34.fejezet

Sziasztok. Itt is a friss. Köszönöm szépen a hét komizónak, név szerint: Soph, Pati, Orsy, Szilvi, LilyVolturi és a két névtelennek is. A névteleneknek üzenem, hogy soha, semmi sem mindig rózsaszín az életben. Igen, ez  eddig happy történet volt, de már szinte unalmas volt mindig boldogságról írni, holott az élet sajnos egyáltalán nem ilyen. Ami pedig a jövőjüket illeti... hát még én sem igazán tudom, hogy az hogy is lesz :D, majd kiderül. Ide is szívesen várom a komikat, most jól jönne egy kis ösztönzés :)

Jó olvasást!
Anita


(Edward)

A három vámpírnő meglepetten pillantott másik vendégünkre. Kachiri, Senna és Zafrina ellenszenvesen méregette egy pillanattal később Jacobot, aki hozzájuk hasonló arckifejezéssel figyelt. A három nő is ugyanazt a reakciót váltotta ki belőle mint mi, vagy mint bármelyik másik vámpír. Az amazonok mindig is jó megfigyelők voltak, egyből kiszurták tehát, hogy valami nagyon nincs rendben velünk. Körülnéztek és rögtön észrevették, hogy valaki hiányzik a családból.

- Hol van Bella? - kérdezett rá Zafrina. Ő kedvelte leginkább meg őt. Elfordítottam a fejem miközben válaszoltam.

- Nem tudjuk.

- Hogyhogy nem tudjátok? - kérdezte szinte hisztérikusan Senna. Elképesztő, hogy ők is mennyire a szívükbe zárták. Hisz annyira jó volt, annyira édes... Próbáltam kizárni őt a szívemből, próbálni nem gondolni rá, vagy egyszerűen csak észben tartani azt, hogy ő megcsalt. Mégsem tudtam. Túlságosan szerettem ahhoz, hogy kizárjam a gondolataimból. Négy hónap után egyre inkább hiányzott, egyre elviselhetetlenebbnek tűntek a napok, mert nem tudtam róla semmit. Bár próbáltam közönyösnek mutatkozni, legbelül szenvedtem, jobban mint valaha. Féltettem őt. El se tudtam képzelni, hogy mi is történhetett vele, hova tűnt így el. Bebeszéltem magamnak, hogy biztosan jól van, hisz végül is mi baja eshetett volna, ha a gyereke apja mellette van.

- Nem tudjuk. Négy hónapja tűnt el miután összeveszett Edwarddal. Egyetlen cetlit hagyott a szüleinek. Azóta senki se tud róla semmit. Ezért jött Jacob is ide - magyarázta Rose, Jacob felé mutatva.

- Összevesztetek? Mégis mi a jó egen tudtatok annyira összeveszni, hogy Bella elmenekült és azóta se adott semmi életjelt, sőt egyikőtök se kereste? - kérdezte Kachiri.

- Nem tudjuk, hogy elmenekült-e. Bella megcsalt - suttogtam megtörten.

- Megcsalt? Bella? Téged? - képedt el Zafrina. - Ez képtelenség. Mikor mi itt voltunk minden rendben volt és látszott, hogy mennyire szeretitek egymást és, hogy Bella mennyire imád téged. Kétlen, hogy ez ennyire rövid idő alatt megváltozott volna. És mégis kivel csalt volna meg? - faggatott felháborodva.

- Először azt hitte, hogy velem csalta meg - kotyogott bele Jacob - de ez hülyeség, hisz én valóban szeretem Bellát, de csakis mint barátot, vagy akár mint testvért. Mindketten úgy tekintünk, illetve tekintettünk a másikra mint barátra, mindig. Remélem ezt ő is felfogja végre - pillantott rám, majd folytatta. - Most meg azt hiszi, hogy valaki mással van Bella, azzal akivel gondolja ő, hogy meg is csalta. Bár egyetértve veletek én sem tudom elképzelni, hogy tényleg ilyet tett volna - fejezte be mondanivalóját.

- Nem látom őt. Hónapok óta egyetlen látomásom sem volt róla. Akármennyit kínlódtam, mintha valami eltakarná őt előlem - fakadt ki Alice. - Csatlakozva az előttem szólókhoz, én sem tudom elfogadni, hogy az a Bella akit én ismerek, akit még most is, mindez után, a legjobb barátnőmnek gondolok, ilyet tett volna a bátyámmal. Egyszerűen nem tudom elfogadni. Igaz, hogy a helyzet érthetetlen, de...

- Milyen helyzet? Magyarázzátok el végre nekünk is, hogy miért hiszitek ezt Belláról? Milyen bizonyítékotok van ellene? - háborgott Zafrina.

- Bella terhes - nyögtem ki.

- Terhes? - kérdezte elmosolyodva Senna.

- Igen. Nekem nem lehet gyerekem, hisz vámpír vagyok tehát mással is együtt volt - suttogtam fájdalmasan.

- Tessék? Mi az, hogy egy vámpírnak nem lehet gyereke? - képedt el ismét Senna.

- Egy vámpír férfinak és egy ember nőnek lehet gyermekük. A vámpír nőknek nem változik a testük, tehát nem tudnak kihordani egy terhességet, de egy emberi nő igen. Ez meg azt jelenti, hogy Bella nem csalt meg, hanem a te gyerekeddel várandós - magyarázta Kachiri mindannyiunk elképedésére.


Eszembe jutott mindaz amit mondtam neki, amivel vádoltam. Akkor jogosnak éreztem a felháborodásom, bár már akkor is tudtam, hogy túlugrottam a lovat, de nem bántam. Most viszont ... Fájdalmasan égették a mellkasomban lévő űrt azoknak a pillanatoknak az emlékei. Akkor vajon mit érezhetett ő? Ő aki tiszta szívvel szeretett, mindig is bizonygatta ezt nekem, aki nekem ajándékozta a szívét, a testét. Én meg beletapostam mindebben. Sose fogom magamnak megbocsátani, ugyanúgy, ahogy minden bizonnyal ő sem. Lerogytam a kanapéra és a fejem a kezeimbe temetve suttogtam:

- Akkor ez azt jelenti, hogy örökre elveszettem őt.


(Bella)

Iszonyatos rosszullétre ébredtem. Nem foglalkozva szerelmemmel, magamhoz képest gyorsan kipattantam az ágyból  és a fürdő felé rohantam. Szerelmem is rögtön mellettem termett és a hajamat összefogva térdelt mellettem. Ki akartam küldeni, nem akartam ugyanis, hogy így lásson, mégsem tudtam. Jól esett, hogy mellettem van és van kire támaszkodjak. Utána fogat mostam és szerelmemmel visszamentünk a szobámba.

Nem igazán akartam, mégis belementem, amikor megpróbált meggyőzni, hogy menjünk el Carlisle-hoz, hogy vizsgáljon meg. Felöltöztünk, majd a karjaiba kapva, hazafutott velem. Alice láthatta, hogy jövünk és, hogy valami nincs rendben, mert az egész család, Tanyat is beleértve, a nappaliba volt és aggódva néztek ránk. Carlisle betessékelt a dolgozószobájában. Vért vett, majd elvégzett különböző teszteket rajtam. Úgy szerettem Carlisle-t mintha az apám lett volna, de a hideg futkosott a hátamon amikor orvosként közeledett. Mosolyogva végezte a vizsgálatokat, ami azt bizonyította, hogy komolyabb gond biztosan nincs. Én se hittem, hogy valami bajom lenne, de szerelmem, mint mindig, most is túlaggódta a dolgot. A vérvizsgálatot nézte, amikor én azt hittem, hogy végre kész vagyok, ekkor azonban elsötétült a tekintete és a mosoly lehervadt ajkairól.

- Carlisle? Mi a baj? Mi történt? - kérdeztem hirtelen kétségbeesve.

- Menjünk a többiekhez, Bella! - mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Teljesen megváltozott a hangneme, a viselkedése. Nem értettem. Mi történt ilyen hirtelen?

Kiléptünk az ajtón és hét kiváncsi és aggódó szempárral találkoztunk. A legfeszültebb szerelmem volt. Carlisle kikerült engem, majd Edwardhoz lépve a válára tette a kezét. Ő kiváncsian nézett rá, valószínűleg a gondolatai között kutakodott, de Carlisle nem mutatta meg neki se mi történt, hirtelen bosszússá vált arca ezt bizonyította. Nem mentem rögtön szerelmem mellé, nem akartam megzavarni őket és azt sem szerettem volna, ha Carlisle neheztel rám.

Az ablakhoz sétáltam és az erdőt kémlelve gondolkoztam. Komoly gondom csak nem lehet, hisz az elmúlt hónapokban, miután James elrabolt és begyógyultak a kisebb-nagyobb sebeim, nem történt semmi sem velem. Jól éreztem magam. Igaz, hogy az utóbbi két hónapban gyakran megszédültem, de ezen kivül semmi.

- Elmondanátok végre nekünk is, hogy mi baja van Bellának? - szakított ki kedvesem gondolatmenetemből. Én is feléjük fordultam, mert végre én is szeretném megtudni, hogy Carlisle miért változott meg hirtelen ennyire, miért lett távolságtartó velem szemben.

- Sajnálom, Edward. Az igazság az, hogy nem is tudom, hogyan mondjam el neked, nektek. Engem is... sokkolt az amit ma tudtam meg. Ilyesmi még csak eszembe se jutott volna soha Belláról és most mégis... - hatásszünetet tartott méginkább borzolva mindannyiunk idegeit, majd végre kibökte - Bella terhes.

A szemeimet könnyfátyol lepte el, majd ösztönösen  a kezeimet a hasamra szorítottam, hogy megvédjem a bent lakó csöppséget. Lelki szemeim elé kúsztak az álmaim. Mindegyikben én, szerelmem és két gyönyörű kisbaba szerepelt. Egy kisfiú és egy kislány, szerelmem tökéletességét örökölve. Vajon valóban lehetséges, hogy terhes vagyok, vagy ez is egy gyönyörű álom, amiből sajnos fel fogok ébredni? Edre néztem. Az ajkain játszó mosoly azt sugallta, hogy ez valóban megtörténik és nem csak egy álom. Lesz egy, vagy talán az álmomhoz hasonlóan két tökéletes babánk. Valamiért biztos voltam benne, hogy tényleg ketten vannak. Láttam magunkat amint boldogan, szerelmesen várjuk gyerekeinket. Ugrott a kép és láttam a két kisbabát karjainkban, pont mint a legelső álmomban.

- Gratulálok - szakított ki szerelmem gondolataim közül feszült hangnemmel.

- Tessék? - pillantottam rá meglepetten. Miért is gratulál nekem, hisz ez a baba kettőnké. Miért lett hirtelen ennyire feszült. Félretettem aggályaimat és boldogan mosolyogva pillantottam rá - Edward, kisbabánk lesz. - Erre a mondatomra ahelyett, hogy boldog lett volna, az arca dühössé vált. Nem értettem. Nem örül annak, hogy kisbabánk lesz? Úgy tudtuk, hogy a vámpíroknak nem lehet gyerekük és most mégis a csoda megtörtént.

- Nekünk? Nem, Bella. Neked lesz kisbabád.

- Tessék? - a meghökkenésemet nem tudtam elrejteni. Mi az, hogy nekem lesz kisbabám? Hisz ez az apró csoda a miénk, a kettőnké. Az nem lehet, hogy ennyire ne bízna bennem. A következő szavaival igazolta gondolataimat és fájón lüktető sebet ejtett érte dobogó szívemen.

- Jaj, ne próbálj most szentet játszani, mert nem fog menni. Te is nagyon jól tudod, hogy nekem nem lehet gyerekem, a mostani terhességed meg csak azt bizonyítja, hogy hazudtál nekem. Mindvégig hazudtál és becsaptál. Megcsaltál és lefeküdtél Jacobbal. - A szavai, a tekintete kínzón sebzett. Mégis, hogyan gondolhat ilyet rólam? Hát nem bizonyítottam elégszer, hogy mennyire szeretem? Hogy testem, lelkem, szívem, életem, mindenem az övé? Most pedig itt állok, a szívem alatt az ő gyerekét hordva, ő pedig ilyesmivel gyanúsít, vádol. Az eszem és a szívem, mely még mindig, változatlanul imádta őt, viaskodtak egymással. Az eszem azt súgta, hogy menjek el innen, ne hagyjam, hogy még több fájdalmat okozzon, hogy még jobban megalázzon, de a szívem még remélt, még bízott abban, hogy ráébreszthetem a valóságra. Tudtam, hogy nekem is, de a hasamban növekvő csöpségeknek is szükségünk van rá.

- Tessék? Ez ... ez ... ez nem igaz - hebegtem és szinte mérges voltam magamra, mert még egy értelmes mondatot sem vagyok képes kinyögni. Meg kéne győzzem őt, hogy rosszul ítél meg, de én csak hebegek. A sírás fojtogatta a tokomat, de nem engedhettem el magam. Nem, amíg nem győzöm meg.

- Ugyan mi nem igaz? Talán nem is Jacob az apja a gyerekednek hanem valaki más akit eddig rejtegettél? Hányan vagyunk? - kérdezte cinikusan, én pedig fájdalmas tekintettel végignéztem az oly nagyon szeretett és nem tudtam elképzelni, hogy hova lett az a férfi akiben én szerelmes vagyok.

- Edward, talán mégsem - kezdett bele legjobb barátnőm. Ed után őt szerettem a legjobban a Cullen családból, és megsebzett szívemnek jól esett, hogy legalább egy valaki próbál hinni bennem, mégha nagyon szokatlan is a helyzet.

- Ugyan már, Alice, legalább most ne védd őt - szólt bele Tanya is. - Egyértelmű, hogy megcsalta Edwardot, akkor meg miért kotyogsz bele? Edward mindvégig hitt abban, hogy Bella jó, annak ellenére, hogy nem egyszer próbáltam ráébreszteni a valóságra. Most, hogy végre észrevette, hagyd, hogy engedje ki a keserűségét. - Valamiért éreztem, hogy Tanya keze is benne van a dologban. Méghogy próbálta ráébreszteni...

- Tanya, jobb lesz ha te ebbe bele se szólsz - morgott rá Alice.

- Nem, Alice. Tanyanak tökéletesen igaza van. Ő volt az egyetlen akit ez a nő nem tudott átverni. Ő látta tisztán, hogy milyen is valójában. Mindannyiunkat elvakított a kedvessége, a jósága. Ez azonban csak álca volt, és ezt mostmár mind tudjuk.

Végignéztem a családon, amelyet nem is olyan rég még a sajátomnak tekintettem. Mindannyiuk arcáról leolvasható volt, hogy, bár nem mondanak semmit, de tökéletesen egyetértenek Edwarddal és Tanyaval. Esme és Carlisle csalódottsága lerítt minden mozdulatukról, rám nem is néztek, mintha undorodnának. Rose és Em engem figyeltek, mintha nem tudnák eldönteni, hogy kinek higgyenek. Egyedül Alice nézett rám esdeklően. Tudtam, hogy ő az egyetlen aki nem ítélt még el. Ő volt az egyetlen akire nem tudtam egy pillanatig sem haragudni.Egykori szerelmem rámnézett, majd megszólalt:

- Mondd, hogy tévedünk. Próbáld elmagyarázni ezt. - Szívem szerint ordítottam volna neki, hogy nem tudom, hogyan történhetett mindey, de én sose lettem volna képes megcsalni őt, hisz a saját életemnél is jobban szeretem. De mégsem tettem. Hisz mindaz ellenére amit együtt átéltünk, ő még mindig képes volt a legrosszabbat képzelni rólam. Képes hinni a látszatnak és Tanya hazug szavainak . Egy világ omlott össze bennem, amikor igazat adott neki. Ismét megszólalt és kimondta a végzetes szavakat:

- Igazán sajnálom, hogy eddig nem jöttem rá, hogy tulajdonképpen mekkora egy kurva vagy.

Összeszorított fogakkal és szemekkel próbáltam visszafolytani a feltörni készülő zokogásomat. Igyekezetem ellenére két könnycsepp kiszabadult és égőn  végigfolyt arcomon. Nem akartam megadni nekik az örömöt, hogy lássanak széthullni, ezért kimenekültem a házból egyenesen be az erdőbe.

Csak futottam és futottam, nem is számolva hányszor botlottam meg, vagy hányszor estem el, könnyeimtől amúgy sem láttam semmit. Újra és újra végigéltem az elmúlt órák gyötrelmes pillanatait. Elestem és már meg sem próbáltam újra felállni. Próbáltam minél jobban összehúzni magam a hideg földön, így próbálva egészben tartani magam. Szívem helyén most csak egy feketén tátongó, lüktető lyuk maradt csak. Meg szerettem volna halni, csak azért, hogy ne kelljen érezzem már ezt a fájdalmat. Rengeteg idő múlva rájöttem, hogy nem fogok meghalni, nem halhatok meg. Hisz a pocakomban lakó babáknak szükségük van rám, ha már az apjuknak nem kellettünk. Ha egy percig is igazán szerelmes lett volna belém, nem tudta volna elhinni rólam azt, nem tudott volna így beszélni velem. Akkor és ott, a pokol legmélyebb bugyrai közt dagonyászva megfogadtam, hogy ezt a két babát a világra hozom és a szívem összes szeretetét nekik adom, de az apjuk sose fog tudni arról, hogy ők tényleg léteznek, hogy ők tényleg az ő gyerekeik. Sose fogom neki megbocsájtani azt, amit tett. Tudtam, hogy a féltékenység elveszi az ember, na jó, vámpír eszét, és ő mindig is féltékeny volt a legjobb barátomra, de, hogy azzal gyanúsított, hogy több szeretőm is volt... Holott annyira közel, csakis őt engedtem magamhoz. Majd le is kurvázott... Ezeket sosem fogom elfelejteni, sem megbocsájtani.

Mozgást észleltem a közelemben. Erőt vettem magamon, hogy felemelkedjek a földről és meglepetten néztem az előttem álló nő szemében.