35.fejezet

Sziasztok!

Első sorban köszönöm a komikat Dorothy, Reni, Orsy, és LilyVolturi. Ezt a fejezet főként az érdeklődők kedvéért hoztam össze, bár nem vagyok megelégedve vele. De megígértem, hogy rendszeresebben hozom a frisseket és ha már megszoktam/megszoktuk, hogy vasárnap van friss, akkor ezt amennyire lehet megpróbálom betartani. Remélem ide is írtok pár véleményt, szükségem van rájuk, ha jók, ha nem, azért, hogy erőt és kedvet adjanak az íráshoz, főként, hogy most itt a suli is, zsúfoltabb a program.
 Szeptember 8-án volt a blog 2 éves :) Teljesen kiment a fejemből múlt héten :D
Nem fecsérelem tovább a szót,
jó olvasást,
Anita



(Edward)

Amint tudatosult bennem mindaz, amit Kachiri mondott, rájöttem, hogy egész eddigi hosszú életem legnagyobb hibáját követtem el. Több mint egy évvel ezelőtt sivár, értelmetlen életemben belépett egy valóságos angyal. Tökéletességével, szerelmével, bájosságával fényt hozott szürke mindennapjaimban. Úgy éreztem, hogy emberi, illetve vámpír életemben elkövetett hibáimért végre bocsánatot nyertem és nem éreztem már azt, hogy szörnyeteg vagyok, hisz Bella szeretett. Minden ellenére. A legelső pillanattól kezdve, amikor legelőször pillantottam meg, tudtam, hogy ő az akire a tudatalattim mindig is vágyott.

 Először arra gondoltam, hogy érzéseim ellenére nem taposhatok bele emberi életében. Hagynom kell, hogy boldog, teljes életet éljen. Igaz, hogy Alice, aki már akkor is mérhetetlenül szerette Bellát, csak úgy mint én, folyton arról beszélt, hogy közelednem kell hozzá. Én mindig azt válaszoltam neki, hogy Bella nem érezhet irántam semmit. Alice mindig sejtelmesen mosolygott ilyenkor. Hetek után, mikor már kezdtem belefáradni abba, hogy csak-barátok-vagyunk játékot játszunk, eldöntöttem, hogy lesz ami lesz, elmondom neki az igazat arról, hogy mit érzek iránta, illetve, hogy mi is vagyok.

Meglepetésemre rögtön igent mondott amint elhívtam magammal, annak ellenére, hogy még a célt sem részleteztük. A rétre már akkor rátaláltam amikor legelőször jártunk itt sok-sok évvel ezelőtt. Oda szándékoztam elvinni, hogy nyugodtan, zavaró tényezők nélkül tudjunk beszélni. Belegondolva nem a legalkalmasabb hely lett volna, ha mégis megijed attól amit mesélek neki. Mégsem így történt. Amint szerelmet vallottam neki, könnyes szemekkel viszonozta szavaimat. Joga volt tudni, hogy kibe is szerelmes, így hát rögtön beavattam mindabban ami az életemet övezte. Meglepettségemre érdeklődéssel hallgatta mondanivalómat és cseppnyi félelmet se fedeztem fel rajta. Már az első pillanattól kezdve elfogadott olyannak amilyen vagyok és vállalta mindazt ami a vámpírsággal jár.

És szeretett. Mindennél jobban. Épp úgy ahogy én is őt. Gyönyörű pillanatokat éltünk át együtt. Teljes mértékben, testestől, lelkestől nekem adta magát és mindenről képes lett volna lemondani értem. És én, az őrült féltékenységemmel elüldöztem őt. Azzal gyanúsítottam, hogy megcsalt holott én voltam az egyetlen férfi az életében és az, hogy szeretett minden porcikájából, tettéből sütött. Úgy éreztem akkor, hogy ez a szerelem ami kettőnk között van sose fog elmúlni. De most... Biztos vagyok benne, hogy minden valaha értem érzett szerelmet kiírtottam belőle ocsmány szavaimmal. Hogy gondolhattam ilyesmit egy ilyen nőröl? Hogy lehettem annyira őrült, hogy miután megajándékozott a szerelmével, ily módon elüldöztem magamtól?

Őt és a... gyerekemet. Fiatalon lettem vámpír úgyhogy mostanáig sose vágytam arra, hogy gyerekem lehessen. Most viszont... láttam magam előtt egy tökéletes kisbabát, Bella tökéletes mását. Tudom, hogy valószínűleg olyannyira megbántottam, hogy sose fogom visszanyerni bizalmát, szerelmét, de a gyerekemet mindenképp szeretném látni, a karomban tartani és elhalmozni minden szeretetemmel.

- És mégis... hogyan történik mindez? Hogyan fejlődik egy ilyen magzat? - Carlisle, miutám túltette magát a sokkon és a fájdalmát, amiért kételkedett fogadott lányában, legyűrte, ismét elővette orvosi énjét. Féltette Bellát. Mindent szeretett volna tudni egy ilyen magzat fejlődéséről, azért, hogy segíthessen neki. Mindenki gondolatában fájdalmat és szégyent olvastam. Egyedül Alice gondolataiban hallottam örömöt és megkönnyebülést amiért mind beláttuk, hogy legjobb barátnője igazat mondott és sose csalt meg.

- Gondolom a megtermékenyítési folyamatot nem kell elmagyaráznom - pillantott ránk sokatmondóan Zafrina, mire enyhén lökött bátyám, a helyzet komolysága ellenére, beindult fantáziával mosolyodott el, de hál Istennek egy szót sem szólt, azt hiszem ezt most egyikünk sem tudta volna könnyen elviselni. - A terhesség a félvéreknél is kilenc hónapot tart, csakúgy mint az átlagos gyerekeknél. Ennek ellenére, ritka eset, ha egy anya kilenc hónapig ki tudja hordani - merengett el, mire nekem rögtön összeszorult a torkom. Az nem lehet, hogy még a gyerekem is bántsa szerelmemet.

- Ritka eset? Miért? - kéerdezte Carlisle rögtön mohó kiváncsisággal.

- Nem elfelejtendő, hogy bár a magzatot egy emberi nő hordja ki, ők mindenképp rendelkeznek vámpír tulajdonságokkal is. Félvér, mármint félig ember, félig vámpír. Előfordul, hogy valamelyik erősebb. De mégha a vonások tökéletesen egyensúlyban is vannak, akkor is veszélyes az anyára nézve - magyarázott Senna.

- Mit értesz azzal, hogy veszélyes? - kérdeztem elhülve. Előbb elüldözöm amikor valójában az én gyerekemmel állapotos és közben a belőlem származó magzat az életét is veszélyezteti. Valóban egy szörnyeteg vagyok.

- A gyerek ugyebár sokkal erősebb és különlegesebb egy átlagos csecsemőnél. Az erősége veszélyeztetheti az anya egészségét, sőt akár... életét is - hajtotta le a fejét Zafrina. - Minden ilyen terhesség borda repedéssel, esetleg töréssel jár és fájdalommal. Ezért jó, hogy egy anya ne legyen egyedül ilyenkor - nézett rám jelentőségteljesen, mire méginkább szégyelni kezdtem magam. - Emelett a gyerek védve is van .

- Védve? - kérdezte apám, én pedig minden egyes szó után picit meghaltam.

- Igen. A magzatot körülveszi egy védőburok. Ez hasonló a mi bőrünkhöz, ami természetesen a szülést is megnehezíti. Ezek a babák nem születnek soha természetes úton, sőt, még császármetszéssel sem.

- Akkor hogyan születnek meg? - kérdezte Alice a legrosszabra gondolva. Mérhetetlenül féltette barátnőjét.

- Tulajdonképpen a gyerek... kirágja magát az anya hasából. Ez akkor történik meg amikor nincs már elég hely neki. - mindannyian lefagytunk amint elhangzott ez a mondat.

A továbbiakban nem igazán figyeltem oda a beszélgetésre. Hasonló eseteket meséltek az amazonok. Számolás után Bella a hatodik-hetedik hónapban lehet. Ami azt jelenti, hogy jelentősen közeledik a szülés pillanata. Bár valószínűleg utál most mindazért amit mondtam, mellette akartam lenni amikor megszületik... a gyerekünk. Egyetlen reményem az volt, hogy a magzat inkább rá hasonlít. Fogalmunk sincs, hogy most merre lehet. Vajon eddig hogyan bajlódott egyedül? Ki vigyázott rájuk eddig? Hova tünhetett így el? Meg kell találnom őt, mielőtt...

- Zafrina, mi történik az anyával a szülés után? - kérdeztem félőrült módjára.

- Hát... - kerülte a pillantásom - az igazság az, hogy ilyen esettel, amikor az anya saját akaratából ... van együtt egy vámpírral nem találkoztunk. Eddig csak olyanokat láttunk, amikor a baba kirágja magát az anya hasából, majd az anya... elvérzik és ... meghal.

- Nem! Ez nem történhet meg Bellával! Meg kell találnuk mielőtt még... - meg kell találnom, bármi áron.  - Alice, nem látsz semmit?

- Nem, kínlódok, hetek óta, de nem látom őt. Nem látok semmit, mintha valami eltakarná őt tőlem. - suttogta ketségbeesetten.

- Ami azt illeti, amikor... összevesztetek - fájdalmasan eltoztult az arcom - próbáltam elemezni az érzéseit, de én sem tudtam. Mintha nem is lett volna a közelemben. Nem éreztem semmit felőle - mondta Jazz is tapasztalatait.

- Különleges baba lehet - merengett Senna, majd megrökönyödött pillantásunkra magyarázkodni kezdett. - Ugyebár Bellának valamilyen mentális pajzsa van, ezért nem tudod te olvasni a gondolatait, és Zafrina képessége sem hat rá. A gyereknek lehet, hogy ugyanilyen pajzsa van, csak az a fizikai képességeket hárítja, ezért Alice nem látja a jövöjüket és Jasper sem tudta már befolyásolni, sőt érzékelni őt. - érdekes volt, mindaz amit mondott, de nem igazán ez foglalkoztatott most.

- Meg kell találnuk őt. Valahonnan el kell kezdenünk a keresést. Jacob, te mit tudsz? - fordultam első sorban felé.

- Hát én annyit tudok Charlie és Reneé-től, hogy hagyott nekik egy üzenetet amelyben annyi állt, hogy ne aggódjanak, biztonságban van, és majd ő jelentkezni fog, ne keressék. Emelett az egyik farkas, mint már említettem, látta őt egy nővel beszélgetni - visszagondolt a jelenetre amelyet farkas alakban látott társa gondolataiban és én lefagytam amikor tudatosult bennem, hogy ki is az a nő.