2012. október 7., vasárnap

38.fejezet

Sziasztok!

Most hoztam a fejit időben :D, nem ígérem, hogy mindig így lesz, de hosszú szünetek biztosan nem lesznek már :) Köszönöm az előzőhöz kapott komikat, ide is szívesen várom :)

Milyen szemszöget szerettek jobban?

Jó olvasást,
Anita


(Bella)

- De... Miért tennéd ezt, Victoria? - kérdeztem teljesen megrökönyödve. Hisz mindenki azt állította róla, hogy rossz, hogy James párja és engem gyülöl, most meg...

- Én nem vagyok annyira rossz, mint mindenki gondolta. Valóban, féltékeny voltam rád az elején - megdöbbent pillantásom láttán elmosolyodott és magyarázni kezdett. - Féltékeny voltam, mert szerettem, vagy jobban mondva ragaszkodtam Jameshez. Mindenkit elveszítettem amikor vámpírrá váltam. Az emberi családom közelébe nem mehettem, hisz bántottam volna őket. Évekig egyedül bolyongtam a nagy világban. Aztán, egyszer csak az életembe belépett James. Bár láttam, hogy kegyetlen és rossz, de végre úgy éreztem, hogy tartozom valakihez. James nem szeretett, sohasem ragaszkodott hozzám. Volt olyan eset is, hogy hónapokra eltűnt, majd amikor ismét utánam jött, én kétségbeesetten visszafogadtam. Tudom, ez most nagyon nagy hülyeségnek gondolod - pillantott rám szégyenkezve. - Nem tudtam, hogy James mit tett veled, erről csak nemrég szereztem tudomást. Mikor meghalt, valóban bosszúvágy uralkodott bennem, de amikor megtudtam a történeted, minden átértékelődött bennem. Tulajdonképpen én sem szerettem őt, túlságosan gonosz volt ahhoz. Csak ragaszkodtam ahhoz, hogy ne egyedül éljen a mindennapjaimat. Röviden ennyi lenne - nézett rám megértést kereső tekintettel. - Csakis azért akarok veled jönni, hogy vigyázhassak rád. Hogy valamelyest jóvá tegyem azt amit James követett el. És neked is szükséged lesz segítségre majd.

- Ne érts félre, Victoria. Nagyon hálás vagyok amiért segíteni akarsz, tényleg - néztem bele szemeibe. - Csak annyira sok fájdalom ért hirtelen, hogy ... - a torkomat ismét elszorította a sírás. Vajon mikor fogok végre úgy tudni visszagondolni, vagy beszélni róluk, hogy ne sírás fojtogasson?

- Megértelek, Bella - az égre pillantott majd ismét rám. - Ha úgy akarod elhagyni a várost, hogy senkinek se tűnjön fel, akkor ideje lenne indulni. Mindjárt hajnalodni kezd.

Bólintottam. A karjaiba kapott és a szüleim házáig száguldott velem. A lehető legcsendesebben mozogtunk a házban. Még véletlenül sem szerettem volna felébreszteni őket. Egyrészt, mert nincs szükségem most kérdésekre, másrészt, mert megállítanának. Gyorsan összecsomagoltam pár ruhát, bár nem sok értelme volt. Hamarosan úgyis gömbölyödni kezdek és akkor új ruhákat kell majd vegyünk. Írtam apunak egy cetlit. Tudtam, hogy halálra fogják aggódni magukat miattam, de nem volt más választásom. Majd természetesen telefonálni fogok nekik, de nem tudom, hogy mikor. Nem szeretném, hogy bárki is megtaláljon, engem, vagy a babáimat.

Előbb Vic ment ki és körülkémlelt, hogy lehetőleg senki se lássa elmenetelünket. Majd visszajött és a csomagomat kivitte a kocsihoz. Még egyszer körül tekintettem abba a házba ami évek óta az otthonomat jelentette. Mennyi boldog emlék kötött ide... Kezembe vettem egy pár hete készült képet, amin én, anyu és apu voltunk. Mindhárman sugároztunk a boldogságtól. Apu és anyu szerintem hamarosan mindenki előtt fel fogják válalni azt, hogy ismét együtt vannak. Lehet, hogy még maguk sem fogadták el ezt, de látszik rajtuk, hogy a régen érzettek nem törlődtek ki nyomtalanul. Örülök nekik. Bár anyuval évekig nem volt jó viszonyom, szeretem őt és szívből kivánom mindkettejüknek, hogy boldogok legyenek. Remélem, hogy együtt könnyebben átvészelik a következő időszakot. Könnyben úszó szemekkel szorítottam magamhoz a képet és még egy pillantást vetve a nappalira, kirohantam a kocsimhoz. Vic már ott várt. Beültem mellé és elindultunk. Becsukott szemmel küzdöttem a könnyeimmel amíg elhagytuk az esős kisvárost.

- Merre menjünk, Bella? - kérdezte halkan és gyengéden Victoria.

- Nem tudom. Bárhová. Egy hasonló kisvárosba. Lehetőleg olyan hely legyen ahol majd vámpírokként is elrejtőzhetünk. - suttogtam, majd rá bíztam magam.

A fájdalom ismét elviselhetetlenül marcangolt. Az egyik kezemmel a képet szorítottam magamhoz, míg másikat a hasamra csúsztatva simogattam bent lakó csöppségeimet. Bár nem volt honnan tudjam, mégis bíztam abban, hogy ketten vannak. Mint álmomban. Egy kisfiú és egy kislány. Két tökéletes babámmal gondolataimban merültem mély álomban. Álmomban ismét átéltem mindazt a szörnyűséget ami történt, de rövid időre rá változott a két és a főszerepet a két baba vette át.

Hosszú idő után ébredtem csak fel. Nem igazán tudtam sem azt, hogy hol vagyok, sem azt, hogy mennyi idő telt el. A nap magasan az égen járt, bár a felhők időről időre eltakarták tündöklő ragyogását. A nyakam teljesen elállt a póztól amiben aludtam.

- Hol vagyunk? - kérdeztem mellettem ülő ... barátnőmtől miközben fájó nyakam masszírozgattam.

- Colorado államban. Még egy kicsi és elérünk egy kicsi városkát. Sidewinder a neve. A Sziklás-hegység veszi körül. Egyetlen egyszer voltam átutazóban, akkor sem igazán közelítettem meg a várost, de a táj teljesen lenyűgözött. Általában hüvös van, főleg most így télhez közeledve. Remélem találunk valami kis házikót a városon kívül. Láttam egy párat még annak idején.

A lelkesedése kicsit hasonlított legjobb barátnőmére. Az állandó társam ismét mélyen belém véste körmeit, ahogy eszembe jutott. Ő volt az egyetlen aki megpróbált megvédeni. Aki bízott bennem, minden ellenére. Az egyetlen akire nem haragszom. Az egyetlen akit most itt szeretnék tudni magam mellett. Az egyetlen aki most aggódik értem, valószínűleg.

Rövid időn belül valóban beértünk a kicsiny városban. Még épp időben, mert ismét laposakat kezdtem pislogni. Elképesztő mennyire fáradtnak, mennyire álmosnak éreztem magam. A város valóban parányi volt. Mindenki ismert mindekit. Szinte ugyanolyan volt, mint Forks. Victoria leparkolta a kocsit egy amolyan mindenes bolt előtt és kipattanva befelé vette az irányt. Mire én is megmozdítottam elzsibbadt végtagjaimat és fáradtan bevonszoltam magam a boltba, Vic már meg is tudakolta, hogy van egy eladó házikő picit messzebb a város középpontjától. Mikor meglátott engem is, az férfi inkább valami közelebbit javasolt, de rávágtam, hogy tudunk vigyázni magunkra. Még csak az kéne, hogy emberekkel körülfogva kelljen várjam a gyerekeimet.

Valahonnan előkerült hamarosan az eladó is és elvezetett minket a házhoz. Egyből beleszerettem. Piciny házikó volt, négy szobával, konyhával és fürdőszobával. Illetve egy kicsi kerttel. Mintha egy meséből csöppent volna ide. A házban bizonyos szükséges kellékek megvoltak már, de még kellett vegyünk pár dolgot. Viszont a házat rögtön megvettük. Csodálkozva néztem Vicre amikor kifizette. Honnan van neki ennyi pénze végül is? Láthatta csodálkozó pillantásomat, mert mosolyogva csak annyit sugott, hogy valamivel el kellett töltse az eddigi hosszú éveket.

Ismét kocsiban ülve, visszamentünk a városba és megvettük. Beesteledett már amikor visszaértünk az új házunkhoz. Volt benne telefon is. Szívem szerint felhívtam volna anyuékat, de most nem éreztem magam felkészültnek arra, hogy magyarázkodjak nekik. Elrendeztük nagyjából a dolgainkat, majd hulla fáradtan bedőltem az ágyban. Victoria azt mondta, hogy ő folytatja a rendezkedést, én csak pihenjek nyugodtan. Szót fogadtam.

Másnap reggel kipihenten ébredtem. Nagyot nyújtózkodva és ásítva másztam ki pihe-puha ágyikómból. Kezem reflexszerűen mozdult hasamra. Mikor kiléptem a szobámból meglepő látvány fogadott. A házban az éjszaka folyamán, Victoria segítsége által minden megkapta a helyét. A konyhából inycsiklandó illatok szálltak. A gyomrom korogva jelezte akaratát. Az asztalon sorakozó különféle finomságoktól összefutott a nyál a számban.

- A tegnap vettem ezt a könyvet, innen tanultam meg reggelit készíteni - mosolygott rám Victoria kitalálva gondolataimat. - Egyél, mert utána megyünk egy kicsit sétálni

Gyorsan befaltam a még meleg finomságokat, majd barátnőm parancsának engedelmeskedve, melegen felöltöztem és elindultunk sétálni. A táj... valóban lenyűgöző volt. Elámulva, némán sétáltunk és gyönyörködtünk.

4 megjegyzés:

  1. szia ez csodás vick igazán jó barátnő jobb társaság mint a cullenek remélem ed egyszer rádöbben mit tett és bella soha nem bocsát meg majd neki

    VálaszTörlés
  2. szia! én is reménykedem benne, h Edwardék elnyerik méltó bűntetésüket, főképpen Ed, h még le is kurvázta szegény Bellát. Vickben pozitívan csalódtam. alig várom a folytatást!

    VálaszTörlés
  3. hali

    jaj alig vártam a folytatást és most ujra ezt érzem
    mit is mindhatnék
    IMÁDOm
    hogy fogják megtalálni bellát??
    várom a kövit
    üdv
    Reni

    VálaszTörlés
  4. Szia! :D
    tudom, megint késtem :/ sajnálom :/
    de ez a fejezet *-* annyira aranyos volt és persze szomorú :D remek párosítás :D
    az elején annyira megsajnáltam Vic-et :( nehéz lehetett neki is :( de olyan kedves volt Bllahoz :D azonnal belopta magát a szívembe :D
    remélem jól fognak együtt boldogulni :D
    puszi<3
    xoxoxoxo

    VálaszTörlés