2012. december 16., vasárnap

43.fejezet



Sziasztok!

Bocsi az ismételten hosszú késés miatt, de sehogy sem jött össze a fejezet irása, illetve a blogra való feltöltés. De most itt van, illetve készül egy karácsonyi meglepetés is nektek :), lényegében az vonta el a figyelmem az irástól :D Köszönöm a komizóknak: Ati, Reni, Orsy, Szilvi, Szelena, LilyVolturi. 
Még mindig szeretem azonban a komikat :D, úgyhogy ide is várom őket.

Jó olvasást!



A fájdalom élesen hasitott végig megfeszülő testén. Egyrészt a lelkét marcangolta a minden percben kinzó, soha meg nem szűnő szenvedés. Hat hónap alatt semmi sem változott – gondolta magában. Még mindig élénken élt benne mindaz ami történt, semmit sem szűnt, semmit sem enyhült. Sem a sértések matt érzett fájdalom, sem a férfi iránt érzett szerelem. Bár magának sem vallotta be, változatlanul, intenziven imádta őt. Próbálta az érzést elfolytani magában, próbált a lehető legkevesebbet gondolni rá, de hiába. Hiába kinozta az agyát, a szivét, hogy csak a rossz dolgokra gondoljon, csak azt a pár végzetes percet idézze fel magában, nem sikerült.
  
 A sötét, magányos éjszakákon, amikor a csöppségek miatt nem tudott elaludni, bár nem ismerte volna be semmiért sem, gyakran gondolt a szerelmére. És nem mindig tudott csak a fájdalmas, kegyetlen pillanatokra emlékezni. Hisz azelőtt a végzetes délután előtt annyi szép történt velük, annyi csodás dolgot éltek át együtt. Azonban ahánzszor azon kapta magát, hogy rá gondol, hogy rá vágyik, leghőbb vágya mellette lenni, mérges és csalódott lett. Főként önmagában. Gyakran sirta álomba magát.

Másrészt, a két baba ismét mocorogni kezdett a pocakjában. Enyhe fájdalmat érzett a bordái környékén  és kezeit gyerekei lakhelyére fektette nyugtatásképpen. A babák csodálatosan, különleges. Lehet, hogy azért mocorognak most ennyit mert érzik az apjuk közelségét – futott át a gondolat Bella agyán. Hirtelen rosszullét tört rá és Alice kezében kapaszkodott, aki rögtön védelmezően fonta köré karjait. 

- Mit akarsz? – kérdezte Bella kimerülten és durván. Próbálta szabályozni felgyorsuló szivverését. Mérges volt magára, amiért ennyire érzékenyen érinti rég nem látott kedvese jelenléte. Legszivesebben a karjaiba vetette volna magát. Ettől azonban még dühösebb lett, főként, mert csak a józan esze állitotta meg ebbe. Nem gyengülhet el, hisz végül is, lehet, hogy Edward nem érez ugyanigy. Lehet, hogy már nem is szereti. Ez viszont kinzó fájdalmat gerjesztett szivében. Mérgesen nézett rá most először igazán. Az ellentétes érzelmek amelyek lelkében dúltak azonban nem engedték, hogy belemerüljön az aranybarna szem megfakult ragyogásában. 

- Csak... azt akartam kérdezni, hogy hogy vagy? – suttogta megtört hangon. Igaz, nem várta, hogy csupán azért mert itt van a lány a karjaiba veti magát, de erre a hűvös viselkedésre sem számitott. Azok után amit tett főként nem. Még csak egy pillantásra sem igazán méltatta. Amúgy is fájó szivén ez újabb sebet ejtett. 

- Jól – válaszolta Bella kurtán, érzéstelenül, majd ismét elindult. Bár a reménye, hogy még visszaszerezheti a lány szerelmét egyre inkább csökkent, sőt megszűnt, kiváncsi volt gyereke hogylétére is.

- A...gyerekünk jól van? – kérdezte ismét csöndesen – Minden rendben veletek? 

- Jól vagyunk, Edward. Én is és a babáim is. 

- Babák? Ketten vannak? – faggata mosolyogva, immár csillogó szemekkel. 

- Igen – felelte fogcsikorgatva Bella, átkozva magát meggondolatlanságáért. Miért kell beavassa őt is gyerekei életében? – Ketten vannak. De végül is, miért érdekel ez téged? 

- Hogyne érdekelne? Hisz az én gyerekeimről van szó.

- A te gyerekeidről? A TE gyerekeidről? – kérdezte szinte kiáltva Bella. – Mióta a te gyerekeid? – érezte, hogy az eddig elfolytott düh, kétségbeesés és fájdalom forró lávaként terjed szét benne. 

- Bella... kérlek – suttogta megtörve Edward. 

- Mire kérsz? Hm? – nézett rá Bella mérgesen. – Mire kérsz? 

- Tudom, hogy hibáztam és el sem tudod képzelni, hogy mennyire sajnálom mindazt ami történt, de kérlek, ezt ne itt és ne most vitassuk meg. 

- Igazad van. Ezt nem itt és nem most fogjuk megvitatni. Sőt egyáltalán nem is fogjuk megvitatni – mindenki megütközve nézett Bellára. – Nekünk nincs mit megvitassunk. Nincs miről beszélgessünk. 

- De igenis van. A gyerekeinkről kell beszélgessünk, az életünkről, a kapcsolatunkról. 

- Nekünk nincs olyanunk, hogy kapcsolat. Te foglalkozz a te életeddel, én foglalkozom az én életemmel. Ezekhez a gyerekekhez pedig semmi közöd. Amúgy sem a tieid – csendesen kiejtett szavai megfagyasztották a légkört a réten. 

Bella megfordult és elindult a ház felé. Bár mindene fájt, mind teste, mind lelke, nem engedte meg magának, hogy leheveredjen egy fa tövébe és a lehető legkisebbre összezsugorodva sirja ki magát. Még nem legalábbis. Nem meddig egykori családja fürkésző tekintettel figyelik őt. Nem meddig nem lehet tökéletesen egyedül, már amennyire ez lehetséges vámpirok közelébe. 

Victoria gondolkozás nélkül, árnyékként követte Bellát, mig Alice egy pillantást vetett bátoritóan bátyja felé, majd ő is utánuk indult. Tudta, hogy Bella blöffölt és, hogy a gyerekek apja, felvillanyozta a gondolat, hogy ketten vannak,  igenis Edward, de megértette, barátnője viselkedését is. Nem sok nő viselkedne másképp hasonló helyzetben. Megértette, de nem értett egyet vele. Nevezhetjük ezt testvéri elfogultságnak, vagy csak egyszerűen mindkettőjüket végre boldognak szerette volna látni, ami már mindenki számára szinte egyértelművé vált, hogy csak egymás mellett valósulhat meg, de meg tudta volna verni mindkettejüket az önfejűségük miatt. Hisz mi értelme van ennek az egész szúrkálásnak, annak, hogy egymásnak minél nagyobb fájdalmat okozzanak, amikor Bella is tudja, hogy szereti Edet, Ed pedig majd eleped a lány hiányától. Sokkal egyszerűbb lenne leülni, megbeszélni mindent ami történt, majd boldogok lenni együtt, várni a gyerekek születését. 

Úgy látszik – gondolta Alice magában – hogy ismét én kell kezembe vegyem a dolgok irányitását. És már szinte kész terve is volt a dolog kivitelizésére.
*
Eközben a Cullen család is elindult egykori otthonuk felé. Meglepő, hogy Bella és Victoria is éppen ide költöztek, amikor évekkel ezelőtt ők is laktak itt. Elsétáltak egykori otthonukhoz. A ház tökéletes állapotban volt még mindig. Csupán kicsit takaritani kellene és rendbe hozni, de most senkinek sem volt kedve ehhez. Az egészen a nappaliba telepedtek le, és egyiknek sem, még Rosenak, sem volt kifogása a poros kanapék ellen. 

Magukba roskadva ücsörögtek órákon át, mindenki a gondolataiba mélyedve. Mindenki próbált valamit kigondolni a helyzet megoldásához, de semmire sem jutottak. Várták azt, hogy talán amikor Alice hazajön akkor majd neki lesz valami ötlete. Ketten azonban nem terveztek. Tanya és Edward

Jobban mondva Tanya tervezett, de nem azt, hogy hogyan békitse ki őket, hanem azt, hogy a szakadékot kettejük között hogyan lehetne jobban elmélyiteni. Ez nem is lenne olyan nagy baj, csak mostanság az egész család, főként Alice, minden mozdulatát, lélegzetvételét árgus szemmel figyeli. Valami olyat kell kitaláljon amiből senki se jöjjön rá, hogy ő tette.

Edward pedig, a már szinte szokásossá vált módon marcangolta magát. Ismét eszébe jutottak mondatai, ismét átkozta magát meggondolatlanságáért. És ismét arra a következtetésre jutott, hogy jobb lenne egyszerűen csak békén hagyni őt, hogy nyugodt, boldog élete lehessen. Sőt, az lett volna a legjobb, hogy sose találkozzanak. Akkor Bella megismerhette volna a szerelmet egy olyan férfi mellett aki megérdemli őt, aki óvta volna és minden vágyát teljesitette volna. Nem kellett volna semmit szenvedjen, nem kellene most az ő gyerekeit hordja. 

- És most mi lesz? – kérdezte Emmet, jóval sötétedés után, amikor már nem birta a csendet, kiszakitva mindenkit saját elmélkedéséből. 

- Semmi – elsőként Edward reagált. – Egyszerűen fogjuk magunkat és visszamegyünk oda ahonnan jöttünk. Hagyjuk Bellát békén. Egyértelmű, hogy nem akar itt látni minket. – Ez a gondolkozásmód felettebb tetszett Tanyanak, sőt szinte ujjongásba tört ki. Igy nem kéne terveket szövögessen, nem kéne kinlódjon, hisz Ed saját magától hagyná el Bellát. Azonban Rose reakciójára senki sem számitott.

- Mi az, hogy elmegyünk? Te teljesen megőrültél? – kérdezte hisztérikusan felpattanva a kanapéról és Edward elé állva. 

- Nem, mármint igen, megőrültem, megőrültem amikor megbántottam őt. Megőrültem amikor olyat feltételeztem róla. Megőrültem amikor hagytam kisétálni az életemből. De most nem. Most azt teszem amit már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna tegyek. 

- Nem, Edward. Most őrültél meg csak igazán. Igen, hibáztál öt hónappal ezelőtt, de itt a lehetőség, hogy helyrehozd.

- Hogy, Rose? Hogy hozzam helyre? Látszik rajta, hogy nem akar itt látni. Nem akarja, hogy egyáltalán az ő, vagy a gyerekeink közelébe kerüljek.

- És vajon miért teszi mindezt? – kérdezte Rose miközben érezte, hogy a türelme egyre fogy és a tenyere szinte viszketni kezdett, hogy pofozza meg idióta testvérét.

- Azért, mert olyannyira megbántottam, hogy minden valaha érzett szerelmét irántam kiöltem belőle.

- Nem. Ha nem szeretne akkor nem érdekelné, hogy élsz-e vagy halsz. Ha nem szeretne nem reagált volna ennyire hevesen a jelenlétedre, a kérdéseidre. Szeret Ed, bár fogalmam sincs miért, de én a kezemet a tűzbe tenném, hogy még mindig szeret. Csupán nem akar mégtöbb fájdalmat. Ez védekezési mechanizmus. De te is szereted őt. Szereted, ezért meg kell találd a módját, hogy bebizonyitsd neki, hogy semmi sem változott. Hogy igen, egy idióta voltál, de attól még imádod. Őt is, és a gyerekeket is – mondta biztatóan, mégis utasitó hangnemben Rose. 

- Egyetértek vele – szólalt meg Alice az ajtóból, ezer wattos mosollyal angyali arcán.

4 megjegyzés:

  1. hali

    na végre friss köszy
    imádtam és most mi lesz ujra meghodítja ??
    várom a kövit
    üdv
    Reni

    VálaszTörlés
  2. Már kezdtem feladni a reményt...
    Olyan jó volt végre olvasni.
    Köszönöm, csak így tovább!
    Szilvi

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Végre friss!
    Mostmár nagyonszépen kérlek, a köviben Victoria mondja el Cullenékkel hogy ez az egész helyzet Tanyanak kösönhető!!! Nagyon felcsesz már!
    Ed meg mihamarabb nyerje vissza Bellát magának! :)
    Várom a kövit!
    Orsy

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Ez ááh remek volt, minden egyes szó a helyén volt! annyira imádom, ahogy fogalmazol már csak a fogalmazásod miatt érdemes olvasni, és akkro még a történetről nem mondtam semmit, ami szintén baromi jó :D
    Rose kirohanása pedig meglepő volt, de valahogy mégis pont ez kellett :D
    Edward pedig ... csak így feladná nos igen pasiból van ...
    a lényeg, hogy imádtam :D várom a folytatást!
    puszi<3
    xoxo

    VálaszTörlés