50.fejezet

 Sziasztok! 

Itt a friss, remélem tetszeni fog. Eljutottunk ehhez a fejezethez is :D, bár mikor elkezdtem írni nem gondoltam, hogy idáig eljutok. 

Remélem tetszeni fog, s megörvendeztek a véleményetekkel.

 Ismét szeretnék boldog szülinapot kivánni Reninek, s azt, hogy minden álma, vágya teljesüljön! :)

puszi mindenkinek,

Anita

 - Azt hiszem... - kezdte, majd összeszorította a szemeit egy erős fájdalom hullám hatására, - hogy itt az idő.

Amint ez a mondat elhagyta a száját, teste összecsuklani látszott. Edward, bár a mondat hallatára sokk hatása alá került, vámpír reflexeinek köszönhetően ölbe kapta Bellát, mielőtt még a földön kötött volna ki. Karjaiba tartva ernyedt testét fogalma sem volt, hogy mit is tegyen most. Hisz valahányszor megpróbálta elképzelni, hogy mi fog történni amikor a gyerekei a világra jönnek, a képben mindig ott volt Carlisle is. Mit fog ő most tenni. Hisz a család már rég távol van a háztól, s vissza csak három nap múlva fognak jönni.

Alice és az ő nagyszerű ötletei - gondolta mérgesen Ed, miközben óvatosan ellépdelt Bellával a szobájáig. Pont most kellett eltervezze ezt a hosszú vadászatot, mikor Bella terhessége végére ért. Így is pokolian félt ettől a szüléstől, s attól, hogy mi lesz Bellával, most még egyedül is kell végigcsinálja mindezt. Minden sokkal jobb lenne, ha Carlisle otthon maradt volna. Ő biztosan megtudná menteni Bellát. A férfi teljes mértékben kétségbe volt esve.

De tudta, hogy nincs más választása. A babákat mihamarabb ki kell venni szerelme pocakjából, majd a mérget a testébe kell juttatni. Bármi áron. Hisz mit érne az ő élete ez a nő nélkül? Mit érne a sűrű sötétség az egyetlen fénylő csillag nélkül? Félre kellett tehát tennie félelmeit, s erősnek kellett lennie. Belláért.

Vámpírsebességgel végigszaladt a kis házban előkerítve az összes olyan dolgot amire szüksége lehet. Még szerencse, hogy Carlisle már előkészítette a szüléshez szükséges eszközöket. Mikor visszaért a szobában látta, hogy Bella teste aprókat vonaglik a fájdalomtól, s gyönyörűszép arcán könnycseppek csorogtak végig.

- Ed... - kezdett bele a nő, majd hirtelen elhallgatott amikor egy újabb, erősebb fájdalomhullám száguldott át testén. - Nagyon fáj - sikerült neki kinyögnie Edwardra emelve könyörgő szemeit.

- Ne aggódj, szerelmem. Mindjárt vége lesz - mondta a férfi letérdelve az ágy mellé, hogy arcuk egy magasságba legyen. - Ígérem. Mindjárt kiveszem a kicsiket, s utána átváltoztatlak. Minden rendben lesz - mondta nyugtatólag, bár belül nem érezte az a nyugalmat amit arcáról s hangjából sugárzott.

- Vigyázz rájuk - kérte hallkan Bella, miközben picit pihent, felkészülve az újabb fájdalomra.

- Vigyázok rájuk. Ameddig felébredsz. Utána majd együtt gondozzuk őket - mondta Bellának, majd felemelkedve puszit nyomott a homlokára.

Az injekciós tűt kezében fogta, majd óvatosan szerelme bőrébe mélyesztette. Az érzéstelenítő szer lassan Bella testébe került. Kicsit várnia kellett, hogy hasson, s ez a várakozás förtelmesen zavarta. Hisz annak ellenére, hogy beadta neki a szert, Bella testét időnként ugyanúgy rázták a fájdalom hullámok. A nyugodtabb pillanatokban a tekintetük összekapcsolódott. Edward látott a nő tekintetében félelmet, szerelmet, s mindenek felett feltétel nélküli bizalmat. Kis idő múltán, mély sóhaj után felemelkedett mellőle. Felhúzta a blúzt a nő hatalmas pocakjáról, majd mélyet sóhajtva a szikét az érzékeny bőr fölé emelte. A vér illata egyből az orrába hatolt, azonban a benne élő vámpír most meg sem moccant. Csupán az előtte álló feladatra koncentrált.

Ahogy a szike egyre nagyobb véres vonalat hagyott maga után, úgy nőtt Edward aggodalma is. Oly sok minden forgott most kockán, s félt, hogy valamit rosszul fog csinálni. Amint a vágást megfelelően nagynak gondolta, letette a szikét a kezéből, s aprót sóhajtva felpillantott szerelme arcára. A szemei csukva voltak, s ajkai vékony vonallá préselődtek.

Óvatosan széthúzta a bőrt, majd megpillantotta a burkot melyben gyerekei lakoztak. Eme burok épp oly sérthetetlennek bizonyult, mint az ő bőre. Egyetlen módja volt tehát, hogy megmentse szerelmét a fájdalomtól, hogy kiszabadítsa a gyerekeit. Hallotta a legendákat, miszerint a vámpír gyerekek saját erejük által rágják ki magukat édesanyjuk pocakjából. Már amikor először hallotta ezeket a meséket féltette Bellát ettől a sorstól.

Ajkait a burok felé emelte, majd óvatosan felhasította azt. Ezt megismételte párszor. Majd felemelkedve kezeit finoman a burokhoz érintette. Feltekintve Bella arcára látta, hogy a szemei hatalmasra nyiltak, s aggódva, kiváncsian várta a következő lépést. Edward ajkain apró mosoly jelent meg, hisz mindjárt a karjaiba tarthatja a gyerekeit, akikért akár meghalni is képes lett volna.

A kezei szétfeszítették a burok falát, s kiemelték onnan az első kis véres csomagot. Finoman, óvatosan fektette le a máris síró babát az elkészített törölközőre, majd felitatva róla a vércseppeket, karjaiba emelte. Mosolyogva tekintett fiára. Hatalmas zöld szemei voltak, s gesztenyebarna haj borította kerek fejecskéjét. A szemeken kivül minden Belláé volt. Finoman megsimogatta az arcát, majd Bellához lépve a kitárt karjaiba adta a fiukat. Bella arcán kövér könnycseppek száguldottak végig, miközben szorosan magához ölelte a babát.

Edward pár pillanatig mosolyogva tekintett szerelmére, majd ismét a pocakja fölé hajolt. Hasonlóan óvatosan kiemelte onnan a második kisbabát is, lefektetve a másik törölközőre. A szobában a kislány sírása mellé máris társult kisfia sírása is. Vigyorogva gondolt arra, hogy vajon mindig mindent egyszerre fognak csinálni. Finoman megtörölgette, majd őt is a karjaiba emelve szemügyre vette.

A kislánya megnyugodva tekintett fel kiváncsian rá. Elmosolyodott amint meglátta az oly nagyon szeretett szempárt. Kislánya anyja szemeit örökölte, s ez mérhetetlenül boldoggá tette. Imádta Bella szemeit. A kislány fejét bronzvörös tincsek borították, s ő mégis csak Bellát látta a lánykában is.

Óvatosan Bella másik karjába tette a második kisbabát is. Bella szinte zokogva ölelte magához két gyerekét, majd a kisbabák anyjuk példáját követve sírni kezdtek. Pár pillanatig gyönyörködött a látványban, majd elszakítva tekintetét családjáról, szerelme sebét látta el. Kis idő múlva feltekintett, hisz Bella nem dúdolt már a babáknak. Szemei csukva voltak s erősen zihált. Egyből mellette volt, s megpróbálta elvenni a babákat, hogy át tudja változtatni, de Bella ráemelve tekintetét könyörgött még egy pár pillanatért.

- Annyira... gyönyörűen - suttogta teljes ámulattal nehezen kiejtve a szavakat. - Anthony... - tekintett a kisfiúra, -... és Scarlett - pillantott most kislánya arcára mérhetetlen szeretettel.

- Anthony és Scarlett - ismételte Edward ismét elmosolyodva, majd kezeit a babákért nyújtotta. - Kérlek, Bella. Kis idő múlva újra együtt lesztek, de most... kérlek - mondta neki, majd Bella, látva szerelme tekintetében a könyörgést.

Előbb Anthony, majd Scarlett került a kiságyba. Bella puszival búcsúzott mindkét gyerekétől. A kicsik már majdnem aludtak. Jobb is - gondolta Ed, legalább csak az utolsó feladatra tud majd koncentrálni. Finoman megsimogatta a gyerekek fejét, majd visszalépett az ágyhoz. Mindent vér borított, s Bella arca hófehér volt, egyre nehezebben szívta be a levegőt. Hozzálépett, s ajkait finoman közelítette a nyakán lüktető érhez amikor Bella kinyitotta a tekintetét. Ezernyi érzelem kavargott azokban a gyönyörű szemekben. Ed remélte, hogy legalább feleannyi megtalálható az ő tekintetében is.

- Szeretlek, Edward - mondta Bella összegyüjtve az összes erejét, apró mosollyal ajkain.

- Én is szeretlek, Bella - válaszolta Ed, érezve, hogy lelke szárnyalni kezd eme rövid szótól.

Majd ajkait ismét az ütőérhez közelítette.