37.fejezet

Sziasztok!

Bocsi a késésért, csak annyi minden gyűlt fel egyszerre, hogy, szó szerint, még aludni sem volt időm. Köszönöm szépen a komizóknak, Pixie Lott, Reni, LilyVolturi és Orsy. Nem sok energiám volt ezt megírni, de az érdeklődők kedvéért bármit :D Most narrátor szemszögből írok, kiváncsi vagyok, hogy tetszik így.
Vasárnap jön a friss

puszi mindenkinek,
Anita


(Narrátor)

 A vörös haj hullámzóan keretezte Victoria mosolytalan, de mindenképp földöntúlian szép arcát.Bella még nem látta soha a nőt, de a többiek meséléséből egyből felismerte. A különbség az volt, hogy míg a többiek kócosnak, sárosnak, rendetlennek írták le, az előttem álló vámpírnő teljesen másképp nézett ki. Haja valóban zabolázatlanul terült szét a vállán, de nem mondható kócosnak, inkább természetes bájnak. Viszont nem volt sem sáros, sen rendetlen. Ellenkezőleg. Tiszta volt, és szép ruhákban bújtatta magas, karcsú testét. Az arcára pillantott és teljesen megdöbbentette az, amit ott látott.

Cullen-ék azt mondták, hogy Victoria is embervéren él, csakúgy mint James. Victoria szeme viszont nem volt vörös. Még látható volt egy kis vörösség, de lényegében aranybarna színű volt. És ez csakis azt jelenti, hogy ő is mostmár a "vegetáriánusan" él. Az elején, amikor meglátta a nőt, rettegés sötétité el a lelkét. Nem magát féltette, dehogyis. Csakis gyermekeire tudott gondolni. Ha most bántani akarná akkor azt a babák szenvednék meg leginkább. Most érzett legelőször picike reményt.

 Végül is, talán Victoria nem akarja bántani őt, sőt, még segíthetné a továbbiakban. Rögtön képtelenségnek érezte ezt az ötletet. Hisz James miatta halt meg. És Victoria szerette Jamest. Lehet, hogy most épp azért van itt, hogy a halálát bosszúlja meg. Abban biztos volt, hogy a babákat egyedül nem tudja világra hozni. Bár nem tudott semmit a legendákról, a gyereket védő burokról, annak lehetséges képességeiről, mégis biztos volt benne, hogy a szülés nem zajlana annyira zökkenőmentesen mint egy normális szülés. Hisz már az is képtelenségnek hat, hogy egy vámpírtól terhes. És ha a babák egy cseppnyit is örökölnek apjuk erejéből, vámpírságából, akkor ... Nem félt attól, hogy mi lesz vele, hogy meghal-e. Csakis születendő csöppségeire tudott gondolni.

- Mit keresel itt, Bella? - kérdezte Victoria érzelemmentes hangon. Bella szíve nagyot dobbant. Lehet, hogy már ez is egy kezdet. Hisz nem támadott rá rögtön, hanem beszélgetést kezdeményezett. És az sem elfelejtendő tényező, hogy a szeme arany.

- Én... - hebegett a lány. Csak most érezte meg a sírás útóhatásait. A torka, a szemei égtek. Szinte egyetlen hangot sem tudott kinyögni.

- Bella, ez veszélyes hely lehet egy ember számára éjjel. Hisz lehet nem csak én járok erre - mondta Victoria Bella teljes meglepetésére gyengéd hangon. Kicsit hasonlított ahhoz a hangnemhez amit egy szülő alkalmaz amikor a gyermekét próbálja meggyőzni, megvédeni. De hisz miért is akarná őt megvédeni? - gondolta Bella.

- Te...te mit keresel itt? - kérdezte nehézkesen.

- Az utóbbi időben itt voltam. Leginkább bújdostam és próbáltam hozzászokni az állatvérhez. Mint láthatod most már nem vörösek a szemeim. - mutatott rájuk. - De még mindig nem mondtad meg miért vagy az erdőben, ilyen késő éjjel? Hát a vámpírok így vigyáznak rád? - faggata Bellát.

A lány erre ismét hangos zokogásba kezdett. Az előtte álló feladatok, a nő, kicsit elfeledtették vele a csupán pár órával ezelőtt történteket. De ahogy ismét hallani vélt valamikori családjáról, a szíve helyén tátongó űr ismét kínzóan sajogni kezdett. Zuhanni kezdett a föld felé, a csapódást viszont nem érezte. Csupán két erős, hideg kezet érzett maga körül.

 Victoria tőle szokatlan gyengédséggel ölelte magához Bella reszkető testét és megnyugtató szavakat suttogott a fülébe. Saját magát is meglepte ezzel. Biztos volt benne, hogy a vámpírrá válás, az elmúlt évek történtei, Jamessel való kapcsolata, minden... emberi érzést kiöltek belőle. Ez azonban nem így volt. És a zord, rideg nő boldogan fedezte fel magában halottnak hitt érzéseit. Felemelő érzés volt tudni, hogy még valamennyire ... emberi. Nem tudta elképzelni, hogy a remegő nőt mi borította ennyire ki, csak azt tudta, hogy mellette kell maradjon. Hisz annyira gyámolatlannak tűnt, annyira gyengének.

- Mi történt, Bella? Miért sírtál? - kérdezett rá Victoria amikor Bella teste kevésbé reszketett.Mikor percek múlva sem válaszolt másképp kérdezte. - Bántottak?

- Nem... - erre már határozottan felelt. - Fizikailag nem. - suttogta a lány.

- Fizikailag? Hogyan érted ezt? - kérdezte.

Bella belepillantott Victoria szemeibe és látta az őszinte aggodalmat. Tudta, hogy talán butaság megbízni benne, de öszönösen érezte azt, hogy neki feltárhatja szívét. Elmesélt neki mindent. A szerelmétől Edward iránt, az együtt töltött boldog perceken át, a pár órával ezelőtt történtekig. Felismerés tükröződött Victoria arcán amikor meghallotta, hogy terhes. El-elcsukló hanggal tudta csak elmondani a történteket. A sírás fojtogatta a torkát, de nem engedett utat neki. Hisz ez a sok érzékenység, zokogás még ártani talál élete két értelmének. És azt nem élné túl.

- És mit akarsz csinálni a továbbiakban? - kérdezte Victoria a éj csendjében, amelyben csak Bella hüppögését lehetett hallani.

- Elmegyek. Minél messzébb innen. Nem tudnám eltűrni a következő heteket, hónapokat. Nem tudnék úgy a városban élni, hogy Cullen-ék is itt legyenek. Emellett ott vannak a szüleim is. Nekik is jobb lesz ha én elmegyek. Hisz már kezdtek volna jó irányban haladni és én nem rondíthatok bele az életükbe. Tudni fognak felőlem, de nem maradok itt. - jelentette ki csendes, de teljes mértékben határozott hangon.

- Hova mész?

- Azt még nem tudom. Csak beülök a kocsimban és elindulok valamerre. - mondta Bella kibontakozva Victoria öleléséből és a földről felemelkedve. Victoria is felállt és határozott arccal fordult hozzá.

- Veled megyek - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.