51.fejezet

Sziasztok!

Első sorban ezernyi bocsánatkéréssel tartozom ezért a rengeteg késésért. Annyira zűrzavaros periódus tudhatok magam után(remélem), hogy nem volt energiám sem időm igazán írni. Mondom igazán, mert semmiképp sem szerettem volna most sem, és ezután sem olyasmit feltölteni, ami elsősorban nekem nem tetszik. Remélem, hogy megértitek és, hogy ezentúl nem fogok ilyen csalódást okozni. 

Nem tudom, hogy hány fejezet lesz még hátra, sem azt, hogy mennyire dramatizálom újra el a dolgokat, de ígérem, hogy ezentúl megpróbálok gyakrabban tölteni fel. Tudom, hogy ezt eddig is mondtam már, de ezúttal minden tőlem telhetőt megteszek, hisz tulajdonképpen imádom ezt csinálni. 

Szeretnék megkérni mindenkit, hogy kommentben, vagy chatten írja meg, hogy a következőkben milyen tematikájú történetet szeretnétek. Nem szeretném ezt már túlságosan elhúzni, és a közeljövőben új történtnek kezdek neki, és szeretném, hogy a ti vágyaitokat teljesítsem. Tehát írjátok meg, hogy kikről szóljon a következő történet :D

Szeretnék mindenkinek egy nagyon boldog, sikerekben, szerelemben, örömökben, egészségben gazdag új évet kívánni! :)

 

Apró, határozott harapásokat ejtett Bella nyakán, majd csuklóin. A szív, amely annyira fontos volt számára, egy pillanatra megállt.Azonban ez volt a leghosszabb pillanat Edward egész életéből. Reménnyel, szerelemmel, erőteljes, vad félelemmel csillogó tekintete előtt az egész együtt töltött gyönyörű, és néhol mégsem, pillanatok erőszakos gyorsasággal váltogatták egymást, kristálytiszta pontossággal belehasítva újra és újra a szerelmes férfi lelkében. Majd az elmúlt pillanat összes gyötrelme elmosódott, amint az a drága szív ismét elkezdett dobogni, erőteljesen, életre készen.

Körülnézve a szobán Edward agya regisztrálta a rendetlenséget, a mindent beborító vérfoltokat, és a szoba másik végében elhelyezett két kicsi gombolyagot. Tudta, hogy össze kell, hogy szedje magát, Belláért és szerelmük gyümölcséiért, de még egy kicsit szüksége volt elgondolkozni tette súlyosságán. Legbelül mindig is féltette szerelme lelkét, s a mostani helyzet erősen ambivalens érzéseket keltett benne. Egyrészt boldog volt, hogy ismét hallhatta azt az egy világot megváltót szót szerelmétől, de ugyanakkor féltette őt a következő három nap elviselhetetlen kínjától, majd az utána következő mindörökre tartó folyamatos szomjúságtól, bujkálástól. Apró lánc jelent meg a nő homlokán, majd Ed elmosolyodott. Ez az ő Bellája végül is, az ő erős, bátor szerelme. Minden rendben lesz.

Zűrzavaros gondolatajból a két kis csöppség ébresztette fel. Előbb Scarlett kezdett lassan, csendesen sírdogálni, majd pillanatokra rá Anthony is csatlakozott, s mintha egymást bátorítva egyre hangosabban hívták magukra apjuk figyelmét. Sóhajtva felemelkedett az ágyról, majd közelebb lépett a babákhoz. Amint meglátták elcsendesettek, de ajkuk lefele görbüléséből tisztán látszott, hogy bármikor hajlandóak újra kezdeni.

Egyre nagyobb mosollyal karjaiba emelte őket, majd kifele lépdelt a sűrű vérszaggal telt szobából. Mindketten kiváncsian tekintgettek az ágy felé, majd amikor már nem volt látható ismét sírdogálni kezdtek, ezért Edward, rögtön észrevéve a szomorkodás okát visszafordult velük Bellához, s lágy, megnyugtató hangon kezdett magyarázni nekik.

- Ott van anyu. Ne aggódjatok, minden rendben lesz vele. Vigyázok rá, épp úgy mind rátok.

- A mi hibánk - kérdezte és ugyanakkor kijelentette Anthony. Ekkor döbbent rá a férfi, hogy kislánya gondolatait nem hallja, de mielőtt ezen mélyebben elgondolkozott volna, válaszolnia kellett.

- Nem, édeseim. Nem a ti hibátok. Nyugodjatok meg, meglátjátok, három nap múlva anyu rendbe jön és mind együtt leszünk. - Két gyönyörű szempár mohón figyelte a férfi mondandóját, a kislány pedig vágyakozva nyújtotta kezét édesanyja felé.

Finoman ringatta a két babát, próbálva őket megnyugtatni, mikor Scarlett arcán apró fintor suhant át és kezecskéjét apja arca felé nyújtotta. Edward lejjebb eresztette fejét, hogy elérhesse azt. Az aprócska, forró tenyér lágyan simult a kemény, sima bőrre, két szempár kapcsolódott össze, majd egy mosolynyi idő alatt ezernyi gondolat, érzés, kép suhant át a férfi tekintete előtt. Azon nyomban rájött, hogy miért nem hallja gondolatait a kislánynak, hisz ő így kommunikál, érintés által. Csodálattal nézte az édes kis arcocskát, melyen apró, finom mosoly játszott, miközben megosztotta apjával érzéseit, emlékeit édesanyja pocakjából. A férfit elképesztette az a mérhetetlen szeretet ami sugárzott mindkét gyereke gondolataiból édesanyjuk, és meglepő módon iránta is.

A lágy hullamzástól mindkét baba egyre laposabbakat kezdett pislogni, ezért a férfi ismét kifele indult.

- Megígéred, hogy anyu rendben lesz? - tört utat magának szinte egyszerre mindkét gyereke kérdése.

- Meg. Vigyázni fogok rá - suttogta, s hamarosan a babák mély álomba merültek.

A gyerekszobaként kijelölt szobában lefektette a babákat, majd finoman megtörölgette imitt-amott még mindig vérrel beborított testüket. A víz miatt mindketten mozgolódni kezdtek, de Ed lágyan dúdolni kezdett, amitől nyomban megnyugodtak. Felöltöztette őket, ismét rácsodálkozva Bella megérzésére. Örök rejtély lesz számára, hogy honnan tudhatta, hogy két baba lesz.

Miután a babák ellátásával kész volt, visszasétált Bella szobájában, hogy ott is rendett tegyen és átöltöztesse szerelmét. Meddig mechanikusan tett mindent a helyére a szobában folyamatosan azon gondolkozott, hogy hogyan fog működni a babák etetése. Hisz végül is, félig vámpírok, tehát szükségük lesz vérre is, de emberek is, ígyhát az emberi táplálékot sem szabad kifelejteni étkezésükből. Már jó ideje foglalkoztatta ez gondolatait, csakúgy mint Carlislet is. Reménykedett, hogy amikor a többiek hazaérnek ki fognak gondolni valamilyen arany középutat. És ez remélhetőlég hamar fog bekövetkezni, hisz a babák még nem ettek semmit, úgyhogy sejtette, hogy hamarosan éhesen fognak felébredni.

Visszalépdelt az ágyhoz, majd Bellát leemelve a véres ágyneműről lecserélte azt. Meleg vízzel finom végigmosta a fáradt, kimerült testet, majd újra felöltöztette. Gondolatait a sikolyok hiánya dominálta és a csodálat szerelme iránt. A szíve erőteljesen kimutatta átváltozását, s ő mégis magában tartotta fájdalmát.

Gondolataiból egy izgatott, trillázó hang rángatta ki. Hazaértek Alice-ék. Kiment üdvözölni izgatott családját, majd azon nyomban a húga ezer wattos mosollyal ajkain a nyakába ugrott.

- Látni akarom az unokáimat - jelentette be, majd száguldott is a szoba felé. Lassabban, de a többiek is követték.

Mindenki elragadtattva figyelte az édesen alvó babákat. Míg Alice máris azt tervezte, hogy milyen ruhákba fogja öltöztetni a csöppségeket és mennyi időt fog velük együtt tölteni, Rose meg Esme szívében a vágy lángolt erőteljesen. Mennyire szerették volna ők is átélni ezt a csodát. A lassan, égően beléjük nyillaló fájdalmat mégis kárpótolta a tudat, hogy most kiélvezhetik valamennyire az anyaság örömeit. Victoria is vágyott gyerekre, de sosem gondolta azt, hogy neki ez valaha is megadódott volna, vagy, hogy egyáltalán jó anyává vált volna. Jasper és Emmett máris a következő évek rengeteg mókázását tervezték, sőt, már azon gondolkozott Em, hogy hogyan kezdhetné el máris, azonban párja arcán átsuhanó érzelem-paletta láttán inkább befogta a száját és csak csodálta a látványt. Carlisle és Edward agya egy rugóra járt. Míg mindketten újra és újra kiélvezték a pillanatot, a babák mocorgásából kikövetkeztették, hogy hamarosan ébredni fognak, ami azt jelentette, hogy táplálékra is hamarosan szükségük lesz.

A következő percekbe igazolódott sejtésük, két gyönyörű szempár ragyogott fel a körülöttük álló tömegre. Előbb megilletődés suhant át az arcukon, majd érdeklődés. Az apró mosoly ami utána megjelent arcocskájukon véglegesen rabul ejtette a körülvevő vámpírokat.

Első táplálékként megegyeztek abban, hogy tejet adnak nekik. Scarlett mohón és jóllesően szopta a cumisüvegből az édes táplálékot, míg Anthony az elején húzta a száját, de egy pár meggyőző suttogás után ő is inni kezdte. Az első etetés feladatát Rose és Esme vállalta be, így Ed miután látta, hogy mennyire jó és tehetséges kezekben vannak gyerekei visszament szerelméhez.

A következő majdnem három nap élete leghosszabb periódusa volt. Alice időnként belátogatott hozzá és próbálta kicsit meghozni a kedvét, de nagyon nehezen ment neki, sőt néha keservesen csődöt mondott. Gyakran töltött időt a gyerekekkel is, akik óráról órára egyre jobban várták a pillanatot, hogy újra édesanyjuk karjaiba legyenek. Mindig próbálták nyugtatni őket, bár igazán csak Edwardnak és Jacobnak sikerült ez.

Újra elhúzta a száját a férfi amikor eszébe jutott, hogy miért is sikerül Jacobnak olyan jól lánya megnyugtatása. Családja után pár órára ő is hazajött és megnézte a babákat. Ed akkor már Bella mellett volt, viszont nyomban felpattant amikor meghallotta a másik férfi gondolatait.

- Nem, az én kislányomat nem! - ordította mikor belépett a másik szobában, amivel csak annyit sikerült elérjen, hogy a gyerekek sírni kezdtek, a többiek úgy néztek rá, mint egy idiótára és Jacob pedig bocsánatkérő pillantást vetett rá.

- Nem tehetek róla, nem én akartam így - mondta.

- Mi történt? - kérdezte összezavarodva Carlisle miközben nyugtatni próbálta a karjaiban sírdogáló unokáját.

- Bevésődött a lányomba - morogta Edward összeszorított fogak között.

Most, így órákkal később mind elfogadták az elkerülhetetlent, főleg, hogy Scarlett úgy néz ki, hogy igenis tart ahhoz a nagy mamlaszhoz- gondolta kissé mérgesen még mindig Ed. Kiváncsi volt azonban, hogy szerelme mit fog gondolni majd erről.

Rápillantott. Mindjárt fel kell ébredjen - gondolta mosolyogva. A többiek lassan, csendesen besétáltak a szobában, hisz nem tudható, hogy Bella hogyan fogja fogadni az új életet.

És valóban, pillanatokra rá a szemei kinyiltak és Edward fekete írisze összetalálkozott az ízzóan vörös szempárral.