba, ezzel kizökkentve Edwardot is az aggódástelt világából. Carlisle nyugodtan  sétált le az emeletről. Miután a helységben levő összes szempár rátapadt elmosolyodott.

- Minden rendben van Bellával. Csupán egy pár többé-kevésbé komoly sebe van. - mindenki hallhatóan eresztette ki az eddig benntartott levegőt.

 - Köszönjük Edward, hogy megmentetted a lányunkat. - suttogta Charlie amin bátyám csak elmosolyodott.

- Felmehetünk hozzá? - kérdezte rögtön Reneé mire Carlisle mosolyogva biccentett. Mind a ketten egyszerre mozdultak az emelet felé.

Edward erre lebiggyesztette az ajkait. Olyan volt mint egy aranyosan morcos kisfiú. Hosszú idő után először nevettünk fel felszabadultan és teljes mértékben boldogan.

(Edward)

- De most miért? - titkolni se bírtam volna morcosságomat. - Én akartam látni végre.

- De Edward, várj egy pár percet, végül is ők a szülei. - mosolyodott ismét el apám.

Duzzogva ereszkedtem le egy fotelre. Alig vártam, hogy ismét láthassam szerelmemet és magamhoz ölelhessem, de a szülei megakadályoznak ebben. Kimondhatatlan örömet éreztem amikor megtaláltam és most is, hogy Carlisle mondta, hogy nincs semmi komolyabb sérülése, de végre látni is akartam és akartam, hogy felébredjen és rám emelje gyönyörű szemeit.

Annyira elmerültem gondolataimban, hogy észre se vettem, hogy Charlie és Reneé már le jöttek. Megpróbáltam emberi tempóban haladni, de nehéz volt. Legszívesebben száguldottam volna, hogy mihamarabb életem értelme mellett legyek. Rose és Alice is csatlakoztam hozzám és bár nem tetszett de lenyeltem ezt is. Végülis a barátnőjükről van szó és ők is rengeteget aggódtak érte. Örültem, hogy szerelmem ilyen barátokra talált. Mégis boldog voltam amikor végre kimentek.

Leültem kedvesem mellé és csak gyönyörködtem most békés arcába. Egyszer csak elsuttogta a nevem a felhők  fölé emelve így a szívemet, de nem ébredt fel. Alig vártam, hogy végre kinyissa lehunyt pilláit, de erre csak másnap késő estére került sor.

(Tanya)

Ezt nem hiszem el. Ez a liba mostanra már halott kéne legyen, erre tessék. A néger lelépett még mikor eltűnt a kislány. Victoriáról meg azóta se tudok semmit. James meg... nem értem. Ott volt több mint egy hétig a karjai közt, de meg sem ölte, se nem erőszakolta meg, de még csak bántani se bántotta, úgy igazán. Úgy látszik  csakis magamra számíthatok. Ki kell gondoljak egy tökéletes tervet, hogy végre megszabaduljak Bellától és Edward csak az enyém lehessen, örökre.


Itt a friss, remélem tetszik. Most végre nem telt el két hónap a kettő között :D
Köszönöm szépen a komikat :) Fruzsi, a rendszeresítéssel csak az a gond, hogy valahányszor megpróbáltam rendszer szerint írni sose jött össze :D Kicsit szétszórt vagyok és nem tudok a korlátokhoz alkalmazkodni :D És azt se szeretném, hogy megígérjem, hogy jön egy bizonyos napon a friss és ne hozzam. Jelenleg csak annyit ígérek meg, hogy legalábbis most vakáció ideje alatt megpróbálok hetente frisselni, vagy talán többször egy héten. Attól függ, hogy jön össze. Annyit még megsugok, hogy ez kicsit tőletek is függ, mert ha látom, hogy érdekel és komiztok, akkor sokkal több kedvem van az íráshoz és sokkal inkább igyekszem hozni és nem csalódást okozni :D
Na nem fecsegek tovább :D
puszi mindenkinek
Anita


5 megjegyzés:

  1. szia!
    nagyon tetszett, végre Bella biztonságban van, Ed karjai között! bár ez a Tanya, már nagyon elegem van belőle, remélem, h hamar lebukik, h ő akarta Bellát eltüntetni!
    siess a folytatással, már nagyon várom! :)

    VálaszTörlés
  2. szia ez zsír gratula remélem bella elmondja hogy james mit mondott és tanya megdöglik végre
    puszy

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Edward mért nincs akkor Tanya közelében amikor ilyenekre gondol??? Akkor már rég igazából is hulla lenne!
    Nemtom mit tud még kieszelni, hogy tüntethetné el Bellát? Ami amúgy úgy se sikerülne... :D
    Várom a kövit!
    Orsy

    VálaszTörlés
  4. Szia Anita!
    Nekem már ez is haladás hogy nem kell ilyen sokat várni a frissek miatt!Jó lett a fejezet,és köszönöm a válaszodat.
    Puszi:Fruzsi

    VálaszTörlés
  5. Szia Anita! :D
    jajj Ed olyan cuki volt, hogy így aggódott Bellaért :D és mint egy türelmetlen gyerek várta, hogy végre felmehessen hozzá :D
    Tanya meg egy undorító dög, de azért kíváncsi leszek, hogy mit talál ki ellenük :D
    várom a kövit :D
    puszi<3
    xoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxo

    VálaszTörlés