2012. szeptember 2., vasárnap

33.fejezet

Sziasztok!

Itt is volna a friss :D Köszönöm szépen a komikat, ezt a fejezetet első sorban LilyVolturi-nak, Pati-nak, Orsy-nak és Netty-nek ajánlom :) , bár van egy olyan érzésem, hogy nem teljesen fogja elnyeri tetszéseteket :D, de nem lövöm le a poént.  Ide is várom a komikat, minél többen írtok, annál hamarabb hozom a kövit :)

Jó olvasást!
Anita


(Edward)

A nappali közepén álltam lefagyva mióta szerelmem és Carlisle kiléptek az ajtón. Az egész család, még Tanya is ot volt és feszülten vártuk, hogy valamelyikük végre mondjon is valamit. Carlisle mellém lépett és vállamra tette a kezét szemembe pillantva. Hiába kutakodtam, semmi arra utalót nem hallottam felőle, hogy mi baja is lehet kedvesemnek. Az idegeim máris pattanásig feszültek. Annyira komoly nem lehet, hogy még Carlisle is ennyire kiborult. Hisz az elmúlt napokban teljesen jól volt szerelmem. Mindig együtt voltunk, láttam volna rajta, hogy valami nincs rendben. Igaz, kevesebbet evett mint szokott, és néha meg-meg szédült, ami természetesen már akkor sem tetszett, de komolyabb gond nem volt. Akkor meg miért néz ennyire csalódottan, kiborultan? Furcsáltam azt is, hogy Bella nem jött rögtön mellém, nem bújt a karjaimba ahogy szokta. Az arcáról enyhe félelmet és zavart olvastam le, tehát még ő sem tudja, hogy mi történt. Utána meg csak egyszerűen a szoba másik végébe sétált és az ablak előtt állt meg.

- Elmondanátok végre nekünk is, hogy mi baja van Bellának? - kérdeztem rá végre Carlisle felé fordulva. Láttam, hogy ekkor szerelmem is felénk fordul, ami méginkább azt bizonyitotta, hogy apám neki se mondta még el.

- Sajnálom, Edward. Az igazság az, hogy nem is tudom, hogyan mondjam el neked, nektek. Engem is... sokkolt az amit ma tudtam meg. Ilyesmi még csak eszembe se jutott volna soha Belláról és most mégis... - ismét elhallgatott, amivel az eddigi állapotomat tovább rosszabította. Mély levegőt véve mégis csak kibökte -
Bella terhes.

Rögtön rápillantottam szerelmemre. A szemeit könnyfátyol lepte el, majd kezeit hasára szorította miközben elmosolyodott. Én is mosolyogtam. Máris láttam őt pirospozsgás arccaé amint mosolyogva ugyanígy szorítja kezeit immár nagy hasára, hogy méginkább érezze a baba mozgását. Majd láttam magunkat amint játszunk egy tökéletes kislánnal aki az ő szépségét örökölte. Annyiszor eljátszottam már a gondolattal, hogy milyen is lenne egy közös kisbabánk. Mennyire teljessé tenné mindkettőnk életét. Most meg beteljesül az álmunk, mert tudom, hogy bár nem beszélt róla, szerelmem is épp erre vágyott mindig.

De... hirtelen hervadt le a mosoly ajkaimról. Hisz attól, hogy Bella most terhes, én még ugyanúgy vámpír vagyok, tehát nem lehet gyerekem. Ami azt jelenti, hogy...Bella megcsalt. A szívem, ami még mindig változatlanul imádta őt rögtön elvetette még a gondolatot is, de az agyam mégis megakadályozta. Szeretem őt igen, de a most történteket mégsem tudom elfogadni és szemet hunyni felettük. Mindig azt állította, hogy engem szeret tiszta szívéből és nem érdekli, hogy miről kell lemondjon értem, csak a szerelmünk És én hittem neki. Hittem, mert szerettem. Láttam a tekintetében a fellobbanó szerelmet, a vágyat. És bíztam benne, mert úgy éreztem, hogy bár nem adhatok meg mindent neki, igenis boldoggá tudom tenni. Talán a múltjában történt dolgok is növelték bizalmamat, védő ösztönömet vele szemben. Még a tűzbe is mentem volna érte...mostanáig. Most viszont csalódtam benne, hatalmasat. Talán félreismertem őt, sőt egyre biztosabb voltam ebbe. Az egész családom hasonló véleményen voltak. Talán csak most ismerjük meg őt igazából, olyannak amilyen tulajdonképpen. Ismét rápillantottam. A könnyeket máris elpislogta és hitetlenkedve meredt a semmibe.

- Gratulálok - szedtem össze magam annyira, hogy meg tudjak szólalni.

- Tessék? - pillantott rám kissé értetlenkedve, mintha mély révületből ébresztettem volna. Aztán ismét boldogan elmosolyodott és a szemembe pillantott - Edward, kisbabánk lesz - suttogta nekem. Mély levegőt véve próbáltam lecsillapítani magam. Azt fogadtam meg, még a kapcsolatunk legelején, hogy bármi áron boldoggá teszem őt, teljesítem minden óhaját és tiszteletben tartom minden választását. Ő választott. Választotta az emberi létet és most terhes, több mint valószínűleg a kutyától. Azt azért még a boldogsága érdekében sem fogom hagyni, hogy hülyére vegyen.

- Nekünk? Nem, Bella. Neked lesz kisbabád.

- Tessék? - nézett ismét megütközve rám.

- Jaj, ne próbálj most szentet játszani, mert nem fog menni. Te is nagyon jól tudod, hogy nekem nem lehet gyerekem, a mostani terhességed meg csak azt bizonyítja, hogy hazudtál nekem. Mindvégig hazudtál és becsaptál. Megcsaltál és lefeküdtél Jacobbal - bárhogy igyekeztem a bennem élő megcsalt, megsebzett férfi egyre jobban felszinre tört és nem tudtam visszafogni. Vagy talán nem is akartam. Nem foglalkoztatott, hogy talán mégsem kéne így beszélnem vele, hisz ő csalt meg engem.

- Tessék? Ed ... ez ... ez nem igaz - hebegte Bella rémülten még inkább felbőszítve. Miért van ennyire megrémülve? Rájött, hogy nem tud átverni és mégis még egyszer megpróbálja? Azt az örömöt nem adom meg neki, hogy lássa, hogy mennyire fáj az amit tett és az amit mondok neki.

-  Ugyan mi nem igaz? Talán nem is Jacob az apja a gyerekednek hanem valaki más akit eddig rejtegettél? Hányan vagyunk? - kérdeztem cinikusan miközben érzéketlenül figyeltem ahogy a döbbenetet átveszi a fájdalom a szemében.

- Edward, talán mégsem...- kezdett bele Alice.

- Ugyan már, Alice, legalább most ne védd őt - szólt bele Tanya is még mielőtt bármit is mondhattam volna. - Egyértelmű, hogy megcsalta Edwardot, akkor meg miért kotyogsz bele? Edward mindvégig hitt abban, hogy Bella jó, annak ellenére, hogy nem egyszer próbáltam ráébreszteni a valóságra. Most, hogy végre észrevette, hagyd, hogy engedje ki a keserűségét.

- Tanya, jobb lesz ha te ebbe bele se szólsz - morogta válaszképpen Alice neki.

- Nem, Alice. Tanyanak tökéletesen igaza van. Ő volt az egyetlen akit ez a nő nem tudott átverni. Ő látta tisztán, hogy milyen is valójában. Mindannyiunkat elvakított a kedvessége, a jósága. Ez azonban csak álca volt, és ezt mostmár mind tudjuk. - Alice volt az egyetlen aki magyarázatot próbált találni. Nem tudta elfogadni, hogy ilyen lenne a legjobb barátnője. Teljesen ellent mondott annak amit tudott eddig róla, amit hitt róla. Carlisle és Esme szomorúak és csalódottak voltak. Csalódtak Bellában, hisz úgy szerették őt mint a lányukat és ő ilyet tett velünk, velem. Em és Rose azon gondolkoztak, hogy tényleg képesek voltak ennyire félreismerni valakit. Ők se igazán tudták elfogadni, hogy Bella ilyen lenne, de a bizonyítékot sem tudták figyelmen kivül hagyni. Jazz az érzelmeit elemezni akarta, de nem érezte őt. Mintha egy burok lett volna körülötte, ami minden képességünktől védte volna. Rápillantottam. Valamikori szerelmem a falhoz dőlve zihált, miközben karjait maga köré tekerte mintegy megvédve magát és a gyerekét. - Mondd, hogy tévedünk. Próbáld elmagyarázni ezt - mondtam neki. A lelkem még mindig nem akarta elfogadni azt, hogy a nő akit szerettem, ezt tette. Amikor percek múlva se szólalt meg, csak a semmibe meredt még mindig zihálva, megszólaltam. Valószínűleg csak azért sikerült kimondanom a végzetes szavakat mert nem nézett rám: - Igazán sajnálom, hogy eddig nem jöttem rá, hogy tulajdonképpen mekkora egy kurva vagy.

Összeszorított szemhélyai közül két kövér könnycsepp csordult ki és folyt végig az arcán, majd ránk sem nézve kiviharzott a házból egyenesen az erdőbe. Az a részem amelyik még mindig változatlanul szerette őt, rögtön félteni kezdte, de megacéloztam szívemet. A kanapéra rogytam le és az arcomat a kezeimbe temettem. Alice, hasonlóan összetörve, hisz a legjobbnak hitt barátnőjében csalódott, a szobájába menekült. Egyik oldalamra Esme, másikra Tanya ült le.

- Sajnálom, Edward - suttogta anyám, miközben a hajamat simogatta.

- Mind sajnáljuk, hogy így kellett ráébredjetek arra, hogy milyen kígyót melengettetek a kebleteken- mondta Tanya.

Kitéptem magam a karjaikból és felviharoztam a szobámba. Ez sem segített, sőt. Hisz itt minden rá emlékeztetett. Bárhova pillantottam őt láttam. Az illata még mindig a levegőbe terjengett. A rólunk készített képek még mindig a polcokon voltak elrendezve. Egy dühös mozdulattal lesöpörtem őket. Hangosan értek földet, összetörve. Hasonlóan összetörve éreztem én is magam. Az ágyra pillantva eszembe jutottak az itt töltött csodás pillanatok. Nem lehet igaz, hogy ennyire más lenne az igazi Bella. Nem tévedhettem ennyire vele kapcsolatban. A gyerek viszont a bizonyíték arra, hogy igenis ilyen ő.

A következő napokat a szobámba zárkózva töltöttem. Egyetlen egy zajra figyeltem fel: a telefon csörgésre. Charlie hívott, hogy megkérdezze, hogy nem tudunk-e valamit a lányáról, ugyanis egy cetlit találtak, amin annyi állt, hogy el kell utazzon valahova és ne aggódjanak érte. Azóta se hívta már őket. Gondolták, hogy talán mi többet tudunk. Esme, fájdalommal a hangjában, újságolta el, hogy én és a lányuk...szakítottunk. De nem tudunk semmit róla. Többet nem zavartak. Az aggodalom újult erővel tépdeste összetört szívemet. Mi van ha baja esett? Hisz amikor innen elment egyenesen az erdőbe menekült. Talán valami történt vele. De akkor nem hagyott volna üzenetet. A féltékenység még inkább mardosott amikor arra gondoltam, hogy lehet a kutyával menekültek el.

Alice hangját hallottam meg lentről amint a többieket győzködte, hogy meg kéne keressük őt, hisz lehet valami történt vele. A gondolataiból kiolvastam, hogy minden ellenére még mindig úgy hitte, hogy van erre magyarázat. Nem csalt meg, biztosan nem csalt meg, úgy gondolta. Nem tudta elfogadni, hogy az a Bella akit ő ismert, ilyet tett volna. Leordítottam neki, hogy még véletlenül sem keressük meg, hisz biztosan a szeretőjével van és semmi baja. A családom tiszteletben tartotta a döntésemet. A fájdalom tovább marcangolt. A napok lassan teltek, majd hetek lettek belőlük, hetekből meg hónapok. Négy teljes hónapot töltöttem el a fájdalommal.

Egyik nap azonban látogatónk érkezett. Jacob, legyűrve ellenszenvét, eljött, hogy megérdeklője, hogy tényleg nem tudunk-e semmit. Mindenkit meglepett.

- Mit keresel te itt? - morogtam rá.

- Csak Bellát. Hónapok  óta nem tudunk róla semmit és féltjük. - mondta természetesen.

- Mi úgy gondoltuk, hogy veled van - szólalt meg Rose is

- Velem? - a döbbenet olvasható volt rajta. - Már miért lenne velem?

- Mert te ejtetted teherbe - nem hatott meg a döbbenete. Még mindig úgy gondoltam, hogy vele csalt meg.

- Hogy micsoda? Bella terhes? - kérdezte elképedve, mire Rose bólintott. - Én egy újjal se értem soha hozzá. Úgy szeretem őt mint egy testvért, sose gondoltam, vagy értem hozzá úgy mint egy nőhöz. - mondta őszintén. Hittem neki.

- Akkor biztosan azzal van akié a gyereke - suttogtam fájdalmasan. Még rosszabb volt így, hogy nem Jacobé a gyerek. Vajon ki lehet az a férfi aki lefeküdt vele? Akinek oda adta magát?

- Az meg sem fordult a fejedbe, hogy talán tiéd a gyerek? - kérdezte rosszállóan Jacob.

- Nekem, vámpír lévén, nem lehet gyerekem, tehát Bella megcsalt - világosítottam fel őt. Az értetlenkedés ismét leolvasható volt róla. Sehogy sem függött össze a kép a fejében.

- Nem tudom mit mondjak. Csak azt tudom, hogy Bella imádott téged, az életénél is jobban - mondta újabb tőrt döfve a szívembe. - Csak azt nem értem hol lehet most. A falkából az egyik farkas látta őt az erdőben pár héttel ezelőtt egy másik nővel, de nem figyelt fel jobban. - a félelem elszorította a torkomat.

- Egy másik nővel? Milyen másik nővel? - kérdezte rémülten Alice.

- Nem tudom. Csak most mondta el, hogy látta őt, eddig nem találta fontosnak. Gondoljátok, hogy valami baj történt vele? - kérdezte Jacob.

- Én hónapok óta nem láttam már őt. Még akkor sem amikor...minden rendben volt.Mi történhetett vele? - suttogta próbálva a jövőt látni. Ekkor azonban nem várt vendégeink érkeztek.

7 megjegyzés:

  1. Kár érte, eddig szerettem a történetet...de ez elég ratyi lett!!!

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Nagyon tetszett a fejezet, de most iszonyat nagyot csalódtam az egész Cullen-családban, hogy voltak képesek azt feltételezni Belláról, h megcsalta Edet, elképesztő!
    Mivel 4 hónap telt el, remélem, h Bella már megszülte a gyereket és most ő jön ellátogatni hozzájuk, azzal akinél volt az elmúlt hónapokban, legalábbis remélem!
    Kérlek siess a folytatással!
    Soph

    VálaszTörlés
  3. Én is csak azt tudom mondani, hogy kár volt lerombolni a történet hangulatát... Eddig happy történet volt, de ezt sajnos most tönkretetted szerintem! Nem igazán tudok olyan folytatást elképzelni, ami tetszene, ha újra összejönnek, ez a fejezet akkor is ott marad, ha még húzod h összejöjjenek megint az még rosszabb... Egyetértve az előttem szólóval, kár érte...

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Edwardnak akkora sallert vágtam volna le, hogy körbe forog a feje! Hogyan hihetni azt, hogy Bella megcsalja?! Mindennél jobban szereti őt..Remélem ráébred erre, és újra minden happy lesz...Kíváncsi vagyok kik a vendégek, úgyhogy siess a következő fejezettel!Puszi.Pati.:)

    VálaszTörlés
  5. Basszus!
    Gondoltam hogy Ed így fog reagálni... De azért hogy lekurvázta... Asszem erre Bella sosem gondolt volna.
    Ed mostmár megnyugodhat, nem csalta meg Jacobbal. De még mindig azt hiszi, hogy Bella megcsalta. :/ És félek már késő lesz mire belátja, hogy a gyerek téll tőle van, Bellát úgy megbántotta, hogy nem bocsát meg neki egykönnyen. :(
    Kik azok a látogatók??
    Várom a kövit!
    Orsy

    VálaszTörlés
  6. Szia,

    Ok mond, hogy még ma fent lesz a következő rész... Tudom, tudom nem így megy.
    Annyira fel tudnám, képelni Edwardot. Mikor jön rá, h mekkora.....
    Na mindegy. Nagyon várom a következő részt.

    Szilvi

    VálaszTörlés
  7. szia! :D
    először is köszönöm az ajánlást <3
    Cullenek nagyon durvák voltak vele :/ bár azért lássuk be, érthető, egy vámpírnak nem lehet gyereke ... de azért utána lehetett volna járni a dolognak :D de szerintem jó volt így :D
    Alice *-* na ő nagyon ari volt, hogy próbálta védeni Bellat :D
    Tanya meg hát nem lett a szívem csücske ...
    naaaa kik jönnek?? :D
    várom a kövit :D
    puszi<3
    xoxoxoxoxoxoxoxo

    VálaszTörlés